Új Moszkva teret kap idén Budapest
Irta: Olvaso - Datum: 2011. May 05. 14:36:17
Néhány nappal azután, hogy a Fõpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a budapesti Moszkva teret Széll Kálmán térre nevezik, újabb fejlemény történt az ügyben. A hivatal közleményt adott ki, mely szerint még ebben az évben az orosz fõvárosról nevezik el az egyik budapesti közterületet.
Teljes hir
Néhány nappal azután, hogy a Fõpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a budapesti Moszkva teret Széll Kálmán térre nevezik, újabb fejlemény történt az ügyben. A hivatal közleményt adott ki, mely szerint még ebben az évben az orosz fõvárosról nevezik el az egyik budapesti közterületet. Ez valószínûleg annak is köszönhetõ, hogy Alekszej Szazonov, az orosz külügyminisztérium helyettes szóvivõje múlt csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján értetlenségét fejezte ki a Moszkva tér átkeresztelésével kapcsolatban akkor, amikor a magyar-orosz kapcsolatokat, véleménye szerint, egészében véve a fejlõdés jellemzi. Közben a legnagyobb közösségi oldalakon a civilek is a Moszkva tér átnevezése ellen tiltakoznak.


Tarlós - Gyurcsány vita
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök blogjában úgy fogalmazott, hogy a Moszkva tér 22 évig volt Széll Kálmán tér a Horthy-korszakban, aztán 60 évig Moszkva tér lett. "Ez az átnevezés nem igazán volt jogos, de most már ez van. Megszoktuk. Ezen 60 éven belül, a rendszerváltás után is szintén 22 évig Moszkva tér volt a neve. Moszkva tér volt az Antall- és az elsõ Orbán-kormány alatt is"
Tarlós István Budapest fõpolgármestere arra kérte a volt kormányfõt, hogy ne heccelje feleslegesen a budapestieket a Moszkva tér névváltozásával kapcsolatban.
Link