Múlt idõbe tettük a „nagymorvákat”
Irta: Olvaso - Datum: 2012. February 05. 09:53:20
A Szvatopluk vezette, a Dunántúlt is magába foglaló Nagymorva Birodalom csak a soviniszta pánszláv álmokban létezik. Feltehetõen volt azonban két „morvának” nevezett terület: az egyiket Árpád magyarjai letörölték a térképrõl, a másikat „csak” csúnyán elverték. És birtokba vették a Kárpát-medencét.
Teljes hir
A Szvatopluk vezette, a Dunántúlt is magába foglaló Nagymorva Birodalom csak a soviniszta pánszláv álmokban létezik. Feltehetõen volt azonban két „morvának” nevezett terület: az egyiket Árpád magyarjai letörölték a térképrõl, a másikat „csak” csúnyán elverték. És birtokba vették a Kárpát-medencét.
A ma honfoglalásként ismert aktus hosszú, évtizedekig elnyúló folyamat volt, amelyet képtelenség idõben egy kezdõ- és egy végpont közé szorítani. Nem tudjuk például, hogy a 881-ben Bécs alatt küzdõ magyar seregek hova tértek haza? A mai Ukrajna, Moldova és Románia területén fekvõ Etelközbe vagy a Kárpát-medencébe? A Folyóközben újabban feltárt X. századi régészeti emlékek ugyanakkor a magyar népesség tartós továbbélésérõl tanúskodnak.
Immár látszik, hogy nem volt besenyõ támadás, ami a magyarokat fejvesztett menekülésre késztette volna, a magyar állam súlypontjának áthelyezése a Kárpát-medencébe tudatos, jól elõkészített politikai döntés volt. Sorozatunk korábbi részeiben mindezeket részletesen kifejtettük, lépjünk most tovább: bármilyen ütemben érkeztek is a magyarok hazánk mai területére, a földet birtokba kellett venniük.
Sorsdöntõ elhatározás
„Ezért akkor a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszûkét tovább nem tûrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülõföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet”. Anonymus, Gesta Hungarorum
Haddal, fegyverrel?
A Kárpát-medence legnagyobb, központi területén hatalmi ûr tátongott a IX. század utolsó negyedében, ám korántsem volt lakatlan. A keleti frankok által megdöntött egykori Avar Birodalom helyben maradó lakossága élt itt, steppei népelemek - akár magyarok is - és kis részben szlávok, akik minden jel szerint nem fogadták ellenségesen Álmos és Árpád népét.
A ma Felvidéknek nevezett terület, mint ahogy Erdély nagy része is gyéren lakott terület volt, mindenféle hatalmi alakulat nélkül a keresztény Európa „perifériáján.” Délrõl és nyugatról azonban a szomszédos hatalmi központok igyekeztek minél messzebbre kiterjeszteni fennhatóságukat. Dél-Erdélyben a bolgár állam felügyelte a sóbányászatot, katonai és népi telepeket létesített, de nem volt elég ereje, hogy tartósan megvesse a lábát. A mai Szerbia-Horvátország területén állhatott Ómorávia, a Dunántúl nyugati sávját pedig a Keleti Frank Birodalom tartotta ellenõrzése alatt.
Velük a magyarok karddal és nyíllal közölték érkezésük célját. „(a magyarok) Elõször is a pannónok és az avarok pusztáin kóboroltak, vadászattal és halászattal szerezvén meg mindennapi táplálékukat; ezután ismétlõdõ ellenséges támadásokkal törtek a karantánok, morvák és a bolgárok határterületeire; kevés embert karddal, több ezret pedig nyilakkal pusztítottak el, amelyeket oly gyakorisággal lõnek ki szaru-íjaikból, hogy lövéseiket bajosan lehet elhárítani” – ad helyzetjelentést Regino prümi apát a IX. század végérõl.
A fehér ló mondája a morvák elleni cselrõl szól
Szavaiból két fontos tanulság adódik. Egyrészt a magyarok másként viselkedtek a Kárpát-medence törzsterületének lakóival, mint az azt körülvevõ politikai képzõdményekkel. Másrészt a felsorolás logikus rendet ad: nyugatról tart keletre, de mindvégig a Kárpát-medencétõl délre (délnyugatra, délkeletre) lakosok népneveit említi.
Hol volt Szvatopluk országa?
Kezdjük a legérdekesebbel, a morvákkal. A tévhitek ebben a kérdésben messze túllépik a tudomány határait: a Nagymorva Birodalom úgy, ahogy ma a legtöbben ismerni vélik, nem létezett. Az egész a XIX. században szárba szökõ, pánszláv nacionalista álomkép – fogalmaz az FN24-nek Szabados György történész, sorozatunk állandó szakértõje. A korszakra jellemzõ forráshiány pedig kedvezõ környezetet kínál a találgatásokra, „dicsõ nemzeti múlt” fabrikálására.
