Saját csapdájában vergõdik Orbán Viktor
Irta: Olvaso - Datum: 2011. January 14. 13:55:26
A magyar külpolitika az elmúlt hatvan évben alig kapott szerepet a világpolitika színpadán. A jelenlegi magyar kormánypárt nem vezetett olyan Magyarországot korábban, amely az EU tagja lett volna. A magyar kormányzati kommunikáció és diplomáciai kar még nem vette fel a 21. század infokommunikációs ritmusát.
Teljes hir
A magyar külpolitika az elmúlt hatvan évben alig kapott szerepet a világpolitika színpadán. A jelenlegi magyar kormánypárt nem vezetett olyan Magyarországot korábban, amely az EU tagja lett volna. A magyar kormányzati kommunikáció és diplomáciai kar még nem vette fel a 21. század infokommunikációs ritmusát.
Ezek az okok vezethettek oda, hogy a médiatörvény körüli nemzetközi támadások kereszttüzében nem találja a saját hangját Budapest. De miért rohanták le Magyarországot a sajtóban és kinek az érdekét szolgálja a mostani botrány?
Karácsony körül kulminálódott a médiatörvény kapcsán az Orbán-kormányt és magát a miniszterelnököt támadó cikkek sorozata. A hiú remények, melyek szerint az ünnepek alatt majd alábbmarad az offenzíva lendülete, január elsõ hetében végleg szertefoszlottak. Itt tehát nem a karácsonyi külpolitikai uborkaszezon kitöltésérõl van szó. Nem is csak arról, hogy a magyar kormány a médiatörvénnyel valóban a német sajtóbirodalom lázadó gyarmatává vált. Mégcsak nem is a részben német vállalatokat – Deutsche Telekom, E.On – érintõ különadók adták a nemzetközi sajtó meglepõen késõi és ahhoz képest különösen összehangolt fellépését a magyar miniszterelnökkel és kormányával szemben.
Ezeket az ügyeket ugyanis más utakon is el lehet intézni. Ha egy cég nem profitábilis, akkor szépen elmegy Magyarországról. Ez számtani kérdés. Amit a Hankook ki tudott számolni, arra más vállalat is képes. Ha Berlin úgy látná, hogy a médiatörvény a német médiavállalatok lábán lépked, akkor egy kétoldalú csata alakult volna ki, nem pedig egy nemzetközi lerohanás, amelybe az európai sajtó jelentõs része is lelkesen száll be. Ez a tét a szövetségeseknek túl kicsi lett volna.
Valami mást kell tehát keresnünk a helyzetértékelés során, amely egyrészt megindokolja a nemzetközi összefogást, a Berlin-Párizs tengelyt; és amely jó eséllyel az uniós elnökségünkkel áll kapcsolatban az idõzítés miatt. Hiszen a médiatörvény vitája már régóta elindult, ha a fenti okok vezérelték volna a nyomásgyakorlókat, akkor épphogy korábban léptek volna fel, a jogalkotási szakaszban, amikor még érdemi változásokat kicsikarhatnak. Ne gondoljuk, hogy Berlin, Párizs, esetleg Brüsszel ne tudná nagyon jól, hogy mi folyik a magyar Országgyûlésben. Lehet, hogy a magyar szemek néha célt tévesztenek, de európai nagy testvéreink gyakorlott játékosok. A mostani támadássorozat sem szerencsétlen véletlen, jó eséllyel inkább egy eltervezett mûvelet.
De kezdjük az elején a történet felgöngyölítését.
A magyar jobboldal számára mindig ártani kész baloldal most ugyanazt a hibát követi el, amelyet a 2002-2010 között a magyar konzervatív ellenzék. Nemzetközi szintre visznek belpolitikai vitákat. Csakhogy amíg ezt korábban nem használták ki a nagy játékosok, most épp kapóra jött nekik. Tehát nem azzal van a gond, hogy az ellenzék kritizálja a kormányt, hanem azzal, ha a mindenkori ellenzéki kritika a nemzetérdeket veszélyezteti.
A magyar elnökség sikere pedig nemzetérdek, nemzetbiztonsági érdek; máshogy fogalmazva, bár ez Magyarországon már csak a szótárakban létezik: közös ügy.
A médiatörvény tehát – ha ez nem lett volna, akkor más ürügyet találnak! – remek alkalmat nyújtott arra a két nagy tagállamnak, Németországnak és Franciaországnak, hogy egy korábbi renitens kelet-európai tagállammal szemben már sikeresen alkalmazott taktikát most Orbán Viktorral szemben vessenek be. Nevezetesen, nem más történik, mint a magyar miniszterelnök Kaczynskisítása. Mondhatnánk úgy is, hogy hiteltelenítése és szalonképtelenné tétele. Az uniós elnök pehelysúlyúvá alakítása.
Orbán és Barroso: nincs sok ok a vidámságra
Erre számos érdek ad okot, hiszen olyan kérdések is napirenden lesznek a következõ fél évben, amelyben nem engedheti meg magának sem Berlin, sem Párizs, hogy egy IMF-ellenes kirohanásairól ismert keleti vezér véletlen szöget szórjon a gépezetbe. Biztosra mennek, annak pedig megvan a már bejáratott eszköze. Túl kockázatos lenne amúgy is az elsõ kelet-európai tagállamok által uralt elnökségi év, ráadásul a költségvetési tárgyalások is megkezdõdhetnek, igaz, talán csak a lengyelek alatt. A Varsó-Budapest tengely feltörése egyfajta biztonsági intézkedés a két nagy nettó befizetõnek.
Mindezek fényében meg kéne érteni, hogy Budapest hiába védi a sajtótörvényt foggal-körömmel. Ezt a meccset vesztesen kezdte. Csak akkor fordulhat meg a magyar kommunikációt nyugatról fújó viharos szél (ha már a magyar külpolitikában oly sok szellõrõl van szó mostanában), ha a magyar elnökség villámgyorsan rögtönöz egy olyan témát, amelyben Berlin és Párizs kénytelen felsorakozni Magyarország mellé. A szólásszabadság-bizonyítványt nem érdemes magyarázni a kötelezõ körökön túl, mert a médiatörvény – bár tényleg van benne farkashiba – csak ürügy. A kommunikációs hadjárat folytatódni fog, a bemelegítés, köszönik szépen, jól sikerült.
Nem véletlen az sem, hogy a londoni kormányzat eddig néma örömmel szemlélte a marakodást. Hiszen Cameronék nem fogtak érdemi kritikába a vitában, csak a brit lapok voltak azok, akik maguktól belementek a sajtószabadságos játékba. Ezzel szemben Merkel szóvivõje nyilván nem a kancellárasszony tudta nélkül szította a tüzet, ahogy Párizsban is magasabb körök dönthettek a kampány folytatásáról.
A Kaczyinskisítás kárai helyrehozatatlanok. Orbán Viktor legfeljebb elõre menekülhet a számára felállított vesszõsoron. Ez nem kispályás foci, itt nem elég a bibós kerti tapasztalat. Itt a nagyokkal kell játszani, az õ szabályaik szerint. Ezt pedig megtanulni lehet, vagy marad az Unió perifériája.
Forrás: Link