A November 11-ei Márton napról
Irta: Olvaso - Datum: 2011. November 11. 07:42:38
November 11-e Márton nap. Jeles nap ez a régi magyar hagyományaikban és a paraszti világban is, ez az õsz lezárása, a téli negyedév kezdete. Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves mezõgazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenõ idõszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta elõtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és ettek elõször libát.
Teljes hir
November 11-e Márton nap. Jeles nap ez a régi magyar hagyományaikban és a paraszti világban is, ez az õsz lezárása, a téli negyedév kezdete. Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves mezõgazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenõ idõszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta elõtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és ettek elõször libát.
A Márton-napi liba-lakomáról szóló elsõ írásos beszámoló 1171-bõl származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenõ idõszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta elõtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le elõször tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az õsi magyar hitvilágrendszerbe nyúlnak vissza. Az aratási idõszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevû városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén oda adta meleg köpenyének felét egy nélkülözõ koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentõl kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövõ küldöttek elõl nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Szent Márton kultusza a Pannónia területén már idõszámításunk korai éveiben is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szûz Mária után az ország patrónusa lett. A Pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen Savaria-Sicca, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülõvárosa Savaria, vagyis Szombathely. A Dunántúlon különösen Vas megyében még sokan emlékeznek arra, hogy Márton-nap estéjén a pásztorok sorra járták a házakat köszöntõjükkel. Kezükben dús lombú nyírfavesszõt tartottak, melybõl a gazdának is adtak, hogy tavasszal ezzel hajtsa elõször a jószágot a legelõre.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római idõkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban õsidõk óta a téli évnegyed kezdõ napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bõven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövõre is jó termés legyen mindenhol. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétõl. A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” - "Mars isten madara"; régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdõ római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.
A magyar népszokás szerint ezen a napon libát kell enni, ugyanis “aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” A tipikus Márton napi ételek tehát a libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. Ma már elterjedt, hogy az éttermek november hónapban külön Márton napi étlappal várják a libafinomságok kedvelõit. Ha nem étteremben, hanem otthon kívánunk Márton napi hangulatba kerülni, nem valószínû, hogy egy egész libát meg fogunk sütni. Lehetséges alternatíva, ha a libát a kisebb testû kacsával helyettesítjük, vagy a libának csak bizonyos részeit készítjük el, természetesen a megfelelõ köretekkel. Köret lehet például gombóc, burgonya, párolt káposzta, káposztasaláta, káposztás rétes, zsemletöltelék, sült alma, töltött zöldségek, saláták. Ha mégis egész szárnyast készítünk, használjuk fel az esetleges maradékot változatosan, például salátához, rizottóhoz. Egyszerû vacsorazáró csemege lehet az õszi hangulatot idézõ sült alma vagy sült gesztenye, birsalmasajt, de készíthetünk házi süteményt is. Bontsunk hozzá egy üveg újbort és a tökéletes hangulathoz gyertyát is gyújtsunk. Minden itteni barátomnak váljék egészségére a mai napon elfogyasztott liba és az újbor..
Bíró Csaba