Goodbye Atatürk
Irta: Olvaso - Datum: 2011. February 04. 12:11:44
Az idei szeptember 12-e történelmi fordulópont Törökország fejlõdésében. A referendum, melyet a kormányzat saját alkotmánymódosító szándékainak alátámasztására szervezett, sikeresen lezajlott, a lakosság 58 százaléka támogatta Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök szándékát, hogy pártjával újjáírják az ország történetét. A referendum egyben utat nyitott az elõtt is, hogy a mostaninál még radikálisabb alkotmánymódosítással térítsék le a szekularizmus útjáról Törökországot – írja Adel al-Toraifi, az Al-Majalla címû vezetõ arab politikai folyóirat fõszerkesztõje.
Teljes hir
Az idei szeptember 12-e történelmi fordulópont Törökország fejlõdésében. A referendum, melyet a kormányzat saját alkotmánymódosító szándékainak alátámasztására szervezett, sikeresen lezajlott, a lakosság 58 százaléka támogatta Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök szándékát, hogy pártjával újjáírják az ország történetét. A referendum egyben utat nyitott az elõtt is, hogy a mostaninál még radikálisabb alkotmánymódosítással térítsék le a szekularizmus útjáról Törökországot – írja Adel al-Toraifi, az Al-Majalla címû vezetõ arab politikai folyóirat fõszerkesztõje.
A korábbi évtizedekben a hadsereg még sikeresen avatkozott közben valahányszor egy polgári kormányzat a szekuláris atatürki hagyományoktól eltérõ politikát kezdett folytatni, s ha hátat fordított a Nyugatnak. Most azonban?
Bernard Lewis, a Közel-Kelet avatott szakértõjének egy 2003-ban megjelent, figyelemreméltó könyve, a What Went Wrong? (Mi siklott félre?) még úgy fogalmaz: a bajok gyökere a térségben, hogy az Ottomán Birodalom összeomlása identitáskrízist eredményezett, mellyel a térség népei máig nem tudtak megküzdeni. A Közel-Keleten az elmúlt száz év frusztrációk sorozatát eredményezte, minthogy az itt élõk nem voltak képesek megküzdeni a politikai regresszióval, megkérdõjelezõdött vallási, kulturális és civilizatórikus eredményeiknek az értéke, sõt az is, hogy egyáltalán hozzá tudnak-e járulni az egyetemes civilizáció aktuális fejlõdéséhez.
Mindennek – Lewis olvasatában – az a magyarázata, hogy választásra kényszerültek, azaz dönteniük kellett, mi a fontosabb, a szabadság vagy pedig a tradíciók folytatása. Az elsõ opcióra jó példa Kemal Atatürk állama, a másikra, a Khomeini ajatollah megteremtette mai Irán. E két pólus között gravitál ma a Közel-Kelet, belsõ válságának pedig ez a legfõbb magyarázata.
Lewis leírása egyértelmûen az atatürki megoldás mellett teszi le a voksot, mondván: Irán is erre az útra kényszerül majd, de kínkeserves kitérõvel, melynek végén fel kell adnia Khomeini fantazmagóriáit. Napjaink történelmi fejlõdése azonban furcsa meglepetésekkel szolgál. A török Igazság és Fejlõdés Pártjának (AKP) politikája letéríti az országot arról az üdvös útról, melyet Lewis oly nélkülözhetetlennek tekint, hogy egy nemezt normális szereplõje legyen a 21. századnak, míg Iránban, az ellenzék feltûnésével felvillant a messzi perspektívája egy szekuláris rezsimnek.
A szerzõ az ellenzéki török lap, a Hürriyet egyik elemzését idézve megállapítja: az AKP az alkotmánymódosítással ugyan nem térítette teljesen vissza az iszlamista kezdetekhez az országot, de egyértelmûen egy harmadik utat jelöl ki Ankara számára, ám ez komoly konfrontációkat feltételez, hisz az ország egyszerre kell szembenézzen a szekularitás kihívásaival, ugyanakkor az iszlamizmussal is.
Link