OttĂł a "kedvencem" Attila volt, van ĂŠs lesz. Egy idĂľben meg akartam tanulni a "legjobb" verseit, de rĂĄjĂśttem, hogy mĂĄr tudom mindet, igaz a magam mĂłdjĂĄn.

Engedelmetekkel (ha tĂşl rĂ­mes is , kĂŠrlek nĂŠzzĂŠtek el nekem)!

LegyĂŠl...

FĂŠnnyel keresztelt Ăľsi Mag,
Szeresd mindig Tenmagad!
Titok lakozik e nĂŠvben,
LegyĂŠl szikla a szĂŠlben!

MĂşltunk ezer ĂŠs ezer ĂŠv,
Csillagpor mind, tiĂŠd.
VilĂĄg hiĂĄba ne tĂťnjĂśn el!
LegyĂŠl ki Ăľrt ĂĄll szĂźntelen!

Teremts, hisz evĂŠgre jĂśttĂŠl!
Áldås hogy magyarnak szßlethettÊl.
S mind fĂťszĂĄlat a harmat,
LegyĂŠl te, ki betakargat!

Ölelésed: forrásból folyó,
ErĂľt s hitet ĂĄtadĂł.
Igaz szĂłbĂłl FĂŠny-TudĂĄs fakad,
LegyĂŠl, ki ĂśrĂśkkĂŠ szabad!

Ültess magas fát, kevélyet!
Ágai közt fütyörészni fog az Élet.
LĂĄnya ĂŠs fia, AnyĂĄdnak-ApĂĄdnak,
LegyĂŠl hĂť szolgĂĄja Egyetlen HazĂĄdnak!

Ez nagyon szĂŠp, szĂ­vbĂľl jĂśvĂľ vers!

Ha mĂĄr JĂłzsef AtttilĂĄnĂĄl tartunk, Imre, nekem ezek a sorok jutottak eszembe, amikor az imĂĄdsĂĄgrĂłl beszĂŠltĂŠl:

"Mert Neked nincs szĂźksĂŠged a mi csudĂĄlĂĄsunkra, meg zsoltĂĄrolĂĄsunkra.
Mert sĂŠrtik fĂźledet talĂĄn a zajos ĂŠs ĂśrĂśkĂśs kĂśnyĂśrgĂŠsek.
Mert mĂĄst se tudunk, csak kĂśnyĂśrĂśgni, meg alĂĄzkodni, meg kĂŠrni.

EgyszerĂť rabszolgĂĄd vagyok, akit odaajĂĄndĂŠkozhatsz a Pokolnak is.
HatĂĄrtalan a birodalmad ĂŠs hatalmas vagy meg erĂľs, meg ĂśrĂśk.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam." (CSÖNDES ESTÉLI ZSOLTÁR részlet)

A' kiskĂŠsit.

Mennyi szÊplelkÝ tårsunk vala. Folytassåtok jó' fajtåim, legyenek szÊp estÊink.s_v s_8 

AlfĂśldi GĂŠza - HazĂĄtlanok

AlfĂśldi GĂŠza idegenben a nĂŠmetorszĂĄgi Essenben halt meg, sajnos az Ăľ ĂŠletĂŠben nem vĂĄlt valĂłra az alĂĄbbi verse, hogy "hazaindultak a hazĂĄtlan magyarok!" .
Ma, amikor mĂŠg NyĂ­rĂľ porhĂźvelye kĂśrĂźl is 2012-ben is az ĂĄtkozottak, hullagyalĂĄzĂł gyĂťlĂślkĂśdĂľ senkik veszett ugatĂĄsa hallatszik, szĂĄzszor igaz a az alĂĄbbi vers. Egyszer talĂĄn valĂłra vĂĄlik, ha lesz mĂŠg valakinak hazatĂŠrnie...
HazĂĄtlanok

