Meghalt Oszama bin Laden
Irta: Olvaso - Datum: 2011. May 02. 14:07:13
Vegyük úgy, hogy igen, pedig nem, s pont a hercegi pár esküvõje után és az így már indokolatlan afganiszáni "missziót" is be kellene fejezni. Véletlen!
Maga az amerikai elnök jelentette be, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetõjét egy kommandós akcióban megölték. A Fehér Ház elõtt spontán ünneplés indult.

Teljes hir
Vegyük úgy, hogy igen, pedig nem, s pont a hercegi pár esküvõje után és az így már indokolatlan afganiszáni "missziót" is be kellene fejezni. Véletlen!
Maga az amerikai elnök jelentette be, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetõjét egy kommandós akcióban megölték. A Fehér Ház elõtt spontán ünneplés indult.

Az elnök bejelentette, hogy az akciót egy kis létszámú amerikai csoport hajtotta végre, amely tûzharcban ölte meg bin Ladent, majd elhozta a helyszínrõl a holttestét. Az akcióban az amerikaiak közül senki sem esett el. A katonák ügyeltek a polgári áldozatok elkerülésére - hangsúlyozta az amerikai elnök.

A legfõbb prioritás volt
Barack Obama elmondta, hogy a múlt héten adott parancsot bin Laden megsemmisítésére, miután úgy ítélte meg, hogy elegendõ hírszerzési információ van az akció végrehajtásához, és lehetõség is van rá.

Obama emlékeztetett rá: azonnal a hivatalba lépése után arra utasította Leon Panettát, a Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) igazgatóját, hogy az Egyesült Államok al-Kaida elleni harcának legfõbb prioritása Oszama bin Laden elfogása vagy megölése.

A CNN úgy tudja, hogy Oszama bin Laden holtteste az amerikai hatóságok birtokában van, és a tetem DNS-vizsgálata már megtörtént, egyébként nem kerülhetne sor a szokatlan, rendkívüli elnöki bejelentésre.

A bin Laden megölésérõl szóló elsõ híradások után, még a hivatalos bejelentést megelõzõen több százan spontán ünneplésbe kezdtek - amerikai zászlókat lengetve - a washingtoni Fehér Ház elõtt. Az elnöki bejelentés után New Yorkból, Philadelphiából és az Egyesült Államok több más nagyvárosából is örömünneplésrõl érkeztek jelentések.

George W. Bush, aki az al-Kaida által 2001. szeptember 11-én New York és Washington ellen elkövetett terrortámadások idején az Egyesült Államok elnöke volt, "nagyon jelentõs eredménynek minõsítette" bin Laden megölését.

Az al-Kaida vezetõje már azelõtt is rajta volt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által a tíz legveszélyesebbnek tartott körözött személy listáján, hogy a terrorhálózat elkövette a négy utasszállító repülõgép eltérítésével végrehajtott és több mint háromezer halálos áldozatot követelõ, összehangolt merényleteket.

Obama bejelentésének hatására a távol-keleti tõzsdéken csökkent az arany és az olaj ára, a dollár árfolyama pedig emelkedett.

Fokozott védelem alá helyezték az Egyesült Államok külföldi diplomáciai képviseleteit, és az amerikai külügyminisztérium világszerte nagyobb óvatosságra intette az utazó amerikaiakat.