Az igazság néhány csírája persze itt is megtalálható, a továbbiakban ezeket igyekszünk kihámozni a rárakódott elméletekbõl. Biztosan ismerünk egy Moráviát, ami a Cseh-Morva-medencében fekszik. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár X. században írt állambölcseleti mûve ugyanakkor „megzavarja” a képet.
A magyarokkal délrõl határos „Megale Moravia (Nagy Morávia), azaz Szvatopluk országa, melyet ezek a türkök (magyarok) végigpusztítottak és elfoglaltak … Ezen a helyen vannak bizonyos régi emlékek: az elsõ, ahol Turkia kezdõdik, Trajanusz császár hídja, azután még három napi útra ettõl a hídtól Belgrád… és ismét a folyó visszakanyarodásánál van az úgynevezett Szirmium … és azokon túl a kereszteletlen Nagy Moravia, melyet a türkök megsemmisítettek, s amelyen elõbb Szvjatopluk uralkodott.”
A császár történetileg kissé ingatag, ám saját jelenének aktuálpolitikájában megbízható leírása alapján tehát Szvatopluk „Nagy Moráviáját” valahol a Száva és az Al-Duna folyásánál kell keresnünk. Tegyünk itt egy gyors kitérõt, tekintve, hogy a Nagy Morávia megnevezés a pánszláv nacionalizmus szemében önmagában bizonyítja, hogy Szvatopluk birodalma a Cseh-Morva-medencétõl az Al-Dunáig terjedt. Hiszen nagy… Csakhogy Szabados szerint a Konstantin által használt Megale Moravia nem nagyot, hanem régit jelent.
Épp úgy, mint Magna Hungariát Régi Magyarországként és nem Nagy Magyarországként értelmezzük. Ráadásul, ha egy képzõdményt jelzõvel látunk el, az józan paraszti ésszel is azt feltételezi, hogy adott képzõdménybõl létezik egy másik is, ezért kell attól jelzõvel megkülönböztetni. Esetünkben tehát a déli Régi Morávia vagy Ómorávia és az északi Morávia két külön egységet képez, a bíborban született szövegébõl nem lehet egy birodalmat gerjeszteni – emeli ki a történész.
Így viszont mi is tartozunk egy magyarázattal, mégpedig ha a két képzõdmény földrajzilag nem érintkezett, hogy kerül mindkettõ élére egyetlen uralkodó Szvatopluk személyében? Úgy, hogy mint arról Regino krónikája beszámol, a frank király hûbérbe adta neki a csehek dukátusát. Vagyis: Szvatopluk 871 és 894 között uralkodott Ómoráviában, aztán Arnulf keleti frank uralkodótól hûbérként megkapta az északi Morávia irányítását is (amit aztán lázadással „hálált meg”) – egyenesíti ki az egyre bonyolultabb tézist Szabados György.
Árpád fejedelem Ópusztaszeren
Letöröltük a térképrõl
Sem tárgyi, sem szöveges emlékek nem utalnak arra, hogy a két Morávia a Dunántúlon összekapcsolódott volna, de még arra sem, hogy átjárás lett volna a két terület között. Sõt, az sem egyértelmû, mit értünk azon, hogy morva. Bõven lehetne, de itt és most nem érdemes tovább sorolni a Nagymorva Birodalom létezése ellen szóló tényeket. Nézzük inkább, milyen volt a magyarok kapcsolata az õket körülvevõ politikai képzõdményekkel?
Ami a déli szomszédokat illeti, nehéz lényegretörõbben fogalmazni, mint hogy egyikük sem volt ellenfél. Árpádék megjelenése után Szvatopluk legkisebb gondja lehetett, hogy két országát hogyan tudná földrajzilag összekötni: 894-ben meghalt, örökségén egymásnak esõ fiait könnyûszerrel gyõzték le a magyarok. A lényeg, hogy – Szabados György szavaival élve – rövid úton „múlt idõbe” tették Szvatopluk államát, az északi morvákra pedig 902-ben olyan súlyos vereséget mértek, hogy többé nem lehetett beleszólásuk a Kárpát-medence „ügyeibe”. Igaz, korábban sem volt.
A bolgár államot ugyan mindenképp komolyabb ellenfélnek kell tekintenünk, ám hogy hogyan és mikor sikerült õket kiszorítani Dél-Erdélybõl, nem tudjuk. Mivel a bolgár fennhatóság nem jelentett komoly és népes jelenlétet, ezért ez sem lehetett valami nehéz feladat a magyarok számára.
Az biztos, hogy a magyar vezetõ elit megtervezett úton haladt célja, a Kárpát-medence teljes birtokbavétele felé. Felismerték és tétovázás nélkül ki is használták az adódó lehetõségeket. Hátra volt ugyanakkor a legerõsebb ellenfél, az európai nagyhatalomnak számító Keleti Frank Királyság. Velük szemben Árpád (vagy utóda) ügyes taktikát alkalmazott: a korszak egyik legjelentõsebb ütközetében sorsdöntõ gyõzelmet aratott. Errõl lesz szó sorozatunk következõ részében.
Link