Államférfiak kerestetnek
Irta: Olvaso - Datum: 2011. May 02. 14:12:29
Az általános informálódás után érdeklõdõ honfitársaink régóta megtapasztalhatták, hogy az ország irányításában szerepet kapó és vállaló egyéniségek jelentõs hányada, az utóbbi 65 évben, de nem ritkán a korábbi évszázadokban egyaránt, nem ütötte meg azt a színvonalat, ami tevékenységük által, országunk stabilitásának alapjait meggyökereztethette volna. Akik a kivételek közé tartoztak, azok legtöbbje arra kényszerült, hogy emigránssá válva, netán a számkivetettek sorsára jutva, a másik kevésbé szívderítõ változat eredményeként, önkéntes számûzetésének keserû kenyerét egye. Távol a Hazától, évtizedeken át.
Teljes hir
Az általános informálódás után érdeklõdõ honfitársaink régóta megtapasztalhatták, hogy az ország irányításában szerepet kapó és vállaló egyéniségek jelentõs hányada, az utóbbi 65 évben, de nem ritkán a korábbi évszázadokban egyaránt, nem ütötte meg azt a színvonalat, ami tevékenységük által, országunk stabilitásának alapjait meggyökereztethette volna. Akik a kivételek közé tartoztak, azok legtöbbje arra kényszerült, hogy emigránssá válva, netán a számkivetettek sorsára jutva, a másik kevésbé szívderítõ változat eredményeként, önkéntes számûzetésének keserû kenyerét egye. Távol a Hazától, évtizedeken át.
Kinek hol sikerült befogadókra találni. A XX. század történelmének számunkra különösképpen tragikus fordulatai -a két világháború közti idõszak szárnypróbálgatásait követõen- a bolsevik diktatúra ránk szabadulását követõen, az emberi jellemek tárházát és összetételét tekintve, katasztrofális helyzetet alakított ki, hosszú idõre.
Szomorú tényként konstatálhatjuk, hogy mindmáig ezen kritériumok is hozzájárultak a mára kialakult közállapotainkhoz, melynek következményeként, ennek levét isszuk mindmáig. Egyre fojtogatóbban kapkodva a tiszta levegõ után. Mi a kiút e szennyezõdésekkel tarkított, rémálommá degradálódott valóságból?
Nehéz kérdés, ám még nehezebb a válasz. Kíséreljük meg.
Kik vannak jelen pillanatban hatalomban, hogyan, mi és kik által szocializálódtak? Kik voltak az elõzõ 21 évben, még korábban a II. VH vérzivatarait követõen, a nagy világmegváltási kísérlet kezdeti szakaszában pozícionált helyzetben? Nos, részben kiválasztottként, részben a véletlen által is elõtérbe került személyek igénybevételével, a csúcsvezetõség tekintetében a diktatúra kiszemelt kegyeltjeiként, Moszkva könyörtelen, kíméletlen kézi vezérlésével mûködtetve az új világ felépülését. Ide értve a meghosszabbított karok állandósított használatát, az emigrációból hazaküldött „irányadó” elvtársak és az õket itthon támogató, illegalitásban részt vevõ, hithû bajtársak, valamint a rohammunkában átvedlett kisnyilasok és hasonszõrû szerencselovagok vakbuzgó háttér csapatát igénybe véve. Elsõdlegesen a rendõrség és a gyorsvonati sebességgel felállított Államvédelmi Hatóságok, különbözõ neveken futtatott apparátusát feltöltve velük. Akik tevékenységét kezdetektõl fogva áthatotta a megfélemlítettség és az állandóan bensõjükben munkálkodó félelem. Ennek minden hátrányával, pusztító erejével. Nem túlzás kimondani, több, mint valószínûleg, a rendszerváltozás elsõ ciklusáig kihatóan, de nem kizárt, hogy sokaknál még azt követõen is. Fõként a régebbi korosztály tagjai sorából, akiket csecsemõkoruktól indulóan, tudat alatt, évtizedeken át rombolt e sejtjeikbe beleivódott „viselkedési norma”. Tisztelet a mindenkori kivételeknek, akik csak a szabályt erõsítették, mint mindig. Ezt a közállapottá alakult létformát némi jóindulattal, túlélési ösztönnek is nevezhetjük.
