Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Cikk hierarchia
Cikkek föoldala » Beküldött cikkek, írások, hírek » A magyar-zsidó együttélés leküzdhetetlen akadályai
A magyar-zsidó együttélés leküzdhetetlen akadályai
Természetesen ezeknek az álvitáknak a célja - túl azon, hogy a magyarság körében erõsítsék a bûntudat érzését - az, hogy eltereljék a figyelmet a lényegrõl. Ugyanis amirõl valóban érdemes lenne vitatkozni, az a következõ: vajon az 1944-et megelõzõ több mint fél évszázad során a zsidóság erõszakos térfoglalása (a gazdasági-kulturális élet megszállása, a magyarellenes Károlyi-rezsim támogatása, a zsidóságnak a vörös diktatúrában játszott kiemelt szerepe, a nemzeti célok iránti közömbös, sõt ellenséges magatartás stb.) milyen szerepet játszott a zsidótörvények megszületésében és a deportálásokban? Másképpen megfogalmazva a kérdést, amelyet az állítólag demokratikus Magyarországon feltenni sem szabad: vajon milyen mértékben járult hozzá az antiszemita érzelmek kialakulásához az a tény, hogy a zsidóság bizonyos körei lényegében uralmuk alá hajtották Magyarországot? Nem lehetséges, hogy a magyarság szabadulni akart a halálos ölelésbõl, és ezért mûködtek aktívan közre a hatóságok és a közigazgatás a deportálásokban? És ebbõl a kérdésbõl fakad a világon feltehetõ egyik leginkább eretnek kérdés, melyre még gondolni is halálos vétek: bûnös-e az a nemzet, amelyik vissza szeretné szerezni önrendelkezési jogát a saját hazájában?
Lenin-fiúk "munka" közben
Teljesen mindegy különben, mirõl zajlik ez a nevetséges vita, mindegy, mirõl beszél a cionistáktól rettegõ, gerinctelen Áder, a megfélemlített Orbán, mivel fenyegetõzik Netanjahu, Clinton, Rosenthal asszonyság vagy éppen Köves Slomó. Nincsen különösebb jelentõsége a fideszes megalázkodásoknak és a Mazsihisz meg az összes zsidó hatalmi központ és média átkozódásainak és hazudozásainak. A valóság ugyanis az, hogy a "magyar –zsidó békés együttélés" útjában legyõzhetetlennek tûnõ akadályok tornyosulnak immár közel másfél évszázada.
Értelmes és okos emberek (akik persze mind "fasiszták","nácik" és "antiszemiták") tisztában voltak a magyarság és a zsidóság kapcsolatrendszerének feloldhatatlan ellentmondásaival, sok-sok évtizeddel – egyesek szerint több mint egy évszázaddal – ezelõtt is. Miként Adolf Hitler is világosan megértette: a német-zsidó békés együttélés hosszabb távon lehetetlen. Legalábbis addig nem lehetséges, amíg a zsidó megmarad zsidónak és a német pedig németnek. A nemzetiszocialisták felismerték, hogy a két nép nem létezhet egymás mellett, mivel a zsidóság csakis akkor képes együtt élni másokkal, ha uralkodik fölöttük, viszont a büszke németek nem tûrik el, hogy bárki is elnyomja õket. Az ellentmondás tehát feloldhatatlannak látszott. A németség a második világháborúban tényleg totális vereséget szenvedett: nem csupán a fronton gyõzték le, de nemzeti ideáljaitól is megfosztották. Amikor a zsidók példaként állítják elénk a németeket, mondván, õk bezzeg - velünk, magyarokkal ellentétben - "szembenéztek a múltjukkal" és "levonták a tanulságokat", akkor ez magyarra fordítva annyit jelent: a németek behódoltak a hódítók elõtt, és nemzetként megszûntek létezni. Ennek a ténynek persze messzire ható következménye van, elõbb-utóbb ugyanis a lakossággá züllött németség is kisebbségbe szorul saját egykori hazájában. A Németország fölött uralkodó cionisták a liberalizmus, a multikulti, az erkölcsi züllés ösztönzése révén néhány évtizeden belül fizikai szempontból is olyan helyzetbe hozzák az egykori németek leszármazottait, ahonnan nem lehetséges már a talpra állás.
