Gondolatok az államcsõdrõl!
Irta: Olvaso - Datum: 2012. January 27. 17:03:35
Sancta simplicitas!
,,Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol békétlenség van!" Szent Ferenc Tanárokkal, közéleti személyekkel beszélgettem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekrõl. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyûlölet -, mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során.
Teljes hir
Sancta simplicitas!
,,Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol békétlenség van!" Szent Ferenc Tanárokkal, közéleti személyekkel beszélgettem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekrõl. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyûlölet -, mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során.
Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplõit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: "Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésbõl meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvû, vidám szemmel nézve legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. ,,Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" - jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsõd lehet - próbáltam mondani. "Kit érdekel? Azért kapják a fizetést - mondja egy fõiskolát végzett személy -, hogy nekünk is fizetést adjanak!"
Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet, és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekrõl, fenyegetõzésekrõl olvashatok. Jön a fûtésszámla, és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekbõl, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbolydult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetõen, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni, és emiatt államcsõdöt jelent be?
Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerû emberek számára mit is jelentett az államcsõd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csõdbe van. Persze ettõl az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban lévõ pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat.
Persze, az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: ,,A hatalom mindent megtett!". Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: ,,Elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? ,,Hát - jött a kitérõ válasz -, mikor mentem reggel a munkába, biza itt is, ott is le volt takarva 10-20 halott az út szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5-10 ház elõtt egy õrbódé áll, az emberek fizetik az õrt, aki azonnal telefonál, ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy-két rendõr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény!
Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk egy nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységrõl.
Elvittek egy homokbányába, melybõl a vizet leszivatták, és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által mûködtetett szivattyúk, mert másképp újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45-50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetû víz.
Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain-malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nõvérektõl, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy jól informált, szociológiát tanító, egyetemi tanárnõ is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fõvárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelõtt 15 évvel, az õserdõben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására?
,,Sajnos - jött a szomorú válasz -, nincsenek tervek, elképzelések ilyen sok tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam, - bár nem jön, hogy elhiggyem -, hogy amikor a nyomornegyedben az emberek elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl-hátul elkapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!
Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik leggazdagabb országában, mely négyzetkilométerben akkora, mint Európa. Persze, lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.
Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erõvel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyûlölet, az erõszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy elõkelõ egyetemeken taníttassák õket, kimentek és bandákba verõdve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nõ a feszültség, akkor egyszerûen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezetõ a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos, mi felnõttek játszunk a gyûlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyû következményekkel jár, járhat.
Mi a megoldás? Ha tûz van, nem szabad olajat önteni a lángokra!
Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni! Nagydiákjainkat elvittük egy-egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk, mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdõt tisztítani.
Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fõs otthont a télen ki lehet fûteni. Persze, lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztõben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedõl, és sokunkat maga alá fog temetni.
Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni békés, nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelõtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha el tudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentõ gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!
Istenem, adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes, szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!
Légy velünk az éjszakában, Istenünk!
Szeretettel, Csaba t.
Csíkszereda, 2011 szeptember 20