Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Cikk hierarchia
Gazdag István: A cionizmus patológiája
„A palesztinok két lábon járó állatok. Alig emberek, én mondom!” Amikor 1982. június 25-én Menahem Begin ezekre a szavakra ragadtatta magát a Kneszetben, képviselõtársai lelkesen megtapsolták ítéletének helytállóságát. Távolról sem õ volt azonban az elsõ izraeli vezetõ, aki ilyen drasztikus formában adott hangot a meghódított ország õslakosai iránti megvetésének.
Chaim Weizmann, a szentföldi latorállam elsõ elnöke például kijelentette: „A britek azt mondták nekünk, hogy néhány százezer néger van itt, és nincs semmi értékük” (idézi Arthur Ruppin, The Central Zionist Archives in Jerusalem, Office of Arthur Ruppin, S55, személyes iratok A107). Zsidó telepesekhez intézve szavait, Jichak Samir miniszterelnök ugyancsak eklatáns bizonyítékát adta a „másság” iránti averziójának: „A palesztinokat eltapossuk, mint a sáskákat..., a fejüket sziklákon és falakon zúzzuk szét” (The New York Times, 1988. április 1.). Ehud Barak miniszterelnökként már több mint egy évtizede arra figyelmeztette az izraeli lakosságot, hogy „a palesztinok olyanok mint a krokodilok, minél több húst adunk nekik, annál többet akarnak” (Jerusalem Post, 2000. augusztus 30.). Úgy tûnik, Ovadia Joszef szefárd fõrabbi sem zavartatta magát emberiességi megfontolásoktól, amikor Ábrahámban rokon testvéreirõl kijelentette: „Az Isteni Név sújtson le büntetéssel az arabok fejére, térítse el a magjukat (sic) és pusztítsa el õket! Nem szabad megszánni õket! Örömmel kell rakétákat lõnünk rájuk, és ki kell irtanunk õket. Gonosztevõk és átkozottak õk! (2001. április 12.). Jahve egy másik szolgálója, Jichak Ginsburg a maga részérõl azt állítja, hogy „a zsidó vér és a gojok vére nem ugyanaz”, és hogy „ölni nem bûn, ha az áldozatok nem zsidók” (Jerusalem Post, 1989. június 19.). Avigdor Lieberman külügyminiszter 2009-ben egyenesen azt javasolta, hogy Gázával ugyanazt kell tenni, mint „amit az USA tett Japánban a második világháború végén”, más szóval atombombát kell ledobni rá. Ami pedig Eli Jisai jelenlegi belügyminisztert illeti, aki valóságos hajtóvadászatot folytat „az Ígéret földjére” bevándorolt afrikaiakra, õ egyáltalán nem rejti véka alá, hogy „minden eszközt fel fog használni az idegenek kiûzésére, mert Izrael a fehér embereké!” (Maariv, 2012. június 3.). A fajtisztaság követelménye nem emlékeztet valamire?
Illuzórikus lenne azt hinni, hogy Izraelben az idegengyûlölet csak néhány politikai vezetõre vagy vallási fanatikusra korlátozódik. Amint azt a Ha’aretz napilap által októberben közzétett (és lapunkban is ismertetett) egyik felmérés is megerõsíti, a zsidó állam minden szintjén elterjedt ez a jelenség. Az izraeli zsidók 42 százaléka nem hajlandó egyazon épületben lakni arabokkal, és azt sem akarja, hogy gyermekeinek arab iskolatársai legyenek. 33 százalékuk a szavazati joguktól is megfosztaná arab polgártársait, 74 százalékuk egyetért azzal, hogy Ciszjordániában az arabok és a zsidók külön utakon közlekedjenek, 58 százalékuk pedig tudatában van ugyan annak, hogy az arabokkal szemben apartheid rendszer van érvényben, de mégis támogatja azt (Ha’aretz, 2012. október 23.).
