Szia Imre!
Irta: Olvaso - Datum: 2012. February 10. 09:34:20
Egy ismerõsöm kérte, hogy küldjem el valahova, amit írt, mert kíváncsi mások véleményére.
Ha úgy gondolod olvasd el és, ha megfelelõnek találod, akkor tedd ki az oldalra.
Üdvözlettel
HAZUG DEMOKRATÁK, HAZUG DEMOKRÁCIÁK
Teljes hir
Egy ismerõsöm kérte, hogy küldjem el valahova, amit írt, mert kíváncsi mások véleményére.
Ha úgy gondolod olvasd el és, ha megfelelõnek találod, akkor tedd ki az oldalra.
Üdvözlettel
HAZUG DEMOKRATÁK, HAZUG DEMOKRÁCIÁK
Mottó: „Egy ember bármennyire középszerû is, alkalmasabb egy politikai szervezet irányítására, mint tíz kiváló személyiség, ha együtt kell mûködniük.” (II. József)
II. József óta tapasztalatok tömegébõl tudjuk, hogy ez bizony így igaz, még akkor is, ha „Kalapos Királyunkat” felvilágosult autokratának tekintjük. Hátha még az a tíz vagy több személy ráadásul nem is olyan kiváló.
Nézzük tehát, mi is az a demokrácia? A szakirodalom röviden a NÉP URALMÁT nevezi demokráciának. De mai vonatkozásban mi is az a népuralom, hogyan értelmezhetjük, van-e egyáltalán ilyen? Szerintem nincs! Lehet, hogy Periklész korában létezhetett valami hasonló, amikor alig néhány száz, vagy ezer szabad görög polgár gyakorolhatta.
Ez azonban olyan régen volt, hogy ki tudja egyáltalán, hogyan mûködött, és milyen eredménnyel? Azt azonban tudjuk, hogy ugyanekkor és ugyanott nem csak szabad polgárok éltek, hanem szegény szavazatnélküliek, és rabszolgák is. Tehát már az „õsdemokrácia” is csak egy jól körülhatárolt, szûk rétegnek volt jó.
Minket, a bizonytalan mindennapok emberét azonban nem az elvi definíciók, hanem a rendszer gyakorlati mûködése, és annak következményei érdekelnek. Nos, a nagyvilágban alapvetõen kétféle „demokrácia” létezik: a parlamentáris és a prezidenciális (elnöki irányítású). Ráadásul minél több a párt, annál nagyobbak a holdudvarok, és annál költségesebb a „buli”. Mindkét „demokrácia” úgy mûködik, hogy a szavazók milliói egy szûk testületet (illetve egy vezetõ személyt) választanak, akik helyettük, tehát nélkülük hoznak döntéseket róluk. Magyarán: a nép átruházza a „hatalmát”, azután, ha elégedetlen: mossa kezeit, szidja vezetõit, akik ráadásul sokszor egymással sem értenek egyet! A demokrácia történetébõl sajnos tudjuk, hogy azon személyek többsége, akikre a nép átruházta saját hatalmát rögvest elfelejtik, miért, hogyan, illetve kiknek a bizalmából kerültek oda. Majd azonnal saját boldogulásukkal kezdenek igen serényen foglalkozni. Aki pedig kilóg a sorból, azt „elintézik”.
Tisztázzuk tehát, milyen fõ elveket hangoztatnak a „demokraták”: Emberi szabadságjogok, jog és törvény elõtti egyenlõség, igazságos közteherviselés, stb. Most pedig vizsgáljuk meg közelebbrõl, hogy „szép új világunk” két „legdemokratikusabb demokráciája” : Anglia és az USA történelmük során mennyiben feleltek (felelnek) meg ezen nemes célkitûzéseknek. (Angliában évszázadok óta alkotmányos királyság van, ahol a parlament kormányoz.) Churchill szerint a demokráciánál nincs jobb államforma. Vajon hihetünk-e a nagy brit államférfinak? Egy biztos, õ, elõdei és utódai, a brit uralkodó osztály igen fényesen megéltek ebbõl a rendszerbõl. És a többiek? Szóval: a „demokratikus” Angliában született meg, és került alkalmazásra az a fajelmélet, amely a késõbbiek során embermilliók elpusztításához vezetett, és eszközül szolgált afrikai, ausztrál és ázsiai százmilliók elnyomásához. Anglia volt a világ legnagyobb gyarmatosítója, milliók gyilkosa, kontinensek kirablója, tömegek megnyomorítója.
