Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Hol vannak a magyar Kaukázus-szakértõk?
"Antropológiai" megjegyzések a magyar-örmény vitához
Érdekes volt végigolvasni a magyar internetes oldalakon azt a több száz, vagy talán több ezer kommentet, melyek azt követõen születtek, hogy a budapesti kormány az azerbajdzsán-örmény konfliktus résztvevõjévé tette Magyarországot.
Hirtelen nagyon sokan azerbajdzsán-, örmény- és Karabah-szakértõk (alkalmasint pártiak) lettek, megfellebezhetetlen igazságokat osztogatva (többnyire az angol wikipédiára hivatkozva) – dehát ez már csak így szokott lenni, amikor valamely téma reflektorfénybe kerül, a kocsmai bölcselkedõk színvonalát idézõ „szakértõk” száma hirtelen exponenciális növekedésnek indul („házunktáján” így volt ez pár hete a Pussy Riot-ügy kapcsán, vagy 2008-ban a grúziai háború napjaiban).
De - és éppen ez a mostani eset egyik legnagyobb tanulsága - hol vannak az igazi szakértõk? A Kaukázus történelmének, nyelveinek, népeinek valódi ismerõi, akik tudnak oroszul, grúzul, azerbajdzsánul, örményül (törökül, perzsául)? Akik helyismerettel rendelkeznek, értve ezalatt nemcsak a „kapcsolatokat”, hanem tisztában vannak a Kaukázus sajátos mentalitásával, kultúrájával. Az unifikálásra törekvõ, hét évtizedig fennálló szovjethatalom sem volt képes megtörni a különbözõ eurázsiai régiók kulturális/mentális sajátosságait, bár a szovjet örökség ma is megkerülhetetlen a Dél-Kaukázusban is. És ez nemcsak az épületeken látszik, hanem az embereken is.
Magyarországon az elmúlt húsz évben elterjedtté vált a nézet a „haszontalan” bölcsészekrõl és bölcsészettudományokról, annak a hamis gondolatnak a jegyében, miszerint "a gazdaság minden” - ezt a kifejezést magam többször is hallottam közgazdászoktól (de ezt a gondolatot testesítette meg a „legfelsõbb szinteken” a neoliberális Gyurcsány-kormány rosszemlékû minisztere, Kóka János is, aki néhány éve az akadémikusok által gyártott haszontalan, sárguló irathegyekrõl beszélt). A „gazdaság minden” – ez a nézet persze nemcsak Magyarországon honosodott meg, ezt fejezte ki, más kontextusban, Bill Clinton 1992-es kampányának sokat idézett kijelentése, "It’s the economy, stupid", csak a gazdaság számít, semmi más. A gazdaság ebben az értelemben egy olyan univerzális alrendszer, „jelrendszer”, „paradigma”, vagy ahogy tetszik, amely globálisan, helytõl függetlenül ugyanazon normák szerint mûködik (talán ez a filozófia rejlik az IMF elmúlt évtizedekben látott mûködési mechanizmusa mögött, amely országtól és körülményektõl függetlenül ugyanazokat a recepteket írja elõ „áldozatai” számára). Holott elég csak Max Webert olvasni, hogy tudjuk, a gazdaság „nem minden”, a gazdaság nem egy univerzális, minden más felett álló „alrendszer”, hanem maga is kulturálisan meghatározott.
Hogy Szekfû Gyula egyik elmés, a gazdasági-ökológiai determinizmust cáfoló mondatát idézzem: „Nem minden tenger mellett élõ népbõl lesz hajósnép.” S hogy melyikbõl lesz hajósnép, azt nem az öblök fekvése határozza meg, hanem az adott nép kultúrája...
De visszatérve a Kaukázusra, és a magyar diplomácia elképesztõ baklövésére, Szafarov (akit a magyar oldalak Safarovnak neveznek) kiadására. Nyilvánvaló, hogy aki, vagy akik meghozták ezt a döntést, óriásit hibáztak. A bennfenteseken kívül senki nem tudja, hogyan született meg ez a döntés, bár azerbajdzsán részrõl kiszivárgott, hogy Ilham Alijev elnök személyesen felügyelte az ügyet, melyet egy évig húzódó titkos tárgyalások elõztek meg. Baku szerint Orbán Viktor azerbajdzsáni látogatásán született meg a döntés a kiadatásról, azaz vélhetõen a miniszterelnöknek döntõ szava volt a kérdésben. De azt nem lehet tudni, hogy figyelmeztette-e valaki õt ezen döntés súlyára és következményeire, és milyen konzultáció elõzte meg ezt az aktust?
