Posta Imre weboldala

Az "izraeli kapcsolat"
Irta: Olvaso - Datum: 2011. January 22. 12:50:39

Teljes hir

A cikk végén van egy statisztika, miszerint 60 ezer, de lehet 40-200 ezer zsidó is hazánkban. Ez nagyon tetszik! Közben már inkább 2000000!!!!-felé tendálhat ez a szám! Bitony, ez az izraeli kapcsolat!A világ zsidóságának csak mintegy 42%-a él Izraelben. Sõt, nem is a közel-keleti ország a legnagyobb zsidó közösséggel rendelkezõ ország, hiszen az Egyesült Államokban él csaknem 45%-uk, kb. 5,7 millió zsidó. De mi az, ami összefogja ezt a világon szétszóródva élõ 13,2 millió embert: csak a közös vallás vagy annál több, az „izraeli kapcsolat”?

Ez a 13,2 millió ember egy globális hálózatot alkot.
A hálózat csomópontjaiban az egyes országok zsidó közösségei állnak, a csomópontok közepén pedig az ún. minyan-ok, az a tíz felnõtt zsidó férfi, akik egy tradicionális zsidó ortodox szertartáshoz kellenek. A minyan nem csak annak a jelképe, hogy egy zsidó nem létezhet egyedül a nagyvilágban, de annak is, hogy mindössze tíz férfi (kb. három-négy család) elég ahhoz, hogy mûködõ, életképes zsidó közösséget hozzanak létre, bárhol a világon. Ezeket pedig összekapcsolják a közös szokások és értékek, az egymás iránt érzett felelõsség és vendégszeretet, a kultúra, a nyelv, a naptár és a Szentföldhöz fûzõdõ évezredes kapcsolat.
Izraelnek szüksége van a zsidó diaszpórára (diaszpóra ógörögül szétszóródást jelent, a világon elszórva élõ zsidóságot értjük alatta), csakúgy, mint ahogy a világ zsidóságának is szüksége van Izraelre, ugyanakkor Izrael és a rajta kívül élõ csaknem hétmilliós zsidó közösség kapcsolatában számos komoly feszültségforrást találunk – szögezi le Mendel Kaplan, a Zsidó Világkongresszus végrehajtó bizottságának elnöke. Egyrészt felmerül a kettõs lojalitás kérdése, amely majdhogynem egyidõs a zsidó állam létrehozásának gondolatával. Hiszen a cionista mozgalom elsõ képviselõi akkor találták szembe magukat ezzel a kérdéssel, amikor a nyugat-európai emancipált zsidók féltek a Palesztinába vándorlástól, nehogy ezzel elveszítsék a szülõhazájukban oly nehezen megszerzett jogaikat. Késõbb, 1922-ben a zsidó népnek Palesztinában nemzeti otthont ígérõ Balfour Nyilatkozat ennek tisztázására leszögezte, hogy semmilyen olyan korlátozás nem léphet életbe, ami csorbítaná a zsidók más országokban megszerzett státuszát és politikai jogaikat.

