Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Háborgó tengerek
Távol-Kelet
Az idõzítés kézenfekvõ. Éppen a második világháború befejezésének 67. évfordulóján rendezett japánellenes „flottatüntetést” Kína és Dél-Korea. Mindkét esetben úgynevezett vitatott területek – a Kelet-kínai- és a Dél-kínai-tenger lakatlan szigetcsoportjai – körül robbant ki a viszály, nem elõször, és vélhetõen nem utoljára. De a Koreai-félszigettõl Bruneiig húzódó hatalmas vízfelületen többszereplõs játszma zajlik. Benne van Tajvan, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei is. A szigetek mint területek voltaképp senkit nem érdekelnek. Hanem ami gyaníthatóan körülöttük van, jórészt a tenger mélyén! Olaj, de még inkább földgáz. A tenger legfõbb kincse, a hal sem mellékes. ACZÉL ENDRE írása.
Augusztus 12-én Hongkongból tizennégy kínai „hazafi” indult el egy kis hajón a Dél-kínai-tengeren levõ, japán fennhatóság alatt álló Szenkaku (kínaiul: Tiaojü) szigetcsoport felé, hogy egy kínai zászló felvonásával demonstratív módon juttassa kifejezésre a Kínai Népköztársaságnak a szigetekre formált igényét. A japán határvédelem járõrhajói a közelítõ hajócskát vízágyúkkal „megszórták”, majd azt a pár „hazafit”, akinek a tengerbe ugorva sikerült elúsznia a partig, s ott kitûznie a kínai lobogót, a hajó maradék utasaival együtt õrizetbe vették, és a terület közigazgatási központjába, Okinava szigetére vitték.
Fotók: EUROPRESS/AFP
Ezt követõen napokon át „pörgött” a diplomácia. A japánok tiltakoztak a határsértés miatt, a kínai kormány a „törvényellenesen letartóztatott” aktivisták azonnali szabadon bocsátását követelte, leszögezve egyszersmind, hogy a Tiaojü-szigetcsoport „vitathatatlanul” Kínához tartozik. Maguk a lefogottak tagadták, hogy határsértést követtek volna el, mivel – érveltek – egy kínai állampolgárnak nincs szüksége útlevélre, ha kínai területen akar mozogni.
A japánok – akik egyébként csak 1972-ben, Okinava visszaszolgáltatásával egyidejûleg kapták meg az Egyesült Államok (megszálló) katonai hatóságaitól a szigetek fölötti ellenõrzés jogát – eleinte „törvény szerinti eljárást” ígértek az illegális behatolókkal szemben, de látván az ügy körüli hatalmas csatazajt, végül úgy döntöttek, hogy minden ceremónia nélkül hazatoloncolják a lefogottakat.
A kirobbanni készülõ válság gyors lefojtását célzó tokiói döntésben jócskán közrejátszhattak a háborús évfordulókon Koreában és Kínában egyaránt tomboló japánellenes érzelmek (hódítás, gyarmatosítás, tömegpusztítás), no meg az, hogy Japán nem akart „kétfrontos háborúba” keveredni. Történt ugyanis, hogy két nappal a hongkongi expedíció vitorlabontása elõtt Li Mjung Bak dél-koreai elnök váratlan látogatást tett a koreai ellenõrzés alatt levõ, de Japán által magának követelt Dokdo (Takesima) szigetcsoporton – ahol, miként a Szenkaku esetében, jelentõs földgázkincset gyanítanak –, és rátámadt Akihito császárra. Az ok: szerinte a japánok még mindig nem tettek eleget a második világháború idején a tisztikar „kiszolgálása” végett Japánba hurcolt, prostitúcióra kényszerített koreai nõk szenvedéseinek kompenzálásáért.
Li kemény volt. Tekintettel arra, hogy egy ideje szóbeszéd tárgya a japán császár esetleges koreai vizitje, jónak látta kimondani: „nincs szükség arra, hogy idejöjjön” – hacsak erélyes szavakkal nem kér „bocsánatot” a gyarmatosítás fél évszázada alatt az alacsonyabb rendû emberfajként kezelt koreai nép ellen elkövetett, valóban égbe kiáltó bûnök miatt. (Ami nem fér bele a császári stílusba. Annál tovább, hogy „mélységes sajnálkozását” fejezte ki, Akihito nem ment. Emlékezetes, hogy apja, Hirohito se volt képes kimondani 1945-ben, hogy Japán feltétel nélkül leteszi a fegyvert.)
Háborús hõsök
A bizarr az egészben az, hogy Japán és Dél-Korea az Egyesült Államok két legfõbb szövetségese, egyszersmind a térség egymáshoz ezer szállal kötõdõ nagy és erõs gazdasága. De ez sem elegendõ ahhoz, hogy „sátoros ünnepeken” az érzelmek csituljanak.
