Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
A szerb-koszovói szappanopera legújabb része - az ENSZ rendezésében
Koszovó és Szerbia képviselõinek hamarosan újra meg kellene kezdeniük tárgyalásaikat, melyek döntõ hatással bírnának az egész Balkán politikai stabilitására és jövõjére. Ehelyett azonban a felek újra az ENSZ tárgyalótermében folytatták egymás puhítását. Albánok és szerbek reménytelen, "se veled, se nélküled" viszonya, a tényleges megoldás reális esélye nélkül, tovább tart.
Távoli álláspontok
Akár egy olyan unalmas szappanopera legfrissebb epizódjaként is értelmezhetnénk Szerbia és Koszovó újabb diplomáciai csörtéjét, melyben soha semmi érdemi esemény nem történik, mivel a két szereplõ változatlan formában újra és újra csak saját igazát szajkózza. Csakhogy míg hasonló színvonalú mûvek szereplõinek tehetetlensége tét nélküli mások számára, addig a szerb-albán vita elhúzódása mind a két nép számára káros, sõt, ellehetetleníti a térség egészséges és hosszú távú gazdasági, politikai, társadalmi fejlõdését. Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása, vagyis 2008. február 17. óta már sok víz lefolyt a szerbeket és albánokat elválasztó Ibar folyón, de Belgrád még mindig görcsösen ragaszkodik a területhez, míg Pristina hallani sem akar az ott élõ szerbeknek nyújtandó autonómiáról.
Kedden, augusztus 21-én Hashim Thaci koszovói, és Ivica Daèiæ szerb miniszterelnökök az ENSZ New York-i székházában a Biztonsági Tanács ülésén feszültek egymásnak. Daèiæ, Szerbia új, a külföld által vegyes érzésekkel fogadott kormányának feje elsõ ízben képviselte országát a nemzetközi szervezet elõtt. Belgrád nevében természetesen ezúttal sem hangzott el más, mint hogy a szerbek soha semmilyen körülmények között nem fogadják el Koszovó függetlenségét, és kijelentette, hogy 1999 nyara óta 200 000 nem albán etnikumú lakosnak kellett elmenekülnie Koszovóból ahol a szerb kisebbség szisztematikus elûzése és megtörése zajlik.
Kattintson és nézegessen képeket Koszovóról!
Ahogy az várható volt, Daèiæ leszögezte, hogy Szerbia ezután is mindent megtesz azért, hogy blokkolja Koszovó különbözõ nemzetközi szervezetekhez való csatlakozását, de hajlandó tárgyalni a kapcsolatok rendezésérõl, egyúttal köszönetet mondott azoknak az ENSZ tagállamoknak, amelyek még nem ismerték el az albán többségû egykori szerbiai tartomány önállóságát. Thaci válaszul kijelentette, hogy Koszovó is hajlandó tárgyalni, de van egy "vörös vonal" amit nem lép át, tehát fel sem merülhet függetlenségének, egységének és területi sérthetetlenségének a kérdése.
A vitában a BT tagjai közül Kína és Oroszország Szerbia érdekei mellett állt ki, míg Nagy-Britannia és az USA Koszovó oldalán kardoskodott. Rosemary DiCarloz, az Egyesült Államok képviselõje külön kiemelte, hogy szeptembertõl véget ér az ország "felügyelt függetlensége", tehát az ottani intézményrendszert kontroláló nemzetközi Civil Iroda befejezi tevékenységét teljesen átadva az irányítást az albánoknak. Az USA követe még azt is hozzátette, hogy mindez jelzi, hogy Koszovóban egy demokratikus állam épül. Ez a kijelentés meglehetõsen idilli képet fest annak fényében, hogy 1999, vagyis a nemzetközi erõk bevonulása óta, Koszovó a drog-, fegyver-, ember- és szervkereskedelem új európai fellegvárává nõtte ki magát, és ezt a szerbek, akiknek saját magunknak is lenne mit kezdeniük a szervezett bûnözés és a korrupció témájában, soha nem felejtik el megemlíteni.
