Moszkva: csak az ellentétek élezésére jó a NATO rakétavédelmi programja
Irta: Olvaso - Datum: 2012. February 06. 10:21:18
Oroszország elutasít minden olyan szövetséget, amely mások ellen irányul, s úgy véli, hogy csak az európai kultúrák közti viszály felszítására lenne jó, ha a NATO egyedül építené ki európai rakétavédelmi rendszerét - fejtette ki szombaton az orosz külügyminiszter.
Teljes hir
Oroszország elutasít minden olyan szövetséget, amely mások ellen irányul, s úgy véli, hogy csak az európai kultúrák közti viszály felszítására lenne jó, ha a NATO egyedül építené ki európai rakétavédelmi rendszerét - fejtette ki szombaton az orosz külügyminiszter.
A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Szergej Lavrov több mint 350 vezetõ politikus és katonai szakértõ elõtt kifejtette: a várttal ellentétes hatást fejthet ki minden olyan globális biztonsági rendszer, amelynek középpontjában csak a NATO áll. A mások ellen irányuló szövetségi konstrukciók akár "globális katasztrófához" is vezethetnek - tette hozzá.
Oroszországban már az európai rakétavédelmi rendszer gondolatára is azonnal "félreverik a harangokat" - mondta a moszkvai diplomácia vezetõje, hangsúlyozva, hogy nem lehet haladást elérni az ügyben, amíg "fittyet hánynak az alapos orosz aggodalmakra".
A NATO 2020-ig kíván rakétavédelmi rendszert kiépíteni Európában, és elutasítja Oroszország kérését, hogy vonják be a fejlesztésbe. A NATO ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem az európai és más országok biztonságát szolgálja.
Anders Fogh Rasmussen NATO-fõtitkár a müncheni tanácskozáson hangsúlyozta: a NATO és Moszkva viszonyából "valódi, élõ stratégiai kapcsolatot" kell felépíteni. A rakétavédelmi rendszer válasz az Oroszországot és az észak-atlanti szervezetet egyaránt fenyegetõ veszélyekre, ennélfogva pedig akár javíthatja is a két fél kapcsolatát - vélekedett.
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter is azt emelte ki Münchenben, hogy védelmi jellegû, nem pedig valamely ország, fõleg nem Ororszország ellen irányuló rendszer kiépítésére törekszik a szövetség, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan sikerül Moszkva kétségeit eloszlatni.
Guido Westerwelle német külügyminiszter szerint a vita helyett a kapcsolódási pontokat kell keresni, és közös megoldáson kell dolgozni a soron következõ májusi chicagói NATO-csúcsig. E közös megoldással kapcsolatban Westerwelle a konferencián hangsúlyozta: valamennyi amerikai atomfegyvert ki kell vonni Európából, amint befejezõdött a rakétavédelmi rendszer telepítése.
Link