Õk koccintottak, én repültem
Irta: Olvaso - Datum: 2011. June 05. 07:27:53
Na ne már! Az sz én Õrezredes történetem, csak kicsit megkésve írogat a szerzõ. Sajnos a zsidó veszélyt nem hangsúlyozza, de hát ki tudja, hogy melyik bíra magyar?
Bónis Éva a Budai Központi Kerületi Bíróság volt bírája
A bíró függetlenségének ügye, függetlenségének biztosítása közérdek. Huszonegy évvel a rendszerváltás után, azt gondolom, eljött az ideje, hogy szembenézzünk az igazsággal, ha tetszik, farkasszemet nézzünk a hazugsággal. Annak, aki az igazság szolgálatára esküdött, nemcsak joga, hivatásbeli kötelessége és felelõssége is az igazság kimondása: a bíróságokon nem történt rendszerváltás; szervezeti függetlenségük ellenére az igazságszolgáltatást ténylegesen gyakorló bírák függetlensége nem biztosított; egy bíró bármikor eltávolítható a bírói karból az alkotmányban garantált elmozdíthatatlansága ellenére, ez kizárólag vezetõi elhatározás kérdése. Ilyen körülmények között sem bírói függetlenségrõl, sem jogállamról nem beszélhetünk. Bírói „pályafutásom” története egyben a bírói függetlenségért folytatott küzdelmem története is. Távirati stílusban: a 2004. október 12-i teljes körû szakmai vizsgálatom eredménye: alkalmas; 2005 végén felmentettem az ötven „gesztenyéskerti” tüntetõt; 2006. június 15-i szakmai vizsgálatom eredménye: alkalmatlan.
Teljes hir
Na ne már! Az sz én Õrezredes történetem, csak kicsit megkésve írogat a szerzõ. Sajnos a zsidó veszélyt nem hagsúlyozza, de hát ki tudja, hogy melyik bíra magyar?
Bónis Éva a Budai Központi Kerületi Bíróság volt bírája
A bíró függetlenségének ügye, függetlenségének biztosítása közérdek. Huszonegy évvel a rendszerváltás után, azt gondolom, eljött az ideje, hogy szembenézzünk az igazsággal, ha tetszik, farkasszemet nézzünk a hazugsággal. Annak, aki az igazság szolgálatára esküdött, nemcsak joga, hivatásbeli kötelessége és felelõssége is az igazság kimondása: a bíróságokon nem történt rendszerváltás; szervezeti függetlenségük ellenére az igazságszolgáltatást ténylegesen gyakorló bírák függetlensége nem biztosított; egy bíró bármikor eltávolítható a bírói karból az alkotmányban garantált elmozdíthatatlansága ellenére, ez kizárólag vezetõi elhatározás kérdése. Ilyen körülmények között sem bírói függetlenségrõl, sem jogállamról nem beszélhetünk. Bírói „pályafutásom” története egyben a bírói függetlenségért folytatott küzdelmem története is. Távirati stílusban: a 2004. október 12-i teljes körû szakmai vizsgálatom eredménye: alkalmas; 2005 végén felmentettem az ötven „gesztenyéskerti” tüntetõt; 2006. június 15-i szakmai vizsgálatom eredménye: alkalmatlan.
A „bírói függetlenség”
Az alkotmányban rögzített bírói függetlenség garantálása személyi értelemben a bírósági vezetés, (elnök, elnökhelyettes, csoportvezetõ, csoportvezetõ-helyettes), szervezeti értelemben pedig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kötelezettsége. A bírót hivatása gyakorlásával, bírói tevékenységével összefüggésben kizárólag szakmai vagy egészségügyi okból lehet eltávolítani.
Eltávolításomnak törvényben meghatározott okát látszólag jogszerû indok, a szakmai alkalmatlanság képezi. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a szakmai alkalmatlanságomra vonatkozó ténymegállapítás szándékolt és valótlan. Az I. (Fõvárosi Bíróság) és II. r. (OIT) alpereseket képviselõ dr. Kiss Sándor ügyintézõ szakmai alkalmasságomat immár nem vitatja, a vizsgálatra felajánlott politikai jellegû ügyek eltávolításával kapcsolatban pedig nem hajlandó nyilatkoztatni. Az eltávolításom okát nem jelöli meg, azt azonban állítja, hogy nem feleltem meg az elvárásoknak: „A jogalkotói szándék arra irányult, hogy csak olyan személyek kaphassanak határozatlan idejû bírói kinevezést, akik minden szempontból alkalmasak erre, és természetesen csak akkor, ha ezt a munkáltatójuk is így értékeli.” (2. M. 764/2006/50. OIT.)