Az Izrael kapcsán USrael által erõltetett eddigi struccpolitika ellenére világosan látható, hogy ami ott történik, az egyáltalán nem egy alkalmi vagy egy kisebbségre korlátozott rasszizmus, mint a nyugati országok esetében, hanem a cionista vezetõk által propagált ideológia módszeres alkalmazása, és mint ilyen, az egész politikai és oktatási rendszer lényege. Az izraeli oktatási rendszer már gyermekkortól a szegregációt favorizálja, és arról igyekszik meggyõzni a zsidó nebulókat (a jelek szerint sikerrel), hogy õk a „kiválasztott néphez” tartoznak és az antiszemitizmus örökös áldozatai, de a „világ legerkölcsösebb hadserege” vigyáz rájuk.
Nurit Peled-Elhanan, aki összehasonlító irodalmat oktat a jeruzsálemi Héber Egyetemen, az ideológia és a propaganda oktatásban betöltött szerepét vizsgálva megállapította, hogy „az izraeli tankönyvek megfelelnek a rasszista diskurzus egyszerre verbális és vizuális összes kategóriájának”. Eklatánsan példázza ezt a fajta szemléletmódot a Derekh Erekh (Az értékek útja) nevet viselõ új egyetemi oktatási program, amely kertelés nélkül deklarálja, hogy „az arab fiatalemberek és a zsidó fiatal nõk közötti kapcsolatok fenyegetést jelentenek az ország zsidó többségére nézve”. Hamisítatlan rasszista agymosás folyik az izraeli iskolákban, amelyekben egyrészt a palesztinokat nem emberi lényekként, hanem kezelendõ „problémaként” ábrázolják (magát a „palesztin” szót sohasem használják), és archaikus, törzsi szokásokat követõ primitív lényeknek állítják be õket, akik mindig „ellenségesek”, „agresszorok” vagy „terroristák”, másrészt a rezsimet „ostromlott várként” dicsõítik, amelyre éppen ezért nem érvényesek a nemzetközi jog szabályai.
Eva Illouz szociológus szerint még az igazságügyi szervek sem mentesek az fajgyûlölettõl: „Az izraeli arabok persze állampolgárok, de az állampolgárságuk csak egyszerû adminisztratív tény, nem pedig egy aktív részvételi forma Izrael kultúrájában, politikájában és gazdaságában (Le Monde, 2012. november 4.). Izrael „alaptörvénye” - az ország területi határát rögzítõ alkotmány híján - proklamálja, hogy zsidó államról van szó. Az új törvény, amelyet Netanjahu és Lieberman akar elfogadtatni, arra fog kötelezni minden izraeli állampolgárt, legyen bár keresztény, muzulmán vagy ateista, hogy kitoloncolás terhe mellett tegyen hûségesküt az állam zsidó jellegére.
Valójában ez a teokrácia és a demokrácia vadházassága, szalonképesnek aligha mondható „zabigyerekekkel”: az izraeli személyi igazolványban feltüntetik, hogy a birtokosa zsidó vagy arab; egyedül a zsidó vallásos házasságnak van anyakönyvi értéke, a más vallási rítus szerinti házasság csak „elismert”; az igazságszolgáltatás diszkriminál az elkövetõ faji/etnikai jellege alapján, vagyis egy izraeli palesztin rendszerint súlyosabb büntetést kap, mint egy zsidó; a földterület alig két százaléka van izraeli palesztinok kezében, mert egy törvény felhatalmazza a Zsidó Ügynökséget, hogy megakadályozza a földek eladását nem zsidóknak stb.
Ahogyan Amnon Be’eri Sulitzeanu, az izraeli arabok és zsidók egyenlõségéért küzdõ egyik szervezet társigazgatója írja, „2010-ben majdnem teljes a zsidók és arabok közötti szegregáció Izraelben. Számunkra, akik itt élünk, ez magától értetõdõ dolog” (Ha’aretz, 2010. október 29.). A Human Rights Watch 2010. decemberi jelentése ismételten megerõsíti, hogy „a palesztinok szisztematikus diszkrimináció áldozatai fajuk, etnikai és nemzeti eredetük miatt, amelynek következtében megfosztják õket villamosságtól, víztõl, utaktól és iskoláktól, miközben a szomszédos zsidó telepesek élvezik mindezeket a közszolgáltatásokat”. A 2011 novemberében Fokvárosban összeült Russel Bíróság Palesztináért - amely eminens nemzetközi jogászokat tömörített abból a célból, hogy megítéljék, Izraelben apartheid rendszer van vagy sem - arra a következtetésre jutott, hogy „Izrael a palesztin népet egy intézményesített uralmi rendszernek veti alá, amely a nemzetközi jog értelmében apartheidnek minõsül. Ez a diszkriminációs rezsim változó formákkal és intenzitással nyilvánul meg a palesztinok eltérõ kategóriáival szemben, a lakóhelyüktõl függõen. Izrael palesztin állampolgárai, noha szavazati joguk van, az izraeli jog szerint nem képezik a zsidó nemzet részét, következésképpen meg vannak fosztva a zsidó nemzetiségbõl eredõ elõnyöktõl, és az elismert emberi jogok széles skáláját érintõ szisztematikus megkülönböztetésnek vannak alávetve.”
