Túlzott várakozás övezi Ben Bernanke Fed kormányzó Jackson Hole-i beszédét. Erre utal, hogy Mario Draghi EKB elnök lemondta részvételét, s az exkluzív jegybankár klubban való nyüzsgés helyett, inkább munkatársai körében dolgozik a világ megmentésén.

Nyomós oka lehet Mario Draghinak, ha lemondta a hétvégi Jackson Hole-i konferenciát. Az EKB elnöke nem csupán egy elegáns nyaraló és telelõ helyen, amely úgymond a Sziklás hegység „koronaékszere”, eltölthetõ víkendre mondott nemet. Ugyanis a festõi völgy, amelynek névadója egy derék prémvadász volt, s a hegyrõl való leereszkedés korabeli nehézségeire utal a „lyuk” elnevezés, ad otthont évrõl évre a Fed kimondottan „klubjellegû” szimpóziumának. Ahol a külföldi meghívottak jobbára a jegybankok elsõ számú vezetõibõl verbuválódnak, s bár sokáig az agrárgazdaság kilátásai voltak mûsoron, az utóbbi három évben a pénzügyi krízis a vezetõ téma.

A piacokon azonnal megindult a találgatás a távolmaradás okáról. Annál is inkább, mert a befektetõk szinte lélegzetvisszafojtva várják a hétvégét, hogy vajon mit sütnek ki a világ vezetõ jegybankárai. Akik, akárhonnan nézzük is, kulcsszereplõi a globális válságkezelésnek. Nem véletlenül hívja õket a parkettszleng „kegybankároknak”.

A Fed az elmúlt években ezermilliárd dollárokat ölt bankmentésbe és gazdaságélénkítésbe. Mondani sem kell, ez a pénz nem a kiszáradt hitelpiacokra áramlott, miként zöldmezõs beruházások és új munkahelyek sem lettek belõle. A lehetõ legpõrébb spekulációt szolgálta az adófizetõk pénze, amelyet mindig azon a piacon forgatnak a támogatottak, ahol az a legtöbbet fialja. A tõzsdei grafikonokon szépen kirajzolódnak a Fed, s tavaly óta, az Európai Központi Bank válságkezelõ lépéseinek árfolyamhullámai, amelyek azért érdekesek, mert ezek nyomán mindig egyszerre az összes létezõ piac meglódult. Még sem mernek a döntéshozók kiszállni ebbõl a kétes kimenetelû játékból, mert a jegybankárok a bankrendszer összeomlásától tartanak, a politikusokat pedig az nyomasztja, nehogy az õ kormányzati ciklusukban kelljen elszámolni az államadóssággal.

A mostani helyzet annyiban új, hogy immár nem csak a spekulánsok és a piaci befektetõk várnak a jegybanki „kegyre”. Európa és Kína gazdaságpolitikusai is azt lesik, vajon mit ígér majd Ben Bernanke, a Fed kormányzótanácsának elnöke Jackson Hole-i beszédében. Jól emlékezhetünk, hogy két évvel ezelõtt éppen ebben a klubban szólt elõször a Fed kötvényvásárlási programjának folytatásáról, amit akkor féléves emelkedés követett a piacokon. Most azért kritikus a helyzet, mert nem elég, hogy Európa továbbra is, sõt egyre kilátástalanabbul szenved az adósságválságtól, a bezzeg-ország Kínában is gondok támadtak. A „világ mûhelyében” akadozik a termelés. Nem kell egybõl recesszióra gondolni, Pekingben most az van mûsoron, hogy az idei évben a 7,5 százalékos gazdasági növekedési terv egyre inkább tarthatatlannak tûnik. Mondhatjuk, hogy jó vicc, hiszen még ennél kevesebbel is száguldana az ázsiai ország gazdasága. De nem egy perifériás országocskáról van szó, hanem az egész világgazdaság motorjáról, amely nem csak a saját súlyát húzza, de például Európa vezérhajóját, a német gazdaságot is ez hajtja. Márpedig a németországi konjunktúrára többek közt olyan kisebb bárkák vannak rákötve, mint mondjuk, Magyarország. Nos, a 7 százalékos kínai növekedés már azt a lélektani határt súrolja, amely alatt a globális kifulladás-lefulladás fenyeget.

Kérdés, persze, hogy a jegybankárok vajon most meg akarják-e menteni a világot? Kuti Ákos, az Equilor vezetõ elemzõje úgy véli: érezhetõek a kifáradás jelei a „jegybanki szektorban”. Az elmúlt években a jegybankok világszerte sokat tettek a válságkezelés érdekében, mentették a bankszektort, olcsó finanszírozási lehetõségeket kínáltak a bajba jutott államoknak. A politikai szféra részérõl nem mindig tapasztaltak hasonló tettre készséget, ami általában a középtávú gondolkodás hiányával magyarázható, hiszen a válság különösen rövidtávúvá tette a politikai döntéseket.

Politikai megfontolások alapján gondolhatjuk, hogy túlzott várakozás övezi Ben Bernanke beszédét. Elképzelhetõ ugyanis, hogy a küszöbön álló amerikai választások miatt Jackson Hole-ban a Fed még nem lövi el az összes puskaporát, ehelyett politikailag korrekt módon, majd csak a választások után dob mentõövet a piacoknak. Egészen más helyzetben van az Európai Központi Bank, amely nem hagyhatja, hogy az euró-zóna Atlantiszként alámerüljön a válság tengerében, mert ebben az esetben az EKB léte okafogyottá válna. Némi rosszmájúsággal azt mondhatjuk, hogy az európai jegybankárok nem csak az euróért, de az állásukért is küzdenek.

Draghi távolmaradása tehát nem annyira a megfutamodást sejteti, sokkal inkább a realitások felismerését jelenti, s arra utal, hogy ha el is marad a hétvégi tengerentúli tûzijáték, az EKB kormányzótanácsa készül valamire jövõ csütörtökön. Ahogy Kuti Ákos fogalmazott: a piac a kötvényvásárlási program folytatását várja, ám ettõl nem feltétlen remélhetõ pénzhullám. Annál is kevésbé, mert nem olyan közvetlen a hatás, mint a Fed QE-k esetén, ráadásul nagyon sok múlhat az ütemezésen és a kondíciókon.
Link