Levél az ellenzékhez
Irta: Olvaso - Datum: 2012. January 09. 08:24:12
Õszintébb lett volna, ha levelemet, nem az ellenzékhez, hanem a magyar zsidósághoz címzem. A jelenleg rossz stratégiával harcolók erejének kilenc tizedét ugyanis a magyar zsidóság adja.
Teljes hir
Õszintébb lett volna, ha levelemet, nem az ellenzékhez, hanem a magyar zsidósághoz címzem. A jelenleg rossz stratégiával harcolók erejének kilenc tizedét ugyanis a magyar zsidóság adja.
Abból a szempontból is jobb lett volna a magyar zsidóssághoz szólnom, mert nem az ellenzéket féltem, hogy rossz úton jár, mert nem féltem sem a szélsõjobbot, sem a szélsõbalt, mert azok vélt érdekeiknek megfelelõen cselekednek. Ilyenek egyrészt erõtlenek, másrészt mindig voltak, és mindig lesznek, de mindig erõtlennek maradnak, mert nincs erejük ahhoz. Hogy erõsek lehessenek. A magyar zsidóságot féltem, mert õk pótolhatatlanok.
Ha valami, az ellenzék jelenlegi stratégiája garantálni fogja, hogy a Fidesz még további néhány cikluson keresztül megtartja a kétharmados többségét. Tehát nem a Fideszt féltem, mert nem rá veszélyesek, hanem õket, mert a jelenlegi viselkedésüket önpusztítónak tartom.
A liberális ellenzék nem látja be, hogy a szoclib koalíció nem nyerhet választásokat. A magyar választóknak ugyanis nagyon kis hányada az, akik elfogadják a liberális politikát. Mind a szocialisták, mind a liberálisok a maguk útján járva, hosszú távon, erõsebbek lennének, mint közös politikai fronton.
A magyar társadalom nagy többsége közép-jobb, vagyis nemzeti, és konzervatív. Amelyik párt nem úgy politizál, hogy elfogadható legyen a közép-jobb nézetûek jelentõs hányada számára, nagyon sokáig ne álmodjon választási gyõzelemrõl.
Mire tanít az elmúlt százötven év?
A magyar zsidóság a kiegyezéstõl a második zsidótörvényig, vagyis a teljes náci befolyás érvényesüléséig, a részarányánál sokkal nagyobb gazdasági és kulturális szerepet kapott. Ezt a tényleges érdemein túl, annak köszönhette, hogy megalkudott a hatalommal, ami hálás volt a támogatásért. A zsidóság is jól járt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eltekintve a mindig érezhetõ antiszemitizmustól, az elsõ világháborút megelõzõ fél évszázadban, Európán belül a Monarchiában volt a legjobb helye, a legnagyobb befolyása. Nem abszolúte, de relatíve. Budapest volt a világ legnagyobb zsidó lakossággal rendelkezõ város. Tõlünk keletre ugyan még többen voltak, de megalázottak. Nyugatra kevesebben, de jobb módban és szabadabban élhettek, de sokkal kisebb volt a befolyásuk.
Az sem tagadható, hogy gyakran érték õket sérelmek, mert a kontinens keleti felén mindig volt antiszemitizmus, de okosan, tanultan, több munkával mûködtek együtt a hatalommal. Ennek köszönhetõen, az államalkotóknál jobban boldogultak.
Az elsõ hibát a proletárforradalomban követték el. Nem mérték fel reálisan, hogy a magyar társadalomban hiányoztak azok az erõk, amelyek akármilyen erõszakkal is, de fenn tudták volna tartani a munkások hatalmát. Mivel a proletárdiktatúrának nem volt támogatása az úri középosztályban, és még az úrrá válni akaró magyar értelmiségben sem, a zsidóké lett a fõszerep.
Ezért aztán a hisztérikusan kommunista ellenes erõk gyõzelme után nemcsak a háborúvesztésért, de Trianonért is õket tették felelõssé.