Természetesen a zsidó diaszpóra sem egy homogén közösség. Olyannyira nem, hogy míg pl. egy, az Egyesült Államokban élõ zsidó elsõsorban amerikai és csak utána zsidó, addig egy dél-afrikai elsõsorban zsidó, és csak utána dél-afrikai. Ez amiatt van, hogy az amerikaiak annyira kötõdnek hazájukhoz – zsidó mivoltuktól függetlenül – hogy identitásukat elsõsorban „amerikaiságuk” határozza meg. Azt gondolhatnánk, hogy Izrael, 1948-as létrejöttével csökkentette a zsidó diaszpóra szerepét, státuszát a világban, hiszen az új állam vált a zsidóság központjává, a cionista mozgalom pedig a bevándorlásra, az alijázásra buzdított. Vagyis célja a világon szétszóródva élõ zsidó közösségek, a kisebbségi lét felszámolása lett volna. Ennek azonban éppen ellenkezõje következett be, hiszen azzal, hogy létrejött egy modern, gazdaságilag erõs és stabil zsidó állam, vagyis egy stabil hátország, izraeli kapcsolataik révén felértékelõdött a világ különbözõ pontjain élõ zsidó közösségek szerepe is.
Egy másik ütközõpont éppen az elõbb említett bevándorlásra való buzdításból ered, hiszen ez megkérdõjelezi a zsidó diaszpórák létét – pláne azokban az országokban, ahol a zsidó közösség nagy része a Holocaust áldozata lett. Hiszen pont azért jött létre Izrael, hogy a zsidóság ne legyen kisebbségi létbe kényszerítve, és mégis, a mai napig nem kevés zsidó él olyan országokban, ahol korábban üldöztetésnek voltak kitéve (pl. volt Szovjetunió területén, Németországban vagy akár Magyarországon). Sõt, az Izraelbe bevándoroltak nagy része nem önként, hanem az antiszemita pogromok, a Holocaust, vagy az arab nacionalizmus feléledése nyomán kényszerült elhagyni korábbi hazáját és csak relatíve kevesen érkeztek önszántukból (bár ma már egyre nõ az önként alijázók aránya). Vagyis ma Nyugaton (azaz Nyugat-Európában és Észak-Amerikában) több zsidó él, mint ahány nyugati zsidó él Izraelben. Ennek következményeképpen Izrael állam kialakulásával és növekedésével párhuzamosan jött létre egy egyre erõsebb és „öntudatosabb” zsidó diaszpóra. A kettõ pedig egyáltalán nem zárja ki egymást, hanem éppen ellenkezõleg: Izrael egyfajta spirituális, oktatási, kulturális és intellektuális bázist ad a világ szétszórt zsidóságának, míg a diaszpóra politikai lobbi tevékenységén keresztül mozdítja elõ Izrael érdekeit más országok kormányainál. A nyugati világ zsidó közösségei ugyanis mára már olyan pénzügyileg, gazdaságilag és intellektuálisan szilárd státuszra tettek szert, hogy megkerülhetetlen szereplõivé váltak szülõhazáik társadalmának.

Kit is tekinthetünk zsidónak?
Abban, hogy kit is nevezhetünk zsidónak, a mai napig vannak viták az ortodox, a konzervatív és a reform mozgalmak követõi között. Az biztos azonban, hogy az, akinek az édesanyja zsidó, mindenképpen zsidónak születik, ezt még az ultra-ortodoxok is elismerik. Ugyanakkor a zsidó vallást fel is lehet venni, és ha az illetõ átesik az ehhez szükséges rituálékon, a közösség ugyanolyan tagjává válik, mint azok, akik beleszülettek. Ezekben a tételekben egyetértés van a zsidó vallás különbözõ mozgalmai között, a viták azonban a következõ két lehetõségbõl adódnak:
A reform mozgalmak zsidónak ismerik el azt a gyermeket is, aki bár keresztény anyától és zsidó apától született, de zsidó nevelést kapott, míg az ortodoxok nem. Õk ugyanakkor azon az állásponton vannak, hogy ha egy zsidó anyának és keresztény apának születik gyermeke, õ zsidó lesz, még akkor is, ha semmilyen zsidó nevelésben nem részesül. Ezt viszont a reform mozgalmak követõi utasítják el. És a helyzetet csak bonyolítja, ha ezeknek a gyerekeknek születik gyerekük…
A másik vitapont az áttérés kérdése, ugyanis a tradicionálisabb mozgalmak követõi gyakran nem ismerik el a liberálisabb mozgalmak által végrehajtott áttéréseket, hiszen azok nem mindig alkalmazzák a tradicionális rituálékat. Emellett az ortodox zsidók megkérdõjelezik a konzervatív és reform mozgalmak rabbijainak jogosultságát ezen rituálék végrehajtására, de ebben a kérdésben a konzervatív és reform mozgalmak között is ellentét húzódik.
Ami azonban a legélesebb szakadékot nyithatja Izrael és a zsidóság között, az annak a kérdése, hogy tulajdonképpen kit is hívunk zsidónak? Ennek meghatározása azért fontos, mert az 1950-es Visszatérési Törvény értelmében minden bevándorló, aki zsidó, automatikusan kaphat izraeli állampolgárságot. De a törvény nem szól arról, hogy „zsidó” alatt kit kell érteni, és mivel Izrael 63 éves fennállása óta egészen „különbözõ zsidók” vándoroltak be (gondoljunk csak az arab zsidókra, vagy az etióp keresztény zsidókra), felmerült annak az igénye, hogy ezt a kérdést tisztázzák. Mégpedig úgy, hogy csakis azt tekintsék zsidónak, aki a Halakha, a Zsidó Törvények szerint is az (vagyis az ortodox zsidókat). A javaslat 1988-ban látott napvilágot, de mivel eszerint pl. az Egyesült Államok zsidóságának mintegy 90%-a nem lenne zsidónak tekinthetõ, az egész diaszpórában felháborodást keltett. Nem meglepõ, hiszen ezáltal éppen Izrael kérdõjelezte meg „zsidóságukat”. Felmérések szerint az Izraellel kapcsolatos politikai kérdések közül, ami leginkább megosztja a világ zsidóságát – ezen belül is leginkább a fiatalabbakat – az nem a határok, vagy a biztonság kérdése, hanem éppen az állam demokratikus és zsidó karakterével kapcsolatos kérdések, mint pl. hogy kit tekint az állam zsidónak, illetve az ezzel szorosan összefüggõ ortodox-konzervatív ellentét. Úgy tûnik azonban, hogy ennek a kérdésnek a megoldása még várat magára, de ha sikerül kompromisszumra jutni, az az egész zsidóság számára mérföldkõ lesz.