Vége-hossza sincs a palesztin õslakosokat hátrányosan megkülönböztetõ izraeli intézkedések sorának. Egyes utak használatát megtiltották a nem zsidók számára, ugyanakkor megalázó közúti ellenõrzésekkel is korlátozzák a forgalmat. A B’Tselem békeközpont 2008-ban 459 útakadályt és 66 ellenõrzõ pontot tartott számon Ciszjordániában. Az ún. Távollét törvénye lehetõvé teszi az elüldözött arabok házainak kisajátítását. A palesztin területeket megfosztják az ivóvíztõl, amelybõl napi 70 liter jár egy palesztinnak, 300 liter egy zsidónak. Az izraeli belsõ elhárítás (Sahak) „megszûri” az arab diákokat, hogy kizárhatók legyenek az egyetemekrõl. A nemzetközi (és az izraeli) jog szerint törvénytelen módon bebörtönöznek kiskorúakat kõdobálás vádjával, miközben a 2011-ben életbe léptetett, sztálinista ihletésû „bojkottellenes” törvény megtiltja az izraeli politika bírálatát, és így tovább ...
Izraelben „az idén huszonöt rasszista törvénytervezetet nyújtottak be, és tíznél többet meg is szavaztak, de alig egy maréknyi zsidó állampolgár ment ki tüntetni az utcára. Több mint háromszáz jogellenesen bebörtönzött személy folytatott teljes éhségsztrájkot két hónapon keresztül, és alig egy maréknyi zsidó állampolgár tüntetett. Gyermekek ezrei nem járnak iskolába Kelet-Jeruzsálemben, mert a zsidó oktatási miniszter nem nyitja meg az osztályokat elõttük, és mert a rasszista állampolgársági törvény sehonnai állampolgárokká változtatta õket, és senki nem megy ki tüntetni. Családokat választanak szét, lakosokat toloncolnak ki, földeket sajátítanak ki, gyermekeket ágyukból rángatnak ki és kegyetlen vallatásnak vetnek alá, családokat dobnak ki házaikból az utcára, farmereket kínoznak meg kipát viselõ vadállatok a hadsereg védelme alatt és a kormány parancsára - és alig néhányan mennek ki tüntetni az utcára. Íme a cionista mozgalom sikerének csúcsa. Izrael Állam, amelyet hivatalosan apartheid államnak nyilvánítottak, azáltal különbözteti meg magát, ami mindig is a rasszizmus legtipikusabb módszere volt: az emberi lények osztályozásával.” Mindezt nem egy megrögzött antiszemita mondja, hanem a már említett Nurit Peled-Elhanan (részlet 2012. június 9-i beszédébõl), akinek a 14 éves lánya egy palesztin öngyilkos merénylet során vesztette életét.
Miközben tehát Izrael zsidó lakosait - az elõbbiek szerint - többnyire hidegen hagyja a palesztin honfitársaikat sújtó mindennapos államhatalmi atrocitások és vegzatúrák ténye, addig nálunk egy teljesen félreértett és szándékosan félremagyarázott mondat - tehát puszta szavak, nem pedig konkrét tettek - hatására tízezrek mozdulnak meg, sõt létrejön az ad hoc politikai nagykoalíció a „szélsõségesek” karanténba zárása végett és egyes paranoiás agyakban vizionált nácizmus/fasizmus rémképe ellen. Ha az alkalomra teljes létszámban összekolompolt hitfelekezet valóban a fasizmus ellen akart volna tüntetni, akkor a Kossuth tér helyett inkább a Fullánk utcába kellett volna menniük. Valódi fasizmus ugyanis már csak Izraelben létezik, hiszen három fõ jellegzetessége: a nacionalizmus, az autoritarizmus és az etnocentrizmus tökéletesen passzol a cionista rezsimre, amely külügyminisztere, Avigdor Lieberman szerint egy „etnikailag homogén” állam létrehozására törekszik (Le Monde, 2010. szeptember 19.)
