Rabár (rabbi) Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere
Irta: Olvaso - Datum: 2012. March 14. 10:02:44
Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: 
„Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértõinek.
Teljes hir
Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja:
„Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértõinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tõle kaptam egy elõkészítõ anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegû volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértõje is részt vett. Az angol fõvárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az õ külföldi szakértõi: Tar Pál és Osváth György. Az 1990-es választások elõtt esélyesnek tekintett pártok képviselõibõl és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértõkbõl tevõdött össze a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezelésérõl, hanem a követendõ privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértõit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit...
Az elképzelés gerince az elõzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy "debt equity swapping" mûvelet volt, azaz az adósságért a hitelezõknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezõk rendelkezésére bocsátani... Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelmûvé tették: az adósságelengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten."
és ti hittetek nekik, ti ostoba hazaárulók?! nektek az ellenségre kell hallgatni, nem a barátra!
Endrey szerint:
„Rabár Ferenc önvallomása azonban nem volt egészen õszinte. Mint Szakolczai György, a Budapesti Mûszaki Egyetem közgazdászprofesszora késõbb rámutatott a Rabár-interjú brilliáns analízisében ("Kik és hol tárgyaltak adósságainkról '90-ben?", Magyar Nemzet, 1995. augusztus 26.), nem felelt meg a valóságnak Rabárnak az a kijelentése, hogy "az 1990-es választások elõtt esélyesnek tartott pártok képviselõibõl és... kormányzati szakértõkbõl tevõdött össze a csoport." "A lista..., amelyet (Rabár) megad, nem erõsíti meg ezt az állítást - írja Szakolczai. - Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezetõ gazdaságpolitikusa, ugyanakkor azonban Osváth György, Rabár Ferenc és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József késõbbi miniszterelnök személyes barátai vagy ismerõsei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselõit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy Soros György 'a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértõinek'. Mely pártok mely közgazdasági szakértõinek: Ezek mit válaszoltak?... és így tovább."
"Ki vett tehát részt a tárgyalásokon? - feszegeti a kérdést Szakolczai. - Azt kell mondanunk, hogy a Kék szalag bizottság. (A monetáris elmélet és a szélsõséges liberális gazdaságpolitika elveit valló közgazdászok.) E bizottság 1990. április keltû gazdasági programjavaslatának címlapján ott találjuk Osváth Györgyöt, Soros Györgyöt, Surányi Györgyöt és Tardos Mártont, a héttagú csoport négy tagját. Köztudomású, hogy a Kék szalag-bizottság tagja volt Rabár Ferenc is. A bizottság társelnökének, Tardos Mártonnak kiemelkedõ szerepére ismételten utal Rabár professzor úr: õ fogta össze az utazási ügyeket és õ adta át az elõkészítõ anyagot. Ez az utazás tehát az SZDSZ-hez közelálló Kék szalag bizottság vállalkozása volt, úgy, hogy a delegációban helyet kaptak a késõbbi miniszterelnöknek azok a személyes barátai, akik tagjai voltak a bizottságnak, és egyetértettek a Kék szalag bizottság elképzeléseivel."
A fentiek megértéséhez a magunk részérõl arra is rá kell mutatnunk, hogy 1989 tavaszán kiadott programtézisben az SZDSZ még maga is javasolta az államadósság könnyítését, de röviddel azután, bizonyára nyugati pártfogói intésre, ettõl sürgõsen visszakozott. A londoni megbeszélés idején tehát az SZDSZ-t már nem kellett meggyõzni az államadósság maradéktalan visszafizetésének szükségességérõl, nagy vetélytársán, az MDF-en kívül pedig más esélyes politikai pártot meg sem invitáltak Londonba.
Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási gyõzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselõjük, Soros György és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnökjelölt hozzájuk egyébként is közelálló és megfelelõ "elõkészítõ anyaggal" már elõzõleg agymosott közgazdasági szakértõit, hogy õket az akkori reformkommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendõ Antall-kormány gazdaságpolitikájának irányelveit elõre lefektessék.
A Rabár-vallomásból az is kitûnik, hogy a bankárokat elsõsorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fõ témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy "sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, - és - de az adósságot pontosan fizessétek" intéssel, útjára bocsátották az Antall-csapatot.
Ezek után meg is tették a dolgukat idehaza. Mint Szakoczai professzor rámutat, "ezek a magánjellegûnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!" Rabár Ferenc lett az Antall-kormány elsõ pénzügyminisztere, a csapat másik tagja, Tar Pál pedig mint összekötõtiszt, a washingtoni magyar nagyköveti széket nyerte el. Antall József maga a legcsekélyebb közgazdasági ismeretekkel sem rendelkezett, könnyû volt hajlítani. A bankárok nyeregben ültek.
"A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a Kék szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkezõ és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sõt társadalompolitika - legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország a) nem kezdeményez adósságkönnyítést; b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját; c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelõtõke tulajdonából; és d) megindítja a nemzeti termelõtõke külföldiek javára való nagy volumenû értékesítését bevételszerzési célból."
Így is történt 1990-ben, az Antall-kormány elsõ száz napja alatt, becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének kapuja.”
