Kétmillióért saját házba költözhet és állami támogatást is kaphat
Irta: Olvaso - Datum: 2011. May 29. 12:36:08
(Kiknek és mirõl szól mindez?)
Rövidesen pályázni lehet a kormány egymilliárd forinttal támogatott tanyafejlesztési, júliustól pedig a falusi turizmus négymilliárd forintos keretû fejlesztési programjára. Hatásukra szakemberek reménye szerint végre megmozdulhat az álló tanyapiac is.
A júniusi indulással beharangozott egymilliárd forintos tanyafejlesztési program legfõbb célja a vidéki gazdaságok fejlesztése, a munkahelyek megõrzése és az ott élõ gazdálkodók életminõségének, gazdálkodási feltételeinek a javítása.
Teljes hir
(Kiknek és mirõl szól mindez?)
Rövidesen pályázni lehet a kormány egymilliárd forinttal támogatott tanyafejlesztési, júliustól pedig a falusi turizmus négymilliárd forintos keretû fejlesztési programjára. Hatásukra szakemberek reménye szerint végre megmozdulhat az álló tanyapiac is.
A júniusi indulással beharangozott egymilliárd forintos tanyafejlesztési program legfõbb célja a vidéki gazdaságok fejlesztése, a munkahelyek megõrzése és az ott élõ gazdálkodók életminõségének, gazdálkodási feltételeinek a javítása. Ehhez meg kell oldani a tanyák energia- és ivóvízellátásának javítását, a tanyasi gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerûsítését s nem utolsósorban a külterületi gazdaságokat körülvevõ, rossz állapotú utak felújítását, karbantartását és az ott megtermelt áruféleségek piacra jutásának elõsegítését − olvasható a vidékfejlesztési tárca ismertetõjében. Hogy ennek hatása mennyire és fõleg mennyi idõ múlva jelentkezik a piacon, az a szakemberek szerint több tényezõtõl függ.
Bozsó Bence, a szegedi Limit Ingatlaniroda ügyvezetõ igazgatója úgy látja: amennyiben valóban beindul a tanyafejlesztési program, a két-két és fél éve alvó piacon az érdeklõdés is élénkülhet és 10-20 százalékkal esetleg az árak is emelkedhetnek. Ehhez a széles körû és idõben történõ tájékoztatáson túl az is fontos, hogy minél kisebb bürokrácia mozgassa a pályázati rendszert. Amúgy Bozsó szerint látványos fordulat nem várható rövid távon a tanyapiacon, hiszen a fejlesztések − például az aszfaltutak kiépítése, az épületek korszerûsítése, áramosítása, víztisztítók kiépítése stb. − több tíz millió forintot igényelnek, így az egymilliárd forint nem túl sok ilyen ingatlan piaci pozícióját erõsítheti.
Pedig a tanyavilágban már napjainkban is közel 300 ezren élnek, akik közül sokan az elmúlt években éppen a nehezedõ állapotok − leállt villamosítás, romló utak és közbiztonság, szolgáltatások hiánya stb. − miatt próbáltak megszabadulni ingatlanjuktól. A kínálat most is széles, de például Szeged környékén gyér kereslet csak a 2−3 milliós kategóriában jelentkezik a városból kiköltözõk részérõl. A drágábban − a 4−8 milliós, felújítandó épületû és pár ezer négyzetméteres földterületû, valamint a 200-300 négyzetméteres házas, 6-7 ezer négyzetméteres földdel 18−20 milliós áron − kínáltak iránt nincs érdeklõdés. Mint ahogy a nagyobb farmok, például szálláshelyekkel kialakított lovaspark iránt sem, melyet 200 millióért kínál mostani tulajdonosa.
Négymilliárd forint a falusi turizmus támogatására
Várhatóan július 1. és augusztus 31. között lehet pályázni a falusi turizmust erõsítõ programok támogatására az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) négymilliárd forintos keretébõl. A támogatást az 5000 fõ alatti lakosságszámú és a négyzetkilométerenként legfeljebb 100 fõ népsûrûségû településeken élõ magánszemélyek, vállalkozások, önkormányzatok, illetve nonprofit szervezetek igényelhetik. Az igényelhetõ összeg felsõ határa 35 millió forint, a hozzájárulás mértéke a hátrányos helyzetû területen 65, egyéb régiókban 60 százalék. Az elnyert forrást szálláshelyek kialakítására, agro- és ökoturisztikai szolgáltatások bõvítésére, valamint lovas, vadászati, vízi vagy gasztronómiai turizmushoz kapcsolódó programok fejlesztésére lehet fordítani.
Hasonló a véleménye a kormányzati programok piaci hatásairól Paprika Károlynénak, a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten és környékén ingatlanokat forgalmazó Paprika Immobilien tulajdonosának is. Bár úgy látja, az említett tanyafejlesztési pályázati lehetõség a másik, a lovas és gasztronómiai programok támogatására − négymilliárd forintos kerettel − meghirdetett programmal együtt lendíthet a mostani helyzeten. Az üzletasszony úgy tapasztalja: az utóbbi idõben nõtt azoknak a fiataloknak a száma, akik "földes" tanyákat vásárolnak és gazdálkodásba fognak. Legtöbbjük nemcsak saját szükségletre termel, több kisgazdaság − legyen az öko- vagy hagyományos − piacra is juttat, illetve szálláshelyek kialakításával turistákat is fogad. Ezen a területen szintén széles skálán mozognak az árak: a 3−6 ezer négyzetméteres földdel 3 millióért kínáltak mellett számos komfortos, sõt luxusnak számító is eladó, persze ezek ára 8−10 millióról, utóbbiaké pedig 20−22 millióról indul.
Szintén pozitívan értékeli a két − de különösen a falusi turizmus élénkítését segítõ − programot a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége. Szalay-Zala Andrea titkár lapunknak kifejtette: a korábban meghirdetett hasonló pályázatoknak is jelentõs a hozadéka, felélénkítették a vidéket, kedvet csináltak a pályázáshoz és a beruházáshoz. Voltak, akik a megörökölt családi házat, tanyát újították fel s alakították át vendégek fogadására. Az alföldi tanyavilágban ennek kitûnõ példái a jól mûködõ ökogazdaságok, ahol az odalátogató gyermek- és felnõttcsoportok számára egyaránt sok érdekes látnivalóval és helyi ételspecialitásokkal tudnak szolgálni. A július 5-ével megnyíló új pályázati forrás − amely a gasztronómia, a lovas, a kerékpáros, a vízi és az ökoturizmus stb. fejlesztését segíti − céljaihoz a tanyavilág nagyszerû helyszínt biztosít.
Link