1948. december 4-én az USA-ba látogató Menahem Begin személye elleni tiltakozásul 26 amerikai zsidó személyiség (köztük Albert Einstein) levelet küld a New York Timesnak. Ebben Begin pártját úgy mutatják be, mint amely „nagyon közel áll a náci és fasiszta pártokhoz ... tagságát a volt Irgun Cvai Leumi palesztinai szélsõjobboldali soviniszta terrorszervezet adja ... a zsidó közösségen belül az ultranacionalizmus, a vallási miszticizmus és a faji felsõbbrendûség keverékét prédikálják ... terroruralmat honosítottak meg ... egy ’vezérállam’ (Leader State) létrehozása céljából. (...) A múltbéli tetteikbõl megítélhetjük, hogy mit lehet várni tõlük a jövõben.”
2001. december 14-én Németh Sándor, a Hit Gyülekezete guruja imigyen hirdet igét Hetek c. lapjukban: „Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Izraelnek az állami, politikai jelentõsége mellett teológiai és szellemi jelentõsége is egyedülálló. (...) Mi - sokakkal együtt - Izraelt a jövõ kulcsának tartjuk. Azok, akik az isteni és jó oldalra akarnak állni, azoknak a sötétség idejében Izrael és a zsidó nép mellé kell állniuk.”
2012. december 2-án valójában egy keresztény cionista erõdemonstráció zajlott Budapesten az Einstein és társai által anno megjósolt, Begin és követõi által pedig idõközben létrehozott „vezérállam” melletti szimpátia kinyilvánítására. Potenciális hazai kollaboránsainak tömege és fanatizmusa láttán minden okunk megvan aggódni, felháborodni vagy akár rettegni.
Forrás: Link
Chaim Weizmann, a szentföldi latorállam elsõ elnöke például kijelentette: „A britek azt mondták nekünk, hogy néhány százezer néger van itt, és nincs semmi értékük” (idézi Arthur Ruppin, The Central Zionist Archives in Jerusalem, Office of Arthur Ruppin, S55, személyes iratok A107). Zsidó telepesekhez intézve szavait, Jichak Samir miniszterelnök ugyancsak eklatáns bizonyítékát adta a „másság” iránti averziójának: „A palesztinokat eltapossuk, mint a sáskákat..., a fejüket sziklákon és falakon zúzzuk szét” (The New York Times, 1988. április 1.). Ehud Barak miniszterelnökként már több mint egy évtizede arra figyelmeztette az izraeli lakosságot, hogy „a palesztinok olyanok mint a krokodilok, minél több húst adunk nekik, annál többet akarnak” (Jerusalem Post, 2000. augusztus 30.). Úgy tûnik, Ovadia Joszef szefárd fõrabbi sem zavartatta magát emberiességi megfontolásoktól, amikor Ábrahámban rokon testvéreirõl kijelentette: „Az Isteni Név sújtson le büntetéssel az arabok fejére, térítse el a magjukat (sic) és pusztítsa el õket! Nem szabad megszánni õket! Örömmel kell rakétákat lõnünk rájuk, és ki kell irtanunk õket. Gonosztevõk és átkozottak õk! (2001. április 12.). Jahve egy másik szolgálója, Jichak Ginsburg a maga részérõl azt állítja, hogy „a zsidó vér és a gojok vére nem ugyanaz”, és hogy „ölni nem bûn, ha az áldozatok nem zsidók” (Jerusalem Post, 1989. június 19.). Avigdor Lieberman külügyminiszter 2009-ben egyenesen azt javasolta, hogy Gázával ugyanazt kell tenni, mint „amit az USA tett Japánban a második világháború végén”, más szóval atombombát kell ledobni rá. Ami pedig Eli Jisai jelenlegi belügyminisztert illeti, aki valóságos hajtóvadászatot folytat „az Ígéret földjére” bevándorolt afrikaiakra, õ egyáltalán nem rejti véka alá, hogy „minden eszközt fel fog használni az idegenek kiûzésére, mert Izrael a fehér embereké!” (Maariv, 2012. június 3.). A fajtisztaság követelménye nem emlékeztet valamire?