Az ügy, amely bírói „pályafutásomat” végigkísérte, derékba is törte azt. Ez a gesztenyéskerti tüntetés néven ismerté vált politikai demonstráció ügye volt: a rendszerváltás utáni elsõ komoly politikai megmozdulás. Mi is történt akkor? A tüntetés annak apropóján szervezõdött, hogy Medgyessy Péter akkori kormányfõ Nastase román miniszterelnökkel a Kempinski Hotelben koccintott Erdély elvesztésének évfordulóján, 2002. december 1-jén. Egy évre rá, 2003. december 1-jén ötven, zömében tisztes korú tüntetõ, a Lelkiismeret ’88 csoport tagjai a Gesztenyéskertben gyülekeztek, hogy onnan Medgyessy Péter háza elé vonuljanak, s tiltakozzanak a hírhedt koccintás miatt. A békés tüntetést a rendõrség rendkívüli erõk bevetésével akadályozta meg, a tüntetõket elõállította, majd eljárás alá vonta. 2003. december 1-jén és 2006. október 23-án is Gergényi Péter rendõrfõkapitány irányítása alatt állt a rendõrség. Tekintettel az akcióterv azonosságára, a rendõri kivitelezés módjára, megalapozottan tételezhetõ fel, hogy a gesztenyéskerti rendõri akció a 2006. õszi események fõpróbája volt.
A bírósági vezetés a kezdetektõl kiemelt figyelemmel kísérte önálló ügyintézésemet, s az elsõ pillanattól kifogásolta azt, és az ügy alakulásáról folyamatosan jelentéseket készített a felsõbb vezetés felé, a bírói utasításokat felülbírálta. Én viszont nem értettem, hogy miért kell ilyen szinten beleavatkozni az eljárásba. Akkor kezdett valami világossá válni, amikor nem sokkal az ítélet meghozatala elõtt a bírósági vezetõk azt javasolták, célszerû lenne az ügy elévültetése. Utólag már meggyõzõdésem: mindez azért történt, hogy az akkori politikai hatalom felelõsségét eltüntesse a tiltakozás jogellenes szétverése miatt. Valóban független bíróként, eskümhöz híven ítélkeztem. Ennek viszont ára volt.
Valamennyi tüntetõt felmentettem, és megállapítottam az akkori politikai hatalom és ezen keresztül a rendõrség felelõsségét. Az ítélet megállapítása szerint a rendõrségi akcióterv a következõ volt: „a békés tömeg egyöntetû körbezárása, megakadályozva, illetve kizárva az elvonulás lehetõségét”. Mindez lehetetlenné tette, hogy a békés tömeg a távozásra felszólító rendõri felhívásnak eleget tehessen. Ezzel teremtették meg a jogalapját a tüntetõkkel szemben foganatosított kényszerintézkedésnek, õrizetbe vételnek. Gyakorlatilag ugyanúgy jártak el, mint a 2006. október 23-i események során a Fidesz nagygyûlésérõl békésen távozó ünneplõkkel.
Az ítéletemben mint bíró mondtam ki: „Egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen, hogy a törvényességet képviselõ, annak biztosítását garantálni hivatott hatalmi szerv, a törvényes jogok gyakorlását törvénytelen módon akadályozza, illetve szerezzen annak érvényt. (…) A rendõri fellépés mikéntje, az egyebekben alkotmányos jogaikat gyakorló állampolgárokkal szembeni fellépés módja, a békés tüntetõkkel szemben a teljes készenléti rendõrség felvonultatása, pusztán politikai okok miatt a tervezett tüntetés minden körülmények között történõ megakadályozása a rendõrhatóság részérõl megengedhetetlen, a jogállamiságot megkérdõjelezõ hatósági fellépés”. Az ítélet okán a rendõrségnek a tüntetõk részére több mint húszmillió forint kártérítés kellett fizetnie.
Retorziók az ítélet miatt
A független bíróként meghozott és a bírósági vezetés feltehetõ érdekeivel, illetve az akkori politikai hatalom nyilvánvaló akaratával ellentétes döntés miatt hajtóvadászat indult ellenem. A távollétemben az irodámat felforgatták, hátha találnak olyan ügyet, amely egy esetleges fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálhatott volna. Emellett az ítéleteim késedelmes írásba foglalása miatt fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellenem annak ellenére, hogy én nem hibáztam. Ez az eljárás a felmentésemmel végzõdött.