Anglia volt a fél világ hivatalos rabszolga-kereskedõje, hivatásos kalózvezérei közül többet nemesi rangra emelt az uralkodó. (Tudod, azokat, akiket ma Õfelsége Kormánya terroristáknak nevez!)
Anglia volt saját parasztságának tönkretevõje, a legnagyobb munkás-kizsákmányoló, és a szégyenletes gyermekmunka elsõszámú alkalmazója. Ennyit a „demokrácia õshazájáról”.
Most vessük pillantásunkat az óceánon túlra is, a „lehetõségek nagy demokratikus hazájára”, az USA-ra. Nos, ebben az egyedülálló államszövetségben megszületése pillanatától (1776) kezdve „demokrácia” volt. De még milyen!
1865-ig, tehát a civilizált világban legtovább hivatalosan is kegyetlen rabszolgatartás folyt, majd ezt követõen a Ku-Klux-Klan, és más szélsõséges fegyveres szervezetek szabadon garázdálkodhattak, és tiporták (tiporják) az emberi szabadságjogokat. Az USA megalakulásától fogva napjainkig gyarmatosít. Kiirtotta az indián õslakosság nagy részét, a maradékot rezervátumokba zárták (mint az állatokat). Államokat, népeket kényszerít erõszakos úton (is) érdekei szolgálatára. „Pacifikálás” címszó alatt kifosztja õket, és beleszól minden állam magánéletébe.
A legpusztítóbb fegyverekkel rendelkezett és rendelkezik, háborúit pedig kizárólag gazdasági haszonszerzésbõl folytatja. Sorolhatnám még a HAZUGSÁG ÉS KÉPMUTATÁS ÁLLAMÁNAK ismérveit, de minek!? Hiszen az USA világszerte a bálvány, „az emberi szabadságjogok védelmezõje, a demokrácia zászlóshajója” , és újabban „a magyar nép nagy tanítómestere” is. (Apropó: hol voltatok 1956-ban „nagy demokraták”?!)
Most pedig tekintsünk immáron 22 éve a „demokrácia” posványában dagonyázó kicsiny MAGYAR HAZÁNKRA.
Felesleges elemezni, hogy volt-e rendszerváltás, hiszen még a jelenlegi politikai- gazdasági-hatalmi elit nagy része is a kommunista nómenklatúra tagjai, vagy utódaik közül kerültek (kerülnek) ki. Ma, amikor tisztességes emberek tömegei nyomorognak, a volt kommunista gyilkosok és komisszárok több mint fél milliós havi nyugdíjat kapnak egy (állítólag) keresztény-nemzeti kormánytól is. Vajon mi az összefüggés? Apropó: Kádár-diktatúra.