Ezzel a két háború közt megszakadt a politikai hatalommal való együttmûködés feltétele. Ehhez járult, hogy a mindent a revízióra építõ politika egyetlen külsõ támogatását Hitlertõl remélhetett. Ez a két tény vezetett aztán a zsidóság fizikai megsemmisítését is elfogadó tettekig. Ennél nagyobb bûnt, nemcsak erkölcsileg, de nemzeti érdekünket sértõen sem követtünk el. Ezt az idõszakot azonban sem az elkövetõk, sem az áldozatok nem rendezték le egymás között. Az elkövetõk Hitlerre hárítják azt is, amit õk követtek el. A magyar zsidóság pedig nem veszi tudomásul, hogy a bûnösök között, nem mi voltunk a legmesszebb menõk.
A tengelyhatalmak oldalán nálunk maradt életben aránylag a legtöbb zsidó. Aztán pedig itt maradt meg a legnagyobb befolyásuk. Erre mi, nem zsidó magyarok, nem lehetünk büszkék, de a magyar zsidóság is magának árt, ha ezt sem érti meg. Azt is elfogadom, hogy joguk van nem megbocsátani, de akik a történtek ellenére itt maradtak, maguknak ártanak, ha ennyi sem vesznek tudomásul.
A sztálinista években játszott szerepük sincs tisztázva.
Ha nem tetszik a rendszer, passzív ellenzékbe vonulok. Ez volt 1945 után a magyar úri középosztály politikája. Nem azt keresték, mit lehet tenni a bolsevik megszállás viszonyai között, hanem abban reménykedtek, hogy hamarosan összeomlik a Szovjetunió. Eltelt közben negyvenöt év, amiben ugyan sokaknak volt borzalom, de a nép többsége munkát kapott, iskolába járhatott, szakmát tanult, házat épített. Utólag elmondhatjuk, hogy azt a rendszert nem mi akartuk, abba azonban mindenki másnál bölcsebben berendezkedtünk. Bilinccsel a lábukon, de táncolhattunk. Erre büszke csak az lehet, aki nem maradt passzív, nem örült a rendszer kudarcinak, hanem tette, amit tenni lehetett.
A történelem nem azokat fogja megõrizni, akik megtették azt, amit a rendszer megengedett.
Ebben a rendszerben, a Rákosi-rendszerben a legjobban a magyar zsidósság vizsgázott. A nagy többségük vállalta az együttmûködést. Sokuk még túl is lihegte azt. Be kellene látni, hogy az a rendszer sokkal rosszabb volt a liberális politikára született zsidóknak, mint az úri középosztálynak. Mégis csak az elõbbiek vállalták, az utóbbiak többsége pedig belepusztult, meg sem érte a szabadságot.
Az antiszemiták meg sem érthetik, hogy az a negyven év, azon belül még a Rákosi-rendszer is rosszabb lett volna, ha a magyar zsidóság nem vállalja benne az élcsapat szerepét.
A magyar sztálinizmus is kevésbé volt rossz, mint ott, ahol nem maradtak zsidók, és szinte értelmiség nélkül másolták a bolsevik rendszert.
A magyar zsidóság már 1953-ban is, zömmel Nagy Imre mögé állt. Lelkesen támogatták azt a bolsevik rendszert, ami már lazított a primitív másoláson. Nagy Imre csapatában részarányuknál sokkal nagyobb szerepet játszottak a késõbbi liberálisok szülei.
Az igaz, hogy a forradalom alatt, és fõleg a leverése után az indokoltnál is jobban megijedtek. Nem ok nélkül, de a tényleges okánál jobban. Ezért a bosszúállásban a kelleténél aktívabbak voltak.
Ahogy azonban Kádárnak sikerült megerõsíteni a pozícióját, a magyar zsidóság többsége, a sztálinistákkal szemben, mögötte sorakozott fel. Õk alkották az új gazdasági mechanizmus élcsapatában a nagy többséget. Nélkülük nem lehettünk volna a legvidámabb barakk.
