Kik voltak ott az óbudai zsinagóga szentelésen? (frissítve)
Irta: Olvaso - Datum: 2010. September 08. 13:34:28
(A zsinagóga eddig a zsidók kezében lévõ televíziós stúdió volt, és onnan vetítettek, ahogyan most is, csak mára lebontották a díszletet és maradt a valóság!)

Vasárnap délután ünnepélyesen megnyitották és felszentelték Budapest legrégebbi - 190 éves - zsinagógáját. Az óbudai zsinagóga felszentelési szertartását Izrael országos fõrabbija, Jona Metzger vezette, az izraeli kormányt pedig Jákov Mergi vallásügyi miniszter képviselte az eseményen.

Teljes hir
Kik voltak ott az óbudai zsinagóga szentelésen? (frissítve)
(A zsinagóga eddig a zsidók kezében lévõ televíziós stúdió volt, és onnan vetítettek, ahogyan most is, csak mára lebontották a díszletet és maradt a valóság!)

Vasárnap délután ünnepélyesen megnyitották és felszentelték Budapest legrégebbi - 190 éves - zsinagógáját. Az óbudai zsinagóga felszentelési szertartását Izrael országos fõrabbija, Jona Metzger vezette, az izraeli kormányt pedig Jákov Mergi vallásügyi miniszter képviselte az eseményen.

Az ünnepélyes eseményen részt vett Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezetõ igazgatója is.
A rendezvényen megjelent mások mellett Fónagy János közlekedési államtitkár, Szõcs Géza kulturális államtitkár, Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselõje, Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszter, Tarlós István, a Fidesz fõpolgármester-jelöltje, Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezetõ igazgatója, Németh Sándor a Hit Gyülekezete vezetõ lelkésze és Lomnici Zoltán, a Legfelsõbb Bíróság volt elnöke. Orbán Viktor nem volt ott a rendezvényen.
Az eseményen a magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Martonyi János külügyminiszter képviselte. Semjén Zsolt a felszentelési szertartáson kijelentette: aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem lehet igazán otthon a civilizációban; aki nem ismeri a Szentírást és annak történeteit, az nem lehet szellemi értelemben európai.
"Amikor ezek között a falak között újra felhangzik az Isten szava, akkor ez a legrégibb civilizációs és kulturális örökség továbbadását is jelenti" - mondta Semjén Zsolt.

A felújítást, amelyet kizárólag magánadományokból fedeztek, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetõ rabbija kezdeményezte, egyben õ az új zsinagóga rabbija is.
Az ünnepség végén a zsinagógában gyertyát gyújtottak a vészkorszak áldozatainak emlékére.
Részletek az elhangzott beszédekbõl:
"Amikor ezek között a falak között újra felhangzik az Isten szava, akkor ez a legrégibb civilizációs és kulturális örökség továbbadását is jelenti" - fogalmazott Semjén Zsolt. Mint hangsúlyozta: a zsinagóga felszentelésének napja szimbolikus, mert ezzel "lezárjuk azokat az évtizedeket, amikor az Isten házát méltatlan célra használták". Amikor újra megnyitják a zsinagógát, akkor "helyreáll a dolgoknak a természetes rendje" - tette hozzá.
Jona Metzger, Izrael Állam országos fõrabbija ünnepi beszédében felidézte, hogy ötven évig nem volt ebben a zsinagógában vallási szertartás. "Áldás számunkra, hogy megértük ezt az idõpontot" - mondta, megköszönve a magyar kormánynak, hogy szabadon lehet vallást gyakorolni.
A fõrabbi szólt arról, hogy vasárnap találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel, akinek a közelgõ zsidó újév (Ros Hasana) alkalmából imakönyvet ajándékozott. Jona Metzger utalt arra, hogy a most megjelentek közül többen kisgyermekként még jártak ebbe a zsinagógába. A mostani zsinagóga-avatással "bebizonyítjuk, hogy Izrael népe él" a nácizmus pusztításai ellenére - hangoztatta.
Jona Metzger emlékeztetett arra, hogy "ez az épület azért épült itt, mert az õseiknek nem engedték meg, hogy közelebb menjenek a városhoz" zsidó voltuk miatt. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ez a zsinagóga imádkozó zsidó hívõ emberekkel lesz tele.
Köves Slomó, az EMIH vezetõ rabbija kiemelte: "ezek a falak látták a közösség pezsgõ virágzását, de a fizikai, szellemi pusztulást is", s "a falak soha nem adták fel a reményt", hogy egyszer a hívek visszatérnek közéjük. Sok ember, egy valódi közösség kezdeményezésére és támogatásával indult újra ez a zsinagóga - mutatott rá.
A vezetõ rabbi megjegyezte: a gyûlölködõ antiszemitizmusra az a válasz, hogy "kezünkbe kell vennünk saját sorsunkat, formálni kell identitásunkat, (...) ha azt akarjuk, hogy mások tiszteljenek, nekünk is tisztelnünk kell önmagunkat". Ki kell nyitnunk a kapukat olyanok elõtt is, akik nem zsidó emberek - hangsúlyozta.
A mai nap azt is üzenheti: minden gyermeknek tudnia kell, mi az a zsinagóga, és mindenki gyakorolhassa szabadon a vallását. A tóraszekrény felújítása a magyarországi zsidóság megújulását szimbolizálja. A felújítás június közepén kezdõdött és a tervezett munkálatok "rekordgyorsasággal" elkészültek - tette hozzá.
Köves Slomó megemlítette, hogy Simon Peresz, Izrael államfõje és Benjamin Netanjahu miniszterelnök levélben üdvözölte a zsinagóga felszentelését.
Jona Metzger és Oberlander Báruch, az EMIH-hez kötõdõ Chabad Lubavics mozgalom vezetõje a szertartáson ünnepélyesen, közösen átvágott egy szalagot, majd az új tóratekercset elhelyezték a tóraszekrényben.
Link