A csõ végén
Irta: Olvaso - Datum: 2011. June 06. 09:50:25
Energetika: így nem csökken, hanem nõ a függõségünk
A mindenre rátenyerelni akaró állam koncepcióján túl mindeddig nem derült ki, van-e és ha igen, milyen energia-stratégiája a Fidesz-kormánynak. Mindössze annyi látszik, hogy lépései egyrészt nemigen illeszkednek az uniós trendekbe, mivel a jelek szerint a szénhidrogénekre és az atomenergiára helyezik a hangsúlyt, háttérbe szorítva a megújuló források kihasználását, másrészt akarva-akaratlanul ezzel az oroszoktól való függést erõsítik.
Teljes hir
Energetika: így nem csökken, hanem nõ a függõségünk
A mindenre rátenyerelni akaró állam koncepcióján túl mindeddig nem derült ki, van-e és ha igen, milyen energia-stratégiája a Fidesz-kormánynak. Mindössze annyi látszik, hogy lépései egyrészt nemigen illeszkednek az uniós trendekbe, mivel a jelek szerint a szénhidrogénekre és az atomenergiára helyezik a hangsúlyt, háttérbe szorítva a megújuló források kihasználását, másrészt akarva-akaratlanul ezzel az oroszoktól való függést erõsítik.
Ha van stratégiai terület, ahol évtizedekre kell elõre gondolkodni, az az energetika. Ott nincs helye kapkodásnak, rögtönzésnek, eléggé meg nem fontolt és elõkészítetlen lépéseknek, közvetlen politikai haszonszerzésnek, mert minden hiba keményen visszaüt és nemzedékeken átívelõ károkat okozhat. A mindenkori kormányoknak tehát korántsem a pillanatnyi érdekeikbõl kell kiindulniuk energia-politikájukban, hanem abból, mi felel meg hosszútávon a legjobban saját országuk adottságainak, a várható technológiai trendeknek és az élhetõ környezet követelményének. Mindezek felmérése persze nem könnyû feladat, de legalább meg kell próbálni megfelelni neki.
Erre a rendszerváltás óta kísérletek történtek, de legfeljebb egyes részterületeken születtek koncepciók, átfogó stratégia kidolgozására nem került sor. A prioritások a politikai-gazdasági érdekcsoportok nyomásának megfelelõen változtak, csak egy valami maradt állandó: alapvetõ függésünk a külsõ, elsõsorban orosz forrásoktól. Ez nyilvánvalóan jórészt természeti adottságainkból és geopolitikai helyzetünkbõl következik, de egyetlen kormány sem tett igazán komoly erõfeszítést azért, hogy ezen legalább némileg változtatni próbáljon. Sem a privatizációs folyamatok, sem pedig az uniós csatlakozás nem voltak lényegi hatással minderre, maradt alapvetõen a régi forrásbázis és termelõi-felhasználási struktúra.
A Fidesz-kormánytól sem remélhette komolyan senki, hogy gyorsan elõáll egy kidolgozott energia-politikai koncepcióval: egyrészt ez túl nagy falat, másrészt - mint az elmúlt egy évben kiderült - még viszonylag könnyen kezelhetõ gazdasági témákban sem volt végiggondolt elképzelésük arról, mit tegyenek. A dolgot nehezíti, hogy Orbánék minden lépését részben az éppen aktuális hatalmi érdekek, részben pedig a rövid-, maximum középtávú fiskális kényszerek határozzák meg, és ez nem éppen alkalmas háttér több évtizedre szóló, konkrét fejlesztési programok elkészítéséhez. A baj csak az, hogy a mai érdekek mozgatta egyszeri rögtönzések olyan következményekkel járnak, amelyek akaratlanul is hosszú-hosszú idõre meghatározzák az energetikai mozgásterünket.
A Fideszt ez láthatólag nem izgatja, a jelek szerint itt is haszonelvû politizálást folytat, miközben szavakban éppen ennek ellenkezõjét hirdeti. Jó példa volt erre a Szurgut kivásárlása a MOL-ból, amelyet nagy nemzeti gyõzelemként, függetlenségünk erõsödéseként állított be, holott nem történt más, minthogy a kormány és a mögötte álló érdekszféra befolyását növelte a stratégiailag legfontosabb magyar cégben. Ennek az energiafüggésünkre hatása nincs, ha mégis, az inkább kedvezõtlen: naivitás azt hinni, hogy az oroszok minden hátsó szándék nélkül engedtek Orbánék nyomásának, ez ugyanis nem szokásuk. Több, számunkra sokkal fontosabb témában megkérik majd ennek az árát, ott van például a 2015 utáni gázszállítási szerzõdés vagy a paksi erõmû fejlesztése, ezek nagyságrendje egyenként is sokszorosa a MOL pakett értékének.