A zsidóság, nyíltan ugyan ki nem mondva, de teljesen egyértelmûen mindenütt a teljes hatalom megragadására törekszik. Számukra a "békés együttélés" és a "tolerancia", "egymás elfogadása" annyit jelent, hogy a gazdanép, pisszenés nélkül, beletörõdik elnyomott helyzetébe. Aki hajlandó alávetni magát a cionista zsidók korlátlan uralmának, az pénzhez, hivatalhoz, vezetõ pozícióhoz jut, és õ lesz a "tisztességes ember", a "demokrata" és a "humanista". Azon kevesek pedig, akik nem tudják elfogadni, hogy idegenek parancsolgatnak nekik és uralják a hazájukat, nem csupán az "elit" soraiból szorulnak ki, hanem "antiszemiták" és "nácik" is lesznek. Rájuk a teljes kirekesztés, egyes esetekben pedig a börtön vár.
A nemzeti érzelmû magyarokról tévesen állítják, hogy idegengyûlölõk lennének. Engem például a legkevésbé sem zavar, ha más vallású, más bõrszínû, másként gondolkodó embereket látok magam körül. Sõt, érdeklõdve szemlélem a "másságot". Türelmünk azonban addig tart, amíg az "eltérõ identitásúak" nem akarnak uralkodni fölöttünk, nem akarják ránk kényszeríteni az életszemléletüket, és nem kezdenek el élõsködni rajtunk. Ez az oka annak, hogy nincsen semmi bajunk a Magyarországon élõ kínaiakkal vagy éppen a muzulmánokkal. Három kisebbség hangadóival van gondunk: a buzik egy részével azért, mert pofátlanul népszerûsítik és ránk akarják kényszeríteni életellenes "életmódjukat", a cigányokkal azért, mert jelentõs hányaduk élõsködik és bûnözik, a cionista zsidók iránti ellenszenv oka pedig az - ha valaki nem tudná -, hogy teljes mértékben uralni akarják a hazánkat (és uralmi céljaik érdekében ráadásul kijátsszák, és ellenünk hangolják a másik két kisebbséget).
A "magyar- zsidó békés együttélés" akkor lenne lehetséges, ha a cionista zsidók nem akarnák "felvásárolni" az országot, vagyis készek lennének egyenrangú polgárként élni a magyarok mellett. Erre azonban nem hajlandók, és elsõsorban persze nem azért, mert õk "tehetségesebbek" és a "versenyben" eleve fölénk kerekednek. A zsidóság két ok miatt nem mond le kiváltságairól és nem hagy fel (világ)uralmi törekvéseivel. Egyrészt azért, mert részben éppen a holovallás dogmatikája a fejükbe verte, hogy ha nem õk uralkodnak valahol, akkor a befogadó (szerintük "tehetségtelen" és "bûnbakkeresõ") nép ellenük fordul, és "küldi õket a gázkamrába". A másik ok pedig, hogy a cionisták uralják az egész nyugati világot, és õk rendelkeznek az USA és szövetségeseinek hadserege, titkosszolgálatai, pénzügyei, gazdasági élete és médiája fölött. Olyan még nem fordult elõ a történelem folyamán, hogy egy etnikai vagy bármilyen más alapon szervezõdõ, minden hatalmat a kezében összpontosító elit önként lemondjon a hatalomról. (Hozzáteszem: minden uralkodó elit etnikai alapon szervezõdik, egész egyszerûen azért, mert az etnikai összetartozás a legerõsebb összekötõ kapocs az emberek között, márpedig az alattvalók engedetlenségére tekintettel igencsak szükséges a hatalmon lévõk összetartása.)