Ráadásul a japán nacionalizmus is fékezhetetlennek látszik, mert – miniszterelnöki óvás ide vagy oda – a tokiói kormány két tagja ellátogatott a háborús évfordulón a hírhedt tokiói Jaszukuni szentélyhez, amely a „háborúban elesett hõsök” emlékhelye, s mint ilyen, a ma élõk hódolatát fejezi ki a japán militarizmus elõtt. Lévén a látogatás provokáció, nyugtáznunk kell, hogy a japánok is értenek a „cukkoláshoz”. Ami a Szenkaku-szigeteket illeti például, Tokió hírhedten nacionalista polgármestere hosszabb ideje tárgyal öt, évtizedek óta magántulajdonban levõ sziget megvásárlásáról, amivel persze ki tudta vívni a kínaiak haragját.
Olaj és földgáz
Tény viszont, hogy a „történelmi jogot” leszámítva – mely szerint mind a Kelet- mind a Dél-kínai-tenger voltaképp kínai beltenger – a Kínai Népköztársaságnak a Szenkakura támasztott igénye gyönge lábakon áll. A japánok bõségesen tudják dokumentálni, hogy legalább a hatvanas évek végéig hivatalos kínai kiadványok a szigetcsoportot Japánhoz tartozónak ismerték el. A fordulat – jegyezzük meg jól – akkor következett be, amikor az ENSZ egyik szakosított ázsiai szervezete 1969-ben jelentõs olaj- és földgázkincs meglétét azonosította a szigetek szomszédságában.
Sokak szerint ez volt a fordulópont a területi vitákban. Ha az ember a térképre néz, azt látja, hogy a tengermelléki országok által igényelt vízfelületek határai jócskán át- meg átmetszik egymást. A kínaiak a legmohóbbak, s hogy alkalomadtán mire képesek, azt már 1974-ben megmutatták, amikor az akkori Dél-Vietnam (báb)kormányától – az amerikai kivonulás után és egy évvel Vietnam kommunista egyesítése elõtt – katonai erõvel ragadták el a Paracel-szigeteket, ahol azóta jócskán berendezkedtek. A sors fintora, hogy akkor épp Kína és Észak-Vietnam még szövetségesek voltak, és a hanoi kormány fogta a száját. De mihelyt az ország újraegyesült, felfrissítette a Paracelre támasztott – ugyancsak történelmi jogokra hivatkozó – igényét. (A helyzetet bonyolítja, hogy mindarra, amire Kína igényt formál, igényt formál Tajvan, azaz a „Kínai Köztársaság” is.)
Link
Az idõzítés kézenfekvõ. Éppen a második világháború befejezésének 67. évfordulóján rendezett japánellenes „flottatüntetést” Kína és Dél-Korea. Mindkét esetben úgynevezett vitatott területek – a Kelet-kínai- és a Dél-kínai-tenger lakatlan szigetcsoportjai – körül robbant ki a viszály, nem elõször, és vélhetõen nem utoljára. De a Koreai-félszigettõl Bruneiig húzódó hatalmas vízfelületen többszereplõs játszma zajlik. Benne van Tajvan, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei is. A szigetek mint területek voltaképp senkit nem érdekelnek. Hanem ami gyaníthatóan körülöttük van, jórészt a tenger mélyén! Olaj, de még inkább földgáz. A tenger legfõbb kincse, a hal sem mellékes. ACZÉL ENDRE írása.
Augusztus 12-én Hongkongból tizennégy kínai „hazafi” indult el egy kis hajón a Dél-kínai-tengeren levõ, japán fennhatóság alatt álló Szenkaku (kínaiul: Tiaojü) szigetcsoport felé, hogy egy kínai zászló felvonásával demonstratív módon juttassa kifejezésre a Kínai Népköztársaságnak a szigetekre formált igényét. A japán határvédelem járõrhajói a közelítõ hajócskát vízágyúkkal „megszórták”, majd azt a pár „hazafit”, akinek a tengerbe ugorva sikerült elúsznia a partig, s ott kitûznie a kínai lobogót, a hajó maradék utasaival együtt õrizetbe vették, és a terület közigazgatási központjába, Okinava szigetére vitték.
Fotók: EUROPRESS/AFP
Ezt követõen napokon át „pörgött” a diplomácia. A japánok tiltakoztak a határsértés miatt, a kínai kormány a „törvényellenesen letartóztatott” aktivisták azonnali szabadon bocsátását követelte, leszögezve egyszersmind, hogy a Tiaojü-szigetcsoport „vitathatatlanul” Kínához tartozik. Maguk a lefogottak tagadták, hogy határsértést követtek volna el, mivel – érveltek – egy kínai állampolgárnak nincs szüksége útlevélre, ha kínai területen akar mozogni.
A japánok – akik egyébként csak 1972-ben, Okinava visszaszolgáltatásával egyidejûleg kapták meg az Egyesült Államok (megszálló) katonai hatóságaitól a szigetek fölötti ellenõrzés jogát – eleinte „törvény szerinti eljárást” ígértek az illegális behatolókkal szemben, de látván az ügy körüli hatalmas csatazajt, végül úgy döntöttek, hogy minden ceremónia nélkül hazatoloncolják a lefogottakat.
