Posta Imre weboldala

"lõj fiam, mert én is ott leszek"!
Irta: Olvaso - Datum: 2011. January 15. 16:56:47

Teljes hir

Talán az idõsebb korosztály még emlékezik Várnai Zseni e sokat idézett verssoraira, amelyben ugyan egész más felhanggal, de az egymás ellen harcolókhoz akart szólni. Intelme azonban ma is idõszerû, akkor, amikor a hatalom piszkos módszerével folyamatosan egy polgárháborút vagy etnikai összecsapásokat akar kikényszeríteni, mert a zavarosban sokkal könnyebb halászni, mintsem nyílt színt vallva végre azt a bizonyos nagytakarítást elkezdenék. Napjainkban az egyre riasztóbb szegénységnél is nagyobb pusztítást okoz az a szenny, amely közéletünket átszövi.

A nélkülözést, a "nadrágszíj összehúzást" a magyar ember legtöbbször zokszó nélkül elviselte, utcára csak akkor vonult, ha erkölcseiben látta veszélyeztetve a sorsát. A kádári "puha diktatúra" sem tudott azonban annyit ártani a nemzetnek, mint az utóbbi húsz esztendõ "rendszerváltozása", amely másról sem szólt, csak az erkölcsi tartás leinkasszózásáról. A ránk szabadított "önállóság" nem volt egyéb, mint szemfényvesztés, mivel a paktumos elõtörténetrõl tudjuk, hogy a háttérben már rég "lezsíroztak" mindent, a nép, a nemzet (?) csupán a színjátékhoz kellett, az adminisztráláshoz, mivel a szabadság "édes madara" nekünk csak a szabadmadaras liberalizmust hozta el, amelyben ugyan mindent szabad, amit megengedtek számunkra. A hatalom és fõleg a vagyon átmentése, a titkos bankszámlákról elõhívott lopott pénzek, az elõtte csak külhonban megélt luxus létforma nyílt felvállalása jelentette a nagy rendszerváltást, vagy ahogy a köznyelv nevezi: a gengszterváltást.

Erkölcsi megtisztulást nem hozott, de nem is hozhatott, hiszen akik meghirdették, éppen önnön maguk múltjával, erkölcsével képtelenek elszámolni, s ezért ahogy a közmondás is mondja: hasonló a hasonlóval fogott össze, aminek végeredménye a mai állapot. Az ország kifosztása, lenullázása a politika iránt semmit sem konyítók elõtt is ismert, most inkább azon kellene eltûnõdni, hogy hogyan is juthattunk idáig. A kezdetekkor meghirdetett átvilágításkor bizony azok adták ki a jelszót, akik önmagukat kivonták ebbõl a körbõl, s így a és!" kijelentõk maradtak ismét nyeregben, s holdudvaruk mára szépen összezárva egymást védi, egymást fedezi. A legszomorúbb ebben az, hogy míg a körülöttünk lévõ országokban legalább a honvédelmet fejlesztették, addig nálunk a '19-es patkányforradalomhoz hasonlóan ismételten elérték, hogy teljesen szétverték, szétzilálták azt a hadsereget, amely különösen után elrettentõ erejével azért mindenféle, a magyarságra acsarkodók intõ példája maradt. De míg a két világháború között is a magyar csendõrség példaértékû rendet volt képes tartani, még a trianoni nemzetgyalázást követõen is, addig mára a rendõrségnek csúfolt szervezet teljesen lenullázódott, erkölcsileg is, tartásában is.