Zömében tehát ilyen összetételû, mentalitásúvá formálódott közremûködõk lepték el ’45 után, -majd a késõbbi nemzedékek képviselõi részérõl már torzultan- az országot irányító, sebtében kiépített szervezeteket, az egész állami közigazgatást, a régi rendszer felszámolását radikálisan átrendezõket. Kíméletlenül, semmire és senkire nem lévén tekintettel. A bírálhatatlan és tévedhetetlen párt, az MKP, majd MDP irányvonal, ill. a szovjet-orosz marxi ideológia alapjai beágyazódásának szárba szökését elõmozdítva. Rákosi Pajtás megkérdõjelezhetetlen, „atyai-apai” oszlopos mivoltának mindent és mindenkit elvakító fényessége elõtt meghajolva. Valamennyi e világi élõlényt értve alatta, kivétel nélkül, széles e Hazában.
Mibõl is indultunk ki? Ja, az emberi jellem alakulását, az évtizedes beidegzõdések káros következményeinek elemzését terítékre helyezve. Miért is nincsenek nálunk igazi államférfiak? Olyanok, amilyenek az ú.n. „nagykönyvben” vannak megírva. Mi az oka annak, hogy nem fejlõdhettek ki nálunk az utóbbi 66 évben, öntudatos, történelmi múltunkat, nemzeti hagyományainkat alaposan ismerõ, azt tisztelõ vezetõi réteg, a felsoroltakat hiánytalanul képviselõk? Címtõl, rangtól függetlenül. Az egyszerûsített válasz, mert nem voltak meg hozzá a feltételek. A másik verzió, a lakosság, az átlagemberek (választópolgárok) lelki állapotának, erejének legyengítése, a szellemi színvonal fokozatos leépítése, a gondolkodási készségük lesüllyesztése, az évszázados múltunk, értékeink iránti közöny tömegessé tételével, ennek okán. Az egymás iránti kötõdés szálainak alattomos módon való fokozatos, a szakadás határáig való „vékonyítása” által „mozgósítottan”. A társadalmat összefogó kötõelemek, mint szolidaritás, közösségi érzés, a céltudatosság kiiktatása nyomán, az emberekbõl. A könnyen történõ megtéveszthetõségükért, az egyéni gondolkodáskészség demoralizálását beépítve a tudatukba, az irányíthatóságuk érdekében. Éljen az a demokrácia, amirõl a mindenkor hatalmon lévõk állítják, hogy annál jobb megoldás nem létezik a többség számára, mint amit õk mondanak. Ez a „beetetési” formula zajlik napjainkban is, másolva a magunkénak hitt „élcsapat” tagjai részérõl a világot ténylegesen irányítók útmutatásait. Néhány éve az EU-val. EP-vel az élen, hogy aktuálpolitikáról is szót ejtsünk.
Bizony, bizony, röpködnek az ügyesen ködösített variációk, a legkülönfélébb szervezetek mûködésérõl, az egyenrangúságról, az Európa Unió tagállamai lakóinak boldogulásáról, csak még egy kicsit „tartsunk” ki. Nos, jómagam és nemzedékem még élõ tagjai, ezeket hallottuk szajkózni, a II. VH után kezdve az iskolába járást. Ennek során megéltük Rákosi Pajtás dicshimnuszait, vastapsait, ’56-ot, a kádári megtorlást, majd konszolidációt, a folyamatos „alászállást” és -köztünk szólva- az új elfuserálását.
Államférfiak pedig sehol. Legalábbis nagy formátumúakat elvétve sem találunk. Persze kitõl tanulhattak volna és mit? Ez a fõ gond. Ezért tartunk itt, ahol. Bármennyire is szeretnénk jobbakat, egyelõre csak jó idõben, jó helyen járt, egykori Toiletten bagózókat találunk, akik gondoltak egyet s megalapították a nagyreményû FIDESZ nevû ifjúsági képzõdményt, egyetemükön, épp ott tartózkodva. Felnõve azon szellemiségen, amit fentebb olvashatunk. Akarva akaratlanul, (maradjuk az elõbbi változatnál), a letûnõben lévõ rendszer vezetõi által kiszemelt új elit tagjaiként beiskolázva soraikból, kit ide, kit oda. Annak rendje-módja szerint, külföldi neves intézményekbe egyaránt kijuttatva õket. S lám, kinõtték magukat.
Ám épp ez a gond, hogy nem egészen azon a színvonalon, amit a rájuk szavazók jelentõs hányada joggal elvárna tõlük. 21 évvel a rendszerhamisítás után.
A felszólítás tehát soraim végére érve is megmarad: államférfiak kerestetnek!
Hol találunk rájuk?
Szerintem van belõlük, nem is kevés. Aki figyelemmel kíséri a nemzeti szellemû honlapokat, a hazaiakat és a külhoniakat, az bõven találna alkalmas embereket, akár az ország irányítására is. A rájuk való odafigyelés azonban várat magára. Most én kérdezem, vajon miért és meddig még? Ki mondja meg?
/Péteri Attila Árpád/