Pedig a tárgyalások egyszer már megkezdõdtek
A 2011 tavaszától kezdõdõ sorozatos tárgyalások folyamán a két civakodó oldal már ért el néhány gyakorlati kompromisszumot. Ilyenek a mozgásszabadságról, a közös határõrzési feladatokról, a másik fél által kiadott diplomák elismerésérõl szóló egyezségek, de Szerbia például elismerte Koszovó jogát is ahhoz, hogy nemzetközi tárgyalásokon saját nevével lépjen fel. Igaz ezt csak egy lábjegyzet kíséretében teheti, mely utal az ENSZ BT 1244-es számú határozatára, mely a tartományt nemzetközi felügyelet alá helyezi, de jogilag Szerbia részeként kezeli. Az apróbb ügyekben elért eredmények mellett viszont soha egy pillanatig sem volt remény az igazán fontos kérdések rendezésére, mint a Koszovóban, de különösen annak északi területén egy tömbben élõ és többséget alkotó szerbek esetében.
Koszovó etnikai térképe 2005-ben.
Az arányok manapság is hasonlóak
a piros színnel jelölt szerb területek
és az albánok zöld "tengere" között.
A közeledést ráadásul az újra és újra fellángoló, egyre erõszakosabb incidensek is hátráltatták, melyek gyakran a koszovói kormány hatalmát elismerni nem akaró helyi szerbek és a KFOR erõi között törtek ki. Szerbia gyakran hangsúlyozza, hogy a rendfenntartásért felelõs EULEX és KFOR nemzetközi erõi képtelenek megvédeni a koszovói szerbeket az albán szélsõségesek támadásaitól, és hogy azok szerbellenes magatartást tanúsítanak. Az albánok ezzel egy idõben Belgrádot vádolják az észak-koszovói szerbek támogatásával és azzal, hogy a területen jogtalanul próbálja saját fennhatóságát érvényesíteni.
Szerbia válasza erre persze egyszerû: hiszen hogyan lehetne egy területet jogtalanul kontrollálni, ha az a saját értelmezése szerint még mindig hozzá tartozik? A gyakorlatban ugyanakkor a szerb kormány (legalábbis az elõzõ, demokraták vezette) igen kevés befolyással bírt a helyi szerbekre, akik a központi koszovóival párhuzamos közigazgatást hoztak létre az Ibar folyótól északra, és hallani sem akarnak albán tisztviselõkrõl. Makacsságukhoz az is nagyban hozzájárul, hogy az Európai Unió által menedzselt albán-szerb tárgyalásokon általában éppen a koszovói szerbeket felejtették el megkérdezni véleményükrõl, ezzel is hozzájárulva a két nép közötti ellenségeskedés fennmaradásához, mely teljesen megakasztotta a kezdetben bíztató békülési folyamatot.
Nagy kérdés, hogy ez a folyamat hogyan és mikor fog új erõre kapni. Belgrádban ugyanis a májusi választások során a vezetés részben kicserélõdött, új elnökkel és kormánnyal. Igaz utóbbinak tagja, sõt, a miniszterelnököt adó ereje marad a korábbi kormányban is fontos szerepet vállaló Szocialista Párt (SPS), de ezúttal már a demokraták helyett az egykori szélsõjobbos radikálisokból kivált Haladó Párttal (SNS) karöltve. Ez a felállás bõven adhatna okot az aggodalomra, mivel összetételében, de konkrétan az abban résztvevõ politikusok személyében is megegyezik a Szerbiában és az egész Balkánon rossz emlékû milo¹eviæi '90-es évek szocialista-radikális nacionalista tandemjével, mely oly sok szenvedést okozott a térség népeinek és maguknak a szerbeknek is.
Nemzeti, vagy politikai érdek?
Az új kabinet eddigi külpolitikáját látva azonban a félelmek talán túlzóak. Az elnök, Tomislav Nikoliæ néhány furcsa nyilatkozatát inkább lehet az ügyetlenkedés és a diplomáciai járatlanság, mint sem a korábbi nacionalizmus újjáéledésének számlájára írni. Az is igaz viszont, hogy mind az SNS, mind az SPS a retorika szintjén határozottan ragaszkodik Koszovó megtartásához. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy nem csak az egykor keményvonalas politikusok, de a szerb közvélemény is kezd belefáradni abba, hogy úgy kell tenniük, mintha Koszovót még vissza lehetne szerezni, holott ez a hajó a gyakorlatban már a '90-es évek végén elment.
