Posta Imre weboldala

A politikai elit mulasztása mérhetetlen
Irta: Olvaso - Datum: 2011. June 05. 08:27:36

Teljes hir

A bankok nem a kormány beosztottjai, még kevésbé alattvalói – nyilatkozza a Nol-nak Felcsuti Péter közgazdász, aki 2009. szeptemberében mondott le a Bankszövetség vezetésérõl. A magyarországi Raiffeisen ma már visszavonult vezetõje szerint az a felfogás, hogy a cigányság helyzetén a közmunka fog javítani, logikai tévedés.

– Ön bankelnökként aláírta volna a devizahitelesek megsegítésérõl szóló csomagot? Segít ez a megoldás a hiteleseknek?

– Nem jó, hogy erre ennyit kellett várni. Több mint egy évig függõben volt ez az ügy, s ez minden érintettnek rossz. A sajtóból úgy látom, kompromisszumos megoldás született, olyan, amely minimalizálja az állami terheket, továbbá a bankok is igyekeztek leszûkíteni a saját terheiket, és elérni a számukra legfontosabbat, a kilakoltatási moratórium feloldását. Ami a hiteleseket illeti: számukra ez azért lesz jobb az eddigieknél, mert rendezett szituációba kerülhetnek. Ez egy félig sikerült megállapodás, de nyílván jobb, mintha nem lenne.

– Amikor a Bajnai-kormány próbálkozott etikai kódexszel és még ön volt a bankszövetség elnöke, a kiszivárgott hírek szerint megosztottak voltak a bankvezetõk. Most miért nem lehet hallani a korábban zúgolódók hangját?

– Azt azért megjegyezném, hogy a moratóriumot a Bajnai-kormány indította el, a jelenlegi csak fenntartotta. De igaz, ez a kormány a bankadóval és a bankokról szóló kommunikációjával sokkal militánsabb az elõdeinél. Az, gondolom, filozófiai kérdés, hogy egy kormány miként alakítja viszonyait a piac szereplõivel. Lehet keménykedni, és meg lehet fizetni ennek az árát is. A bankok ugyanis nem a kormány beosztottjai, még kevésbé alattvalói. Ha a kormány kemény, a bankok is kevésbé együttmûködõek és keresni fogják azokat a lehetõségeket, ahol a helyzetüket javítani tudják. Elvben a kormánynak két fontos célja van: az ügyfelek védelme, amit keménységgel el lehet érni, valamint a hitelezési kedv fenntartása. Nos, ez utóbbi, nem valósult meg, és ebben szerepe van a kormány kommunikációjának és a bankadónak egyaránt. Lényegében befagyott a banki hitelezés Magyarországon. Ennek hatása pedig a gazdaságra rendkívül kedvezõtlen.

– Nálunk fejlettebb országokban is van egyfajta plebejus indulat a bankokkal szemben. Magyarországon azonban a szektorra kivetett adóra elégtételként tekintenek az emberek. Ezért a közhangulatért a bankoknak is kellett tenniük, nem?

– A bankok sehol a világon sem népszerûek, ez, ha úgy tetszik, mûfaji adottság. Önmagában az ellenszenv ezért nem meglepõ. Az ügyfelek gyakran érzik azt, okkal vagy anélkül, hogy a kereskedelmi bankok erõfölényben vannak, mert betétesként kis kamatot kapnak, adósként sok kamatot fizetnek. De nem állítanám, hogy a plebejusi ellenszenv idehaza erõsebb, mint Európa más országaiban. Írországban vagy Izlandon például most nagyon népszerûtlenek a bankok, hiszen lényegében csõdbe vitték ezeket az országokat. A bizalom furcsa kategória. Ha nem bíznának a bankokban, akkor nem is tartanák ott a pénzüket az emberek. De bíznak, hiszen szerencsére még a válság legélesebb pillanataiban sem mozdultak meg a betétesi pénzek. Az is fontos szempont, hogy ha valaki bajba kerül, számíthat-e a bankjára, mert a banknak is érdeke, hogy ésszerû határokon belül segítsen az ügyfelének. Ettõl függetlenül természetesen nem problémamentes ez a viszony, és annak a bizonyos etikai kódexnek az lett volna a célja, hogy ezt a kölcsönösséget, egymásra utaltságot erõsítse a bankok és az ügyfelek között. Jobb lett volna talán ebbe az irányba haladni, mint ezt megfejelni egy nagyon erõs állami intézkedéssorozattal – e mostanit ugyanis elszenvedik a bankok, azt meg önként vállalták.