Ha tehát a cionista zsidóság nem akar és nem is képes kibújni a bõrébõl (mert ha megtenné, nem lenne többé az, ami, vagyis cionista zsidóság), marad a másik lehetõség: a magyarságnak kellene feladnia önazonosságát a "békés együttélés érdekében" – vagyis a magyar nemzetnek alá kellene vetnie magát a cionisták uralmának. Mondhatnánk, ez már bekövetkezett, hiszen honfitársaink egy része oly mértékben félre van vezetve, hogy észre sem veszi, mi történik körülötte, az értelmesebbek közül viszont sokan egzisztenciális okokból nem mernek megszólalni, sõt, éppenséggel az ország urainak a szekértolójává szegõdnek. Nagyon kevesen vannak, akik nem csak tudják, hogy kik uralják Magyarországot, de ellenállni is hajlandók.
A magyarság jóval több, mint egy évszázada vergõdik a zsidóság bizonyos köreinek a szorításában. (Legalábbis a tiszaeszlári per óta teljesen egyértelmû, hogy milyen feltételek mellett akarnak velünk "együtt élni". Nem együtt élni akarnak természetesen, hanem uralni minket.) Mindennek fényében lehet csak megítélni az "antiszemitizmust", a "zsidótörvényeket" és a "deportálásokat". 1944-ben a magyarság jelentõs része úgy érezte: a németek által követelt háborús szükségintézkedés - a deportálás -, kegyetlen eljárás ugyan, amely azonban megszabadítja végre a magyarságot az õt fojtogató idegen erõ karmai közül. Természetesen senki sem akarta a halálba küldeni a zsidókat (a németek sem), a hosszabb távú cél a kitelepítésük volt. (1944-ben egyrészt a háború folytatásához szükséges németországi munkaerõ-utánpótlás biztosítása céljából, másrészt a Vörös Hadsereg közeledése miatt, biztonsági megfontolásokból ítélték elkerülhetetlennek a német és magyar vezetõk a zsidók deportálását. A zsidóság kitelepítése a távlati cél volt.)
A történelmi elõzmények ismeretében kell tehát megítélni azt a kérdést, milyen mértékben tekinthetõ "bûnnek" a magyar hatóságok közremûködése a zsidóság deportálásában 1944-ben. A történelmi összefüggéseibõl kiragadva, pusztán erkölcsi alapon egyetlen eseményrõl sem lehet hiteles és valós képet alkotni! (Mielõtt bárki hisztériázni és õrjöngeni kezdene, feltenném a kérdést: vajon a 800 ezer palesztin elüldözését a szülõföldjérõl 1948-ban, 12 millió német kitelepítését 1945-46-ban Kelet-Európából, a német polgári lakosság bombázását a háború alatt és Hirosima és Nagaszaki lakóinak lemészárlását 1945-ben a mostani vita résztvevõi miként ítélik meg? Ha a felsorolt háborús bûncselekményeket is "történelmi összefüggéseiben szemlélik", akkor miért nem lehet a zsidóság deportálását is "történelmi összefüggéseiben szemlélni"?) Hiszen a zsidótörvényeket és a deportálásokat megelõzte az évtizedek óta zajló erõszakos zsidó térfoglalás. Ha a zsidóság egyenrangú félként kezelné a magyarságot – illetve ha a magyarországi kormányzat nem a cionisták bábja lenne – akkor megindulhatna a párbeszéd a kölcsönösség alapján. De természetesen szó sincs kölcsönösségrõl, mert a zsidók csakis tõlünk kívánnak kollektív bûnbánatot és megalázkodást. Holott a zsidóknak is lenne miért bocsánatot kérniük a magyar nemzettõl: a korlátlan hatalmi törekvésekért, a gazdasági, kulturális élet megszállásáért, a magyarellenes Károlyi-rezsim támogatásáért, a vörös terrorért, a revíziós törekvések akadályozásáért, a hazánkat leigázó Vörös Hadsereggel történõ együttmûködésért, a történelmi középosztály lefejezésében játszott szerepért, az úgynevezett népbírósági perekért, a kommunista rendszer támogatásáért. Bocsánatkéréssel tartoznak az 1990 utáni rablóprivatizációért, a magyar gazdaság kiárusításáért, az izraeli fölvásárlásért, nemzeti öntudat elsorvasztásában játszott szerepükért, hazánk cionista gyarmatosításáért. De miért kérne bocsánatot a zsidóság az országfoglalásért, amelyet a jövõben még erõteljesebben folytatni kíván?