Illuzórikus lenne azt hinni, hogy Izraelben az idegengyûlölet csak néhány politikai vezetõre vagy vallási fanatikusra korlátozódik. Amint azt a Ha’aretz napilap által októberben közzétett (és lapunkban is ismertetett) egyik felmérés is megerõsíti, a zsidó állam minden szintjén elterjedt ez a jelenség. Az izraeli zsidók 42 százaléka nem hajlandó egyazon épületben lakni arabokkal, és azt sem akarja, hogy gyermekeinek arab iskolatársai legyenek. 33 százalékuk a szavazati joguktól is megfosztaná arab polgártársait, 74 százalékuk egyetért azzal, hogy Ciszjordániában az arabok és a zsidók külön utakon közlekedjenek, 58 százalékuk pedig tudatában van ugyan annak, hogy az arabokkal szemben apartheid rendszer van érvényben, de mégis támogatja azt (Ha’aretz, 2012. október 23.).
Az Izrael kapcsán USrael által erõltetett eddigi struccpolitika ellenére világosan látható, hogy ami ott történik, az egyáltalán nem egy alkalmi vagy egy kisebbségre korlátozott rasszizmus, mint a nyugati országok esetében, hanem a cionista vezetõk által propagált ideológia módszeres alkalmazása, és mint ilyen, az egész politikai és oktatási rendszer lényege. Az izraeli oktatási rendszer már gyermekkortól a szegregációt favorizálja, és arról igyekszik meggyõzni a zsidó nebulókat (a jelek szerint sikerrel), hogy õk a „kiválasztott néphez” tartoznak és az antiszemitizmus örökös áldozatai, de a „világ legerkölcsösebb hadserege” vigyáz rájuk.
Nurit Peled-Elhanan, aki összehasonlító irodalmat oktat a jeruzsálemi Héber Egyetemen, az ideológia és a propaganda oktatásban betöltött szerepét vizsgálva megállapította, hogy „az izraeli tankönyvek megfelelnek a rasszista diskurzus egyszerre verbális és vizuális összes kategóriájának”. Eklatánsan példázza ezt a fajta szemléletmódot a Derekh Erekh (Az értékek útja) nevet viselõ új egyetemi oktatási program, amely kertelés nélkül deklarálja, hogy „az arab fiatalemberek és a zsidó fiatal nõk közötti kapcsolatok fenyegetést jelentenek az ország zsidó többségére nézve”. Hamisítatlan rasszista agymosás folyik az izraeli iskolákban, amelyekben egyrészt a palesztinokat nem emberi lényekként, hanem kezelendõ „problémaként” ábrázolják (magát a „palesztin” szót sohasem használják), és archaikus, törzsi szokásokat követõ primitív lényeknek állítják be õket, akik mindig „ellenségesek”, „agresszorok” vagy „terroristák”, másrészt a rezsimet „ostromlott várként” dicsõítik, amelyre éppen ezért nem érvényesek a nemzetközi jog szabályai.
Eva Illouz szociológus szerint még az igazságügyi szervek sem mentesek az fajgyûlölettõl: „Az izraeli arabok persze állampolgárok, de az állampolgárságuk csak egyszerû adminisztratív tény, nem pedig egy aktív részvételi forma Izrael kultúrájában, politikájában és gazdaságában (Le Monde, 2012. november 4.). Izrael „alaptörvénye” - az ország területi határát rögzítõ alkotmány híján - proklamálja, hogy zsidó államról van szó. Az új törvény, amelyet Netanjahu és Lieberman akar elfogadtatni, arra fog kötelezni minden izraeli állampolgárt, legyen bár keresztény, muzulmán vagy ateista, hogy kitoloncolás terhe mellett tegyen hûségesküt az állam zsidó jellegére.
