Posta Imre weboldala

'Itt egy amerikai, meg izraeli útlevél... zsidó, hogy baszná meg a kurva anyját'
Irta: Olvaso - Datum: 2012. March 26. 18:13:24

Teljes hir

Ha igaz a történet, van remény! Nem elveszettek ezek a rendõrök annyira mégsem. Külön gratula nekik és nehogy szégyenkezzenek, ha pár féreg lenácizza, meg rasszistázza õket. Adatokat felírni, még jól jöhet. Náci ellenõrzõpont a magyar-román határnál - 2012
A minap rapid látogatást tettem Erdélybe, vonattal. A biharkeresztesi határátkelõnél, az izraeli útlevél láttán, az adónkból fizetett hazánkfiának a következõ mondat hagyta el a száját: “Itt egy amerikai, meg izraeli útlevél... zsidó, hogy baszná meg a kurva anyját”. Mellékes, hogy az útlevél tulajdonosa drúz.

Sokórás utazást követõen Biharkeresztesnél örömmel vettük, hogy végre jönnek a vámosok, ez azt jelenti, nemsokára célba érünk. Fiatal, szõke kápó jellegzetes diftongussal kérte el az iratainkat, majd se szó, se beszéd elvitte az útitársam útlevelét - ellenõrizni kellett, tudtuk mi jól, viszont minimum elvárás, hogy ha egy hivatalos szervet képviselõ arc elviszi a lehetõ legfontosabb igazolványunkat, akkor legalább annyi tájékoztatást kapjunk, hogy “Ellenõrizzük, rögtön visszahozom”. Jóindulattal, kicsit keserûen rápillantottam a mellettem ülõ izraeli barátomra, aki már jó fél évtizede él hazánkban, szóval tudta, hogy a rendõr nyilván nem beszél mást, mint a hajdú-bihari nyelvjárást (Imre Samu, 1971), talán ezért nem tájékoztatott minket. Néhány pillanattal késõbb, csendesen üldögélve várakozunk, közel a nyitott vonatkocsi ajtajához, amikor is a következõ szavakat halljuk, jól érthetõen, hangosan: “Itth egy amerikai, meg egy izraeli útthlevél... zsidóu, hogy baszná meg a kurva annyát!”

Lüktetõ sokk

A mellkasom közepétõl indulva, égetõ lávabomba robbant szét a homloküregembe, mire elkezdtem remegni, már a vonatajtóban kértük számon a 61766 és 63830 számú kápókat, hogy miért mondták, amit! Teljes képtelenség történt: “Te beszélsz magyarul?!” - nézett rám értetlenül, kérdõn a zavartól fátyolossá vált kék szemével. “Igen és õ is” - mutattam a mellettem állóra, aki magyarul, jól érthetõen elkezdett a rasszizmusról, az antiszemitizmusról, az izraeliekrõl, a magyarokról és a zsidókról beszélni, teljesen jogos felháborodással. Érezte ezt emberünk, mert dadogva elõadta, hogy õ semmilyen rasszista dolgot nem mondott, csak azt, hogy két útlevél van itt egy amerikai és egy izraeli. Mivel nem akartuk, hogy leszállítsanak, hogy ne adják vissza az útlevelet, csak ígéretet tettünk arra, hogy következményei lesznek annak, ami elhangzott és felírtuk a két hivatalos személy sorszámát, az egyik még a nevét is megadta...

Transilvania 2012

Megdöbbentõ érzés volt megtapasztalni az antiszemitizmust. Nem vagyok zsidó, magyar vagyok, fehér vagyok, kék szemû vagyok, a nevem sváb, õseim között germánok és nemes magyarok egyaránt találhatók - na, meg a török is hagyott bennem némi nyomot -, soha semmilyen formában nem találkoztam rasszizmussal, mert Európának azon a részén élek, ahol még 2012-ben is simán rám mondhatják, hogy árja vagyok, mindenki érteni és látni fogja. Mégis, 2012. február 14-én koradélután, Biharkeresztesnél úgy éreztem, hogy megaláztak, megszégyenítettek és bemocskoltak: egy olyan embert ért rasszista verbális támadás, aki nagyon jó ember, aki életeket ment és, akinek a népe még itt Magyarországon, ezen az abszurd helyen is, számára a legfontosabb. A drúzok elképesztõen jó kapcsolatokat ápolnak a zsidókkal, így ez a támadás az õ részére épp olyan fájó volt, mint ha egy holokauszt áldozat leszármazottja lenne.

Ezután az intermezzo utáni utazás, a transilvaniai vasútvonalon - amelyen át kicsit több mint fél évszázada zsidók ezreit, tízezreit transzportálták - nagyon éles emlékeket hozott elõ mindkettõnkben a történelem órákon tanult rémségekbõl. Hosszasan beszélgettünk, analizáltuk az érzelmeinket, az élményeinket, õ rettentõen dühös, én borzalmasan elkeseredett voltam. Nagyváradon megegyeztünk, hogy erre a délutánra elfelejtjük a nácit, majd holnap tiszta fejjel, amikor nem épp romantikus sétára készülünk a mínusz tíz Celsius fokban, a térdig érõ hóban, na majd akkor megbeszéljük, hogy mit tegyünk. Persze az egész délután során a leginkább az tûnt fel mindkettõnknek Nagyváradon, hogy mennyire végtelenül kedvesek az emberek és milyen más, mennyivel európaibb, mint Magyarországon. Nyugaton a kerítés is kolbászból van, keleten meg még a kávéhab is keményebb.

