A társadalom háromnegyede pocsék évnek tartja a tavalyit
Irta: Olvaso - Datum: 2011. February 14. 11:26:52
A forradalmi hangulat alulnézetbõl – túl a szavazófülkéken
A valóság mindig sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt a politikusi és politikai kijelentések láttatni igyekeznek. Ez nagyjából azóta van így, amióta világ a világ. Az azonban nem lényegtelen kérdés, mekkora a különbség a között, amit naponta a bõrünkön tapasztalunk, és a között a sokszor már-már „festõi” teljesítmény között, ahogyan a politikai pártok felvázolják: hogyan is kellene a társadalomnak éreznie magát. Hangulatjelentés alulnézetbõl, avagy mi van a szavazófülkék forradalmán túl.
Teljes hir
A forradalmi hangulat alulnézetbõl – túl a szavazófülkéken
A valóság mindig sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt a politikusi és politikai kijelentések láttatni igyekeznek. Ez nagyjából azóta van így, amióta világ a világ. Az azonban nem lényegtelen kérdés, mekkora a különbség a között, amit naponta a bõrünkön tapasztalunk, és a között a sokszor már-már „festõi” teljesítmény között, ahogyan a politikai pártok felvázolják: hogyan is kellene a társadalomnak éreznie magát. Hangulatjelentés alulnézetbõl, avagy mi van a szavazófülkék forradalmán túl.
Nincs abban semmi szokatlan, hogy a hazai nagy közvélemény-kutatók rendszeresen közzéteszik az irányú felméréseiket: hogyan értékeli a mögötte álló évet a társadalom. Ezt tette legutóbb a Szonda Ipsos, amelynek rövid summázata úgy foglalható össze, hogy a megkérdezettek (és ez alapján a társadalom egészének) háromnegyede szerint kifejezetten rossz év volt a 2010-es esztendõ.
Nem is volna ebben semmi újdonság. Az évszázados panaszkultúrán szocializálódott országban ez aligha lehet másként. És aligha lehet másként a rendszerváltás óta eltelt két évtized tükrében. Különös tekintettel arra, hogy a magyar társadalom kétharmada a politikai-gazdasági fordulat vesztesei közé sorolja magát. Tegyük hozzá, hogy oda sorolják õket a társadalomtudósok is. Ebben a vonatkozásban több mint figyelmet érdemlõ Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatójának a Népszabadságban (2011. január 3.) megjelent nyilatkozata: „Függetlenül az ország helyzetétõl az emberek többsége a rendszerváltás óta minden évben rossznak ítéli az anyagi helyzetét. Igaz, hogy voltak olyan évek, amikor jóval kevesebben voltak az elégedetlenek.”
A világ- és vele a magyar gazdasági válság hatásait is bele kell látnunk abba, hogy honfitársaink olyan borúsan ítélkeznek 2010-rõl – tehetjük hozzá mindehhez.
Vagyis a tavalyi évre vonatkozó közvélemény-kutatás elsõ ránézésre nem szolgál semmi újdonsággal. Örök egyhangúsággal ismétli a hasonló tárgyú kutatások eredményét. De vajon szabad-e a 2010-es évet a szokványos esztendõk között számon tartanunk? Szerintem nem. Nem csupán választási év volt (ilyenbõl az elmúlt húsz éve alatt akad néhány), hanem egy olyan párt kapta meg a kormányalakítás jogát, amely példátlan módon kétharmados többséget kapott a választásokon. Ígéretekbõl, szlogenekbõl, fogadkozásokból nem volt hiány 2010-ben. Sem az áprilisi választások elõtt, sem utána. A Fideszre adott voksok nagy száma azt bizonyítja, hogy a konzervatív párt jövõképére vevõk voltak a választók. (Ne feledkezzünk el a protestszavazók nagy számáról sem.) Nem tagadható, hogy az új kormánypárt szimpatizánsai euforikus hangulatban érkeztek el április végére, mert totális gyõzelmet arattak.
A választási fordulók elõtt – a gyõzelem biztos tudatában – a jobboldali lapok arról írtak, hogy már egy másik Nap fog lesütni egy másik országra április 12-én és 25-én. (Egyébként mindkét napon olyan borult idõ volt, hogy a „másik Napot” nem láthattuk, de ez bizonyára tiszta idõben sem lett volna másként.) De nem a meteorológiai megközelítés a lényeg, hanem az a féktelen csodavárás, amit a választások után meg sem próbáltak visszafogni a Fidesz politikusai. Orbán Viktor az elsõ forduló utáni gyõzelmi beszédében úgy fogalmazott, hogy a választók „legyõzték a reménytelenséget”, és hogy „Magyarország felemelt fejjel tért vissza a történelem fõutcájára”. Nem mellékesen hozzátette: „Meg kell mutatni magunknak és a világnak, hogy nem egyszerû fellángolás történt, hanem elszánt, kitartó akarat vezérelte a választókat.”