A rendszerváltást megérezve, a kiegyezés utáni politikai stratégiához tértek vissza. A konzervatívokkal keresték a kapcsolatot. Antall Józsefet õk segítették az MDF élére, vele kötöttek paktumot, õt támogatták az MDF konzervatív párttá való átalakításban. Ez annyira sikerült nekik, hogy az MDF a következõ választáson katasztrofálisan megbukott.
Ebbõl, a magyar zsidóság leszûrhette volna a tanulságot, hogy nekik mértékletesnek kell lenni a szövetségesük támogatásában, mert akit lelkesen támogatnak, nagyot fog bukni.
Sajnos, nem tanultak belõle, sõt úgy érezték, hogy õk a király-csinálók. A következõ választáson abszolút többséget szerzõ MSZP-vel azonnal koalíciót kötöttek. Horn Gyula megörült a szövetségnek, és a saját liberálisaira bízta a gazdaságpolitikát. A ciklus végére már Bokros Lajos uralta a gazdaságpolitikát. Bevezették, Európában elõször és utoljára a „kötelezõ magán nyugdíjpénztárakat. El is bukták a következõ választást. De ebbõl sem tanultak. Pedig õk segítették kormányra a Fideszt. Ennek ellenére még nem találkoztam olyan zsidóval, aki nem lelkesedik Boros csomagjáért. Képtelenek megérteni, hogy elméletileg, legalábbis nekik, jó lett volna Bokros politikájának megvalósulása, de az ilyen program meghirdetésébõl az következik, hogy megbukik az olyan párt, amelyik a magyar közvélemény által elfoghatónál is sokkal liberálisabb politikát akar. Tipikus példája annak, aki a reálisnál többet akar, nem érheti el az elérhetõt sem.
2002-ben visszanyerték ugyan a hatalmat, de ebben a Fidesz is hibás volt. Mivel Medgyessy nem volt elég hûséges kiszolgálója a liberálisoknak, pajzsra emelték Gyurcsányt, aki aztán még a saját pártjában sem tûrte meg azokat, aki nem voltak elég liberálisak. Ettõl aztán végleg elfogyott a választók türelme.
A Fidesznek nem kellett sokat tenni az elseprõ gyõzelme érdekében.
A legutóbbi választáson csúfos vereséget szenvedõ ellenzék most úgy kezeli a kormányt, mintha az ország életveszélyes ellensége lenne. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a választást ennyire csak azért nyerhette meg a Fidesz, és azért élvezheti továbbra is a választók kétharmados gyõzelmet hozó támogatását, mert a szoclib koalíciótól minden áron meg akar szabadulni.
Ráadásul, a liberális mohóságuk még a szélsõjobbot is megerõsítette. A szoclib koalícióban olyan erõs a Fidesszel szembeni gyûlölet, hogy még azt sem veszik tudomásul, hogy a szélsõjobb fõleg a baloldaltól nyerte el szavazatai többségét. A liberálisokkal való szövetség annyira elfogadhatatlan volt a szocialista szavazok jelentõs hányada számára, hogy inkább a Jobbikra szavaztak.
Közben a pénzügyi világválság még a fejlett nyugati társadalmakban is meggyöngítette a liberális gazdaságpolitika politikai támogatását.
Várható lett volna, hogy mind a szocialisták, mind a liberálisok tanulnak a történtekbõl. Ennek az ellenkezõje történt. Mást sem látnak a maguk számára, mint a Fidesz politikai megbuktatását. A kormány minden kudarcát lelkes örömmel trombitálják. Az ország érdeke sem számít, ha az a Fidesznek árt.
Nincs más mondanivalójuk, mint a Fidesz szidalmazása. Mivel ebben itthon nem reménykedhetnek, az országot külföldön akarják megbuktatni. Az nem baj, ha az országnak is ártanak, csak ártsunk a Fidesznek vele.