Vissza a múltba

Miután megnéztük, hogy Nagyváradon tényleg van egy bolt, amiben mindenféle van, visszaindultunk a náci Magyarország felé, megosztva egymással a reményt, hogy nem kell újabb atrocitást átélnünk. Az erdélyi oldalán a határnak ismerõs arc mosolygott ránk, a román határõr felismerte kettõsünket és miután ellenõrizte az iratainkat, kellemes utat kívánt: “Bon voyage” - gondolta, ezt mindenki érti! Kultúra. Lassan kelt át a vonat a határon, mi egymásra néztünk, mintha csak egyetlen gondolat kettévált volna bennünk egyszerre szólalt meg a rasszista énünk is: “Lehet még a náci lesz...” - mert, hát valljuk be, csak náci kutyaként emlegettük a korábban megismert magyar vámost. Ez is rasszizmus. Megérzéseink valósággá váltak, néhány perc múlva begördültünk Biharkeresztesre, ahol BJ hivatalos szervezet közalkalmazottja elhúzta a kupé ajtaját és végezte volna a dolgát, de a megdöbbenése megakadályozta ebben, nem számított ránk. Abban a pillanatban, amint konstatálta, hogy az izraeli zsidó visszatért a náci támadás színhelyére azonnal dadogó magyarázkodásba kezdett: “A barátom, kollégám már nincs itt! El kellett mennie! Dolga van, de õ nem azt mondta...! Hanem csak azt, hogy itt egy amerikai és zsidó útlevél. Tudja, vannak tótok, cigányok, zsidók, hát az újságban is leírják, hogy zsidó, miért baj az?! Nem?” Agyunkat újra elöntötte a düh, egyrészt mert a pofánkba hazudott, másrészt meg egy rendõr ne menjen már le kutyába, amivel épp azt támasztja alá, hogy óriási baklövést követett el! Persze, ez a visszacsatolás bennünk önbizalmat keltett, így barátom máris felvázolta neki a tervét a közeljövõre nézve: izraeli nagykövetség, ombudsman, sajtónyilvánosság.

Szûköl a kutya!

“Én tisztelettel megkérem önt, bocsásson meg a kollégámnak! Az õ nevében is bocsánatot kérek! Gyerekei vannak, értse meg! Legyen ember! Figyelj, komolyan mondom, legközelebb úgyis találkozunk itt vagy Debrecenben, megiszunk valamit, kezet fogunk, de kérlek bocsásd meg a barátomnak, amit mondott!” - Hoppá! Csak nem azt mondta az alkoholista magyar társadalom egyik ékes példája, hogy igyunk rá?! De. Ez a kitörölhetetlen élmény végleg határozásra bírt: nem akarom ebben az országban, ezek között az emberek között leélni az életemet, ilyen emberek közé gyereket szülni... Izraeli állampolgárságot akarok, és boldogan mondok le a magyarról és vállalom be egy másik kultúrának azon elemeit, amelyek olyan távol állnak az európai normáktól, de nem az emberiektõl! Inkább élek olyan emberek között, akik felépítették a világ nagyrészét, akik dolgoztak, mint akik az évszázadok során csökevényesre itták az agyukat és csak azon tudnak nyígni, hogy “Elvették Erdélyt!” - úgy tûnik, hogy az erdélyiek legnagyobb szerencséjükre.

Rasszista vagy antiszemita?

Amennyiben a rasszizmust a szó valódi jelentésének az értelmében használnánk, képtelenség lenne az emberek közötti rasszizmus, hiszen biológiai értelemben az emberiség egyetlen egységes fajt alkot. Hagyjuk is tudományt, nézzük inkább a hitet! Definíció szerint a vallási rasszizmus az a jelenség, amikor egy-egy vallási közösség kijelenti kanonizált iratai alapján, hogy kizárólag az adott valláshoz tartozók emberek, a többi mind alacsonyabb rendû "faj". Nem a valláshoz tartozókkal szemben tetszõleges megkülönböztetést alkalmazni, ebbe beleértve a csalást, hamis tanúzást, lopást, akár gyilkosságot is, alap. A vallásos rasszizmus mellett a fundamentalizmus szinte mindig jelen van. Fundamentalizmus? Máris nem Magyarországra gondolunk, ugye? A vallásokkal illetve vallásosakkal szembeni indokolatlan negatív elõítélet, általában ateisták részérõl igen gyakori. E jelenség az ateista fundamentalizmus gyakori, illetve a szovjet típusú kommunizmus kifejezett velejárója. Értjük ugye, és akkor még Hitlerrõl szó sem volt. Örökségünk elképesztõen súlyos.

http://fancity.hu
Link