A kirobbanni készülõ válság gyors lefojtását célzó tokiói döntésben jócskán közrejátszhattak a háborús évfordulókon Koreában és Kínában egyaránt tomboló japánellenes érzelmek (hódítás, gyarmatosítás, tömegpusztítás), no meg az, hogy Japán nem akart „kétfrontos háborúba” keveredni. Történt ugyanis, hogy két nappal a hongkongi expedíció vitorlabontása elõtt Li Mjung Bak dél-koreai elnök váratlan látogatást tett a koreai ellenõrzés alatt levõ, de Japán által magának követelt Dokdo (Takesima) szigetcsoporton – ahol, miként a Szenkaku esetében, jelentõs földgázkincset gyanítanak –, és rátámadt Akihito császárra. Az ok: szerinte a japánok még mindig nem tettek eleget a második világháború idején a tisztikar „kiszolgálása” végett Japánba hurcolt, prostitúcióra kényszerített koreai nõk szenvedéseinek kompenzálásáért.
Li kemény volt. Tekintettel arra, hogy egy ideje szóbeszéd tárgya a japán császár esetleges koreai vizitje, jónak látta kimondani: „nincs szükség arra, hogy idejöjjön” – hacsak erélyes szavakkal nem kér „bocsánatot” a gyarmatosítás fél évszázada alatt az alacsonyabb rendû emberfajként kezelt koreai nép ellen elkövetett, valóban égbe kiáltó bûnök miatt. (Ami nem fér bele a császári stílusba. Annál tovább, hogy „mélységes sajnálkozását” fejezte ki, Akihito nem ment. Emlékezetes, hogy apja, Hirohito se volt képes kimondani 1945-ben, hogy Japán feltétel nélkül leteszi a fegyvert.)
Háborús hõsök
A bizarr az egészben az, hogy Japán és Dél-Korea az Egyesült Államok két legfõbb szövetségese, egyszersmind a térség egymáshoz ezer szállal kötõdõ nagy és erõs gazdasága. De ez sem elegendõ ahhoz, hogy „sátoros ünnepeken” az érzelmek csituljanak.
Ráadásul a japán nacionalizmus is fékezhetetlennek látszik, mert – miniszterelnöki óvás ide vagy oda – a tokiói kormány két tagja ellátogatott a háborús évfordulón a hírhedt tokiói Jaszukuni szentélyhez, amely a „háborúban elesett hõsök” emlékhelye, s mint ilyen, a ma élõk hódolatát fejezi ki a japán militarizmus elõtt. Lévén a látogatás provokáció, nyugtáznunk kell, hogy a japánok is értenek a „cukkoláshoz”. Ami a Szenkaku-szigeteket illeti például, Tokió hírhedten nacionalista polgármestere hosszabb ideje tárgyal öt, évtizedek óta magántulajdonban levõ sziget megvásárlásáról, amivel persze ki tudta vívni a kínaiak haragját.
Olaj és földgáz
Tény viszont, hogy a „történelmi jogot” leszámítva – mely szerint mind a Kelet- mind a Dél-kínai-tenger voltaképp kínai beltenger – a Kínai Népköztársaságnak a Szenkakura támasztott igénye gyönge lábakon áll. A japánok bõségesen tudják dokumentálni, hogy legalább a hatvanas évek végéig hivatalos kínai kiadványok a szigetcsoportot Japánhoz tartozónak ismerték el. A fordulat – jegyezzük meg jól – akkor következett be, amikor az ENSZ egyik szakosított ázsiai szervezete 1969-ben jelentõs olaj- és földgázkincs meglétét azonosította a szigetek szomszédságában.
Sokak szerint ez volt a fordulópont a területi vitákban. Ha az ember a térképre néz, azt látja, hogy a tengermelléki országok által igényelt vízfelületek határai jócskán át- meg átmetszik egymást. A kínaiak a legmohóbbak, s hogy alkalomadtán mire képesek, azt már 1974-ben megmutatták, amikor az akkori Dél-Vietnam (báb)kormányától – az amerikai kivonulás után és egy évvel Vietnam kommunista egyesítése elõtt – katonai erõvel ragadták el a Paracel-szigeteket, ahol azóta jócskán berendezkedtek. A sors fintora, hogy akkor épp Kína és Észak-Vietnam még szövetségesek voltak, és a hanoi kormány fogta a száját. De mihelyt az ország újraegyesült, felfrissítette a Paracelre támasztott – ugyancsak történelmi jogokra hivatkozó – igényét. (A helyzetet bonyolítja, hogy mindarra, amire Kína igényt formál, igényt formál Tajvan, azaz a „Kínai Köztársaság” is.)
Link
Hozzaszolasok
#1 |
postaimre
- 2012. August 29. 15:35:05
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.