2005. november 21-én fejeztem be véglegesen a gesztenyéskerti ügyeket. A határozat meghozatala után négy nappal rendkívüli idõszerûségi vizsgálatot rendeltetett el ellenem dr. Szepes András. 2006. február 2-án egyik pillanatról a másikra, minden indokolás nélkül ügyszakváltást rendelt el a Budai Bíróság elnöke a vonatkozásomban. Tudni kell, hogy a nagyobb bíróságokon dolgozó bírák az ügyek sokrétûsége miatt specializálódnak meghatározott ügycsoportokra. A bíró eltávolításának leghatékonyabb eszköze az igazgatási vezetõ számára ez az „igazgatási intézkedés”. Hiszen itt a bíró „kezdõnek” számít. Ez nyilván tanulási folyamatot tesz szükségessé az új ügyszakban, mivel sajátos eljárási és anyagi jogszabályok alapján kell eljárni. A bevett gyakorlat mindezen túl a bíró túlterhelése, nehezebb fajsúlyú ügyek rászignálása, gyakorlatilag az ügyekbe való belefullasztása. Mindeközben a bíró ügyintézésének folyamatos számonkérése, igazoló jelentések készítése, amelynek tartós folyamata elkerülhetetlenül a bíró lelki és fizikai állapotának fokozatos megrendüléséhez vezet. Innen már csak egy lépés a bíró elleni, soron kívüli egészségügyi vagy szakmai alkalmatlansági eljárás megindítása. Amennyiben ez sem vezet eredményre, úgy a szakmai alkalmatlanság látszatát keltve kerül sor az eltávolításra.
A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. A jelenlegi szabályozás szerint a bíróságok a jogvitáról véglegesen döntenek. Az alkotmány mindenki számára biztosítja a jogorvoslat jogát. Az igazságszolgáltatás jelenlegi rendszerében, a hatalmi érdekeit érvényesítõ igazgatási vezetés befolyása mellett létezik-e független és pártatlan bírói döntés egy igazgatási hatalom által eltávolított bíró számára? Létezik-e ilyen szervezeti és igazgatási viszonyok között valódi jogorvoslat a bíró számára? Nyilvánvalóan nem. De ha nem, akkor mikor és ki szolgáltat igazságot a független bíró számára? Jogállam-e, és ha igen, milyen jogállam az, ahol a bíró „alkalmatlanságáról” olyan bírák hivatottak ítélkezni, akiknek a jövõje, egzisztenciája, sorsa azoktól a bírósági vezetõktõl függ, akik a bíró jogellenes eltávolításában érdekeltek? A munkaügyi perben az I. és II. r. alperesek (a Fõvárosi Bíróság és az OIT) jogi képviselõjeként eljáró dr. Kiss Sándor OIT-hivatalnok, ügyintézõ nem rejtette véka alá a bírósági vezetés bírákkal kapcsolatos álláspontját, amikor úgy nyilatkozott: „A perbeli esetben a felek alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. A munkáltató rendelkezhet a dolgozóval, és utasíthatja õt.” (2. M. 764/2006/45. számú tárgyalási jegyzõkönyv 2. oldal, 4. bekezdés). A független bíró dolgozó és utasítható?! A magyarázat kedvéért a munkáltató alatt a bírósági vezetõt, a dolgozó alatt az utasítható bírót (!) kell érteni. Az újonnan felállított szolgálati bíróság nem javít a bírák helyzetén, hiszen tagjai ugyanúgy függnek igazgatási vezetõiktõl, mint a munkaügyi bírák. Addig nem lesz független döntés és valódi jogorvoslat egy bíró számára, ameddig a bíró tényleges, tehát személyi és szakmai értelemben vett egyéni függetlensége nem lesz biztosítva, vagy a bíró ügyét egy a bírósági szervezettõl független más bíróság (Alkotmánybíróság!) nem bírálja el.
Végül egy költõi kérdés. Vajon van-e létjogosultsága egy esetleges visszahelyezés esetén a független bírónak abban a szervezeti rendszerben, amely az eltávolítását a függetlensége miatt eszközölte? Természetesen nincs. A bíró nem változik, a vezetés nem felejt, az eltávolítás eszközei ebben az esetben változatlanul adottak. „Ha visszahelyeznek, egyet tehetsz. Felállhatsz” – ahogy ezt lényegre törõen megfogalmazta egy tiszteletreméltó – mert természetesen erre is van példa – csoportvezetõ bíró.