– Ön szerint van mérhetõ negatív hatása a bankadónak az elmúlt egy évben?

– Ebben biztos vagyok. Valamilyen szintû áremelés bizonyosan történt. Az áremelésnek vannak nyílt és vannak burkolt formái. Így megemelhetem az árat, amit az ügyfél lát, vagy pedig érintetlenül hagyom, de rontom a szolgáltatás minõségét. Például: ha mondjuk korábban három perc alatt válaszoltak a call centerek a hívásokra, most csak hét perc alatt veszik fel. Ez utóbbi persze nem csak a kereskedelmi bankoknál, de a többi, ágazati adóval sújtott szolgáltató szektorbeli szereplõnél is megfigyelhetõ, ahogy a fejlesztések elmaradása is.

– Az emberek mégis úgy érzik: a felfelé ívelõ szakasz közös buli volt, de amikor gond van, magára marad az ügyfél, vagyis együtt nevetünk, de egyedül sírunk.

– A bankok is elég nagy bajban vannak. 2010-ben a bankszektor egésze már veszteséges volt. 2011-ben sem lesz jobb a helyzet. Az, hogy minden terhet az ügyfelek cipelnek, hamis állítás, hiszen a bankokat több mint egy éve gátolja a kormány abban, hogy érvényesítsék jelzáloghitelesekkel kapcsolatos biztosítékaikat, és ezért sokkal nagyobb veszteségeket szenvednek, mint ami reális lenne. A bankok tehát viselnek kockázatokat, olyanokat is, amelyekre nem is számítottak.

– Mostanában sûrûn ír olyan publicisztikákat, amelyek bírálják a kormány egyes lépéseit. Korábban is ennyire élénken foglalkoztatta a közélet?

– Egy kicsit mindig homo politicus voltam, de gyakorló bankvezetõként elsõsorban a tulajdonosom érdekét kellett szem elõtt tartanom. És az nem volt tulajdonosi érdek, hogy a magyarországi leánybank vezetõjeként bírálataimmal elidegenítsem a mindenkori magyar kormányt. Ezért a tulajdonosra való tekintettel, általában gazdasági kérdésekben hallattam a hangom, azokban is igyekeztem tartózkodó lenni. Ezzel a lojalitással már nem tartozom senkinek. És igen, elég rossz a véleményem a kormány gazdaság- és társadalompolitikájáról. Független értelmiséginek tartom magam, és ezért nem csak jogom, hanem idõnként kötelességem a közügyekrõl kifejteni a véleményem.

– Ha alakulna valamiféle ellenzéki erõ, vállalna ott szerepet?

– Nem vagyok politikusi alkat.

– De keresték már?

– Nem is kerestek, talán épp azért, mert más is észrevette, hogy nem igazán vagyok alkalmas politikai szerepvállalásra. De ha alakulna olyan civil vagy politikai erõ, amely valódi alternatívát fogalmazna meg a kormány gazdaság- és társadalompolitikájával szemben, illetve kellõ kritikával viseltetne az elmúlt tíz év kormányzásával szemben, s megpróbálna valami programot kidolgozni, amiben a közremûködésemet kérné, arra igent mondanék.

– Az esetleges kormányváltás után hogyan tudná az új kabinet a Fidesz által hátrahagyott örökséget kezelni?

– Ez nagyon nehéz ügy. Adott esetben kormányozhatatlan helyzet is kialakulhat, ha 2014-ben a mostani ellenzék valamilyen konstellációban hatalomra kerülne. Ez baj. Ennek ellenére szerintem ennek az országnak nem az a legnagyobb baja, hogy kormányozható lesz-e vagy sem 2014-re, ennél ugyanis nagyobb bajok vannak. Majdnem mindegy ugyanis, ki van kormányon mindaddig, amíg a társadalom, de legalább a vezetõ politikai elit nem foglalkozik azokkal a normazavarokkal, amelyek a társadalmat jellemzik. Amíg ezekkel nem nézünk szembe, nincs közmegegyezés arról, hogy a helyzet kezelése valamiféle ciklusokon átívelõ együttmûködést igényel, akkor majdnem mindegy, hogy kormányzóképes lesz-e a következõ gyõztes. Az ellenzéknek elsõsorban nem 2014-gyel kellene foglalkoznia, hanem azzal, hogy melyek azok az értékek és normák, amelyek Magyarországot ott tartják, ahol van, holott tarthatnánk másutt is.

– Nemzetkarakterológiai jegyekre utal?