A zsidó diaszpóra
A világon elszórva élõ zsidó diaszpóra nagysága kb. 13,2 millió fõ. Becsült szám ez, mivel egyrészt a zsidó közösségekben nem gyakori a népszámlálás, másrészt pedig a közösségek életében aktív szerepet nem játszó zsidókat igen nehéz elérni. Így az alábbi adatok csak megközelítõ jellegûek.

Legnagyobb zsidó lakossággal rendelkezõ országok:
Egyesült Államok 5 700 000
Izrael 5 000 000
Franciaország 600 000
Kanada 365 000
Oroszország 300 000
Egyesült Királyság 280 000
Argentína 200 000
Ukrajna 180 000
Brazília 110 000
Ausztrália 100 000
Németország 100 000
Dél-Afrika 80 000
Magyarország 60 000*
*egyes források szerint 40 000 és 200 000 fõ között mozog a magyar zsidóság száma.

Izrael megalakulásakor az állam alapító okiratában világosan lefektették, hogy az újonnan megszületõ állam minden, a területén élõ embernek, vallástól, etnikumtól és nemtõl függetlenül ugyanazon jogokat fogja biztosítani. Bár az országban élõ mintegy 23%-nyi nem-zsidó kisebbség problémája látszólag kizárólag Izraelre tartozik, valójában ugyanúgy hatással van a zsidó diaszpóra életére is. Hiszen ahogy Izrael bánik a kisebbségeivel, nagyban meghatározza, hogy más országokban hogyan bánnak a zsidókkal, mint kisebbséggel. Nem meglepõ tehát, hogy a diaszpóra érzékenyen figyeli, a nem-zsidók helyzetének alakulását Izraelben, hiszen ez az ország demokratikusságának mérõfoka is egyben.
Mendel utolsóként az asszimiláció kérdését emeli ki, mint ami összeköti, és egyben megosztja a zsidó közösséget, Izraelben és azon kívül. A zsidó diaszpórában, de leginkább az Egyesült Államokban ugyanis gyakori a kiházasodás, emellett a nyugati parton élõ zsidó közösség mindössze 30%-a tartozik valamilyen zsidó klubhoz vagy zsinagógához. Vagyis a diaszpóra zsidó közösség identitása veszélyben van. Ugyanez persze nem vonatkozik az izraeliekre, viszont az ott élõket a tudatlanság és az ez irányú oktatás hiánya veszélyezteti, hiszen ahogy elhagyják Izraelt és bekerülnek egy külföldi zsidó közösségbe, ugyanakkora arányú lesz körükben a kiházasodás és az asszimiláció, mint az ott élõk körében. Ennek megelõzése érdekében egy olyan programra lenne szükség – teszi hozzá Mendel – amely ahelyett, hogy valamilyen vallási vagy viselkedési normát erõltetne rá az izraeliekre és a világ többi részén élõ zsidókra általában, a gyerekeket oktatná úgy, hogy megfelelõ háttérrel rendelkezzenek a zsidó tradíciókról, zsidó örökségükrõl. Napjainkban növekvõ tendencia, hogy izraeliek egyre nagyobb arányban több-kevesebb idõt, akár tanulással, akár munkával külföldön töltenek. Emiatt viszont egyre nagyobb szükség van arra, hogy bekerülvén egy külföldi zsidó közösségbe, felkészültek legyenek, hogy új közösségük hasznos és értékes tagjává tudjanak válni. Hiszen, ahogy Yehezkel Dror, a politikatudomány Izrael Díjjal jutalmazott professzora írta könyvében, a „zsidó nép prosperitása egy olyan érték, amely mindenképpen elsõbbséget élvez Izrael prosperitása felett”.

Forrás: Link