A jövõt tekintve abban reménykedhetünk, hogy valamilyen csoda folytán összeomlik a globális világrend, és akkor a cionistáknak a nyugati világban – és benne Magyarországon – élvezett korlátlan uralmának is esetleg vége szakad. A másik lehetõség, ha egy nemzeti kormány azonnal és radikálisan kivonja hazánkat a cionista világbirodalom kebelébõl. Csakis egy független Magyarországon lesz képes a magyarság visszaszerezni önrendelkezési jogát a saját hazájában.
Perge Ottó - Kuruc.info
http://kuruc.info...
Lenin-fiúk "munka" közben
Teljesen mindegy különben, mirõl zajlik ez a nevetséges vita, mindegy, mirõl beszél a cionistáktól rettegõ, gerinctelen Áder, a megfélemlített Orbán, mivel fenyegetõzik Netanjahu, Clinton, Rosenthal asszonyság vagy éppen Köves Slomó. Nincsen különösebb jelentõsége a fideszes megalázkodásoknak és a Mazsihisz meg az összes zsidó hatalmi központ és média átkozódásainak és hazudozásainak. A valóság ugyanis az, hogy a "magyar –zsidó békés együttélés" útjában legyõzhetetlennek tûnõ akadályok tornyosulnak immár közel másfél évszázada.
Értelmes és okos emberek (akik persze mind "fasiszták","nácik" és "antiszemiták") tisztában voltak a magyarság és a zsidóság kapcsolatrendszerének feloldhatatlan ellentmondásaival, sok-sok évtizeddel – egyesek szerint több mint egy évszázaddal – ezelõtt is. Miként Adolf Hitler is világosan megértette: a német-zsidó békés együttélés hosszabb távon lehetetlen. Legalábbis addig nem lehetséges, amíg a zsidó megmarad zsidónak és a német pedig németnek. A nemzetiszocialisták felismerték, hogy a két nép nem létezhet egymás mellett, mivel a zsidóság csakis akkor képes együtt élni másokkal, ha uralkodik fölöttük, viszont a büszke németek nem tûrik el, hogy bárki is elnyomja õket. Az ellentmondás tehát feloldhatatlannak látszott. A németség a második világháborúban tényleg totális vereséget szenvedett: nem csupán a fronton gyõzték le, de nemzeti ideáljaitól is megfosztották. Amikor a zsidók példaként állítják elénk a németeket, mondván, õk bezzeg - velünk, magyarokkal ellentétben - "szembenéztek a múltjukkal" és "levonták a tanulságokat", akkor ez magyarra fordítva annyit jelent: a németek behódoltak a hódítók elõtt, és nemzetként megszûntek létezni. Ennek a ténynek persze messzire ható következménye van, elõbb-utóbb ugyanis a lakossággá züllött németség is kisebbségbe szorul saját egykori hazájában. A Németország fölött uralkodó cionisták a liberalizmus, a multikulti, az erkölcsi züllés ösztönzése révén néhány évtizeden belül fizikai szempontból is olyan helyzetbe hozzák az egykori németek leszármazottait, ahonnan nem lehetséges már a talpra állás.
A zsidóság, nyíltan ugyan ki nem mondva, de teljesen egyértelmûen mindenütt a teljes hatalom megragadására törekszik. Számukra a "békés együttélés" és a "tolerancia", "egymás elfogadása" annyit jelent, hogy a gazdanép, pisszenés nélkül, beletörõdik elnyomott helyzetébe. Aki hajlandó alávetni magát a cionista zsidók korlátlan uralmának, az pénzhez, hivatalhoz, vezetõ pozícióhoz jut, és õ lesz a "tisztességes ember", a "demokrata" és a "humanista". Azon kevesek pedig, akik nem tudják elfogadni, hogy idegenek parancsolgatnak nekik és uralják a hazájukat, nem csupán az "elit" soraiból szorulnak ki, hanem "antiszemiták" és "nácik" is lesznek. Rájuk a teljes kirekesztés, egyes esetekben pedig a börtön vár.