Mindig ellensége voltam (vagyok és leszek) a bolsevik diktatúrának. Az 1956 utáni aljas megtorlás és hazaárulás megbocsájthatatlan és súlyos bûne Kádár Jánosnak és sameszainak. Azonban a 60-as évek közepétõl 1988-ig (tudod, a „reform kommunisták” spontán privatizációnak nevezett sikeres szabadrablásáig) nagyobb társadalmi egyenlõség, közbiztonság, élénkebb nemzeti kulturális élet, létbiztonság, szociális és egészségügyi ellátás volt, mint fene nagy „demokráciánkban”. Akkoriban az orvos orvos volt, és gyógyított, a rendõr rendõr volt, és õrizte a rendet, a tanár pedig tanár volt, és nevelt, tanított, mi pedig tiszteltük érte. Tudásuk is volt, és tekintélyük is. Akárhogyan is, de akkoriban REND volt! A rend pedig a társadalom alapja. Bár a nép java része szerény, ugyanakkor biztonságos körülmények között élt, és volt jövõképe. (Tudod, akkor még ember volt az ember.) A pártfunkcik és vörös bárók persze akkor is többet rakhattak zsebre, de a lopásnak (akkor még!) számukra is voltak korlátai. Na, ezektõl a korlátoktól szabadította meg õket az 1990-es „antalli demokrácia”! Azóta korlátlanul harácsolhatnak a jobbos és balos „demokrata” kiskirályok egyaránt, miközben a szakadék szegény és gazdag között áthidalhatatlanná nõtt. De kit érdekel? A lényeg, hogy „demokrácia” van, nem?! A „magyar demokrácia” csákmátéi – pártállástól függetlenül – törpeként szeretnének óriásnak, piti diktátorokként pedig nagyvonalú demokratának látszani. Hatalmuk záloga és eszköze a MAGYAR HAZÁÉRT FELELÕS szavazó tömeg. Emberek, Ti vagytok a felelõsök, értitek?! Tisztában vagytok egyáltalán azzal az óriási felelõsséggel, ami a Tiétek?! Mert a „demokraták” mindig rátok hivatkoznak! Ha pedig azt hiszitek, hogyha nem mentek el szavazni, akkor más lesz, hát tévedtek. A demokrácia nagy politikai akolja lakóinak mindig éhes szája, és üres tarisznyája, akkor még inkább tele lesz! Higgyétek el, nagyon ki van ez találva! Mert így mûködik a „DEMOKRÁCIA”, tudjátok?! Akárhogy is, de a döntés joga minden választás és szavazás alkalmával a NÉP kezében van. Na de ki is az a NÉP? Felkészült, mûvelt, tudatos embertömeg?
Legyünk õszinték magunkhoz: nem! Hogyan tud felelõsséggel dönteni saját sorsáról, hazája jövõjérõl az a nép, amely hosszú évek óta gyõzikéken, kiszeltündéken, feketepákókon, és egyéb ócska médiapojácákon szocializálódik?
Gyermekkoromban (tudod, az „átkos” Kádár-rendszerben) társaimmal együtt Dobó Istvánok, Baradlay Richárdok, Hunyadi Jánosok szerettünk volna lenni, mert õk voltak a példaképek. És most? Most a brutális számítógép-játékok virtuális gyilkos alakjai a televíziókban sztárolt kigyúrt, kopasz, tetovált bûnözõk, a mûveletlen, felpumpált, primitív mûnõk a példaképek. (Ady Endre a XX. század elején „percemberkék dáridójáról” írt, vajon, ma hogyan vélekedne szegény?) A TV-s riportokból kiderül, egyetemistáink (!) egy része nem tudja a Himnuszt! Az utca embere nem ismeri Széchenyit, nem tudja hova tenni Rákóczit, 1848-at és 1956-ot. Miközben „nagy demokrata” vezéreink versenyt magyarkodnak, addig a hazai mûveltség mélyponton van! (Köszönik szépen, tudják, közük van hozzá.) „Csak dolgozni ne kelljen” – nyilatkoznak „demokrata” világunk tízen-huszonéves analfabéta, mobilos-füldugós üdvöskéi. (Igaz, nincs is hol.) A Kádár-diktatúrában magyar kultúrán mûvelõdtünk, nõttünk fel. Ma, a „demokráciának köszönhetõen” elárasztott minket az amerikai és a liberális kozmopolita kultúrmocsok. Hát, kérem tisztelettel, nagyérdemû publikum: ez a mi „kis magyar demokráciánk” lényege. Ez kell ide! Minél butább, minél mûveletlenebb a tömeg, aki egyáltalán nem látja át, nem érti a lényeget, annál felhasználhatóbb! Ha meg – ne adj Isten – átlátsz a szitán, és szóvá is mered tenni a véleményed, úgy pillanatok alatt ellenség és kirekesztett leszel.
Amennyiben pedig képviselõként, vagy közösségi szereplõként szeretnél jót tenni, lelkiismereted szerint szavazni, úgy elõször megmondják neked a párt-csinovnyikok és komisszárok, hogyan kell szavaznod, majd ha nem így teszel, megfenyegetnek és kirekesztenek. (Lásd: Thomas Mann: A varázshegy, halld: Omega együttes: A bûvész) Kedves NÉP! A „magyar demokrácia” fõ ismérvei tehát: ne érts, ne tudj, parancsra nyomd a gombot. Ja, és fogd be a pofád!
