Lemondott a tõzsde elnöke
Irta: Olvaso - Datum: 2011. September 05. 18:32:48
(Kocsis is lemondott a BKV-ról. Úgy látszik, hogy most ilyen nap volt és teljesen véletlenül!)
Lemondott a Budapesti Értéktõzsde (BÉT) elnöki tisztérõl Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója.
Patai Mihály 2008. december 4. óta töltötte be a BÉT elnöki tisztségét, az idén április 29-én választotta meg másodszor a posztra az akkor újjáválasztott igazgatóság. Az elnök már elsõ megválasztásakor közölte, hogy a BÉT igazgatóságát addig irányítja, amíg sikerül konszenzust elérnie az egyes kérdésekben.
Teljes hir

A tõzsdét jól ismerõ szakértõk az MTI-nek azt mondták, vélhetõen az vezetett Patai Mihály lemondásához, hogy nem sikerült konszenzust teremtenie a kereskedési rendszer körül kialakult vitákban.

A magyar befektetési szolgáltatók hétfõn sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a felügyelet, a jegybank és a kormány közbenjárását kérik annak érdekében, hogy a Budapesti Értéktõzsde osztrák fõtulajdonosa halassza el az új kereskedési rendszer bevezetését a Budapesti Értéktõzsdén (BÉT).

A BÉT forgalmának 47 százalékát adó öt tõkepiaci szereplõ szerint a tervezett intézkedés, amely szerint a BÉT-en párhuzamosan mûködne a jelenlegi és az új kereskedési rendszer, veszélybe sodorja a magyar tõkepiac 20 éves eredményeit.

A BÉT kedden rendkívüli közgyûlést tart, amelynek napirendjén szerepel a Xetra kereskedési rendszer bevezetése. Ezzel párhuzamosan a határidõs piac és az állampapír-piaci kereskedés kiszolgálására megmaradna a BÉT jelenlegi rendszere. A piaci szereplõk szerint azonban nincs meg a konszenzus a javaslattal kapcsolatban, és nem tartják idõszerûnek az új rendszer bevezetését.
Link