Az optimizmus úgy áradt el a gyõztes párton és szavazóin – nem alaptalanul –, hogy arra megfelelõ hasonlatot sem könnyû találni. A változások szükségességérõl, a lendületrõl, az egységrõl, elsöprõ akaratnyilvánításról hallhattunk ezekben az áprilisi napokban. A késõbbi miniszterelnök az elsõ választási forduló utáni nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy leendõ kormánya számára nem kér száz nap türelmi idõt, amihez hozzátette, hogy száz nap alatt rendet raknak az országban. (Ez utóbbi leginkább a közbiztonságra vonatkozott.)
Joggal gondolhatnánk, hogy az olyan elsöprõ kormányzati felhatalmazásnak, amilyet a Fidesz kapott áprilisban, és a tevékenységét kísérõ kifejezetten magas társadalmi támogatottságnak valamilyen módon meg kellene jelennie abban a közvélemény-kutatásban, ami arra keresi a választ: hogyan értékeljük a 2010-es évet. Eszem ágában sincs egy az egyben megfeleltetni egymásnak e kettõt. De nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy jelentõs a különbség a kormánypárt politikáját óriási többséggel igenlõk tábora és a között, hogy a társadalom háromnegyede pocsék évnek tartja a tavalyit.
Orbán Viktor új kormányát május 3-án mutatta be, bár hivatalos megalakulása csak a hónap végén történt meg. Joggal merülhet fel a kérdés: egy nyolc-kilenc hónapja mûködõ kormánynak nem kellene sokkal mélyebb nyomot hagynia az emberek emlékezetében, ha arról kérdezik õket, milyennek látják a mögöttük álló évet? Ez még akkor is így van, ha a kérdés nem a kormány teljesítményére vonatkozott. De a kormányzat újrakezdés, lendület, egység, öntudat, önbizalom, hit, teljesítmény, becsület hívó- és kulcsszavai után meglehetõsen érdekes, hogy a közvélemény-kutatók ugyanúgy egy letargikus országról hoznak hírt, mintha csak 2008-ról vagy 2009-rõl volna szó.
Bár nagy a különbség a közvélemény-kutatásban az MSZP-s és a Fidesz-szavazók között, de az utóbbiak 56 százaléka szerint is rosszul mentek a dolgaink tavaly.
Egy euforikus országban, amelyben kiütéses, történelmi gyõzelmet aratott az egyik politikai oldal, mi magyarázhatja, hogy a társadalom 75 százaléka egyszerûen pocsék évnek tartja a 2010-est?
Hova tûnt a kormányzat emlegette öntudat, önbizalom, egység, remény, újrakezdés? Nem arról van szó, hogy a múlt sokat emlegetett hibáit mennyi idõ alatt lehet kijavítani. Bizonyára nem nyolc-kilenc hónap alatt. Ám az, hogy egy társadalomban milyen közérzet uralkodik, szinte függetlenül attól, hogy az ország ügyeinek rendbetételével meddig jutott el az új kormány. Egy olyan óriási felhatalmazást kapó kabinet esetében, amilyen a második Orbán-kormány, éppen az is derûlátóbbá tehetné az embereket, hogy a választók jelentõs többsége szerint legalább jó irányba mennek az ország ügyei. Ez magától értetõdõ és természetes társadalom-lélektani jelenség lenne. A feltételes mód azért indokolt, mert bár lehetne így, a közvélemény-kutatás egészen mást mutat. Ezen azért érdemes egy kicsit elgondolkozni.
A valóság ilyen és ehhez hasonló okok miatt is más és összetettebb, mint ahogyan azt a politikai kijelentések láttatni engedik. A Szonda Ipsos felmérése számomra leginkább azt mutatja, hogy nagy bajban lennénk, ha a valóságot a politika világában megfogalmazott kijelentések halmazával igyekeznénk leírni.
Nem volt itt forradalom sem a szavazófülkékben, sem azon kívül. Vagy ha volt, akkor a forradalmi hevületüket a Fidesz-szavazók is a fülkék drapériái között hagyták. Lehet azonban, hogy mégis volt forradalom, csak senki nem tudott róla. Azért ez is sokat elárul egy forradalom valóságosságáról és hitelességérõl. Akárhogy is: a megkérdezetteknek sokkal inkább hiszek, mint a forradalmároknak.
Link