A kínai hadsereg átvehette az irányítást két amerikai mûhold felett
Irta: Olvaso - Datum: 2011. October 28. 16:01:54
Két amerikai mûhold vezérléséhez férhettek hozzá rövid idõre számítógépes kalózok, feltehetõen a kínai hadsereg megbízásából - áll a washingtoni kongresszus elé terjesztendõ jelentéstervezetben, amelyet csütörtökön szivárogtatott ki az amerikai sajtó.
Teljes hir
Két amerikai mûhold vezérléséhez férhettek hozzá rövid idõre számítógépes kalózok, feltehetõen a kínai hadsereg megbízásából - áll a washingtoni kongresszus elé terjesztendõ jelentéstervezetben, amelyet csütörtökön szivárogtatott ki az amerikai sajtó.
A gazdasági és biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozó kínai-amerikai bizottság által készített jelentés szerint – amely november 16-án kerül a kongresszus elé – a hekkereknek valószínûleg sikerült feltörniük az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) által irányított Landsat-7 és Terra EOS AM-1 mûholdak információs rendszerét. Az utóbbi esetében „sikerült megtenniük minden lépést, amellyel irányításuk alá vehették a mûholdat, de nem adtak neki parancsokat".
Kétszer törtek be mindkét tudományos mûhold számítógépes rendszerébe. 2007. október 20-án a NASA és az amerikai földtani Intézet (USGS) által közösen mûködtetett Landsat-7 Föld-figyelõ mûholdba történt 12 perces vagy még hosszabb beavatkozás, és hasonló idõtartamú betörés volt 2008. július 23-án is a jelentés szerint. A szintén a Földet figyelõ Terra EOS AM-1 programjába két vagy több percre hatoltak be 2008. június 20-án, és kilenc vagy több percre még abban az évben, október 22-én.
A jelentés készítõi arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen beavatkozások különösen veszélyesek lehetnek abban az esetben, ha nemzetbiztonsági rendeltetésû mûholdakkal történnek. Irányításukhoz hozzáférve a támadók megrongálhatják vagy akár meg is semmisíthetik az ûreszközöket – hangsúlyozza a jelentés.
A dokumentum szerint „a kínai katonai hatóságok szorgalmazzák az ilyen kalóztevékenységet, fõként ha annak célpontjai ûrbeli infrastruktúrák földi irányító központjai". Kína rendre tagadja a felrótt kibertámadásokat, például a Google elleni júniusi hekkerakciókat is.
Link