Akár 35 ezer követõje is lehet
Oszama bin Laden 1957. június 28-án született a szaúd-arábiai Rijádban. Jemeni származású apja a királyi családhoz közelálló, dúsgazdag szaúdi építési nagyvállalkozó volt, Oszama (12. gyermek az 58 közül) apja halála után mintegy 300 millió dollárt örökölt. Gyerekkorában nem kapott formális vallásos nevelést, de a dzsiddai egyetemen, ahol mérnöki diplomát szerzett, már megmutatkozott vallási fanatizmusa, s 1973-ban tagja lett iszlám csoportoknak. 1979-ben, amikor Ronald Reagan amerikai elnök az Egyesült Államok teljes anyagi támogatását felajánlotta a "gonosz birodalma", a Szovjetunió ellen harcoló Afganisztánnak, bin Laden az elsõk között indult útnak. Afganisztáni tartózkodása alatt alapította meg a Maktab al-Kidimat (MAK) nevû csoportot, amely harcosokat toborzott és fegyverekkel látta el a szovjetek ellen küzdõket.
A szovjet csapatok kivonulása után bin Laden a korábbi szövetséges ellen fordult. Amerikát Izrael támogatásáért és a közel-keleti olajvagyon kirablásáért kárhoztatott. Ekkorra tehetõ az al-Kaida (al-Qaida - jelentése: alap, bázis, szabály, modell, minta) megalakítása is, amely amerikai célpontok ellen szervezett a '90-es évek elején terrorakciókat. Oszama közben hazatért Szaúd-Arábiába, ahol hõsként köszöntötték, de 1991-ben - miután nyilvánosan fellépett a kormány ellen, amely az öbölháború idején amerikai csapatokat engedett a "szent földre" - számûzték, és 1994-ben állampolgárságától is megfosztották. Elõször Szudánba menekült, ahol Haszan at-Turabi iszlámista vezetõ, egy puccs után parlamenti elnök segítségével hamis diplomata-útlevelet kapott, majd gyors ütemben 23 kiképzõtábort állított fel; állítólag 200 millió dollárral segítette a szudáni költségvetést is.
Amerikai nyomásra 1996-ban Szudán is kénytelen volt bin Ladent kiutasítani, ekkor visszatért a szélsõséges tálibok uralta Afganisztánba. 1998 nyarán Pakisztánba hívta össze mintegy 150 iszlám fegyveres szervezet vezetõit, a találkozón hét szervezet szövetséget alapított "A zsidók és keresztesek elleni szent háború iszlám nemzetközi frontja" néven. Ez jelentett fordulópontot az al-Kaida történetében: a feltételezések szerint a szervezet azóta is szervezi és finanszírozza a különbözõ külföldi - csecsen, bosnyák, Fülöp-szigeteki, kínai, kasmíri - iszlám militánsok kiképzését és felfegyverzését, valamint a merényleteket.

Bin Laden követõinek számáról a legszélsõségesebb becslések keringtek: egyes források szerint 3000 harcosa volt, mások azt állítják, ez a szám elérte a 35 ezret. Környezetében a legjobb amerikai és brit egyetemeken végzett diplomások, mérnökök, orvosok, sõt pilóták is megfordulnak. Vagyonának mértékérõl nincsenek pontos és megbízható értesülések, ám annyit lehet tudni, hogy Szaúd-Arábiában nagy építési vállalkozások tulajdonosa, vannak érdekeltségei a bankvilágban és az élelmiszer-kereskedelemben is. Családja meglehetõsen népes, négy feleségétõl 16 vagy 18 gyermeke született.

Bin Ladent több súlyos terrorcselekménnyel vádolták már 2001 elõtt is: így az 1993. február 26-i, a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) egyik felhõkarcolója ellen elkövetett robbantással, amelynek hat halálos és több mint 1000 sebesült áldozata volt. Õt tartják felelõsnek az 1995. november 13-án a szaúd-arábiai Rijádban lévõ amerikai katonai misszió épületében elkövetett, hat halálos áldozatot követelõ pokolgépes merényletért és az 1996. június 25-i, Dahran melletti amerikai támaszpontnál 19 életet kioltó robbantásért is. Az al-Kaida és bin Laden áll az 1998. augusztus 7-én a kenyai és a tanzániai fõváros, Nairobi és Dar es Salaam központjában az amerikai nagykövetségnél elkövetett, 248 ember (köztük 12 amerikai) halálát okozó merényletért, miként azért is, amikor 2000. október 12-én a jemeni Aden kikötõjében az amerikai Cole rombolóhajón robbanás történt, a hajó elsüllyedt és 17 tengerész meghalt.