– Sokfajta kutatás bizonyítja, hogy Magyarországon erõteljesen felzárkózás-ellenes normák vannak. Lehet nekünk konvergencia-programunk, ha egyszer a normáink Európa perifériáján tartanak bennünket.

– Gondolom, arra a TÁRKI-kutatásra utal, amit ön készíttetett arról, milyen társadalmi jellemzõk lennének szükségesek a gazdasági bõvüléshez. Ebbõl az derül ki, hogy versenyellenes, zárt, magába forduló, bizalomhiányos, a sokszínûséget elutasító társadalom vagyunk…

– ... igen, és azt láttuk, hogy sok tekintetben a mutatóink rosszabbak mint Csehországnak, Szlovákiának, Lengyelországnak, Romániának. A szociológusok magyarázzák ezt sok mindennel, de engem az okok kevésbé érdekelnek. Vissza lehetne menni Mohácsig, de ez a tudósok dolga. Engem inkább az érdekel, hogy mit kéne tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon.

– Ez a kutatás mutat rá arra is, hogy azok, akik versenyképesek és igazán tehetségesek, nem bírnak ebben a gazdasági-társadalmi szövetben maradni.

– Ebbõl az országból a legjobbak elmennek. Úgy tudom, Bulgáriából közel egymillió ember ment el, nagyrészük értelmiségi. Ez Magyarországon is veszély. Elmennek a legjobb mûszaki és humánértelmiségiek, a legjobb tudósok, és itt marad a frusztrált társadalom, amely a maga középszerûségével vegetál Európa peremén. Ma Magyarországon ez a legvalószínûbb forgatókönyv.

– Ön elkötelezett támogatója olyan kezdeményezéseknek, amelyek a társadalom legelesettebb tagjait valamiféle esélyhez juttatják. Miért pont a mélyszegénységben élõ romák problémái felé fordult?

– Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy most már illene a saját és a családom jólétén kívül másokkal is foglalkozni. Ez egyfajta erkölcsi igény, amihez nem kell sem baloldalinak, sem liberálisnak lenni, mert rengeteg konzervatív gondolkodású ember is úgy érzi, hogy tartozik a társadalomnak. Megpróbáltam racionális döntést hozni. Megpróbáltam kiválasztani azt a területet, amely a megítélésem szerint a legsúlyosabb. És ez a mélyszegénység kérdése, amely mindent maga mögé utasítva, messze a legnagyobb társadalmi probléma.

– Sokan mondják, hogy a romaügy kezelhetetlensége az egymást követõ kormányok felelõssége. Ön is így látja?

– A politikai elit mulasztása mérhetetlen. Nem figyelt fel arra, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztese a vidéki cigány lakosság. Súlyos mulasztás volt nem felismerni azt, hogy a probléma nem intézhetõ el segélyekkel. Az egymást követõ kormányok mindegyike alapvetõen szociális segélyezési kérdésnek tekintette ezt az ügyet, és nem nagyon akarták felismerni, hogy ez nagyságrendekkel összetettebb probléma. Úgy látom, hogy a Bajnai-kormány volt talán a legérzékenyebb. Az utóbbi években mindenki elõtt világossá vált, függetlenül attól, hogy rokonszenvezik-e vagy sem a roma integráció ügyével, hogy valamit most már tenni kell, mert ez az ügy szétfeszítheti az országot. Személyes tapasztalatom az, hogy a Bajnai-Oszkó párosnak nem kizárólag pragmatikus, haszonelvû megfontolásaik voltak. Õk személyükben is elkötelezettek ebben a kérdésben.

– Oktatáspolitikában már a Bajnai-Oszkó páros elõtt is elindult valami a kétezres évek elején. Ezt ma erõszakos integrációnak minõsítik.

– Amerikában évtizedek óta kísérleteznek oktatástechnikai újításokkal, amelyeknek az a lényegük, hogyan lehet a szociális hátrányokat az oktatással csökkenteni. Ezek egyik legfontosabb közös eleme a pedagógusképzés. Magam nem vagyok oktatásszakértõ, nem ismerem a kétezres évek oktatási reformját, de azt valószínûsítem, hogy nem a teljes komplexitásában kezelték a dolgokat. A reformhoz ugyanis leginkább a pedagógusokat kellett volna megnyerni. Ellenükben biztosan nem lehet integrálni.

– A pedagógusoktól függetlenül, az alkotmányunk kimondja, hogy bõrszínûk alapján nem lehet elkülöníteni az állampolgárokat.

