Váratlan fordulat: Eltitkolták - magyar felesége van Kadhafinak
Irta: Olvaso - Datum: 2011. April 08. 12:50:11
Farkas-Wolf? Biztos, hogy magyar, vagy mégis inkább askenázi?
Líbiai emberünk
Moammer el-Kadhafi felesége akár magyar állampolgárságot is kérhetne, ha ismerné nagyapja anyanyelvét, aki a Monarchia idején tanfelügyelõ volt a boszniai Mostarban. Az egykori Jugoszláviában született asszony magyar származását azonban férje eltitkolja.
Teljes hir
Farkas-Wolf? Biztos, hogy magyar, vagy mégis inkább askenázi?
Líbiai emberünk
Moammer el-Kadhafi felesége akár magyar állampolgárságot is kérhetne, ha ismerné nagyapja anyanyelvét, aki a Monarchia idején tanfelügyelõ volt a boszniai Mostarban. Az egykori Jugoszláviában született asszony magyar származását azonban férje eltitkolja.
Bécsben gyakran feltûnt egy arab öltözetet viselõ, magas, határozott nõ, aki egyik elegáns üzletet a másik után kereste fel. A boltokból teletömött reklámtáskák tömkelegével távozott, melyeket szolgák hada cipelt a titokzatos vásárló Mercedeséhez. Ha végzett az egyik helyen, indult a következõhöz, luxusautóját még vagy fél tucat másik kocsi követte, testõrökkel, inasokkal zsúfolva. Afféle modern arab karavánként vándoroltak keresztül-kasul az osztrák fõvárosban. Dolga végeztével a hölgy a fényûzõ Imperial szállodába hajtatott, melynek királyi lakosztályát foglalta el.
Ha nem is királyi családdal, de dúsgazdag háttérrel rendelkezett a titokzatos idegen, vagyis Moammer el-Kadhafi második felesége, aki a látszat ellenére nem arab, hanem magyar. Farkas Zsófia néven látta meg a napvilágot a horvátok, bosnyákok és szerbek lakta boszniai Mostarban. Jelentõs magyar lakosság soha nem volt a városban, Zsófia nagyapja, Farkas János is csak véletlenül keveredett oda mint körzeti tanfelügyelõ azután, hogy Bosznia 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához került. Hátralevõ életét itt töltötte, és 1902-ben hunyt el. Az agilis tanfelügyelõ fáradhatatlanul publikált a boszniai pedagógiai folyóiratban, és ennek köszönhetõen tudományos munkássága fennmaradt. A helyi lakosság elõtt sem igen ismert történetnek idén januárban a tuzlai kantoni rádió horvát nyelvû adása járt utána.
Jugoszláv love story
A Farkas vezetéknév az 1960-as évek második felében bukkan ismét elõ, Zsófia személyében, aki szintén tanárként helyezkedett el a mostari katonai kiképzõközpontban. Boszniai hírportálok mint elõkelõ horvát családból származó hajadont említik, de nem tagadják el a magyar nagypapát sem. Arra nincs adat, hogy Zsófia beszéli-e még valamilyen szinten a magyar nyelvet. Mert ha igen, akkor a honosítási törvény alapján akár magyar állampolgárságot is kérhetne.
A mostari katonai bázis anno azoknak a külföldi kadétoknak is otthont adott, akik az el nem kötelezett országok mozgalmának keretében - ennek az egykori Jugoszlávia volt az egyik pillére - ide jöttek továbbképzésre. Így került a fiatal líbiai tiszt, Moammer el-Kadhafi - még az észak-afrikai királyság idején - Mostarba. A love story már Líbiában folytatódott, ahová Kadhafi elvitte Zsófiát, nem zavartatva magát attól a ténytõl, hogy otthon már volt egy asszony a háznál, akitõl fia is született. Ám ezen elsõ házasság hagyományos iszlám módon köttetett: a fiatalok csak az esküvõ elõtt találkoztak, mindent a szülõk rendeztek el. A kapcsolat nem is tartott sokáig, hat hónap után szétköltöztek, de addigra már az asszony várandós volt.