A rendszerváltás közeledtét is õk ismerték fel elõbb, és jobban. Sõt annyira felismerték, hogy a rendszerváltást érdemüknek tekintették. Érdemük ugyan tagadhatatlan, de nem akkora, mekkora negatív szerepet játszottak 1990-2010 között.
- Többet privatizáltak külföldiek számára, mint indokolt lett volna. Ebben az igyekeztükben olcsóbban adtunk el, mintha nem ilyen sürgõsen árulunk.
- Gyorsabban számolták fel a veszteséges vállalatokat, minthogy indokolt lett volna.
- A rendszerváltás során mi teremtettük meg a legnagyobb, és az óta sem felszámolható tartós munkanélküliséget.
- Ész nélkül osztogattunk a nyugdíjkedvezményeket, és rokkantságot. Ebben is világbajnokok lettünk mindaddig, amíg a görögök meg nem elõztek.
- A magyar cigányságnak a rendszerváltás elõtti idõben meginduló asszimilálódását gyors leszakadásra fordítottuk.
- A többi csatlós országénál nagyobb privatizációs bevétel ellenére, devizában eladósítottuk nem csak az államot, de az önkormányzatokat és a lakosságot is. Mi hoztuk létre a fajlagosan legmagasabb eladósítását a lakosságnak Svájci frankban.
- 2010-re, ez erõltetett liberalizációval felszámolták az élcsapatukat, az SZDSZ-et, jelentéktelenné tettük a szoclib ellenzéket.
A hibákban, bûnökben minden másik európai országnál nagyobb szerepe volt a magyar zsidóságnak.
Talán éppen a magukra vállalt túl-szereplésért vesztették el, a Fidesz kétharmados gyõzelme után, az arányérzéküket. A magyar zsidóság nem érzi, hogy mekkora lehet a reális szerepvállalása. Az elmúlt évben gyakorlatnál lényegesen kevesebb, de sokkal hatékonyabban megvalósult volna.
1945-1990 között a magyar zsidóság realitásérzéke jobb volt, mint a magyar etnikumú úri középosztályé. Sajnos, két éve sokkal gyengébb lett. Nem képesek megemészteni, hogy kiemelkedõ szerepük eljátszották. A józan realitás azt parancsolná, hogy tegyék azt, amit korábban mindig tettek. Fogadják el a realitást, ami még mindig sokkal nagyobb szerepet jelent, mint a részarányuk, de az megvalósulhat. Vegyék tudomásul, hogy a reális szerepük lényegesen nagyobb, mint a részarányuk, de nem az övék a fõszerep. 2010-ig a reálisnál nagyobb volt a szerepük, mint amekkorát a társadalom elvisel. Mindent a kedvük szerint akartak, ezért végül az õket megilletõnél is sokkal kevesebbet kapnak.
Amennyire a kevesek közé tartoztam, akik megérették, hogy a magyar zsidóság itt maradt törekéke a sztálinisták védelme alá menekült, annyira nem értem meg õket, amikor a nemzetközi zsidóságtól várják, hogy tönkretegye a jobbközép uralkodását. Akkor azok kevés magyarhoz tartoztak, akik belátták, hogy a szovjetrendszer megszállása évtizedeke szól, és védelmet jelent az antiszemita szélsõjobb ellen. Ma ahhoz a többséghez tartozom, kik nem félnek a fasizmus hatalomra jutásától, mert ennek nincsenek meg a hazai és a nemzetközi feltételei.
Akkor a hazai hatalmi elit, kezdve Horthyn, lelkes antiszemita volt. Akkor az országban tízszer ennyi zsidó gazdasági és szellemi fölényére irigy volt nemcsak a fõváros, de a vidék lakosságának nagy többsége is. Akkor a nagyon kisszámú, népi származású értelmiség többsége, úr akart lenni. Ma az értelmiségi elit nagy többsége nem antiszemita. A tízedére csökkent zsidóság csak Budapesten van jelen. Vidéken alig maradtak, ezért a vidéki lakosság nem irigyelheti a zsidók gazdagodását.