Csak akkor tapsikolj, ha mondják, ott lengess zászlót, ahol a nagy vezér van, stb. ÚRISTEN!!! De hát ilyen volt a kommunista diktatúra is! Lehet, hogy a bolsevik szemlélet is pártsemleges?! Erre voksoltunk 1990 óta 4 évente?
NEM! A „magyar demokrácia” dõzsölõ moguljainak is becses figyelmébe ajánlanám Petõfi Sándornak: „A XIX. század költõi” címû versét. Nekünk a Kádár-érában kötelezõ tananyag volt. Megtanultuk és megértettük. Amíg a magyar történelem diktátorai sohasem hazudták magukat demokratáknak, addig „demokrata” vezetõink mindig diktátorokként viselkednek. A „magyar demokraták” nem a hazáért élnek, hanem a hazából!
A mai rendszer „nagy vívmánya”, hogy már nem (csak) a Szovjetuniónak vagyunk kiszolgáltatva, hanem bárki, bármikor belénk rúghat. És ez még nem minden! Nézzünk szét Európában. Nevezetesen az EURÓPAI KULTÚRA, MÛVELTSÉG ÉS ÉRTÉKREND izgalmas területén, sajátos (veszélyes) átalakulásán. Ha Európáról beszélünk (beszéltünk!), elsõsorban egy olyan kontinenst értünk alatta, amely az elmúlt több mint másfél évezredben egyetemes nemzeti, keresztény értékeket hozott létre. Népei és karizmatikus vezetõi megteremtették saját nemzetállamaikat, nemzeti kultúrájukat, filozófiájukat, mûvészetüket. Tehát olyan értékeket hoztak létre, amelyek ugyan egymástól függetlenül is, de összhatásukat tekintve, a keresztény értékek fundamentumára építkezve egységesen az EURÓPAI KULTÚRVILÁGOT eredményezték. Most vizsgáljuk meg, mi lett mára ebbõl a közel két évezredes erõfeszítésbõl?
Hova jutott Európa, és benne hazánk, Magyarország? Mi lett (maradt) a nagy gondolkodók, mûvészek, államférfiak, okos polgárok, és szorgos parasztemberek Európájából a „demokrácia” következtében? Az egyetemes európai kultúra fõ pilléreinek számító: Vogelweide, Bach, Kant, Goethe Németországának; Shakespeare, Milton, Sir Walter Scott Angliájának; Villon, Descartes, Diderot, Napóleon Franciaországának mára választópolgárainak akár 30 %-a idegen kultúrvilágból érkezett. Ezen idegen identitású állampolgárok szavazataikkal, döntéseikkel alapjaiban változtathatják meg nemcsak egy nemzet, de Európa sorsát, az egyetemes európai kultúra jövõjét is.
A mi magyar és európai jövõnk záloga évezredes keresztény értékrendünk, kultúvilágunk megtartása – és bár tisztelnünk kell másokat, kultúrájukat -, azért nem engedhetjük meg, hogy idegen világnézetek, értékrendek és kultúrák hatalmukba kerítsenek minket pusztán a demokráciára való hazug hivatkozással. Talán még nem késõ változatni a rossz szabályokon.
Értelmezésemben tehát: a demokrácia nem más, mint a többség diktatúrája! Szélsõséges esetben: egyetlen szavazati többség egyik vagy másik oldalon sorsfordító döntést eredményezhet. Éppen ezért, lehet-e bölcsebb a tudatosan lebutított, hozzá nem értõ, valós felelõsségtudattal nem rendelkezõ – ne adj Isten -, idegen érdekeket szolgáló tömeg, mint egyetlen tisztességes, okos, hazaszeretõ vezetõ?! Ráadásul bármely gondolat, vagy találmány mindig egyetlen ember agyában fogamzik meg, nem a többségében. Nincs „össznépi” gondolat, de lehetnek eszmék, amelyeket a nép is magáévá tehet, ha tisztességesen rávezetik. Mert a népet vezetni kell, de nem félre! Ne feledjük: európai és hazai értékeink megteremtõinek, képviselõinek java, valamint a keresztény értékrend nem a „demokráciák” szülöttei, mégis belõlük merítünk (merítettünk) hitet, világlátást, erõt, tudást és mûveltséget.
