Posta Imre weboldala

Kölcsey Ferenc: "Ahol a zsidóság elszaporodik, végromlásba kerül az ország"
Irta: Olvaso - Datum: 2011. July 06. 12:09:15

Teljes hir

A II. zsidótörvény tárgyalása az Országgyûlés képviselõházában (15. rész)
"A nyersterményekkel, fõkép dohánnyal, gyapjúval való kereskedés csaknem egyedül kezükben van és a szegény adózókat a zsidók fortélyos csalárdságától nem ritkán a törvényhatóságoknak kell megvédeniök. A pálinkafõzést és ennek kimérését szinte kirekesztõleg gyakorolják és a köznépet hiteladás által a szeszesitalok könnyelmû ivására csábítva, ezt testileg, erkölcsileg és vagyonilag megrontják."

A Turul Szövetség Lord Rothermere-hez utazó küldöttsége; elnök: Dr. Végváry József
[Végváry József]: Hazánknak a múlt század elején égetõ problémája lett a zsidókérdés. Kölcsey Ferenc, akire a liberalizmus annyira hivatkozik, aki századának egyik legfennköltebb szelleme volt, már Szatmár megye egyik közgyûlésén felemelte a szavát és látnoki erõvel mondotta, hogy »ahol a zsidóság elszaporodik, végromlásba kerül az ország«.
1785-ben a II. József-féle összeírás szerint 75.089 zsidó volt Magyarországon a 8.700.000 lakosból. Ez a szám 1805-ben már 127.816-ra szökik fel. 1830-ben 11 millió lakosból már 241.632 zsidó van, 1910-ben 20.744.740 lakosból 932.458 a zsidó. Tehát 1840-tõl 1910-ig Magyarország lakossága nem kétszerezõdött meg, ellenben a zsidóság száma négyszeresére emelkedett. 1840-ig a bányavárosokon kívül egész sor tilos város volt Magyarországon, ahol zsidóknak még meghálniuk sem volt szabad, mint például Debrecen, Kassa, Székesfehérvár, Esztergom, Léva, Losonc, Érsekújvár, Cegléd, Rozsnyó, Rimaszombat, Eger, Kalocsa, Szatmárnémeti, Budapestet külön kell venni, mert Budából, Pestbõl és Óbudából állott. Pesten József- és Ferencvárosban, Budán pedig Krisztinavárosban egyáltalán nem telepedhettek le zsidók. Budának 1840-ben 29.704 lakosából 705 volt a zsidó, Pestnek 66.738 lakosából 6031, Óbudának 8217 lakosából 3530, tehát összesen 104.659 lakosból 10.266 (Rajniss Ferenc: Óbuda volt az õshaza!) Budapest lakossága 1930-ig tízszeresére, míg a zsidóság száma huszonkétszeresére növekedett, de valószínû, hogy még többre.