Akkor a náci Németország volt Európa egyetlen katonai szuperhatalma, akivel szemben minden katonai lépés irreálisnak látszott. Ezért érthetõ volt, hogy a magyar hatalmi elit nácibarátságra épített.
Mára, a fasiszta veszély szempontjából is, a nemzetközi erõviszonyok teljesen megfordultak. Aki, ma a fasizmus feléledésétõl fél, elvesztette a realitásérzékét. Ennek mind a belsõ, mind a külsõ feltételei teljesen hiányoznak.
Jelenleg a magyar zsidóság tized akkora, mint akkor volt, a gazdasági és szellemi fölénye még ennél is kisebb lett. Közelebb került hozzájuk a magyar etnikum.
A kisebb létszámuk nem vitatható. A gazdasági és szellemi fölényük ma is tény, de közben a nem zsidó magyarság teljesen átalakult, a gazdasági és szellemi ereje megtízszerezõdött. A nép fiaiból tízszer annyi vállalkozó és diplomás lett, mint akkor volt. Az arisztokraták gazdagsága semmivé vált, az úri középosztály pedig mára szinte kihalt. Ezt jelzi, hogy megszûnt az MDF.
A nemzetközi helyzet még jobban megfordult. Akkor a zsidóság ügyének a Nyugaton nem volt védelmezõje, és nem volt, hova meneküljön. Ma az Egyesült Államok korábban elképzelhetetlen szuperhatalom, ami nem tûri az antiszemitizmust, amivel szembehelyezkedni lehetetlen. További garancia az EU tagágunk, és azon belül a német gazdasággal való összefonódottságunk.
Akkor nem volt, ma van a zsidóságnak saját állama.
Jelenleg a magyar zsidóság sorsa szempontjából a legnagyobb akadály, hogy rájuk nézve Orbánban nagyobb veszélyt, látnak, mint láttak Horthyban és Rákosiban. Azokkal keresték az együttmûködés feltételeit, ezzel pedig lehetetlennek tartják. Ez a különbségtétel nemcsak abszurd, de rájuk nézve, önpusztító is.
A magyar politikai kultúrára jellemzõ, hogy aki külsõ erõre támaszkodva akar belsõ ellensége ellen harcolni, azt hazaárulónak tekinti. Ebben a tekintetben mellkékes, hogy kinek az oldalán van az igazság.
A Fideszt, ténylegesen az Orbánt semmi sem népszerûsíti jobban, mintha a belsõ ellenfele külsõ szövetségesével, a nemzetközi zsidósággal támadja. Nem követhet el annyi hibát Orbán és kormánya, ami eltántorítja mögüle a kétharmados többséget, amíg a magyar közvélemény úgy érzi, külsõ erõk ellen kell megvédeni.
A magyar zsidóság sem kelthet semmivel nagyobb ellenérzést, mint azzal, ha az általa nagy többséggel választott magyar kormány megbuktatását külsõ nyomással akarja elérni. Ezért a magyar zsidóságnak be kell látni, hogy itthon kell a Fideszénél jobban elfogadható programot hirdetni. Ez pedig nem lehet más, mint a munkaalkalom teremtés. A szoclib erõk támogatása azért olvad el, mert húsz évig nem történt semmi a munkaalkalom teremtése érdekében.
A nagyobb sajtószabadság, a melegek és a cigányság nagyobb szabadsága, a minél több pártocska szabad mûködése, csupa olyan követelés, amivel szemben a magyar társadalom nagy többsége közömbös.
A fentieket igazolja a tény, hogy a Fidesz ma is kétharmaddal nyerne. Egyetlen idõközi választás sem mutat mást, mint a politikával szembeni nagyobb közömbösséget, és az ellenzék támogatásának hiányát. A rendszerváltás óta még nem volt példa arra, hogy a kormánypárt megtartotta támogatásának arányát, nem erõsödött meg az ellenzék súlya.