Mit kaptunk mi egyszerû magyar emberek a „rendszerváltozást” követõ mintegy 22 „demokratikus” év alatt?
Munkanélküliséget, létbizonytalanságot, arcátlan bûnözést, adósságot, stresszt, lepusztult egészségügyet, romló szociális ellátást, általános kiszolgáltatottságot, Magyarország általános tekintélyvesztését, leértékelõdését minden szinten, és legfõbb nemzeti megtartó értékünk: nemzeti kultúránk, nemzettudatunk elsorvadását. Helyette jött a globális „nemzetközi” szemét, a talmi ócska giccs, a beteges virtuális világlátás. Az elmúlt 22 „demokratikus” év nem teremtett értéket, semmit nem épített, viszont rombolt! Lélektelenné tette az embert és a társadalmat. „Fortélyos félelem igazgat.” Az orwelli világ kísértete járja be Magyarországot. (Lásd: G. Orwell: 1984 címû regénye.)
A „demokráciának” köszönhetõen bûnözõ hordák (sokszor határon túliak) gyilkolnak, rabolnak, garázdálkodnak.
Szerte az országban a tisztességes polgárok rettegnek, a rendõrség impotens! A dicsõitett „demokráciákról” már többször lehullt a lepel. Kiderült, hogy hazugságra épülnek, tehát jól fizetett haszonélvezõi is hazugok. Azonban mindaddig, amíg a tájékozatlan tömegeket hülyíteni lehet, a hazugok élvezik hatalmukat, miközben nemcsak jelenünket, de jövõnket is elrabolják!
Mi tehát a megoldás: vissza kell térnünk arra az érték, kultúrateremtõ, rendet, biztonságot, a jogok és kötelességek szigorú összhangját biztosító nemzeti útra, amelyrõl letértünk. A hazaszeretet a tisztesség, az egymás iránti tisztelet, a nemzettudat, a felelõsségtudat átérzése, és mindezek fokozott erõsítése alapfeltétele megmaradásunknak.
Tekintély és értékelvû társadalmat kell létrehoznunk, olyat, amely véget vet a parazita tökmagjankók öncélú hatalmi tobzódásának! Olyan magyar hazát kell teremteni, ahol a nemzet tisztességes polgárai biztonságban élnek, és büszkén vallják hazájuknak Magyarországot. Mert nem az államberendezkedés formálja (tehát az eszköz) a lényeges, hanem az elérendõ cél: egy egészséges, boldog nemzet. Meg kell változtatni, és át kell alakítani az állampolgárság és a letelepedési engedélyek rendszerét. Nehogy évek múlva idegen kultúrájú világok, és azok magyar állampolgársággal rendelkezõ képviselõi határozhassák meg MAGYAR HAZÁNK jövõjének, nemzetünk sorsának, kultúrájának alakulását. Ellenkezõ esetben néhány évtized alatt eltûnik minden, amit évezredes értékeinknek vallottunk. Eltûnik az európai és nemzeti kultúra. Értelmét veszti a nemzet fogalma, és az idegenek, a zavarosban halászó kufárok, a „kozmopolita kulturális sokszínûség” áldozatává válik minden ÉRTÉKÜNK!
II. József, az „önkényuralkodó”, apja halála után – mai pénzben – mintegy 30 milliárd forintot örökölt, amit azonnal befizetett az államkasszába, mert, mint mondta, arra szüksége van az államnak.
Nem szeretnék felesleges reklámot csinálni II. József császárnak. Azonban, ha már egy tõle származó idézettel kezdtem írásomat, stílszerûen egy másikkal fejezem be. Amikor 1777-es franciaországi látogatása során megkérdezték tõle, melyik államformát tartja a legjobbnak, az uralkodó nem kívánta azt a népszerû dumát beadni, hogy õ tulajdonképpen demokrata. Azt mondta: „Foglalkozásomnál fogva királypárti vagyok.” Õ igazat mondott.
Önkényuralkodóként sem az államból, hanem az államért élt! Ellentétben a magyar „demokratákkal”, akik nem a
hazáért, hanem a hazából élnek!
A legkisebb tanítvány