Kattintson és nézze meg Szerbia szép tájait is!
A szerb dacosság falán így egyre több repedés keletkezik. Már korábban felmerült az ötlet, hogy Belgrád a legmagasabb, tehát elnöki vagy kormányfõi szinten is tárgyalásokat kezdjen az alánokkal, ami pár éve még elképzelhetetlen volt. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy a szerbek már ahhoz sem ragaszkodnak, hogy Koszovó a tárgyalásokon a névtáblájára az említett furcsa lábjegyzetet tegye oda. Az engedékenység ugyannakkor csak nagyon lassan fog gyõzni szerb oldalon, fõleg úgy, hogy a másik oldalról sem találni túl nagy fogadókészséget.
Hashim Thaci és kormánya belpolitikai szempontból állandó nyomás alatt áll a koszovói ellenzék által, amelynek képviselõi már az ENSZ BT elõtt elmondott beszéde után rögtön kifejtették: a kormányfõ szavai nem elegek az albán érdekek védelmére, mert Thaci szerintük nem zárta ki annak a lehetõségét, hogy az északi-koszovói szerbek autonómiát kapjanak. A helyzet megoldhatatlansága albán részrõl éppen itt keresendõ: nem csak hogy hallani sem akarnak a szerb tömb anyaországhoz való visszacsatolásáról, de minden politikai erõ egymásra licitálva utasítja el a terület autonómiáját is, mindezt pedig nyugati szövetségeseinek teljes támogatásával.
A tárgyalások újrakezdésére szinte biztosan nem kerül sor már az idén, mivel a szerb kormány állítása szerint egyfajta társadalmi konszenzus elérésére törekszik elõször, amely jelenleg inkább tûnik idõhúzásnak. Ha szerbek és albánok tényleg normális mederben akarják felújítani a párbeszédet, akkor elsõdleges, hogy a napi belpolitikai haszonlesés ne írja felül a hosszú távú nemzeti érdekeket, erre ugyanis oly sok elrettentõ példa volt az elmúlt években mind albán, mind szerb oldalon.
Link
Távoli álláspontok
Akár egy olyan unalmas szappanopera legfrissebb epizódjaként is értelmezhetnénk Szerbia és Koszovó újabb diplomáciai csörtéjét, melyben soha semmi érdemi esemény nem történik, mivel a két szereplõ változatlan formában újra és újra csak saját igazát szajkózza. Csakhogy míg hasonló színvonalú mûvek szereplõinek tehetetlensége tét nélküli mások számára, addig a szerb-albán vita elhúzódása mind a két nép számára káros, sõt, ellehetetleníti a térség egészséges és hosszú távú gazdasági, politikai, társadalmi fejlõdését. Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása, vagyis 2008. február 17. óta már sok víz lefolyt a szerbeket és albánokat elválasztó Ibar folyón, de Belgrád még mindig görcsösen ragaszkodik a területhez, míg Pristina hallani sem akar az ott élõ szerbeknek nyújtandó autonómiáról.
Kedden, augusztus 21-én Hashim Thaci koszovói, és Ivica Daèiæ szerb miniszterelnökök az ENSZ New York-i székházában a Biztonsági Tanács ülésén feszültek egymásnak. Daèiæ, Szerbia új, a külföld által vegyes érzésekkel fogadott kormányának feje elsõ ízben képviselte országát a nemzetközi szervezet elõtt. Belgrád nevében természetesen ezúttal sem hangzott el más, mint hogy a szerbek soha semmilyen körülmények között nem fogadják el Koszovó függetlenségét, és kijelentette, hogy 1999 nyara óta 200 000 nem albán etnikumú lakosnak kellett elmenekülnie Koszovóból ahol a szerb kisebbség szisztematikus elûzése és megtörése zajlik.
Kattintson és nézegessen képeket Koszovóról!