Nem tudom, mire volna szükség ahhoz, hogy az ellenzék felmérje a reális helyzetet. Amíg ez nem történik meg, semmi oka sem lesz a Fidesznek arra, hogy ne követhessen el súlyos hibákat. Addig nem kell félnie, amíg az ellenzék gondoskodik arról, hogy ne csökkenjen a támogatottsága.
- - - - - -
Ezt a levelet is az íratja meg velem, hogy félek a magyar zsidóság kívánatos szerepének elvesztésüktõl.
Aggódom, hogy nem ismerik fel reális befolyásuk nagyságát, és ennek következtében elveszítik a magyar társadalomban a számukra adott szerepüket is.
Ha lesz egyszer egy reális magyar történelem, abban a kiegyezés utáni százötven év valahogy így kerül bele.
A kiegyezés utáni fél évszázad az ezer éves magyar történelem egyik legsikeresebb idõszaka volt a Nyugathoz való felzárkózásban. Ezt a sikert döntõ részben a magyar zsidóságnak köszönhettük. Ebben még a népnek nem volt szava, az arisztokrácia és az úri középosztály pedig minden áron visszafelé akarta forgatni a történelem kerekét, bûnösen ostoba módon bánt a kisebbségekkel, akik együtt a többséget alkották.
A két háború közti negyed század a csonka ország revízióját kergette, mint lázálmot. A háborúvesztést arra a zsidóságra igyekezett kenni, akik a legkevésbé voltak felelõsek azért, hogy a kisebbségek el akartak szakadni. Márpedig a magyar zsidóságra soha nem volt nagyobb szükség, mint ekkor. Máig nem készül tudományos felmérés, hogy hova jutott volna az ország, ha a zsidóság lelkes támogatását élvezheti. Ezzel szemben a gazdasághoz érzékelten, a politizálásban évezredes tapasztalatokkal rendelkezõ arisztokraták és urak országa lettünk.
A bolsevik megszállás rövid fél évszázada úgy fog szerepelni, mint a ránk mért csapást sorstársainknál sikeresebben átélt idõszak. Ami rajtunk múlott, azt jól teljesítettünk. Az érdemben a megmaradt magyar zsidóságnak a létszámuknál sokszorta nagyobb részük volt.
A rendszerváltást követõ húsz esztendõ, a lehetõségekhez képest szégyenteljesen teljesített. A nagyon gyenge minõsítésben a magyar zsidóságnak indoktalanul nagy szerepe volt. A számában tizedére zsugorodott magyar zsidóság nemcsak arányaiban a legnagyobb megmaradó volt, hanem minden európai államnál nagyobb politikai szerepet kapott. Az elsõ szabad választáson nálunk nyert a magyar zsidóság liberális pártja a legnagyobb parlamenti képviseletet, a húsz évbõl tizenhatban külsõ, illetve belsõ tagja volt a kormány koalíciónak, a privatizáció levezetésének.
Az elkövetett súlyos hibákért súlyos felelõssége maradt.
A szoclib befolyás összeomlása után az SZDSZ megszûnését, a liberálisokban erõs képviseletû MSZP pedig másodrangú szereplõvé zsugorodását nem tudták elviselni, és a kormány ellen olyan harcot indítottak, amiben az sem számít, mivel ártanak az országnak, csak ártsanak a Fidesznek. Ez a stratégia azonban elsõsorban rájuk veszélyes, ezzel nemcsak a Fideszt, azaz a nemzetieket, de még a Jobbikat, az antiszemitákat is erõsítik.
Nem a magyar zsidóságot féltem, azokat örömmel fogadnák mind Izraelben, ahol egyre nagyobb lesz a hiány nyugati civilizációs állampolgárokra, de az Egyesült Államokban is, ahol gyorsan a társadalmi elit tagjai válnak belõlük.
A magyar társadalmat féltem, mert ebben õk az élesztõk.
(ennyire õszinte, vagy ennyire hülye?)
Forrás: Link