Fényes Elek mondja az 1849. évben kiadott statisztikai könyvének magyarázatában, hogy 55 esztendõ alatt a zsidóság többel növekedett háromannyinál, ami iszonyú nagy szaporaság, nagyobb, mint amilyennel Egyiptomban kérkedhettek. Sok zsidó vándorolt be különösen Lengyelországból, ellepik az északi vármegyéket, mondja Fényes Elek 1780-ban: Pest és Buda is zsidómentesek voltak, csak Adelsberger és Liebner nevû két zsidónak volt meg a joga, hogy a budai és pesti vásárokat látogathassa. A következõket mondja még Fényes (olvassa): »A szaporaság oka a jókori házasság és a súlyosabb kézimunkának kerülése.« Életükrõl a következõket mondja: »A nyersterményekkel, fõkép dohánnyal, gyapjúval való kereskedés csaknem egyedül kezükben van és a szegény adózókat a zsidók fortélyos csalárdságától nem ritkán a törvényhatóságoknak kell megvédeniök. A pálinkafõzést és ennek kimérését szinte kirekesztõleg gyakorolják és a köznépet hiteladás által a szeszesitalok könnyelmû ivására csábítva, ezt testileg, erkölcsileg és vagyonilag megrontják. A házalás, vagyis a kalmári dolgok házról-házra hordása által a rendes kereskedõknek ártanak, egyszersmind ez a házalás a legjobb alkalom egyes családok állapotának kikémlelésére, amibõl a fortélyos zsidó ész különféle jövedelmeket tud megnyitni.«
T. Ház! Nem érdektelen Polónyi Gézának annakidején összeállított statisztikája, amely szerint 1890-ben Magyarországon 725.222 zsidó volt, ebbõl katona volt 5120. 1900-ban 856.257 zsidó volt, ebbõl katona volt 5124. Tehát a tíz év alatt több mint százezres lélekszám-szaporulatból mindössze négy zsidó került ki összesen a magyarhonvédelem számára. 1910-ben a zsidó lakosság száma 900.000 körül mozgott, ebbõl katona csak 3837, tehát az 1890-es évvel szemben 203.309-cel szaporodott a zsidó lakosság száma, ezzel szemben a zsidó katonák száma 1273 fõvel alábbszállott. (Schmidt Lajos: Legalább megmaradt a honvédség jóhírneve!) Ebbõl ás látható, hogy a honvédelembõl milyen nagy igyekezettel vette ki a zsidóság a részét.
Ezzel szemben a közép- és nagybirtokok közül az 1919-es adatok alapján a zsidóság kezén volt 2,116.279 katasztrális hold, bérletben pedig 2,715.189 katasztrális hold. (Rajniss Ferenc: A derék jó arisztokrácia odaadta a földjét a zsidóknak!) összesen tehát 4,831.468 katasztrális hold. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a magyarországi összes hitbizományok területe 2,360.000 katasztrális hold volt az összes római katolikus, görögkatolikus, görögkeleti egyházi, fõpapi, káptalani és szerzetesi javak területe pedig nem éri el az 1,300.000 katasztrális holdat. Jól megjegyzendõ azonban, hogy ez a statisztika kizárólag a 17 millió katasztrális holdat kitevõ közép- és nagybirtokra vonatkozik. Nincs benne az a 19.000 hold, mely a kisbirtokokhoz és a törpebirtokokhoz tartozik, ennek a statisztikája nincs nálam, de valószínû, hogy ezek tulajdonosai között is nagyon sok volt a zsidó. Legtisztábbak voltak a zsidóktól a magyar szabad kerületek: a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság és a Hajdú-kerületek. 1840-ben a Jászságban és a Nagykunságban alig volt néhány zsidó. A Kiskunságban 85, a Hajdúságban 64. Debrecenben 1840-ben 48.840 lakosból nem volt egy zsidó sem, mert tilos város volt, de 1910-ben 92.729 lakosából már 8406 volt zsidó. A magyar lakosság 70 év alatt meg sem kétszerezõdött. Minthogy Debrecen város lakosságának egyharmada mezõségeken lakik, a város belterületén a zsidóság száma sokkal ijesztõbb, mint ahogyan a statisztika mutatja. A zsidók a többi városokat is így elözönlötték. Kassán 1840-ben 3 zsidó volt, 1910-ben csaknem 7000. Miskolcon 1840. évi 29.679 lakosából 1096 volt zsidó. 1910-ben 51.459 lakosa volt, tehát 70 év alatt meg sem kétszerezõdött, ellenben a zsidóság 10.291 fõre, tehát a tízszeresre emelkedett. Szatmárnémeti 1840-ig tilos város volt, 12.038 lakosa közt nem volt egy zsidó sem. 1910-ben 34.892 lakos között már 6943 zsidó lakos volt. Nagyváradon 1840-ben 18.091 lakosból 817 volt zsidó, 1910-ben 64.169 fõbõl 15.755, tehát az elõbbi alig 5 százalék, felugrott 25 százalékra. Máramarossziget városának 1840. évi 5008 lakosából 296 zsidó volt, tehát alig 6 százalék, 1910-ben 21.370 lakosából 7981 volt zsidó vagyis 37 százalékon felül. 1840-ben még Munkácson is csak 16 százalékot tett ki a zsidóság, ma pedig már 48 százalékot vagy még ezen felül is van. Nem is beszélek a galíciai kapunál lévõ vármegyék adatairól és azokról a területekrõl, amelyek nagyrészt megszállás alatt vannak és amelyeket 1895-tõl tömegével árasztottak el a galíciaiak. Ma már a Dunántúl, Gyõr, Sopron hemzseg a kaftánosoktól. A pesti doktorok és kormány-fõtanácsosok egyrésze is ezekbõl került ki.