Ja és még egyérdekes adalék:
„A Párizsban élõ 84 éves André Kosztolányi, a nyugati gazdasági világ egyik legismertebb, "tõzsdepapának" becézett pénzügyi szakértõje, 1990 nyarán Budapesten tett látogatása alkalmával a Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következõ válaszokat adta:
"- Na, de mi lesz a 21 milliárd dolláros adósságunkkal?
- Ez csak számbeli sokaság, de végeredményben nem játszik szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...
- Bár szándékunk épp a pontos törlesztés. Tegyük föl, hogy nem fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi országgal, ha azok is kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?
- Némi túlzás azt mondani, ha kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni. Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a tartozásukat és soha nem is fogják. Slussz. Maga szenved attól, ha a nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?
- Nem.
- Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda folytán, rengeteg pénzhez jutnának, és következõ reggel letennék az asztalra összes tartozásukat?
- ??
- A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus inflációt eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek vannak konzekvenciái, de nem elõttünk, hanem mögöttünk. A kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni. Az adósságot a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább."
Találtam egy érdekes interjút a kitûnõ Gidai Erzsébettel (nem akarom külön posztba rakni, mert oda van írva, hogy az írás jogvédelem alatt áll és max 3 bekezdés másolható).
"Európa regionális átrendezõdése 2008 és 2015 között be fog következni, és az Uniós birodalom ebbe belebukhat. 1998-ban komoly viták voltak arról, hogy kellünk vagy nem. Aztán hirtelen megegyeztek a hatalmi erõk, mert felülkerekedett a katonai és pénzügyi érdek. Valójában egy gyarmatosítási folyamat játszódik le a birodalmi terjeszkedésben. Magyarország a csatlakozás pilla¬natában megfelel a kívánt feltételeknek, hiszen a vagyona külföl¬dieké, az erõforrások zömét kivonták, 2004-re az összadósság húszezermilliárd forint körül mozog. A külföldi cégek által meg¬termelt profit hetven százalékát kiviszik az országból, adót alig fizetnek. A kifosztott, letarolt ország könnyen bekebelezhetõ. Az Európai Unió hatalmi elitjének szüksége van erre a geopolitikailag, földrajzilag igen kedvezõ stratégiai területre. Az Unió országaiban nõ a munkanélküliség, átlagos nagysága közelít a tíz százalékhoz, és nõ a belsõ elégedetlenség is. Ez nem hagyható figyelmen kívül 2004 májusában.
(...)
- Brüsszelben 2003 tavaszán elõterjesztették, hogy a közössé¬gi szolgáltatások legalább harminc százalékát magánosítani kell, ez érinti a vasutat, a postát, az egészségügyet és az oktatást. Ez parancsuralom. Ha elvonják az államháztartási pénzeket a fel¬sõoktatásból, az egészségügybõl, akkor a felsõoktatás és az egészségügy összeomlik, hiszen a magyar háztartások többsége képtelen befizetni azt a többletösszeget, amelyet az állam a to¬vábbiakban nem ad oda. Az adóbefizetés csaknem hetven száza¬lékát a lakosság teljesíti, hány bõrt akarnak még lehúzni róla? Rá¬adásul az adó összegének negyven százalékát elnyeli az adósság¬csapda. Manapság egy közgazdász hallgató évi normatívája csak¬nem félmillió forint. Ha ezt elosztom két szemeszterrel, azt pedig öttel, akkor csak a havi tandíj ötvenezer forintot tesz majd ki, és ehhez jön az étkezés, az albérlet vagy a kollégiumi díj... Mindez fizethetetlen. A kiírt hallgatói pályázati lehetõségek erõteljesen politikafüggõek, ez szelektálja a pályázóikat. A bírálóbizottságok zömében szubjektív döntéseket hoznak, amelyek érdekcsopor¬tokhoz kötõdnek. Hasonlóképpen mûködnek a kutatási pályáza¬tok is, az aktuálpolitika dönti el, ki a jó, azaz számukra megfelelõ, és ki a rossz, azaz számukra nem megfelelõ kutató.
(...)
- Magyarországon évtizedek óta - egy-két év kivételével - de¬ficites a fizetési mérleg, ami azt mutatja, hogy tartóssá vált az or¬szág eladósodása, hiszen több forrás hagyja el az országot, mint ami bejön. A tõkehaszon kivonásának egyik sajátos módja a tõke¬jövedelem kiáramoltatása. 1998 után ez ugrásszerûen megemel¬kedett a fizetési mérlegek szerint. Más szóval ez azt jelenti, hogy a külföldi cégek más országokban lévõ telephelyeikrõl, azaz sa¬ját maguktól vásárolnak licencet, know-how-t, tanácsadást és így tovább, és ezt tõkejövedelem címén elszámolják. Természetesen más formája is van a megtermelt éves nemzeti jövedelem külföld¬re történõ áramoltatásának. Azt a nemzeti erõt, amely erõtelje¬sebben lépett fel ez ellen, tudatos, romboló politikával szétverték, amelyhez a nemzeti oldalt képviselõ pártokon belül is sikerült segítõket találni. Ma ott tartunk, ahol a 90-es évek elején tartot¬tunk. Rengeteg kis szervezõdés indult, de nem találtak egymásra, nincs összefogás, túl sok ismét a beépített, provokációt gerjesztõ, bomlasztó) erõ."
mLink
Link