Jó példa erre a 2006. októberi szereplése, ahol parancsba lehetett adni a törvénytelenséget, s a hazugságot, amelyhez sajnos az igazságszolgáltatás minden lépcsõjén asszisztáltak is. Mert nehogy már azt mondja bárki is, hogy az ügyészségnek nem kellett volna azonnal börtönbe záratnia azt a rendõrparancsnokot, aki kiadta az utasítást, hogy azonosítószám nélkül szabad a fegyvertelen tömegbe lõni és ártatlan embereket összeverni, kirakatot nézegetõ fiatalembert fejbe rúgni, babakocsit toló édesanyát a csecsemõjével együtt könnygázzal lefújni, lovas rendõrökkel az ünneplõ közönség közé hajtatni és kardlappal összeverni boldogot, boldogtalant! Nehogy már elhiggyük azt, hogy senki semmire nem emlékezik és nincs parancskiadó felelõs. És a bíróság efölött szemet huny! Szóval, addig, amíg mindez büntetlenül maradhat, nincs mirõl beszélni. Addig, amíg a rendõrség köreiben nem látják be, hogy a bûnözõket védik a nemzettel szemben, gyakran nem is magyar állampolgárokat, hanem idegen bankár- és egyéb csoportosulásokat, akik bírói ítélet nélkül teszik tönkre azokat, akiket a rendõreinknek éppen védeni kellene, szóval mindaddig nincs mirõl beszélni. Nem hinném, hogy az egyenruhás testület között egy sincs, aki elgondolkodott volna már azon, hogy vajon mibõl jött össze egyeseknek a milliárdos vagyona? És miért nem lehet ezeket elszámoltatni. Ha minden egyes milliárdos vagyon tulajdonosát igazoltatni lehet, hogy mibõl van a szerzeménye, akkor azt mondom, rendben, már elkezdõdött a társadalmi megtisztulás. De addig? Addig nincs mirõl beszélni. Csak néhány, nem is kirívó, hanem sajnos már általános esetet sorolnék, amely legalább az egyenruhás közeg berkeiben kellene, hogy továbbra is beszédtéma legyen, s ha maradt bennük vajmi kevés erkölcsi tartás, akkor nem nyugodnának bele a jelenlegi helyzetbe. De addig, amíg az a magyarázat: adjanak munkát és akkor nem leszek rendõr! - nem várható sok változás itt sem. Azért lássunk néhány esetet. Császár Elõd ügyére még emlékeznek, amikor egyik fiatal rendõrtiszt társuk életét oltotta ki a celeb, akirõl kiderült, hogy biztosítási csalást is elkövetett, hogy a gyilkosságot elkövetõ autójáért még anyagi kára se legyen. Aztán menet közben a gyorshajtás mellett a kábítószer-fogyasztás gyanúja is felmerült, s azután, hogy elhíresült, az akkor már énekesi pálya felé kacsingató rendõrtábornokhoz baráti szálak fûzik, érdekes módon még a mundér becsületének védelme sem számított. De nem számít most sem, amikor a nyári lövöldözés során életét veszített kollégájukról még azt is kitalálták, hogy ferde hajlamú és szerelféltésbõl végezték ki, elaltatva ezzel a hátteret, amely bizony éppen olyan szennyes, mint ez az egész förmedvény, amely ma a bûnüldözés területén fellelhetõ. Talán még van, aki emlékezik a különös Békés megyei rendõrhalálokra, amikor az 1998. február 27-én "öngyilkos" Kuzma Mihály halálával lett országos hírû. Hogy közben elõtte már egy fiatal rendõrtársuk is "öngyilkos" lett, aki éppen evés közben, a szolgálati autójában, a megyei fõkapitányság udvarán ülve halt meg és 12 órahosszát senki nem vette észre, vajon milyen rend lehet, ha mindez megtörténhet. Mint ahogy az is, hogy a Kuzma Mihály figyelésére küldött belbiztonsági tiszt, Dénes Gábor úgy akasztotta fel magát, hogy a két méterél magasabb garázsban beleugrott a kötélbe, miközben a helyiségben sem sámli, sem egyéb alkalmatosság nem maradt, amelyrõl a hurkot elérte volna. De nem számított az sem, hogy egy újabb kolléga, aki szintén ehhez a belsõ megtisztulási körhöz tartozott, gyógyszer-túladagolás miatt veszítette életét, miközben már rég nem is szedte azokat az orvosságokat. Egy ötödik társuk pedig egy délvidéki kiküldetésnél mindenféle igazolványok, iratok nélkül, hiányos öltözékben "véletlenül" egy autó elé ugrott, majd 100 kilométerrel az oktatási helyszíntõl, aztán három nap múlva a szerb kollégák üzentek haza, hogy volna itt egy halott rendõr, nem ártana már érte jönni. Persze, õ is öngyilkos lett. Miközben Szatmári Nikoletten kívül több más különös gyermekgyilkosság is elõfordult, az olajszõkítésen és a vodka és szerencsejáték-gépek csempészésén kívül ezen a vidéken, s egy luxus klubban nagyban folyt az orgia, valami hasonló, mint ami az interneten kering, s amelyet elõszeretettel csak a felsõ tízezerhez tartozók és politikus barátaik látogatnak. Igaz, kábítószerrõl és egyéb bûnügyekrõl is szó van, de hát ki figyel ezekre az "apróságokra." Aztán ott van Karancsi Tibor esete, aki tetten éri, ahogy felettesei rábólintására lopják a szõkített olajat, de ahelyett, hogy ezért kitüntetnék, félholtra verik, s csodával határos, hogy egyáltalán életben marad. Aztán, hogy minden szálat elvarrjanak, az akkori megyei rendõrfõkapitányt a jelenleg újból regnáló belügyminiszter felhoz a fõvárosba, fõtanácsadónak a minisztériumba, a helyettesét pedig rövid ideig áristomba dugják zsarolás és egyéb bûnügyek gyanúja miatt. S ma már a kutya sem beszél arról, hogy a volt fõkapitány ereje teljében szép csendben eltávozik az élõk sorából, s gyorsan el is hantolják. Mint az országos fõkapitány társát, aki feltûnõ módon éppen akkor lesz szívroham áldozata, amikor a parlamenti vizsgálóbizottság elé beidéznék. S milyenek a véletlenek: hétvégi telkén éri a baleset, s napokig a sem keresi. De meghalt az a védõügyvéd is, aki a régi-új belügyér viselt dolgait mossa tisztára. Okirat hamisítás, hivatali hatalommal való visszaélés és más egyebek. Ugye még emlékeznek sokan a Zemplényi Gyuji néni hazalopására, a Clodó ügyre, a zsoké ügyre, amikor a gyilkos fegyver, minõ véletlen egy rendõrtábornok autójából kerül elõ... Aztán ott az az ügyész, aki a Palotás János ellen felhozott sok milliós károkozás vádjakor "összeomlott" a vád súlya alatt, ezért a 600 milliós ügy ejtve lett, az ügyész pedig azóta ügyvéd.