A nemzeti érzelmû magyarokról tévesen állítják, hogy idegengyûlölõk lennének. Engem például a legkevésbé sem zavar, ha más vallású, más bõrszínû, másként gondolkodó embereket látok magam körül. Sõt, érdeklõdve szemlélem a "másságot". Türelmünk azonban addig tart, amíg az "eltérõ identitásúak" nem akarnak uralkodni fölöttünk, nem akarják ránk kényszeríteni az életszemléletüket, és nem kezdenek el élõsködni rajtunk. Ez az oka annak, hogy nincsen semmi bajunk a Magyarországon élõ kínaiakkal vagy éppen a muzulmánokkal. Három kisebbség hangadóival van gondunk: a buzik egy részével azért, mert pofátlanul népszerûsítik és ránk akarják kényszeríteni életellenes "életmódjukat", a cigányokkal azért, mert jelentõs hányaduk élõsködik és bûnözik, a cionista zsidók iránti ellenszenv oka pedig az - ha valaki nem tudná -, hogy teljes mértékben uralni akarják a hazánkat (és uralmi céljaik érdekében ráadásul kijátsszák, és ellenünk hangolják a másik két kisebbséget).
A "magyar- zsidó békés együttélés" akkor lenne lehetséges, ha a cionista zsidók nem akarnák "felvásárolni" az országot, vagyis készek lennének egyenrangú polgárként élni a magyarok mellett. Erre azonban nem hajlandók, és elsõsorban persze nem azért, mert õk "tehetségesebbek" és a "versenyben" eleve fölénk kerekednek. A zsidóság két ok miatt nem mond le kiváltságairól és nem hagy fel (világ)uralmi törekvéseivel. Egyrészt azért, mert részben éppen a holovallás dogmatikája a fejükbe verte, hogy ha nem õk uralkodnak valahol, akkor a befogadó (szerintük "tehetségtelen" és "bûnbakkeresõ") nép ellenük fordul, és "küldi õket a gázkamrába". A másik ok pedig, hogy a cionisták uralják az egész nyugati világot, és õk rendelkeznek az USA és szövetségeseinek hadserege, titkosszolgálatai, pénzügyei, gazdasági élete és médiája fölött. Olyan még nem fordult elõ a történelem folyamán, hogy egy etnikai vagy bármilyen más alapon szervezõdõ, minden hatalmat a kezében összpontosító elit önként lemondjon a hatalomról. (Hozzáteszem: minden uralkodó elit etnikai alapon szervezõdik, egész egyszerûen azért, mert az etnikai összetartozás a legerõsebb összekötõ kapocs az emberek között, márpedig az alattvalók engedetlenségére tekintettel igencsak szükséges a hatalmon lévõk összetartása.)
Ha tehát a cionista zsidóság nem akar és nem is képes kibújni a bõrébõl (mert ha megtenné, nem lenne többé az, ami, vagyis cionista zsidóság), marad a másik lehetõség: a magyarságnak kellene feladnia önazonosságát a "békés együttélés érdekében" – vagyis a magyar nemzetnek alá kellene vetnie magát a cionisták uralmának. Mondhatnánk, ez már bekövetkezett, hiszen honfitársaink egy része oly mértékben félre van vezetve, hogy észre sem veszi, mi történik körülötte, az értelmesebbek közül viszont sokan egzisztenciális okokból nem mernek megszólalni, sõt, éppenséggel az ország urainak a szekértolójává szegõdnek. Nagyon kevesen vannak, akik nem csak tudják, hogy kik uralják Magyarországot, de ellenállni is hajlandók.