Nem felel meg a valóságnak, hogy az antiszemitizmust a germán mentalitás táplálja. Az 1880-as években Magyarországon számbajövõ antiszemitapárt volt. 1884. október 10-én az antiszemitapárt még külön feliratot is intézett a trónbeszédre az uralkodóhoz. Ebben nemcsak a zsidókérdés komolyságát hangsúlyozta, hanem több olyan problémára is rámutatott, amelyeknek megoldása csak két vagy három évtized múlva következett be, vagy amelyeknek – mint például a földbirtok – kérdése még a mai napig sincsen megoldva. Ezt a feliratot 11 képviselõ írta alá: Andreánszky Gábor, Ónody Géza, Rácz Géza, Ráth Ferenc. Vadnay Andor, Zimándy Ignác, Istóczv Gyõzõ, Komlóssy Ferenc, Csúzi Pál, Margittay Gyula és Neudtwicih Károly. De a magyar fajta sorsának megjavításáért a zsidóság félreszorítására irányuló küzdelmekben többen képviselték az országgyûlésen a legintranzigensebb antiszemita mentalitást, együtt harcoltak többen az antiszemitapárttal, így például a függetlenségi 48-as pártból: Szalay Imre, Békássy Gyula, Vidovich György, Verhovay Gyula, Hentaller Lajos, Széll György, Tóth Antal, a mérsékelt ellenzék tagjai közül pedig Simonyi Iván, sõt a Tisza Kálmán vezérsége alatt állott liberális kormánypártból is Lázár Lajos és Jánossy János. Nem igaz tehát, hogy a magyar néptõl mindig távol állott az antiszemitizmus. Ellenkezõleg: az itt felsorolt képviselõk legnagyobb része csupa színmagyar kerületbõl került be a parlamentbe. Az is zsidó mese volt, hogy klerikális tendenciák vezették volna õket, mert hiszen több mint a fele kálvinista volt; például Ónody Gézát Hajdúnánás, Verhovay Gyulát pedig Cegléd küldte be a parlamentbe.
A keresztény egyházi férfiak ebben az idõben sokkal erõsebben szemben álltak a zsidósággal, mint ma. 1883-ban hozta szõnyegre Tisza Kálmán a keresztények és zsidók között köthetõ polgári házasságra vonatkozó javaslatot. (Rajniss Ferenc: Világosan beszélt a hercegprímás!) Ezt a képviselõház el is fogadta, de a fõrendiházban megbukott: az elsõ alkalommal 109:103, a második alkalommal 200:191 volt a szavazatok aránya. Simor János, az akkori hercegprímás, aki pedig nem igen hajlott a szélsõséges emóciókra, (Rajniss Ferenc: De világosan beszélt!) nagy beszédet mondott Tisza törvényjavaslata ellen; többek között azt mondotta, hogy a zsidóság beolvadása csak úgy következhetnék be, ha a kereszténység megszûnnék kereszténynek lenni vagy az izraelita izraelitának.
Tisza Kálmán és a zsidóság kirekesztették a magyar antiszemitapártot a parlamentbõl, sajtóját is tönkretették és így 1889-ben kezdõdött a zsidók nagy kiugrása a magyar parlamentben. (Rajniss Ferenc: Talán beugrása!) A parlamentbe sok zsidó képviselõ került be, akiknek nagyrésze a mindenkori kormánytól szerzett leltári kerületeket, vagy telekvásárlással, etetéssel és itatással szerezte mandátumát. Rothadt kerületeknek hívták régen ezeket a kerületeket, ahol a szavazók kis száma folytán le lehetett pénzelni a választókat és ahol a választásból maguk a szavazók is üzletet csináltak.
