Posta Imre weboldala

A híradók véres valósága: kell ez nekünk?
Irta: Olvaso - Datum: 2011. April 05. 09:06:32

Teljes hir

Kicsit lassú a reflexük. Mióta mondom ezt is? Persze véletlen szoktatnak a vérhez, balesetekhez, tragédiákhoz, gyilokhoz, bírósági eljárásokhoz..., csak úgy.
Bár az RTL Híradója sem megy a szomszédba némi borzalomért, de ez semmi ahhoz képest, hogy a TV2 Tényeknél konkrétan húsz percet kell várni az elsõ olyan hírre, amit mindenki túlélt. Nem hiszem, hogy tényleg erre van szükségünk.

Tizennégy éve, a kereskedelmi televíziók elindulásával egyetlen viszonyítási alapunk volt: a mindenféle változási hullámokban tépett-szaggatott, de valahol mégiscsak kiszámítható közszolgálati híradó. Az a hírmûsor, mely bár szintén nem arról volt híres, hogy (akár a rendszerváltás elõtt, akár az azt követõ „médiaháborúkban”) kizárólag az anyagi, objektív igazság pártatlan bemutatására szorítkozna, de sosem vált tizennyolcas karikás thrillerré. Újonnan támadt vetélytársai, az RTL Híradó és a TV2 Tények hosszú ideig keresték a fogást a köztévé hírmûsorain: míg a vetélkedõk, szórakoztató mûsorok, szappanoperák és „kibeszélõshow-k”, pláne a tehetségkutatók és valóságshow-k gyorsan lenyomták az MTV hasonszõrû mûsorait, addig a közszolgálati híradó egész sokáig bírta a versenyt.

Olyannyira, hogy nem is saját pályán indultak meg ellene (zárójelben megjegyezve: most, 2011 tavaszán már az MTV sem ezen a pályán játszik – de ez most nem fontos). Hamar kiderült, hogy nem a tényszerûség, szakmaiság, hírfelderítés nívója az a csodafegyver, amivel le lehet nyomni a bejáratott hírmûsort. Elõször a „celebesítés” lett a megoldás: nyilván sokan emlékeznek még arra TV2-s show-ra, melyben a hírolvasó Pálffy István „mi, a TV2 sztárjai” felkiáltással konferálta fel saját magát (is), majd bátran megnyalta egy nyuszi orrát. De annak idején az RTL-es Erõs Antónia is bevállalt egy ágyban hasalós, csücsörítõs sorozatot az egyik férfimagazinban – TV2-s kollégájához hasonlóan nem a szakmai, tényszerû profilt erõsítve.
Rögtön tegyünk is azonban egy kis kitérõt, hogy megjegyezzük: sokkal elégedettebben néznénk a magyar celebek világára, ha abban az említett Erõs Antónia klónjai lennének többségben. Mára ugyanis a jelek szerint (kollégájával, Szellõ Istvánnal együtt) megtalálni látszik az arany középutat, ami a nyilvánosság megkövetelte szereplés és a szakmája által elvárt komolyság és felelõsség együttes érvényesítéséhez kell. Nem „villant”, nem él sem nemi, sem családi életet a bulvármûsorokban, de ott van a baranyai falunapon is, ha például a cukorbetegség kapcsán kell tanácsot, vigaszt, reményt és példát adnia. Így van ez rendben.
A kereskedelmi híradók evolúciója azonban viszonylag hamar meghaladta a celebesítés szintjét, kiderült, hogy a tartalom és a forma fontosabb annál, hogy ki mondja, ki olvassa fel a súgógéprõl a szöveget. Gyors és nem mindig fájdalommentes áramvonalasítás zajlott: ma már kevesen emlékeznek rá, de bizony kezdetben a kereskedelmi híradók asztalánál három szék volt, külön ember, külön blokk a sporthíreknek. Ez a rész lett az elsõ áldozat – nem lehet minden este olyan sporthírekkel szolgálni, amelyek a többség érdeklõdését felkeltik, vagy még inkább, amelyek versenyezni tudnak a megelõzõ hírekkel.

Ma ugyanis, és ez a lényeg, a tévé aljából csöpög a vér a híradók alatt. A TV2 Tények jó ideje masszívan nyeri a híradók párbaját, és ez nem véletlen: a visszafogottabb RTL-es vetélytárssal ellentétben szinte bûnügyi mûsorrá változott. Az elsõ tucat hírben szükségszerûen meghalnak, megsérülnek, eltûnnek emberek – szegény Várkonyi Andrea és Azurák Csaba a mosolygós beköszöntés után összeráncolja az arcát, és úgy is marad jó húsz percig, a lecsengetõs kis színesig, miszerint bébiborjú született a bécsi állatkertben. Gyors és felületes híradásokat látunk arról, hogy milyen borzalmas is a világ körülöttünk, komolyabbnak láttatva a veszélyt, mint amilyen – egy, a biciklijérõl leesõ néni mindaddig csak egy szerencsés kimenetelû közúti baleset sérültje, amíg nem kerül be a híradóba. Onnantól viszont élõ bizonyítéka annak, hogy ma minden nyugdíjas halálos veszélyben van, hogy a biciklistákra vérszomjas, õrült autósok vadásznak, hogy a kormánynak azonnal be kell avatkoznia, mivel már olyan szintre nõtt a baj, hogy a tévé is bemondta.
Szatír, gyilkos, repülõgép-baleset, robbantós öngyilkos, jégverés – mintha csak ebbõl állna az élet! És persze itt senki se akarja, hogy eltitkolják a rossz híreket, hogy hazudjanak nekünk, nem akarunk hamis biztonságot, elhazudott, szõnyeg alá söpört problémákat; de azt igen, hogy a kataklizmává növesztett tyúkperek helyét vegye át a TÁJÉKOZTATÁS, csupa nagybetûvel. Igen, melósabb, hosszabb távon megtérülõ dolog ez így, de pont a tv2 sokszor bebizonyította már, hogy képes így is gondolkodni.
Mondjak példát? Annak idején Lagzi Lajcsi Dáridója is hozta a nézettségi csúcsokat, és nem volt akkora nagy meló felvételrõl leadni a playback mulatós nótákra tátogó vendéglátósokat. Ehhez képest drágább, nehezebb és rizikósabb volt a Megasztárt összerakni, igen. De míg elõbbi mûsornak Csocseszt meg Balázs Palit köszönhetjük, esetleg Máriót, a harmonikást, addig utóbbinak Rúzsa Magdit meg Molnár Ferenc Caramelt. Megéri igényesebbnek lenni.
Tény, hogy nem egy sokmilliós fórum nevében, nem a hivatalos nézettségelemzõ központ fõ-fõszakértõjeként mondom: sokan örülnénk, sokan néznénk újra szívesen a híradókat, ha lemondanának arról, hogy vérben ázzon a súgógép. Csak a magam, meg esetleg az e cikk alatt egyetértõ kommenteket írók nevében kérem, nagyon szépen kérem vissza a híradónkat. Ahol a fontos hírek és érdekes történések sorakoznak, ahol okosan bemutatják és elmagyarázzák nekünk a körülöttünk lévõ világot, ahol nem a képregénybõl és filmbõl ismert Sin Cityt vetítik rá az otthonunkra.
Szépen kérem, tessék ismét „rendes” híradót csinálni!

Forrás: Link