De, ha korábbra tekintünk vissza, a békés ünneplõk tízezreibe lövetõ Gergényi Érden szintén egy olajügyben "öngyilkossá" lett kis fiatalember, a "Jávor fiú" halálának elsimítása után lépett nagyot a ranglétrán. Azután a honvédség berkeiben sorozatosan öngyilkossá vált katonafiúk esetét is homály fedi, mint ahogyan a Belügyminisztérium legmagasabb fórumaiig eljutó Energol ügyben is mindössze a Csikós József ügy lett tálalva. Itt a sokmilliárdos összefonódásban a BM alezredese "vitte el a balhét", de a felügyelõbizottságban helyet foglaló Kiss Ernõ tábornok, alias Hugyos Józsi ezt is, mint az ittasan szolgálati autóit sorozatosan összetörõ ügyeket és a Teve Palota oldalát levizelõ akciói is egy ejnye-bejnyével elültek. Mint ahogy a Teve Palota elleni "terrortámadás" esete is kiderítetlen maradt. Nincs szó arról, hogy a rendõrség legbelsõ berkeibõl ellopták azokat a számítógépeket, amelyek a belsõ adataikat tartalmazták. Az már említésre sem érdemes, hogy öt ellenõrzési ponton, kamerákon kellett áthaladnia a tolvajoknak, hogy mindent elvigyenek. De nincs meg a Teve Palota belsõ dokumentumait ellopó csapat sem. Nem tudni, ki bújtatta az igazságügyi tárca vendégházában, a tábornokok és miniszterek által látogatott lakosztályon bújtató Tribuszerné keresztapja sem, mint ahogy az õt "futtató" Lusztig Péter, korábbi megyei rendõrfõkapitány is megúszta az esetet. Nincs tettese a móri gyilkosságnak sem, hiszen tudjuk, hogy az igazi gyilkosok még említésre sem kerültek. Nincs hír a kiskunlacházi gyilkosságban, az Ophelia ügyben és sok egyébben, ahol a szóbeszéd szerint igen magas körökbe vezetnek a szálak, s ezért inkább a "döglött akták" csomagjába kerülnek az iratok. Lehetne rémtörténeteket írni az ország kifosztása közben arról is, hogy az utóbbi húsz évben több mint 5000 olyan ügy vált ismertté - és mennyi nem? - amelyben egyértelmû gyilkosságok történtek vagy a célszemélyek "eltûntek". Nem számít az sem, hogy a rendõrség berkein belül többen szabadidejükben pénzbehajtóként, verõlegényekként egészítik ki a konyhapénzt. Nincs hír arról, hogy a több milliós autókkal furikázó rendõröket elszámoltatták-e már arról, hogy ugyan erre mibõl telik. De hát a politikus társakon kellene kezdeni a sort, hiszen a nemrég még rendõrökbõl lett ilyen-olyan titulusra átnyergeltek között bizony a többség már nemcsak milliókban számolja a magánvagyonát. S ezt a rendõreink nem látják? Nem tudják, hogy a rendõrség által lefoglalt autókon mekkorát lehetett régebben is kaszálni, amíg még Bodrácska János irányította ezt az akciót, s most is jó üzlet.

