Cigányos mossad gyilkosságok
Irta: Olvaso - Datum: 2011. March 21. 12:04:10
Ki szerezhetett a romákat gyilkoló halálbrigádnak lõszereket?
Nem vizsgálta a rendõrség, hogy a romagyilkosságoknál használt lõszereket ki szerezhette be – vélekedett lapunknak Bérdi Zsolt, K. Árpád vádlott védõje. A jogi képviselõ szerint a besenyszögi rablásnál csak lényegesen kevesebb lõszert zsákmányolhattak a feltételezett elkövetõk annál, mint amit a gyilkosságok helyszínén, illetve a Perényi 1. nevû szórakozóhelyen összegyûjtöttek a nyomozók. Az ügyvéd lapunknak kijelentette, a szakértõi vélemények ellentmondásosak, erre utal az is, hogy egyes helyszíneken K. Árpádnál magasabb embernek kellett lõnie.

Teljes hir

A bírósági tárgyalás pénteken kezdõdik.
Sokat dolgozott a rendõrség a romagyilkosság- sorozat felderítésén, de fontos részletek kimaradtak – mondta lapunknak Bérdi Zsolt, K. Árpád védõje. A hat halálos áldozatot követelõ gyilkosságsorozat feltételezett elkövetõit 2009. augusztus 21-én fogta el a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorelhárító szolgálata a Perényi 1. nevû debreceni szórakozóhelyen. A feltételezett elkövetõiket, K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt a fõügyészség több emberen elkövetett emberöléssel és más bûncselekményekkel vádolja – részletek a Magyar Nemzet hétfõi számában.

Forrás: Link