– Senki nem vitatja, hogy minden gyereknek ugyanolyan színvonalú oktatás jár. De mégis, a kis falvakban gyengébb az oktatás színvonala. Ezekben a falvakban az elv nem segít, csak az, ha olyan érdekeltségi, ösztönzési rendszereket mûködtetnek, amelyek lehetõvé teszik, hogy ez az elv érvényesüljön. Úgy látom, hogy Derdák Tibor Sajókazán például cigányiskolát mûködtet, és sokszor szembesül azzal a váddal, hogy szegregál.

– Õ egy második esély iskolát mûködtet olyan fiataloknak, akikrõl az állami közoktatás már lemondott.

– De formálisan mégiscsak szegregál. A hagyományos felfogás szerint ennek vegyes iskolának kéne lennie. Csakhogy az élet sokkal összetettebb ennél. Ebben a kérdésben nem lennék doktriner: felvilágosult oktatáspolitikára lenne szükség, amely pénzt és az erkölcsi ösztönzést egyaránt ad, mert ezek nélkül nem megy. A pedagógusok alkotmányos felvilágosultságból nem fogják meghozni azokat az extra erõfeszítéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy ezek a gyerekek megkapják azt a többletet, amire szükségük van.

– Amikor a Kiútprogramot alapítótársaival együtt kitalálta – amely vállalkozások alapítását teszi lehetõvé mélyszegénységben élõ romáknak –, azt nyilatkozta, keresni kell az eszközöket, mert az állam a szociálpolitikán keresztül rendkívül kevéssé hatékony. Mi a legnagyobb hiba?

– Az, hogy nincs koherens kormányzati nézetrendszer. Ráadásul ez a kormány nemigen figyel az övétõl eltérõ gondolkodásra. A helyzetet oktatási-, rendvédelmi és közmunkaproblémaként definiálják. Pedig ez annyira bonyolult kérdés, hogy bátran teret kellene hagyni a kísérletezésre. Persze a kísérleti programokat nagyon szigorú, átlátható keretek között kellene hagyni kibontakozni, mert luxus lemondani a civil szféráról. Az állam ugyanis nem tudja a megfejtést. Hivatkozni szoktam egy Animal Spirits címû könyvre, makroközgazdász szerzõk ebben azt írják, hogy Amerikában negyven éve nem sikerült megoldani a feketék felzárkózását.

– Azért lett egy Obamájuk…

– Igen, de mégis igaz, hogy a fekete lakosság körében aránytalanul nagy a deviancia, a munkanélküliség, a bûnözés annak ellenére is, hogy van amerikai elnök, van középosztály, vannak vállalati vezetõk és ehhez hibátlan, alkotmányos háttér. Magyarországon még hozzá se kezdtünk a probléma megoldásához! Sok idõ kell ahhoz, hogy az öröklõdött görcsök, gyakran deviáns, önpusztító magatartásminták megváltozzanak. A mélyszegénységben élõk közt ezerféle deviancia, önpusztító attitûd él. Csak kívülrõl hiszi az ember azt, hogy ha jóindulattal és sok pénzzel megközelíti ezt a tömeget, akkor õk örülni fognak, együttmûködnek, jól használják majd a lehetõségeket. Tudni való, hogy nem így lesz.

– Derdák Tibor szerint az állam teljesen lemondott a legrászorultabbakról. Egyetért vele?

– Van egy kevéssé empatikus, a dolgokat végletekig leegyszerûsítõ kormányzati kommunikáció. A tartalom még nem látszik. És még csak azt sem mondom, hogy ne lenne szükség határozottságra, a visszaélések, az etnobiznisz kiiktatására. Nem gondolom azt sem, hogy ne kéne a segélyezést feltételekhez kötni, mert a szélsõségesen megengedõ kormányzati attitûd sem jó. Ugyanakkor sokkal intelligensebb kormányzati magatartásra lenne szükség, amely felismeri, hogy ez hosszú távú probléma, amelyhez megértéssel kell közelíteni.

– A közmunka most úgy fest, rendészeti ügy lesz.

– Ez tragédia. Az a felfogás, hogy a cigányság helyzetén a közmunka fog javítani, logikai tévedés, mert a közmunkából csak a közmunkába vezet út. Amikor meg nem lesz közmunka, az visszavezet a feketegazdaságba. A közmunka nem oldja meg a cigányság foglalkoztatását. Attól, hogy kapirgálnak az út szélén, nem lesznek foglakoztatva, nem lesznek járulékfizetõk, nem lesznek képesek önmagukat eltartani.

Forrás: Link