HazĂĄtlanok! Akiket kitagad az otthon,
pĂĄr vĂŠresszĂĄjĂş, vĂŠragyĂş alak,
testvĂŠr, engedd, hogy ma titkon
a szĂ­vemre szorĂ­tsalak.
ÁtÜleljem fåradt vålladat,
letĂśrĂśljem fĂŠnylĂľ homlokod,
s beleĂŠgessem kĂ­nlĂłdĂł szĂ­vedbe,
leszĂźnk mi mĂŠg, pajtĂĄs, boldogok!
A HortobĂĄgy, az sohasem tagad meg,
rĂĄnk gondolnak az alfĂśldi fĂĄk,
s rĂłlunk beszĂŠlnek ott fent az ĂŠgen
a dĂŠlnek szĂĄllĂł vĂĄndor vadlibĂĄk.
Mert elĂľttĂźk szent ma is az a vĂŠtek,
hogy tenni mertĂźnk fĂŠlelmes nagyot,
s hogy nem akartunk rabszolga lenni,
de szĂĄzszor inkĂĄbb vagy hĂľs, vagy halott!
Hallod?... A szĂŠl dĂşdolja vĂ­gan
vĂŠres harcok ĂĄldott jelszavĂĄt:
a magyar elhull, meghal egy szĂĄlig,
de mĂŠg idĂĄig meg nem adta magĂĄt!
A magyar Isten a csillagos ĂŠgen
tudja, hogy mindent miĂŠrt tettĂźnk,
s hogy folt ne essĂŠk a magyar lelken,
fĂŠlholtan is csatĂĄra keltĂźnk.
S ti vĂŠreskezĂť sĂśtĂŠt bitangok,
mi vagyunk itt az igazi magyarok,
kitagadott, ĂŠs vĂŠrzĂľ szĂ­vĂť harcos,
ki ĂľszĂźl, ki fĂĄradt ĂŠs hazĂĄtlan csavarog.
Kiket nem csal haza jĂł hĂ­rrel levĂŠl,
hogy ĂĄll a hĂĄz, s van, amit csak akar,
ha hazamegyĂźnk, megyĂźnk, mert haza hĂ­v
orvul megĂślt szĂĄzezer magyar!
Nem a bĂştor ĂŠrdekel, merre,...
s ki rabolta ki az Ăľsi, drĂĄga hĂĄzat:
de hovĂĄ tunt egy milljĂł jĂł magyar,
hamis sĂĄfĂĄrok, lĂĄssuk a szĂĄmadĂĄst csak!
MegtĂśrt testĂť, megtĂŠpett anyĂĄk,
valakinek egyszer mĂŠg felelnie kell,
aki visszaĂŠlt otthon a fĂśld,
a templom ĂŠs az Isten nevivel!
Idegen fĂśldek fĂĄradt bolyongĂłja,
hallod-e, mi zĂşg az ĂŠjen ĂĄt?...
SzĂĄzezrek daloljĂĄk a fĂśld alĂłl,
hogy hazavĂĄrnak!... VĂĄrnak!... S TereĂĄd!
Mert Te vagy a magyar, kidobott fiĂş,
az atyai hĂĄzban idegen az Ăşr!
DisznĂłkkal esznek jĂł testvĂŠreid,
163s ha jĂśn az Ăşj Ăşr, tĂĄn mind meglapul!
De titokban mĂĄr Ăľk is ĂĄlmot szĂľnek,
megbĂźnhĂľdĂśtt, nagyszĂĄjĂş fiĂşk,
mert ez a sors, hĂľs, vagy halott,
a rabszolgasors nem magyar kiĂşt!
Ne sĂ­rj, testvĂŠr, hogy mĂĄr oly sokĂĄ,
mert eljĂśn egyszer a boldog pillanat,
s hazamegyĂźnk, a mĂĄmor reggele
vidĂĄm szĂ­vĂźnkre ha gĂľggel rĂĄszakad!
S akkor: dĂśngjĂśn a fĂśld, zengjen a dal,
zĂşgja az ĂŠgig, ki most csavarog,
hogy Ăľsi, szent, nagy, jogos szĂĄmadĂĄsra
hazaindultak a hazĂĄtlan magyarok!

Beleborzongtam a fentebbi vers olvasĂĄsa kĂśzben...
Mennyi tĂźrelem ĂŠs ĂśrĂśk vĂĄrakozĂĄs, de kitartani vĂŠgtelen vĂŠgekig, s megmaradni.

Ki messze van, ide vĂĄgyik
Mi itt, ĂŠs soha innen el!
Kit a Haza befogadott
Maradna, de mennie kell!
Pusztulni fog, mint mesĂŠben a sĂĄrkĂĄny
Pokol-hazamĂŠsz mĂŠreglelkĂť sĂĄtĂĄn!
Hallod zsidĂł? ĂŠrted szĂłl a harang
Holnap mĂĄr nem vagy, ajvĂŠkold ki magad!
Mit nagyapĂĄink 56-ban fĂŠlbe hagytak
Megkapod most patkĂĄnyfajzat!
S megszĂłlal ezer jel, ĂŠs mind az Ăľsi falak:
"MĂŠg rabkĂŠnt, ĂŠs ĂźldĂśzĂśttkĂŠnt is
mi voltunk egyedĂźl, aki jĂł maradt."

GyĂłni GĂŠza: Csak egy ĂŠjszakĂĄra

Csak egy ĂŠjszakĂĄra kĂźldjĂŠtek el Ăśket:
A pĂĄrtoskodĂłkat, a vitĂŠzkedĂśket.
Csak egy ĂŠjszakĂĄra:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtĂźnk,
Mikor a halĂĄlgĂŠp muzsikĂĄl felettĂźnk;
Mikor lĂĄthatatlan magja kĂŠl a kĂśdnek,
S gyilkos Ăłlom-fecskĂŠk szanaszĂŠt rĂśpkĂśdnek.