Sok ilyen rothadt kerület volt Erdélyben, ahol jelentéktelen városkáknak, sõt nagyközségekké degradált városoknak is önálló képviselõküldési joguk volt; de sok olyan vidéki kerület volt, ahol csak néhányszáz volt a választók száma. Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken mindenütt zsidók lettek a honatyák.
A 230 választóval bíró Abrudbányán Rosenberg Gyula, Berecben, ahol 187 volt a választók száma, Neumann Ármin, a 180 választójú Vízaknán Sámuel Lázár, a nagyajtai kerületiben, ahol 630 volt a választók száma, Weiss Berthold, az oklándi kerületben pedig, ahol 810 volt a választók száma, Heltai Ferenc volt a képviselõ. (Rajniss Ferenc: Errõl miért nem írnak!) Másutt is zsidó volt a jelölt, ahol kevés volt a választók száma s az ilyen helyeken gõzölgött a pálinka és folyt a lélekvásárlás. A Mandel Pál és Vadász Lipót-féle nyírbátori és a Megyesi-Krausz-féle választások undorítóak és hírhedtek voltak. Legkiválóbb volt azonban Erdélyben a széki kerület, ahol a magyarokat teljesen elrontották. Ebben a kerületben, amelyben másfélszáznál nem volt több a választók száma, úgy csinálták a választást a jó magyarok, hogy a választók fele és még négy-öt ember összeállt, kimondották a taksát, a többit pedig félreállították, hogy szívják a fogukat; úgy okoskodtak, hogy ha 80 ember kapja a pénzt, akkor több jut egyre, mintha 150 kapja. Természetesen itt is akadt egy jobb kisgazdaképviselõ-jelölt, Révay Mór személyében.
A zsidók a közigazgatásba is beférkõztek. Tisza István Biharban fõszolgabíróvá választotta a zsidó Wertheimstein Henriket, az északi, a keleti és az erdélyi megyékben pedig szaporodtak a zsidó jegyzõk, mert a jegyzõválasztási rendszer megkönnyítette azt, hogy egyes fõszolgabírók behozhassák õket. Tanulságos kiemelni, hogy Szolnok-Dobokán 18, Szilágyban 14, Szatmáriban 20, Sárosban 14 zsidó jegyzõ volt. (Rajniss Ferenc: Azt mondták ezek a jegyzõk annak, aki keresztényre szavazott, hogy guggoljon le és ott tartották addig, amíg összeesett!) Máramarosban, a legnagyobb zsidó fészekben 9, ami aránylag kevés, Sáros egyik járásában a giráltiban kilenc jegyzõibõl négy volt zsidó; különben ebben a vármegyében zsidó volt a vármegyei tisztifõorvos, valamint mind a hét járási tisztiorvos. Még színmagyar vidékeken is voltak hitsorsos jegyzõk, Zemplén megye bodrogközi járásában öt volt. A nép, akár magyar, akár más nemzetiségû, a jegyzõben látja az államhatalom megtestesítõjét és bizony nem használt a magyar állam tekintélyének, hogy Bluott Márkusok, a Lebovics Mórok és a Lõwi Samuelek személyesítették meg a magyar államhatalmat. Ennek a zsidó jegyzõi betódulásnak segítségével, de mindenesetre faji elnézésével szivárogtak be a szennyes galíciaiak és a bukovinaiak az országba. 1888-ban 10.246, 1890-ben már 20.582 volt azoknak a galíciaiaknak a száma, akiknek illetõségû ügye aktába került. Itt látjuk tehát a zsidó jegyzõknek nagy faji elõnyét.
