Nem csak tízen haltak meg az iszapkatasztrófában - interjú a devecseri plébánossal
Irta: Olvaso - Datum: 2011. April 12. 10:37:14
Sokkal hamarabb otthonhoz lehetett volna juttatni a károsultakat, az összegyûlt adományokkal sok adománygyûjtõ maga járt jól, és a bûnösök is védelmet élveznek - mondja Mód Miklós, Devecser és Kolontár plébánosa. A lelkipásztor a fél éve történt katasztrófa utáni mentés egyik szervezõje volt, plébániáján rengeteg önkéntes segítõ és adomány gyûlt össze. Mód Miklós szerint Isten nem a tragédia megengedõje volt, hanem az emberek megmentõje, és valójában többen haltak meg a katasztrófa következtében, mint az áldozatok hivatalos száma.
Teljes hir
Sokkal hamarabb otthonhoz lehetett volna juttatni a károsultakat, az összegyûlt adományokkal sok adománygyûjtõ maga járt jól, és a bûnösök is védelmet élveznek - mondja Mód Miklós, Devecser és Kolontár plébánosa. A lelkipásztor a fél éve történt katasztrófa utáni mentés egyik szervezõje volt, plébániáján rengeteg önkéntes segítõ és adomány gyûlt össze. Mód Miklós szerint Isten nem a tragédia megengedõje volt, hanem az emberek megmentõje, és valójában többen haltak meg a katasztrófa következtében, mint az áldozatok hivatalos száma. A plébános a kisgyermekes családoknak azt javasolja, egy-két évig költözzenek el, mert a por ártalmas lehet a gyengébb szervezetek számára.
Hol volt, mikor a katasztrófa történt?
A templom melletti iskolában hittanórát tartottam. A hittanosoknak éppen arról beszéltem, hogy az Isten nem úgy szeret minket, ahogy mi gondoljuk, hogy akiket kis baleset ér, azokat nagyon szereti, akiket közepes baleset , azt kevésbé, és akit nagy baleset ér, azt egyáltalán nem szereti, hanem mindenkit ugyanannyira szeret. Ekkor kopogott be egy tanárnõ, hogy valami árvízféle történt. Akkor a gyerekeket átmenekítettük egy másik iskolába, biztonságos helyre.
Aztán kimentünk az utcára és láttuk, hogy egyre jobban emelkedik a vörös folyadék, amirõl nem tudtuk, hogy micsoda. Láttuk, hogy sokan rekedtek bent az elöntött területeken. Riasztottam a munkatársaimat, kiabáltunk, próbáltunk traktorosokat, markológépeket hívni. Devecseri mentett devecserit: a tûzoltók nem tudtak bejutni az elöntött részekre, ezért markológépek, traktorok kanalában mentették ki a bent rekedteket. Aztán segítettünk leszedni a traktorokról az embereket és vittük be õket a plébániára és az öregek otthonába lemosni.
Ön a plébánián segélyközpontot rendezett be, ahová rengeteg adomány és önkéntes érkezett. Mi volt a legfontosabb, legpéldamutatóbb a segítségben?
A legfontosabb segítség nekem a személyes jelenlét volt. Azoké, akik eljöttek önkéntesen segíteni, fizikai, vagy irodai munkára, ahogy nyáron én is segítettem Edelényben az árvíznél. Aki merte a vörösiszapot, az erõt adott nekünk, hogy itt lehet még élni. A segélyszervezetekkel és a nagyvállalatokkal az a baj, hogy nagy hasznot húztak belõlünk. Az lett volna jó, ha a polgármester engedélye nélkül nem gyûjthet senki a mi nevünkben. A polgármester köré kellett volna szervezni az egész koordinációt, olyanokkal, akik az emberek napi gondjait végighallgatják, nem olyan pökhendi módon, mint az ügyvédek, akik most intézik az ügyeket.
Nem tudták, hogy mi a vörös folyadék. Azt tudták, hogy mi volt a tározóban?
A tározókról tudtunk, sõt korábban szóba került, hogy nem rákkeltõ-e az oldalukon lévõ por, de orvosi eredmények ezt nem igazolták. Viszont azt nem sejtettük, holott az ott dolgozók tudták, hogy a tározóba túl sok folyadékot engedtek, ami túlfolyt és átáztatta azt a sarkot, ami átszakadt. A katasztrófa oka a felelõtlen túltöltése volt a tározónak.
Az iszapömlésben nem csak tíz ember halt meg. Jó párat eltemettem azóta is, akik a katasztrófának voltak az áldozatai. A tíz áldozattal együtt huszonnégy halott volt a tragédiát követõ hónapban Devecserrõl és Kolontárról, az átlagos tíz helyett, de késõbb is jóval többen haltak meg a szokásosnál. Fõleg idõsek hunytak el, akik a stresszt nem tudták elviselni. Volt olyan, aki nem tudta megemészteni, hogy elvesztette a mûhelyét és a megélhetését. Volt, aki több órát ázott az iszapban, és ugyan csak februárban halt meg, de addig is barnát köpött.
Hogyan látja a katasztrófa hosszú távú pszichológiai hatásait?
A Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársa kategorikusan kijelenttette, hogy a katasztrófa után az összes helyi lakos tudatilag beszûkült. Ezt a vádat elutasítanám. Az emberek nem idegbetegek, általában reálisan látják a helyzetet, nem lehet rájuk fogni, hogy eltúloznának a dolgokat a sokkból adódóan. Viszont a mentális egészséghez hozzátartozik az otthonteremtés. A legnagyobb problémánk az volt, és a legnagyobb kifogásunk is az állam és a tározót üzemeltetõ cég felé, hogy magunknak kellett házakat venni, hogy legalább bérházak, albérletek legyenek az otthon nélkül maradtaknak. Én már két hét után szerettem volna elindítani valami építkezést, és rengeteg házat meg tudtunk volna venni már akkor, de a magyar állam az nem így mûködik. Pénz lett volna rá, sok segélyszervezet jól járt velünk: nagyon sok pénzt összeszedtek, amit a mai napig nem adtak oda nekünk. A mentális egészség akkor fog helyrejönni, ha az emberek meg tudják találni új otthonaikban az élet folytatását.
Ha az emberek nem is idegbetegek, lelki problémáik vannak.
Valóban vannak lelki problémák. Azok a 10 év alatti gyerekek, akik nem nagyon látták a vörösiszapot, elég hamar és szinte nyomtalanul ki fogják heverni a katasztrófát. A náluk idõsebbekbõl viszont soha nem lehet majd kitörölni a katasztrófa nyomát, és azt hogy ez a település már soha nem lesz olyan sem arculatában sem mûködésében, sem népessége összetételében, amilyen korábban volt.
Az én lelkemen is rajta van ez a pecsét. A fájdalom, egyrészt az értelmetlenül elvesztett áldozatok miatt, másrészt azért, mert a tõkés világ összezár, a rendõrség és a hatalmasok megvédik az elkövetõket, míg a szegények csak a minimális kártérítést kapják meg.
Irreálisan magas a rendõrök száma a településen, nap, mint nap látom, de semmi nem indokolja ezt a jelenlétet. A hivatalos magyarázat szerint a házakat védik, holott egyrészt nincs már mit onnan elvinni, másrészt mégis történtek lopások a rendõri jelenlét ellenére. A rendõrség csak kis mértékben segíti a munkánkat. Az emberek sokszor panaszkodnak, hogy követik õket, rájuk ijesztenek a szirénával, igazságtalanul megbüntetik õket, rendszámtábla-mosást kérnek számon. Ez a gyengébb idegzetûeket kimeríti.
Azért is vállaltam ezt az interjút, hogy elmondjam: ami igazságtalanság van a világban, az velünk megtörténik kicsiben. Hiába van jobboldali kormány, hiába segítettük be Ékes József képviselõ urat a parlamentbe, gyengén állt ki az érdekeinkért, a bûnösök megbüntetéséért és a lakhatási problémák azonnali orvoslásáért. Barátom, együtt dolgoztunk, de csalódtam benne. Sok jó szándékú ember van, sok jó segélyszervezet, de konkrét valós problémáik megoldására lett volna és lenne most is szükség, nem sztereotip segélyezésre.
Hogyan látja a város jövõjét?
Nem látok nagyon messzire. Lesznek olyan emberek – rendkívül kevesen – akik egész életükben egy tyúkólat nem voltak képesek megépíteni, és most kapnak egy házat. Õk elégedettek lesznek, és tovább alkoholizálnak, lustálkodnak. Lesznek olyanok is, akik nem biztos, hogy megtalálják a helyüket. Kisgyerekeseknek azt javaslom, teljes meggyõzõdéssel, és szakértõk véleménye alapján, hogy menjenek el Devecserbõl, mert ez a vörös por még 1-2 évig ártalmas lesz. Hétfõn volt egy vihar, hatalmas vörös felhõket láttam a tározók felett. A levegõnek a hivatalos mérések szerint még mindig magasabb a portartalma a normálisnál. Azt gondolom, ez a por a gyengébb szervezeteknél szilikózis, vérrögösödés, rák kockázatát hordozza magában.
Papként hogy látja, Isten mit akart tanítani az embereknek ezzel a tragédiával?
Ez az a kérdés, amit soha hívõk, vagy civilek nem tettek fel, csak újságírók. Isten a hívõket jobban megerõsítette hitünkben. Nem arra gondoltunk, hogy Isten miért engedte meg ezt a tragédiát, mert mindenki tudta, hogy emberi mulasztás okozta, hanem arra, hogy Isten megmentett minket, és a kezében van az életünk. Voltak emberek, nem sokan, akik a félelem hatására hirtelen elkezdtek templomba járni, és Isten felé fordulni, de ez inkább csak fellángolás volt. És persze voltak, akik csak a földi javak visszaszerzésével és a materiális dolgokkal foglalkoztak, nem gondoltak Istenre, pedig sokan közül meg voltak keresztelve.
Én a híveknek azt mondtam, hogy a Biblia teljes tanítása átvonult rajtunk. A bûnbeesés történetétõl kezdve a kapzsiság leomló és embereket megmérgezõ babiloni tornyán át a Jelenések könyvéig, ahol az angyal által kiöntött keserû víz megmérgezi a föld vizeit. A Biblia is egy olyan dráma, mint a katasztrófa, mely az Isten általi megmeneküléssel végzõdik.
Forrás: Link