Orbán: "Ez a bukásunkat okozhatja" - Áll a bál a kormányban
Irta: Olvaso - Datum: 2011. February 11. 12:14:43
Komoly vita alakult ki a kormányban
Bár létrejött az alkotmány szövegezésével foglalkozó bizottság, az MTI kereszténydemokrata forrásból úgy értesült, hogy ezt megelõzõen a frakciószövetség siófoki ülésén szerdán és csütörtök délelõtt is hosszas vita bontakozott ki.
Teljes hir
Komoly vita alakult ki a kormányban
Bár létrejött az alkotmány szövegezésével foglalkozó bizottság, az MTI kereszténydemokrata forrásból úgy értesült, hogy ezt megelõzõen a frakciószövetség siófoki ülésén szerdán és csütörtök délelõtt is hosszas vita bontakozott ki.
Kereszténydemokrata politikusok az MTI-nek azt mondták, hogy a Salamon László, KDNP-s politikus vezetésével kidolgozott 16 oldalas koncepció mellett egy 1,5 oldalas összefoglalót osztottak szét. Ez azonban a kereszténydemokraták szerint a részükrõl elõzetesen jelzett alapvetéseket, a házasságról, a család védelmérõl, illetve a magzati élet védelmérõl, nem tartalmazta.
Nagyon kemény, élére állított, 24 órás vita bontakozott ki - fogalmazott az MTI-nek az egyik kereszténydemokrata országgyûlési képviselõ.
A Népszabadság forrásai szerint a vitának volt olyan szakasza, melynek során a KDNP részérõl megfogalmazódott az ultimátum: ha lesz új alkotmány, akkor azt nem lehet elfogadni a "hármas alapvetés" nélkül. A magzati élet, a házasság és a család alkotmányos védelme az a fundamentum, amivel mindenki azonosulni tud..
„De ha a Fidesz ezt másként gondolja, vagy a Fidesz számára ezek az alapvetések alkotmányosan nem fontosak, azt is lehet. De akkor nem kell, nem lesz új alkotmány" - a lap információi szerint a KDNP szerdán az elnökségi ülésen, késõbb a frakcióülésen, majd aztán a széles plénum, a frakciószövetség ülésén is kategorikusan ezt az álláspontot képviselte. Vagyis: egyértelmûvé tették, hogy a KDNP-s képviselõk nem szavazzák meg enélkül az új alaptörvényt. S mivel kétharmad kell az alkotmány elfogadásához, a Fidesz a kereszténydemokraták nélkül nem tudja azt keresztülvinni.
A lap úgy értesült, hogy a vitát maga Orbán Viktor indította el azzal, hogy közölte: az abortuszszabályok szigorítása, megváltoztatása a bukásukat okozhatja, különösen, ha ezt a társadalom abortusztilalomnak értelmezi.
Az új alkotmány tervezetének megalkotására végül Szájer József fideszes európai parlamenti képviselõ vezetésével szövegezõ bizottságot hoztak létre a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán.
A fideszes európai parlamenti (EP) képviselõ csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a bizottság kereszténydemokrata tagja Salamon László, a fideszes pedig Gulyás Gergely. Az alkotmányozás nem kormányzati feladat, hanem parlamenti; a kabinet nem terjeszt alkotmánytervezetet a Ház elé - indokolta Szájer József a háromtagú, kétpárti testület felállítását. Hozzáfûzte, az alkotmány-elõkészítõ bizottság által elkészített koncepciót vitaanyagnak tekintik, amely kijelöli az irányokat. A kormánypárti frakciószövetség március közepéig tervezi benyújtani a Fidesz-KDNP alkotmányszövegének tervezetét.
A tájékoztatón Surján László kereszténydemokrata EP-képviselõ hangsúlyozta, hogy az új alkotmány nem változtatja meg a jelenleg érvényes magzatvédelmi szabályokat. Mint hozzátette, ennek rögzítésével elejét akarják venni annak, hogy a témával kapcsolatban - esetleges téves feltételezések miatt - felesleges vita induljon.
Szájer József az új alaptörvényt érintõ alapelveiket ismertetve elmondta: a Fidesz-KDNP nem tervezi az államszervezet jelentõs átalakítását, ez vonatkozik az Alkotmánybíróságra is. Méltó preambulumot szeretnének az alaptörvény elejére - benne az 1956-os forradalomra, a kereszténységre való utalással és a Szent Koronával -, korlátokat építenének be a szövegbe az eladósodással szemben, szabályoznák a közpénzügyeket az átláthatóság jegyében, így a korrupcióelleni küzdelmet is szerepeltetnék. Beépíteni javasolják továbbá az alkotmányba a természeti és kulturális környezet védelmét, valamint az Európai Alapjogi Chartát.
A Népszabadságot a tanácskozáson részt vevõk úgy tájékoztatták: a kereszténydemokratákat bírálta Kövér László is azt kifogásolva, hogy "a KDNP akarja megszabni az irányt". De volt olyan fideszes, aki úgy vélte, a KDNP "törpe minoritás" a Fidesz mellett.
Link