Nem volt értelme eddig sem a zsidóság nagyobb részét magyar anyanyelvûeknek mondani. 1890-ben még 62 százaléknál több nem is vallotta magát magyarnak. Majd késõbb a magyarkodás divat lett, üzlet lett, de a galíciai beözönléssel együtt a magyarlakta vidékeken is teljes visszafejlõdés mutatkozott ebben a tekintetben. Szabolcs, Szatmár és Hajdú megyékben még 40–50 évvel ezelõtt utánaszaladtak egy-egy kaftános zsidónak, ma már ezeken a helyeken a régebben lakó zsidóság egyrésze is elkaftánosodott.
Ezek a külsõségek is elevenen mutatnak rá arra, hogy õk megjelenésükben is elszigetelõdtek a magyarságtól. Az orthodox rabbi mind Máramarosból, Beregbõl, vagy egyenesen Galíciából kerülnek be hozzánk nyugatra. Magyarul meg sem tanulnak, de úgy belsõleg, mint külsõleg visszataszító fatalizmusba süllyesztik hitsorsosaikat. Nyírbátorban a szélsõséges zsidók külön imaházat építettek, mert az orthodox templomba borotválkozó zsidók jártak, akikkel az elõbbiek nem akarták együtt imádni Jehovát. A zsidó kereskedõk szombaton sok helyen nem merik nyitvatartani üzleteiket, mert félnek a rabbi átoktól.
1883-ban az antiszemita párt már követelte a rabbik megrendszabályozását, kérte annak kimondását, hogy a hitközségeket csak teológiát végzett rabbik vezethessék, az orthodoxoknál pedig ilyen nincsen. Ilyen rendelkezés sok szemét zsidót indítana Palesztinába, vagy annál nyugalmasabb helyekre. Fel kell oszlatni minden bócheriskolát, minden jesivát, a talmudistákat, mint munkakerülõket kell kezelni, internálni és munkára szorítani és ott kell tartani õket mindaddig, amíg a munkát meg nem tanulják. Numerus clausust kell kimondani az egyetemeken és a fõiskolákon, az állami és felekezeti középiskolákban az országos arányszám szerint. Itt különben a Turul Szövetség Debreceni-kerületi vezértanácsának egy határozatát hozom az igen t. Ház elé, amely szerint (olvassa): »Követeljük a numerus nullust az egyetemeken és a fõiskolákon 1943-ig. Határozatunkat a következõkkel indokoljuk: A második zsidótörvény-javaslatban a kamarai zártszámokra, a közhivatalokra vonatkozó más rendelkezések következtében a zsidó fiatalságnak egyetemi képesítésével semmi reménye nem lehet, végzettségének megfelelõen elhelyezkedésre, így egy igen ártalmas és destruktív, idegenfajú, zsidó szellemi proletariátus termelõdnék ki. Az államot már elõre mentesíteni akarjuk az állástalan zsidó diplomások gondjától. Ezáltal az egyetemen biztosíthatjuk a tartós nyugalmat és a komoly tudományos munkát, mert ellenkezõ esetben ez nem biztosítható. Követeljük a külföldi képesítések nosztrifikálásának megszüntetését.« (Helyeslés jobbfelõl.)
Nem érdektelen megemlíteni, hogy az 1918–19. egyetemi évnek második felében a budapesti tudományegyetemre beiratkozó egyetemi hallgatók összlétszáma 13.171 volt. Ebbõl az 5%-os zsidó számarány ellenére a zsidó hallgatók száma nem kevesebb, mint 6014 fõt tett ki. E kérdésnél vegyük figyelembe azt is, hogy a budapesti tudományegyetemen egy zsidómentes hittudományi kar is mûködött, amely tehát benne volt a fenti számban. Dr. Hoór Károly egyetemi nyilvános rendes tanár 1923-ban megjelent »A numerus clausus a szegedi és pécsi egyetemen« címû munkájában már rámutat arra, hogy az 1920/21. tanévben, amikor a numerus clausus név alatt közismertté vált 1920:XXV. törvénycikk csak az elsõ évfolyam elsõ és második felére volt érvényes, a pécsi egyetemen, amelynek akkor még csak orvosi fakultása mûködött Budapesten, ennek a fakultásnak második évfolyamában 77 és 80, a harmadik évfolyamában 81 és 87. negyedik évfolyamában 84 és 81 százalék, ötödik évfolyamában 75 és 81 százalék volt a zsidó hallgatóknak számaránya. Tájékozódásképpen megemlíti Hoór azt is, hogy a pécsi egyetem orvoskarára az 1922/23. tanév elsõ felében az összes évfolyamokra – amelyek közül a numerus clausus már három teljes évfolyamra kötelezõ volt – beiratkozott 1276 hallgató, ezek közül pedig 896, azaz 70,16°/o volt zsidó.