Zsófia valószínûleg még Kadhafi 1969-es katonai hatalomátvétele elõtt hozzáment võlegényéhez. Pontos adat azért nincs, mert ahogy a magyar lány a sivatagi országba tette a lábát, évekre eltûnt a nyilvánosság elõl. Csak házasságuk hivatalos változatát publikálták - ez viszont köszönõ viszonyban sem volt a valósággal. A közvélemény elõl ugyanis eltitkolták, hogy a líbiai forradalom vezetõjének felesége külföldi. Ezért, legalábbis papíron, arabosították.
A hivatalos verzió szerint Kadhafi Szafijával - addigra már így emlegeti a helyi sajtó - Bengáziban, a városi kórházban találkozott, ahová a fiatal katonatisztet egy autóbaleset után szállították. Szafija ápolónõként dolgozott az intézményben, állították, hozzátéve, hogy Kelet-Líbia legelõkelõbb al-Barassi klánjából, Adzsdabija városából származik. Senkit sem zavart, hogy Szafijának soha nem került elõ egyetlen arab rokona sem, "szülõvárosában" még csak nem is hallottak róla. A nyilvánosság elõtt pedig nem jelent meg, ami még a muzulmán protokoll szerint is szokatlan. Barbara Walters amerikai televíziós újságíró - aki többször készített interjút Kadhafival - azt állította, hogy Szafiját azért dugdosták a nyilvánosság elõl, mert nehezen birkózott meg az arab nyelvvel, és kiderült volna, hogy külföldi. Az újságírónak sikerült a first ladyvel is beszélnie, aki a férjét ért vádakra reagálva feltette a kérdést: "Ha olyan gazember volna, mint ahogy mondják, gondolja, hogy ennyi ideig vele maradok, s hat fiút és egy lányt szülök neki?"
Szafija idõvel beletanult a szerepébe. Vidéki utakat tett, kocsik hadából álló konvoja gyakran feltûnt a sivatagban, amint törzseket látogatott meg. Itt sem az irodalmi arabot beszélték, így aligha keltett feltûnést, hogy az elõkelõ látogató nem mindig a helyes kifejezést használja.
Nagymenõ barátok
A jugoszláv kapcsolat mostanáig végigkíséri Kadhafi pályáját, mivel közeli viszonyt épített ki ottani politikusokkal és titkosszolgálati személyekkel, már egykori mostari tanulmányai idején is. A mostari bázisok jelentõsége 1968 után megnõtt. Tito abbéli félelmében, hogy hazája is a Varsói Szerzõdés által megszállt Csehszlovákia sorsára jut, a nehezen megközelíthetõ boszniai hegyek közé telepített számos katonai parancsnokságot, és itt rendezték be a titkosszolgálatok rejtett központjait is. A mostari forrásokra hivatkozó tuzlai rádióadás tényként kezeli, hogy a városban jelen levõ titkos ügynökök közeli kapcsolatot építettek ki a Kadhafi-Farkas párossal. Név szerint említik Stipe Mesiæet, a délszláv háború elõtti Jugoszlávia utolsó államfõjét, aki késõbb 2010-ig Horvátország elnöke volt, valamint egykori külpolitikai tanácsadóját, Budimir Lonèart.
Az igazi nagy barátnak azonban Zoran Liliæ, Kis-Jugoszlávia egykori elnöke bizonyult, aki a kilencvenes években nemegyszer kért és kapott líbiai anyagi segítséget gazdasági összeomlás szélén álló hazájának. Kadhafi nem volt hálátlan, hiszen korábban a titói Jugoszlávia fegyverezte fel hadseregét, méghozzá olyan idõben, amikor senki nem volt hajlandó harci eszközöket eladni neki, pláne hitelre nem. Így jutott Kadhafi jugoszláv gyártmányú Galeb és Orao vadászgépekhez, valamint Gazella harci helikopterekhez.