Ahogy az várható volt, Daèiæ leszögezte, hogy Szerbia ezután is mindent megtesz azért, hogy blokkolja Koszovó különbözõ nemzetközi szervezetekhez való csatlakozását, de hajlandó tárgyalni a kapcsolatok rendezésérõl, egyúttal köszönetet mondott azoknak az ENSZ tagállamoknak, amelyek még nem ismerték el az albán többségû egykori szerbiai tartomány önállóságát. Thaci válaszul kijelentette, hogy Koszovó is hajlandó tárgyalni, de van egy "vörös vonal" amit nem lép át, tehát fel sem merülhet függetlenségének, egységének és területi sérthetetlenségének a kérdése.
A vitában a BT tagjai közül Kína és Oroszország Szerbia érdekei mellett állt ki, míg Nagy-Britannia és az USA Koszovó oldalán kardoskodott. Rosemary DiCarloz, az Egyesült Államok képviselõje külön kiemelte, hogy szeptembertõl véget ér az ország "felügyelt függetlensége", tehát az ottani intézményrendszert kontroláló nemzetközi Civil Iroda befejezi tevékenységét teljesen átadva az irányítást az albánoknak. Az USA követe még azt is hozzátette, hogy mindez jelzi, hogy Koszovóban egy demokratikus állam épül. Ez a kijelentés meglehetõsen idilli képet fest annak fényében, hogy 1999, vagyis a nemzetközi erõk bevonulása óta, Koszovó a drog-, fegyver-, ember- és szervkereskedelem új európai fellegvárává nõtte ki magát, és ezt a szerbek, akiknek saját magunknak is lenne mit kezdeniük a szervezett bûnözés és a korrupció témájában, soha nem felejtik el megemlíteni.
Pedig a tárgyalások egyszer már megkezdõdtek
A 2011 tavaszától kezdõdõ sorozatos tárgyalások folyamán a két civakodó oldal már ért el néhány gyakorlati kompromisszumot. Ilyenek a mozgásszabadságról, a közös határõrzési feladatokról, a másik fél által kiadott diplomák elismerésérõl szóló egyezségek, de Szerbia például elismerte Koszovó jogát is ahhoz, hogy nemzetközi tárgyalásokon saját nevével lépjen fel. Igaz ezt csak egy lábjegyzet kíséretében teheti, mely utal az ENSZ BT 1244-es számú határozatára, mely a tartományt nemzetközi felügyelet alá helyezi, de jogilag Szerbia részeként kezeli. Az apróbb ügyekben elért eredmények mellett viszont soha egy pillanatig sem volt remény az igazán fontos kérdések rendezésére, mint a Koszovóban, de különösen annak északi területén egy tömbben élõ és többséget alkotó szerbek esetében.
Koszovó etnikai térképe 2005-ben.
Az arányok manapság is hasonlóak
a piros színnel jelölt szerb területek
és az albánok zöld "tengere" között.
A közeledést ráadásul az újra és újra fellángoló, egyre erõszakosabb incidensek is hátráltatták, melyek gyakran a koszovói kormány hatalmát elismerni nem akaró helyi szerbek és a KFOR erõi között törtek ki. Szerbia gyakran hangsúlyozza, hogy a rendfenntartásért felelõs EULEX és KFOR nemzetközi erõi képtelenek megvédeni a koszovói szerbeket az albán szélsõségesek támadásaitól, és hogy azok szerbellenes magatartást tanúsítanak. Az albánok ezzel egy idõben Belgrádot vádolják az észak-koszovói szerbek támogatásával és azzal, hogy a területen jogtalanul próbálja saját fennhatóságát érvényesíteni.
Szerbia válasza erre persze egyszerû: hiszen hogyan lehetne egy területet jogtalanul kontrollálni, ha az a saját értelmezése szerint még mindig hozzá tartozik? A gyakorlatban ugyanakkor a szerb kormány (legalábbis az elõzõ, demokraták vezette) igen kevés befolyással bírt a helyi szerbekre, akik a központi koszovóival párhuzamos közigazgatást hoztak létre az Ibar folyótól északra, és hallani sem akarnak albán tisztviselõkrõl. Makacsságukhoz az is nagyban hozzájárul, hogy az Európai Unió által menedzselt albán-szerb tárgyalásokon általában éppen a koszovói szerbeket felejtették el megkérdezni véleményükrõl, ezzel is hozzájárulva a két nép közötti ellenségeskedés fennmaradásához, mely teljesen megakasztotta a kezdetben bíztató békülési folyamatot.