Azt sem érdektelen megemlíteni, hogy az 1922/23. tanév alatt a pécsi egyetem orvoskarán május hónap elsõ napjáig orvosdoktorrá avattak 65 egyént. Ezek közül magyar és egyéb nemzetiségû 5, kikeresztelkedett zsidó 7, zsidó vallású 53 volt; összesen tehát 60 zsidó, ami 92,30%-nak felel meg.
A legszigorúbb numerus clausust kell végrehajtani az egyetemi és klinikai tanszemélyzetnél, azonkívül a docenturára jelentkezésnél is. Ki kell rekeszteni a középiskolákból és .a fõiskolákból a zsidó tankönyveket. A sajtóban a numerus clausus behozatala szükséges. Viszont nem elég a zsidóktól teljesen megtisztítani a sajtót, hanem szükséges és azt is keresztül kell vinni, hogy az újságírókat és írókat becsületesen megfizessék, mert egy közvélemény-irányító rétegnek életszínvonalat és erkölcsi színvonalat csak így lehet adni. Azonkívül nevelni kell az újságírópályára az embereket, megfelelõ kvalifikációhoz kell kötni azt, hogy ki foglalkozhassék újságírással. Ma több lapnál van egy újságíró fajsúlyán és teljesítményén felül fizetve, a többséget pedig éhbérért dolgoztatják.
Az ipari és kereskedelmi életben túltengõ zsidóság statisztikájával nem óhajtok foglalkozni egyrészt az idõ elõrehaladottsága miatt, másrészt azért sem, mert elõttem már többen is kimerítették ezt a tárgykört. (Rajniss Ferenc: Nincs zsidó a teremben!) Csupán azt a kívánságomat óhajtom elõterjeszteni, hogy törvényes intézkedéseket kérek arranézve, hogy minden zsidó gazdasági vállalat köteleztessék a cégnév mellett a tulajdonjog alapján a faji hovatartozást is feltüntetni. Ugyanez vonatkozzék a társascégeknél a társtulajdonosokra is. Ha a társascégeknél, a részvénytársaságoknál, a szövetkezeteknél az igazgatóság egyharmada zsidó, a vállalatot zsidó vállalatnak kell minõsíteni.
Minden vállalat eddigi üzletmenetét legalább 10 esztendõre visszamenõleg felül kell vizsgálni, állandó ellenõrzés alatt kell tartani, mert csak ez lehet biztosítéka a sorozatos példátlan gazdasági visszaélések elleni védekezésnek és általában a nemzetgazdasági érdekek tiszteletbentartásának is. Mindezeket az ellenõrzéseket egy anyagilag is független revizori intézmény lássa el, amely intézmény fenntartásához az egyes vállalatok üzleti forgalmukhoz mérten járuljanak hozzá.
Az állam külföldi hitelét, valamint gazdasági egyensúlyát veszélyeztetõ és támadó visszaélések, valamint valutasíbolások radikális eszközökkel büntetendõk. (Helyeslés jobbfelõl. – Malasits Géza: De keresztényt, zsidót egyaránt!) A teljes vagyoni elkobzáson felül a bûncselekmény elsõízbeni elkövetõjére 5 esztendei, másodízbeni elkövetõjére pedig 10 esztendei szabadságvesztés állapíttassák meg. (Malasits Géza: Helyes! Keresztényt, zsidót egyaránt!)