Jugoszlávia szétesése után, annak ellenére, hogy felesége magyar-horvát családból származik, a líbiai vezetõ a Szlobodan Milosevics nevével fémjelzett Szerbiát választotta szövetségesének. A délszláv konfliktus miatt zárlat alatt álló Belgrádot törvénytelenül fegyverrel és olajjal látta el. Sokan nem értették, hogy abban az idõben a szerb fõvároson nyomát sem lehetett látni a nemzetközi szankcióknak. Divatbemutatókat, kutyaszépségversenyeket, borkóstolókat tartottak, mintha mi sem történt volna. A líbiai vezetõ odáig ment, hogy támogatta a szerb ortodox egyházat a boszniai és koszovói muzulmánokkal szemben, noha magát mindig az iszlám ügy élharcosának nevezte. Kadhafi nem is volt hajlandó elismerni a többségében muzulmán albánok lakta Koszovó függetlenségét. Pedig a koszovóiak mindent elkövettek, hogy a muzulmán szimpátia és a régi jugoszláv kapcsolatok alapján hozzáférjenek a líbiai vezetõ pénzéhez.
Tavaly Behgjet Pacolli, Koszovó most lemondott elnöke kieszközölte, hogy Kadhafi egyik sivatagi sátrában partit rendezhessen a vezér tiszteletére, remélve, hogy az megenyhül hazájával kapcsolatban, és elismeri annak függetlenségét. A sátorba lépve Kadhafi ráparancsolt a koszovói politikusra, hogy énekeljen és táncoljon neki. A férfi kelletlenül eleget tett a kérésnek. Szemtanúk beszámolója szerint a jelenet inkább egy faluszéli búcsúra emlékeztetett, mint államközi találkozóra. Kadhafinak nem tetszett az elõadás, és egyszerûen kirúgta a koszovói delegációt, mondván, hogy soha nem fogja elismerni egy olyan ország függetlenségét, amely Amerika pincsikutyája. A maga keresetlen módján így adta ország-világ tudtára, hogy kitart egyetlen európai szövetségese, Szerbia mellett.
Amikor a NATO 1999-ben bombázni kezdte Szerbiát, hogy megakadályozza a további koszovói vérontást, Kadhafi volt az egyetlen arab vezetõ, aki elítélte a katonai mûveletet. Líbia azon 14 állam közé tartozik, amely magáévá tette azt a belgrádi álláspontot, hogy az egykori szerb tartomány elszakadása ellentétes a nemzetközi joggal. A két ország viszonya még ma is olyan szoros, hogy komoly hírügynökségek hitelt adtak annak a mendemondának, miszerint szerb gépek bombázták a líbiai kormányellenes felkelõket. A kósza híreknek tápot adott, hogy a közösségi oldalakon szerb fiatalok mozgalmat indítottak Líbia megsegítésére. Néhány nap alatt hetvenezren regisztráltatták magukat. Az 1389-es - ekkor volt a rigómezei csata, ahol a szerbek vereséget szenvedtek az ottomán birodalomtól, és elvesztették függetlenségüket - szélsõséges mozgalom egyik vezetõje így nyilatkozott: "Amikor Líbiát megtámadták, a szolidaritás érzése kerített hatalmába minket, mert nem felejtettük el, hogy amikor a NATO bennünket bombázott, Kadhafi mellénk állt."
Milliárdos megrendelések
Szerbia minden bizonnyal meg fogja sínyleni a líbiai válságot, mert Tripoli már most fizetésképtelen, és Kadhafi remélt távozása után a jövõ több mint bizonytalan. A februári felkelés elõtt járt az észak-afrikai országban egy szerb gazdasági delegáció, mely kecsegtetõ megállapodásokat kötött: ennek értelmében szerb cégek másfél milliárd dollár értékben infrastrukturális beruházásra készültek. Belgrád ugyancsak építeni akart egy katonai klinikát, az errõl szóló szerzõdés már életbe is lépett. A hadiipari megrendelések is jelentõsek, ám lehet, hogy értük Kadhafi már nem tud fizetni. Utóbbi egyébként is létfontosságú Szerbiának, mert hadiipara tízezer embert foglalkoztat, és az egyetlen ágazata, amely igazán jól mûködik.
Forrás: Link