Nagy kérdés, hogy ez a folyamat hogyan és mikor fog új erõre kapni. Belgrádban ugyanis a májusi választások során a vezetés részben kicserélõdött, új elnökkel és kormánnyal. Igaz utóbbinak tagja, sõt, a miniszterelnököt adó ereje marad a korábbi kormányban is fontos szerepet vállaló Szocialista Párt (SPS), de ezúttal már a demokraták helyett az egykori szélsõjobbos radikálisokból kivált Haladó Párttal (SNS) karöltve. Ez a felállás bõven adhatna okot az aggodalomra, mivel összetételében, de konkrétan az abban résztvevõ politikusok személyében is megegyezik a Szerbiában és az egész Balkánon rossz emlékû milo¹eviæi '90-es évek szocialista-radikális nacionalista tandemjével, mely oly sok szenvedést okozott a térség népeinek és maguknak a szerbeknek is.
Nemzeti, vagy politikai érdek?
Az új kabinet eddigi külpolitikáját látva azonban a félelmek talán túlzóak. Az elnök, Tomislav Nikoliæ néhány furcsa nyilatkozatát inkább lehet az ügyetlenkedés és a diplomáciai járatlanság, mint sem a korábbi nacionalizmus újjáéledésének számlájára írni. Az is igaz viszont, hogy mind az SNS, mind az SPS a retorika szintjén határozottan ragaszkodik Koszovó megtartásához. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy nem csak az egykor keményvonalas politikusok, de a szerb közvélemény is kezd belefáradni abba, hogy úgy kell tenniük, mintha Koszovót még vissza lehetne szerezni, holott ez a hajó a gyakorlatban már a '90-es évek végén elment.
Kattintson és nézze meg Szerbia szép tájait is!
A szerb dacosság falán így egyre több repedés keletkezik. Már korábban felmerült az ötlet, hogy Belgrád a legmagasabb, tehát elnöki vagy kormányfõi szinten is tárgyalásokat kezdjen az alánokkal, ami pár éve még elképzelhetetlen volt. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy a szerbek már ahhoz sem ragaszkodnak, hogy Koszovó a tárgyalásokon a névtáblájára az említett furcsa lábjegyzetet tegye oda. Az engedékenység ugyannakkor csak nagyon lassan fog gyõzni szerb oldalon, fõleg úgy, hogy a másik oldalról sem találni túl nagy fogadókészséget.
Hashim Thaci és kormánya belpolitikai szempontból állandó nyomás alatt áll a koszovói ellenzék által, amelynek képviselõi már az ENSZ BT elõtt elmondott beszéde után rögtön kifejtették: a kormányfõ szavai nem elegek az albán érdekek védelmére, mert Thaci szerintük nem zárta ki annak a lehetõségét, hogy az északi-koszovói szerbek autonómiát kapjanak. A helyzet megoldhatatlansága albán részrõl éppen itt keresendõ: nem csak hogy hallani sem akarnak a szerb tömb anyaországhoz való visszacsatolásáról, de minden politikai erõ egymásra licitálva utasítja el a terület autonómiáját is, mindezt pedig nyugati szövetségeseinek teljes támogatásával.
A tárgyalások újrakezdésére szinte biztosan nem kerül sor már az idén, mivel a szerb kormány állítása szerint egyfajta társadalmi konszenzus elérésére törekszik elõször, amely jelenleg inkább tûnik idõhúzásnak. Ha szerbek és albánok tényleg normális mederben akarják felújítani a párbeszédet, akkor elsõdleges, hogy a napi belpolitikai haszonlesés ne írja felül a hosszú távú nemzeti érdekeket, erre ugyanis oly sok elrettentõ példa volt az elmúlt években mind albán, mind szerb oldalon.
Link
Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.