Kísért a múlt
A Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságon 2. M. 764/2006. szám alatt van folyamatban a jogellenes eltávolításom miatt általam indított munkaügyi per. Az ügyet dr. Pálfi Gabriella bíró tanácsa tárgyalja. A munkaügyi per alperesei a háromlépcsõs felmentési eljárás résztvevõi. A per I. r. alperese a munkáltató Fõvárosi Bíróság, II. r. alperese az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, III. r. alperese pedig a Magyar Köztársaság mindenkori elnöke, a felmentés idején dr. Sólyom László volt. A bíró szolgálati felettese dr. Soós Gyula fejér megyei elnök, a per II. r. alperesének, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a tagja, aki egyébként a felmentést eredményezõ OIT-határozat meghozatalának idõpontjában az OIT sorrendben elsõ póttagja volt. Ki nem zárható módon akár a szolgálati viszony megszûnését eredményezõ határozat „részese” is lehetett. Megalapozottan tételezhetõ fel a bíró elfogultsága.
Minden megpróbáltatás ellenére hálát adok a sorsnak, hogy bár negyvenszázalékos egészségkárosodást szenvedve, teljes egzisztenciavesztést átélve, szakmailag hiteltelenné téve, teljes mértékben lejáratva, de mégiscsak – élek. Hálát adok az Istennek, hogy felnevelhetem a kislányomat. Hálát adok azért is, ha az ügy nyilvánosság elé tárásával esetleg hozzájárulhatok egy tényleges és elkerülhetetlen rendszerváltáshoz az igazságszolgáltatásban. Megrendüléssel gondolok mindazokra, akik elvükért, hazájukért, hitükért, magyarságukért, tisztességükért tönkre lettek téve, nem is olyan régen pedig akár halálra lettek ítélve. Mély tisztelettel gondolok azokra a valóban független és pártatlan bírákra, akik hivatásukhoz, bírói esküjükhöz akkor is hûek maradtak, amikor politikai beavatkozás mentén mûködött az igazságszolgáltatás.
Nyilvánvaló, hogy az a bírósági vezetés, amely a bírói függetlenség garantálása helyett annak akadályozásában érdekelt, amely igazgatás helyett hatalmat gyakorol, amely mindezt megfélemlítéssel, a diktatúra eszközeivel és módszereivel teszi, az átmentett politikai hatalmat képvisel, és nem a jogállamot szolgálja. Az ilyen vezetõ nemcsak a bíróság „igazgatására”, hanem a bírói munkára is alkalmatlan. Mindannak tükrében, amit átéltem, jogom van ezt állítani, jogom van ebben a vonatkozásban véleményt nyilvánítani. A Budai Központi Kerületi Bíróság elnöke ehhez a vezetõi réteghez tartozik. Számtalan tönkretett ember, derékba tört karrier, megromlott családi élet, megromlott egészségi állapot „köszönhetõ” az ilyen „igazgatásnak”. „Vagy megszoksz, vagy megszöksz” – így fogadtak titkári idõm kezdetén a kollégáim. Akkor még nem értettem, mirõl van szó. A gesztenyéskerti ügy ítéletének meghozatala elõtt tett vezetõi nyilatkozatot azonban már nem lehetett félreérteni: „Én a maga helyében vigyáznék. Úgy tudjuk, egyedül neveli a gyerekét.” Ma már jól tudom, hogyan mûködik a rendszer. Hogyan mûködik a diktatúra rendszere, amely él és virul a jogállamiság fellegvárában, a bíróságokon. Ma már azt is tudom, hogy miért van szüksége a bírósági vezetés feje fölé védõernyõt tartó Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a külsõ kontroll hiányára, az átláthatatlanságra, a belsõ igazgatás ellenõrizhetetlenségére és arra, hogy ne lehessen felelõsségre vonni.
Egy olyan szervezet, amely egy független bíró eltávolításában érdekelt és ebben közremûködik, szükségtelen. Hogyan lehetséges az, hogy a Fõvárosi Bíróság vezetése, amely büntetõjogi felelõsséget megalapozó magatartással éri el egy bíró eltávolítását, vezetõi és bírói beosztásban maradhat? Hogyan lehetséges az, hogy egy hivatali hatalmával súlyosan visszaélõ ember „igazgathat”? Nyilvánvaló, egyetlen és megkérdõjelezhetetlen magyarázata az, hogy a magyar bíróságokon nem történt rendszerváltás. Egyetlen lehetséges megoldása pedig éppen annak megtörténte.
Létrehozás ideje: 2011-06-04
Szerzõ: Bónis Éva