A vámosok által lefoglalt tételek értékesítése is jó "biznisz", de arról is hallani többször, hogy az elkobzott kábítószerek hányszor kerülnek ismét vissza a forgalomba, miközben azt az Alkaloidánál papíron már rég megsemmisítették. Nincs egyetlenegy tisztességes rendõrfõnök sem, aki fel merné vállalni a küzdelmet és kimondaná a megtisztulásra felszólító jelszót. Elõbb saját berkekben, mert csak azután lesz erkölcsi alapjuk arra, hogy másokat is elszámoltassanak. Nincs egyetlen tisztességes ügyész, aki kimondaná, hogy elég volt a szennybõl, a mocsokból. Ja, de amíg az ügyészfeleségeknél a halálos gázolást és ittas vezetést is el lehet simítani, vajon kinek lehet erre erkölcsi alapja? Ahogy a volt igazságügyér felesége is kioltotta egy fiatal teremtés életét, s bizony a halott kislány volt mindennek az okozója. S bizony itt ér össze a Császár Elõd ügy a maiakkal. Mert ott, ahol korrupció van, ott korrupció van minden szinten. Van, aki egy piti ittas vezetést intéz el, míg mások már a gyilkosságokat is szívrohamnak, öngyilkosságnak, balesetnek álcázzák. Olyan ez, mint a közelmúlt fura paradoxona. Az idõs hölgyet 14 késszúrással megölik, de a kiérkezõ orvos agyvérzést jegyez fel a halál okaként. S még a védekezés is megvan: a halottat nem kell a háziorvosnak levetkõztetnie, ha egyértelmû, hogy a közvetlen halált az agyvérzés váltotta ki. Nem folytatom tovább, mert olyan nagy a fertõ, olyan sötét ez az egész, ami van, hogy itt bizony csak egy alapos tabula raza jöhetne szóba, ha lesz, aki fel meri vállalni mindezt. Ha legalább egy, csak egy legény - vagy talán leány - akadna is a gáton, aki azt mondja: söpörjük ki mindazt, ami idáig juttatta Édes Hazánkat, s kezdjük tiszta lappal, akkor elmondhatnánk, hogy valóban megkezdõdött a rendszerváltozás, hogy kezdetét veszi az öntisztulás. De addig? Addig csak a maffia-hatalom adja egymásnak a kilincset, amelyhez bábok és láncszemek mindazok, akik hallgatással vagy tevõlegesen részt vesznek benne. Rendõröstül, ügyészestül, bírástul és politikusostul, ahogy vannak. Lehet megsértõdni, felkapni a vizet, jelentgetni, mert az a módi manapság, de a tények akkor is makacs dolgok. Amíg a vezetésre kijelöltek elõször nem önmagukkal és saját környezetükkel kezdik a megtisztulást, az elszámolást, és nem összevissza hazudozva, a családtagokat kifelejtve, a titkos bankszámlákat és vagyont elrejtve, Miamiba, a horvát tengerpartra, Las Vegasba és svájci bankokba kijuttatva, strómanok zsebébe áttéve, hanem szembe nézni a magyar néppel, õszintén elmondani, hogy ez van, innen álljunk fel és menjünk tovább, nos, addig valamennyien láncszemek a gépezetben, amelynek bûnszövetkezet a neve.

Világ Magyarsága