Valójában ez a teokrácia és a demokrácia vadházassága, szalonképesnek aligha mondható „zabigyerekekkel”: az izraeli személyi igazolványban feltüntetik, hogy a birtokosa zsidó vagy arab; egyedül a zsidó vallásos házasságnak van anyakönyvi értéke, a más vallási rítus szerinti házasság csak „elismert”; az igazságszolgáltatás diszkriminál az elkövetõ faji/etnikai jellege alapján, vagyis egy izraeli palesztin rendszerint súlyosabb büntetést kap, mint egy zsidó; a földterület alig két százaléka van izraeli palesztinok kezében, mert egy törvény felhatalmazza a Zsidó Ügynökséget, hogy megakadályozza a földek eladását nem zsidóknak stb.
Ahogyan Amnon Be’eri Sulitzeanu, az izraeli arabok és zsidók egyenlõségéért küzdõ egyik szervezet társigazgatója írja, „2010-ben majdnem teljes a zsidók és arabok közötti szegregáció Izraelben. Számunkra, akik itt élünk, ez magától értetõdõ dolog” (Ha’aretz, 2010. október 29.). A Human Rights Watch 2010. decemberi jelentése ismételten megerõsíti, hogy „a palesztinok szisztematikus diszkrimináció áldozatai fajuk, etnikai és nemzeti eredetük miatt, amelynek következtében megfosztják õket villamosságtól, víztõl, utaktól és iskoláktól, miközben a szomszédos zsidó telepesek élvezik mindezeket a közszolgáltatásokat”. A 2011 novemberében Fokvárosban összeült Russel Bíróság Palesztináért - amely eminens nemzetközi jogászokat tömörített abból a célból, hogy megítéljék, Izraelben apartheid rendszer van vagy sem - arra a következtetésre jutott, hogy „Izrael a palesztin népet egy intézményesített uralmi rendszernek veti alá, amely a nemzetközi jog értelmében apartheidnek minõsül. Ez a diszkriminációs rezsim változó formákkal és intenzitással nyilvánul meg a palesztinok eltérõ kategóriáival szemben, a lakóhelyüktõl függõen. Izrael palesztin állampolgárai, noha szavazati joguk van, az izraeli jog szerint nem képezik a zsidó nemzet részét, következésképpen meg vannak fosztva a zsidó nemzetiségbõl eredõ elõnyöktõl, és az elismert emberi jogok széles skáláját érintõ szisztematikus megkülönböztetésnek vannak alávetve.”
Vége-hossza sincs a palesztin õslakosokat hátrányosan megkülönböztetõ izraeli intézkedések sorának. Egyes utak használatát megtiltották a nem zsidók számára, ugyanakkor megalázó közúti ellenõrzésekkel is korlátozzák a forgalmat. A B’Tselem békeközpont 2008-ban 459 útakadályt és 66 ellenõrzõ pontot tartott számon Ciszjordániában. Az ún. Távollét törvénye lehetõvé teszi az elüldözött arabok házainak kisajátítását. A palesztin területeket megfosztják az ivóvíztõl, amelybõl napi 70 liter jár egy palesztinnak, 300 liter egy zsidónak. Az izraeli belsõ elhárítás (Sahak) „megszûri” az arab diákokat, hogy kizárhatók legyenek az egyetemekrõl. A nemzetközi (és az izraeli) jog szerint törvénytelen módon bebörtönöznek kiskorúakat kõdobálás vádjával, miközben a 2011-ben életbe léptetett, sztálinista ihletésû „bojkottellenes” törvény megtiltja az izraeli politika bírálatát, és így tovább ...