Csak egy ĂŠjszakĂĄra kĂźldjĂŠtek el Ăśket;
GerendatĂśrĂŠskor szĂĄlka-keresĂśket.
Csak egy ĂŠjszakĂĄra:
Mikor siketitĂśn bĂśgni kezd a grĂĄnĂĄt
S ugy nyĂśg a vĂŠres fĂśld, mintha gyomrĂĄt vĂĄgnĂĄk;
RobbanĂł golyĂłnak mikor fĂŠnye tĂĄmad
S vĂŠres vize kicsap a vĂŠn VisztulĂĄnak.

Csak egy ĂŠjszakĂĄra kĂźldjĂŠtek el Ăśket:
Az uzsoragarast fogukhoz verĂśket.
Csak egy ĂŠjszakĂĄra:
Mikor grĂĄnĂĄt-vulkĂĄn izzĂł kĂśzepĂŠn
Ugy forog a fĂŠrfi, mint a falevĂŠl;
S mire fĂśldre omlik, Ăł iszonyu omlĂĄs, -
SzĂŠp piros vitĂŠzbĂśl csak fekete csontvĂĄz.

Csak egy ĂŠjszakĂĄra kĂźldjĂŠtek el Ăśket:
A hitetleneket s az ĂźzĂŠrkedĂśket.
Csak egy ĂŠjszakĂĄra:
Mikor a pokolnak ĂŠgĂś torka tĂĄrul,
S vĂŠr csurog a fĂśldĂśn, vĂŠr csurog a fĂĄrĂłl
Mikor a rongy sĂĄtor nyĂśszĂśrĂśg a szĂŠlben
S halĂł honvĂŠd sĂłhajt: fiam... felesĂŠgem....

Csak egy ĂŠjszakĂĄra kĂźldjĂŠtek el Ăśket:
HosszĂş csahos nyelvvel hazaszeretĂśket.
Csak egy ĂŠjszakĂĄra:
VakitĂł csillagnak mikor tĂĄmad fĂŠnye,
LĂĄssĂĄk meg arcuk a San-folyĂł tĂźkrĂŠbe,
Amikor magyar vĂŠrt gĂśzĂślve hĂśmpĂślyget,
Hogy sirva sikoltsĂĄk: Istenem, ne tĂśbbet.

KĂźldjĂŠtek el Ăśket csak egy ĂŠjszakĂĄra.
Hogy emlĂŠkezzenek az anyjuk kinjĂĄra.
Csak egy ĂŠjszakĂĄra:
Hogy bujnĂĄnak Ăśssze megrĂŠmĂźlve, fĂĄzva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpĂĄzna;
Hogy tĂŠpnĂŠ az ingĂŠt, hogy vernĂŠ a mellĂŠt,
Hogy kiĂĄltnĂĄ bĂśgve: Krisztusom, mi kell mĂŠg!

Krisztusom, mi kell mĂŠg! VĂŠreim, mit adjak
ÁrjåÊrt a vÊrnek, csak Ên megmaradjak!
Hogy eskĂźdne mind-mind;
S hitetlen gĂśgjĂŠben, akit sosem ismert
Hogy hivnĂĄ a Krisztust, hogy hivnĂĄ az Istent:
Magyar vĂŠrem ellen soha-soha tĂśbbet!
- Csak egy ĂŠjszakĂĄra kĂźldjĂŠtek el Ăśket.

KertĂźnk szegletĂŠben vĂŠn fa ĂĄll

MĂŠg nĂŠhol fehĂŠr takarĂł fedi a kopĂĄr tĂŠli tĂĄjat, A dermesztĂľ hidegben kint, nem jĂĄr ember, se ĂĄllat.
MagĂĄnyra sĂşjtva kertĂźnk szegletĂŠben egy vĂŠn fa ĂĄll. Nem tudni, pihen, alszik, vagy meghalt mĂĄr.
Feljajdul, reccsen jajt egy Ăśreg ĂĄg,
Fekete szĂĄrnyĂĄt riadtan csapdosva Ăźl rĂĄ a nagy madĂĄr.
SĂśtĂŠt szemĂŠvel vĂĄdlĂłn rĂĄm mered,
SzeretnĂŠd kezdeni Ăşjra az ĂŠleted?
Mi az mit mertĂŠl akarni ĂŠs valĂłra vĂĄltottĂĄl,
Mely ĂĄlmod az mi veled a sĂ­rba szĂĄll.

MĂşlnak az ĂŠvek, idĂľd homokja lassan lepereg.

ElmentĂŠl elfutottĂĄl, fĂŠltĂŠl kiĂĄllni magadĂŠrt
GyĂĄva voltĂĄl lĂŠpni, kĂźzdeni , harcolni cĂŠljaidĂŠrt.
A fĂŠnyt az ĂĄrnyĂŠk vĂĄltja fel, elbĂşjhatsz benne,
JĂł neked, hisz a sĂśtĂŠtsĂŠg leple alatt tenned sem kell.
De a vĂŠn fa a kertĂźnk szegletĂŠben Ăşj ĂŠletre kel,
Ágai zÜldellþ koronåba bújnak, neki lesz mÊg holnap.


Annak akinek az Ăśreg fĂĄk oly sokat jelentenek...