Az állami monopóliumokat a zsidóktól azonnal el kell venni. Közszállítást zsidó ne kaphasson, de viszont kimondandó, hogy a közhivatalok és közintézmények részére történõ szállításoknál a közület nyolc napon belül köteles fizetési kötelezettségének eleget tenni. Eddig a közszállításokban a zsidók éppen azért is tudtak számarányukon felül részt venni, mert megfelelõ forgótõkével és hitellel rendelkeztek, míg a keresztény kereskedõk és iparosok nem tudták nélkülözni azt a párezer pengõt, amelyet hosszú idõre kellett volna kihitelezniük és amely párezer pengõ egész üzleti tõkéjüket jelentette.
Állíttassék fel országosan névszerinti felsorolással közhasználatra bocsátott zsidókataszter, amellyel a zsidók számaránya mindenki által községenként megállapítható, kontrollálható lenne és az a zsidó, aki a kéthónaponként kiadandó névsorban nem szerepel, mint illegális beszivárgó, hatóságilag azonnal kitoloncolandó az országból.
Földbirtokos, földbérlõ zsidó ne lehessen. A magyar földnek lelke van és azt a zsidó, mint nomád nép, soha meg nem értheti, csak visszaélhet vele. A zsidóktól megszabadított birtokokat az állam hosszúlejáratú törlesztés ellenében örök tulajdonul földmûveseknek és gazdasági iskolát végzett magyaroknak juttassa. Állástalan gazdatiszteknek is bõségében vagyunk, adjunk földet nekik, hogy mintagazdaságokat rendezhessenek be a környékbeli gazdák okulására.
A zsidó orvosok és ügyvédek csak zsidó pácienseket, illetõleg klienseket láthassanak el. Nyissunk rést itt is a magyar orvos- és ügyvédgeneráció elõtt.
Legyen kötelezõ a magyar kereskedéseknek feltûnõ helyen való megjelölése.
Minél elõbb terjessze be a kormány a már oly sokat ígért és – úgy tudom – már kidolgozott részvényjogi törvényjavaslatot. A részvények névreszólók legyenek.
A zsidótörvény-javaslat végrehajtása tekintetében megállapított idõt túl hosszúnak tartom, ami szerintem nagy gazdasági pangást eredményezhet. Evvel a törvényjavaslattal még korántsem tartom véglegesnek a zsidókérdés megoldását, ha nem gondoskodunk a zsidóság zavartalan kivándorlásáról.
Ez a meghozandó törvény, ha bizonyos mértékig ki is elégít bennünket, csak akkor ér valamit, ha pénzügyileg és gazdaságilag teljes mértékben, 100 százalékig alá van támasztva.
Mielõtt befejezném beszédemet, még azokhoz a kivételekhez szólanék hozzá, amelyeket az együttes bizottságban javasoltak. Ha a titkos tanácsosok kivételek, akkor mennyire nagy kivétel az a három zsidó, akik közül egy Csongrádon kubikos, egy béres Szegváron, egy pedig juhász Alsószabolcsban? Ezt az utóbbit Gottdiener Hermannak hívják és ugyanúgy jár, mint a többi juhász, csak éppen szakálla van. A titkos tanácsosok helyett inkább ennek a három embernek a számára találjon a t. Ház kivételt, mert ezek tényleg nagy kivételek a magyarországi zsidóság életében. (Helyeslés a jobboldalon.)
Amikor tisztelettel bejelentem, hogy a javaslatot hiányai ellenére is általánosságban készséggel elfogadom, legyen szabad a miniszter úrnak leszögeznem, hogy a javaslat nyomán az új magyar élet körvonalait látom ugyan kirajzolódni, de tisztában kell lenni azzal is, hogy a régi liberális, kapitalista nemzetközi módszerekkel magyar nemzeti munkaállamot nem lehet felépíteni. Az õrségváltás nem elég, sürgõsen rendszerváltozás szükséges. (Éljenzés jobbfelõl.)
Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására megállapított idõ letelt, ezért a vitát félbeszakítom.
(…)
(Folytatjuk)
Kapcsolódó: Az asszimilációra képtelenek csak bomlasztani tudnak

Link