A magyarság jóval több, mint egy évszázada vergõdik a zsidóság bizonyos köreinek a szorításában. (Legalábbis a tiszaeszlári per óta teljesen egyértelmû, hogy milyen feltételek mellett akarnak velünk "együtt élni". Nem együtt élni akarnak természetesen, hanem uralni minket.) Mindennek fényében lehet csak megítélni az "antiszemitizmust", a "zsidótörvényeket" és a "deportálásokat". 1944-ben a magyarság jelentõs része úgy érezte: a németek által követelt háborús szükségintézkedés - a deportálás -, kegyetlen eljárás ugyan, amely azonban megszabadítja végre a magyarságot az õt fojtogató idegen erõ karmai közül. Természetesen senki sem akarta a halálba küldeni a zsidókat (a németek sem), a hosszabb távú cél a kitelepítésük volt. (1944-ben egyrészt a háború folytatásához szükséges németországi munkaerõ-utánpótlás biztosítása céljából, másrészt a Vörös Hadsereg közeledése miatt, biztonsági megfontolásokból ítélték elkerülhetetlennek a német és magyar vezetõk a zsidók deportálását. A zsidóság kitelepítése a távlati cél volt.)
A történelmi elõzmények ismeretében kell tehát megítélni azt a kérdést, milyen mértékben tekinthetõ "bûnnek" a magyar hatóságok közremûködése a zsidóság deportálásában 1944-ben. A történelmi összefüggéseibõl kiragadva, pusztán erkölcsi alapon egyetlen eseményrõl sem lehet hiteles és valós képet alkotni! (Mielõtt bárki hisztériázni és õrjöngeni kezdene, feltenném a kérdést: vajon a 800 ezer palesztin elüldözését a szülõföldjérõl 1948-ban, 12 millió német kitelepítését 1945-46-ban Kelet-Európából, a német polgári lakosság bombázását a háború alatt és Hirosima és Nagaszaki lakóinak lemészárlását 1945-ben a mostani vita résztvevõi miként ítélik meg? Ha a felsorolt háborús bûncselekményeket is "történelmi összefüggéseiben szemlélik", akkor miért nem lehet a zsidóság deportálását is "történelmi összefüggéseiben szemlélni"?) Hiszen a zsidótörvényeket és a deportálásokat megelõzte az évtizedek óta zajló erõszakos zsidó térfoglalás. Ha a zsidóság egyenrangú félként kezelné a magyarságot – illetve ha a magyarországi kormányzat nem a cionisták bábja lenne – akkor megindulhatna a párbeszéd a kölcsönösség alapján. De természetesen szó sincs kölcsönösségrõl, mert a zsidók csakis tõlünk kívánnak kollektív bûnbánatot és megalázkodást. Holott a zsidóknak is lenne miért bocsánatot kérniük a magyar nemzettõl: a korlátlan hatalmi törekvésekért, a gazdasági, kulturális élet megszállásáért, a magyarellenes Károlyi-rezsim támogatásáért, a vörös terrorért, a revíziós törekvések akadályozásáért, a hazánkat leigázó Vörös Hadsereggel történõ együttmûködésért, a történelmi középosztály lefejezésében játszott szerepért, az úgynevezett népbírósági perekért, a kommunista rendszer támogatásáért. Bocsánatkéréssel tartoznak az 1990 utáni rablóprivatizációért, a magyar gazdaság kiárusításáért, az izraeli fölvásárlásért, nemzeti öntudat elsorvasztásában játszott szerepükért, hazánk cionista gyarmatosításáért. De miért kérne bocsánatot a zsidóság az országfoglalásért, amelyet a jövõben még erõteljesebben folytatni kíván?
A jövõt tekintve abban reménykedhetünk, hogy valamilyen csoda folytán összeomlik a globális világrend, és akkor a cionistáknak a nyugati világban – és benne Magyarországon – élvezett korlátlan uralmának is esetleg vége szakad. A másik lehetõség, ha egy nemzeti kormány azonnal és radikálisan kivonja hazánkat a cionista világbirodalom kebelébõl. Csakis egy független Magyarországon lesz képes a magyarság visszaszerezni önrendelkezési jogát a saját hazájában.
Perge Ottó - Kuruc.info
http://kuruc.info...
Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.