Izraelben „az idén huszonöt rasszista törvénytervezetet nyújtottak be, és tíznél többet meg is szavaztak, de alig egy maréknyi zsidó állampolgár ment ki tüntetni az utcára. Több mint háromszáz jogellenesen bebörtönzött személy folytatott teljes éhségsztrájkot két hónapon keresztül, és alig egy maréknyi zsidó állampolgár tüntetett. Gyermekek ezrei nem járnak iskolába Kelet-Jeruzsálemben, mert a zsidó oktatási miniszter nem nyitja meg az osztályokat elõttük, és mert a rasszista állampolgársági törvény sehonnai állampolgárokká változtatta õket, és senki nem megy ki tüntetni. Családokat választanak szét, lakosokat toloncolnak ki, földeket sajátítanak ki, gyermekeket ágyukból rángatnak ki és kegyetlen vallatásnak vetnek alá, családokat dobnak ki házaikból az utcára, farmereket kínoznak meg kipát viselõ vadállatok a hadsereg védelme alatt és a kormány parancsára - és alig néhányan mennek ki tüntetni az utcára. Íme a cionista mozgalom sikerének csúcsa. Izrael Állam, amelyet hivatalosan apartheid államnak nyilvánítottak, azáltal különbözteti meg magát, ami mindig is a rasszizmus legtipikusabb módszere volt: az emberi lények osztályozásával.” Mindezt nem egy megrögzött antiszemita mondja, hanem a már említett Nurit Peled-Elhanan (részlet 2012. június 9-i beszédébõl), akinek a 14 éves lánya egy palesztin öngyilkos merénylet során vesztette életét.
Miközben tehát Izrael zsidó lakosait - az elõbbiek szerint - többnyire hidegen hagyja a palesztin honfitársaikat sújtó mindennapos államhatalmi atrocitások és vegzatúrák ténye, addig nálunk egy teljesen félreértett és szándékosan félremagyarázott mondat - tehát puszta szavak, nem pedig konkrét tettek - hatására tízezrek mozdulnak meg, sõt létrejön az ad hoc politikai nagykoalíció a „szélsõségesek” karanténba zárása végett és egyes paranoiás agyakban vizionált nácizmus/fasizmus rémképe ellen. Ha az alkalomra teljes létszámban összekolompolt hitfelekezet valóban a fasizmus ellen akart volna tüntetni, akkor a Kossuth tér helyett inkább a Fullánk utcába kellett volna menniük. Valódi fasizmus ugyanis már csak Izraelben létezik, hiszen három fõ jellegzetessége: a nacionalizmus, az autoritarizmus és az etnocentrizmus tökéletesen passzol a cionista rezsimre, amely külügyminisztere, Avigdor Lieberman szerint egy „etnikailag homogén” állam létrehozására törekszik (Le Monde, 2010. szeptember 19.)
1948. december 4-én az USA-ba látogató Menahem Begin személye elleni tiltakozásul 26 amerikai zsidó személyiség (köztük Albert Einstein) levelet küld a New York Timesnak. Ebben Begin pártját úgy mutatják be, mint amely „nagyon közel áll a náci és fasiszta pártokhoz ... tagságát a volt Irgun Cvai Leumi palesztinai szélsõjobboldali soviniszta terrorszervezet adja ... a zsidó közösségen belül az ultranacionalizmus, a vallási miszticizmus és a faji felsõbbrendûség keverékét prédikálják ... terroruralmat honosítottak meg ... egy ’vezérállam’ (Leader State) létrehozása céljából. (...) A múltbéli tetteikbõl megítélhetjük, hogy mit lehet várni tõlük a jövõben.”
2001. december 14-én Németh Sándor, a Hit Gyülekezete guruja imigyen hirdet igét Hetek c. lapjukban: „Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Izraelnek az állami, politikai jelentõsége mellett teológiai és szellemi jelentõsége is egyedülálló. (...) Mi - sokakkal együtt - Izraelt a jövõ kulcsának tartjuk. Azok, akik az isteni és jó oldalra akarnak állni, azoknak a sötétség idejében Izrael és a zsidó nép mellé kell állniuk.”
2012. december 2-án valójában egy keresztény cionista erõdemonstráció zajlott Budapesten az Einstein és társai által anno megjósolt, Begin és követõi által pedig idõközben létrehozott „vezérállam” melletti szimpátia kinyilvánítására. Potenciális hazai kollaboránsainak tömege és fanatizmusa láttán minden okunk megvan aggódni, felháborodni vagy akár rettegni.
Forrás: Link
Hozzaszolasok
#1 |
Perje
- 2013. January 19. 18:37:17
#2 |
buvarkund
- 2013. January 19. 21:26:24
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.