Az al-Kaida 2001. szeptember 11-én példátlan merényletsorozatot hajtott végre az általa az iszlám világ legfõbb ellenségének tekintett Egyesült Államok ellen. Az akciót Oszama bin Laden tervelte ki és irányította. A New York-i és washingtoni merényletben több mint háromezer ember halt meg.
Az Oszama bin Laden és az al-Kaidához kötõdõ merényletek száma a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek óta újabbakkal gyarapodott.
Jelzésértékû: a 191 ember halálát okozó 2004. március 11-i madridi merényletsorozat értelmi szerzõje, a Tunéziaiként emlegetett Szirhán bin Abdelmádzsid Farhád haláláig "lánglelkû" híve volt Oszama bin Ladennek, a végletekig fanatikus, "lefejezõ" Abu Muszab az-Zarkavi - aki azóta szintén meghalt - az al-Kaida iraki vezetõje pedig ugyancsak Oszama "köpönyegébõl" bújt elõ.

Az al-Kaida vezetõjének az elmúlt években már többször keltették a halálhírét, de utóbb mindig kiderült, hogy életben van. 2006-ban például egy francia regionális lap teljes terjedelmében közölte a francia elhárítás (DGSE) bizalmas jelentését, amely szerint Oszama bin Laden 2006. augusztus 23-án éppen Pakisztán területén tartózkodott, amikor súlyos tífuszrohamot kapott, amelytõl részben megbénultak a lábai. Rejtõzködése, földrajzi elszigeteltsége miatt nem kaphatott orvosi kezelést és meghalt. Elõzõleg az amerikai terrorista ellenes szervek vezetõi több mint három évig nem kaptak hiteles információt Oszama bin Laden sorsáról.

Forrás: Link


Megmutatták bin Laden holttestét

Pakisztáni televíziók helyi idõ szerint hétfõn reggel képet mutattak Oszama bin Laden állítólagos holttestérõl.

Kiiktatták az elsõ számú célpontot
Pakisztáni televíziók helyi idõ szerint hétfõn reggel képet mutattak Oszama bin Laden állítólagos holttestérõl. Az al-Kaida halott vezetõjének véres arcát ábrázoló kép valódiságát egyelõre nem erõsítették meg az amerikai hatóságok. A fotót a legnagyobb pakisztáni televíziótársaság, a Geo Tv mutatta be elõször, majd több más tévé is átvette.
Az Egyesült Államok DNS-vizsgálatot és arcfelismerõ technikákat alkalmaz Oszama bin Laden holttestének azonosítására, hogy teljesen bizonyossá váljon: az al-Kaida vezetõjét ölték meg a pakisztáni katonai akcióban - közölte hétfõn egy amerikai tisztségviselõ.A tesztek eredményére néhány napot kell várni - tette hozzá.
Az Egyesült Államok egy katonai mûveletben végzett az al-Kaida terrorszervezet vezetõjével. Mindezt vasárnap éjjel jelentette be a Fehér Házból élõben közvetített rendkívüli televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök. Az elnök bejelentette, hogy az akciót egy kis létszámú amerikai csoport hajtotta végre Pakisztánban, amely tûzharc során megölte Bin Ladent, majd elhozta a helyszínrõl a holttestét. Az elnök a múlt héten adott parancsot Bin Laden megsemmisítésére.
Három férfi és egy nõ is meghalt abban az akcióban, amelyben az amerikai katonák végeztek Oszama bin Ladennel - közölte az AFP-vel az amerikai hatóságok egyik, neve elhallgatását kérõ illetékese, hozzátéve, hogy az egyik áldozat az al-Kaida vezérének fia volt, míg a másik két férfi feltehetõen bin Laden futáraként dolgozott. Az illetékes szerint a mintegy negyven percig tartó tûzharcban életét vesztett nõt az egyik késõbbi férfi áldozat használta élõ pajzsként.
A terroristavezér elleni rajtaütésben négy helikopterrel egy nagy lakóházra csaptak le a pakisztáni fõvárostól északra fekvõ város Bilal nevû negyedében - közölte egy pakisztáni hírszerzési tisztviselõ. Egy helikopter lezuhant, nyilvánvalóan a földrõl eltalálták - tette hozzá.

Forrás: Link