A kormányt ebben a lépésében is érezhetõen a hatalmi bázisának és pozíciójának erõsítése vezette, nem pedig annak végiggondolása, milyen hosszútávú hatással lesz ez energetikai mozgásterünkre. Hasonló a helyzet azzal a meghirdetett szándékkal, hogy az áramellátásban már most is monopolhelyzetben lévõ MVM szerezze meg a hazai gáz-nagykereskedelmet is. Az E.ON kiszorítására és a piac visszaállamosítására a kormánynak éppen elég eszköze van a különadótól kezdve a mesterségesen alacsonyan tartott gázárig, azaz a német cég hatalmas veszteségbe kényszerítéséig. Elõállítható tehát olyan körülmény, hogy az E.ON meneküljön tõlünk és akár fillérekért átadja az egész üzletágat a magyar állami cégnek.
A kérdés csupán az, mi ezzel a cél, mit nyerünk és mit veszítünk vele? Demagóg érv, hogy a nyereség így nálunk marad, részben azért, mert az utóbbi években csak veszteség termelõdött, de fõként azért, mert a jövedelmezõség a hatékonyság és az árak függvénye. Régi és szomorú tapasztalatunk, hogy az állami cégek jóval kevésbé hatékonyak, mint a magánvállalatok, fõleg azért, mert ez utóbbiaknál kevesebb a lehetõség a manipulálásra és pénzkilapátolásra. Az árak pedig attól függnek, mennyit akar és hogyan az állam kivenni a zsebünkbõl: ha mesterségesen alacsonyan tartja a gáz árát, a nagykereskedelmi cég masszívan veszteséges lesz, amit az adófizetõk pénzébõl kell pótolni, ha viszont magasak az árak, a fogyasztók fizetik meg a cég nyereségét.
Ennél is lényegesebb szempont, hogy energiafüggésünk változatlan, mivel a nagykereskedõ váltása a beszerzési forrásokra nincs hatással, hacsak új szállítókat nem talál. Erre csak akkor lehet lehetõsége, ha más forrásokat szerez, ennek eldöntése azonban amúgy is állami hatáskör. Félõ, hogy a mozgásterünk ebben a kérdésben nemigen bõvül: ha netán a Nabucco vezeték meg is épülne, az orosz import akkor is meghatározó maradna a földgáznál, a kõolajról nem is beszélve. Ha ehhez hozzávesszük, hogy hírek szerint az új paksi blokkok építésére is az oroszoknak van a legnagyobb esélyük - 3-4 ezer milliárdos projektrõl, a magyar áramtermelés több mint harmadáról beszélünk! -, nem igazán érthetõ, mitõl lenne kisebb a függésünk.
Az állam terjeszkedése önmagában tehát sem nagyobb függetlenséget, sem kedvezõbb árakat nem eredményez az energetikában. Kirajzolódik viszont egy még veszélyesebb függési viszony: a Fidesz-kormány lépései azt mutatják, hogy a jövõben is a szénhidrogénekre és az atomenergiára kívánja helyezni a hangsúlyt, ellentétben az uniós törekvésekkel, amelyek ezek szerepének markáns csökkentését célozzák. Az EU elfogadott programja szerint mind az energia-függõség csökkenése, mind pedig az élhetõbb környezet és a fenntartható fejlõdés szempontjából kulcskérdés a megújuló energiák részarányának jelentõs növelése: el kell érnünk, hogy belátható idõn, 40 éven belül az európai energiaszükséglet csaknem felét ezek a források elégítsék ki.
Mi már eddig is nagy lemaradásban vagyunk e téren, és esélyünk sincs, hogy teljesítsük a 2020-ig szóló vállalásunkat. A Fidesz-kormány eddigi ténykedése, a felsoroltakon túl például az, hogy leállított minden megújuló energia hasznosítási projektet, még tovább rontja esélyeinket és növeli lemaradásunkat. Ez pedig már a jövõ nemzedékeinek sorsát is jelentõsen befolyásolhatja.
Forrás: Link