Az ügy erkölcsi oldalát most nem is érintve (a nemzetközi politikában az erkölcs számít a legkevésbé), jó néhány „szakmai” jellegû kérdés vetõdik fel. Vajon tisztában voltak-e azzal, milyen erõt képvisel az örmény lobbi az Egyesült Államokban és szerte a világon? Tisztában voltak-e azzal, hogy ez a döntés belerángatja Magyarországot Eurázsia egyik legvéresebb, legmélyebb konfliktusába?
Miért hittek fenntartás nélkül az azerbajdzsán ígéreteknek? Igaz, ahhoz némi kulturális antropológiai ismeretek is szükségesek lennének, hogy tudják, a közép-ázsiai, muszlim kultúrákban egy dolog az adott szó (fõként a hitetleneknek adott szó), és más dolog a tett. De aki figyelemmel követte az elmúlt évek tárgyalásait a Nabucco gázvezetékrõl, láthatta: nemcsak a rosszemlékû Kóka miniszternek, hanem nála sokkal fontosabb embereknek, az EU legmagasabb rangú vezetõinek is mindent, de mindent megígértek a türkmének és az azerbajdzsánok, a valóságban mégsem történt semmi. Magam Oroszországban töltött éveim alatt elég sok muszlim ismerõst szereztem ahhoz, hogy egy idõ után megtanuljam: egy muszlim másképp beszél egy nem muszlimmal, mint egy muszlimmal. Ehhez nem kell fanatikusan vallásosnak lenni, ez egyszerûen úgy a muszlim mentalitás része, mint az, hogy a protestánsoknak általában kevesebb gyereke születik, mint a katolikusoknak (hogy miért, abban most nincs idõm elmélyedni)...És nehogy félreértsen bárki, ezt nem szemrehányásként jegyzem meg, semmi bajom a muszlimokkal. Csak egész egyszerûen ez egy olyan körülmény, amit figyelembe kell venni.
Bizony, nem lennék meglepve, ha a beígért (?) magyar államkötvényvásárlás sem történne meg. Elvégre, Azerbajdzsán miért is adjon ki 2-3 milliárd dollárt? Õk már elérték, amit akartak. Magyarország meg geopolitikai értelemben jelentéktelen ország. Nekünk amúgy is nagyobb szükségünk van rájuk (?), mint nekik ránk. Az persze kérdés, hogy a magyar kormány a reménybeli azerbajdzsáni piachódítás jegyében vajon lenyeli-e azt, ha Ilham Alijev – már megint - bolondot csinál belõle?
Az erõt azt persze tisztelik. Az azerbajdzsán elit a szovjet korszakban erõsen ruszifikálódott, „szovjetizálódott” (a jelenlegi elnök, Ilham Alijev is Moszkvában végezte tanulmányait, kifogástalanul beszél oroszul), sokkal inkább, mint az évezredes hagyományokkal bíró örmény szellemi elit. Ez persze érthetõ is, hiszen az azerbajdzsán érelmiség – nem minden elõzmény nélkül – jórészt 1917 után alakult ki, a szovjethatalom iskolateremtõ programja révén. A korábban jórészt tradicionális gazdálkodást folytató siíta azerbajdzsánok tömegei a szovjethatalom politikája révén tanultak meg írni-olvasni, „szekularizálódtak”, urbanizálódtak (1897-ben Baku még keresztény, örmény-orosz többségû város volt), a tradicionális vallási identitást felváltotta a modern, azerbajdzsán nemzettudat (a ’30-as évekig még egységes neve sem volt a Dél-Kaukázusban élõ, ma azerbajdzsánnak nevezett oguz-török népességnek. Hol azerbajdzsánnak, hol tatárnak, hol türknek nevezték õket), kialakult az azerbajdzsán mûszaki-humán értelmiség. Azerbajdzsán és az azerbajdzsánok többé (az elit, az értelmiség) - kevésbé (a „nép”) ruszifikálódtak. Az etnikai azerbajdzsánok többsége nem is Azerbajdzsánban él, hanem Iránban - az azerbajdzsán területeket az 1813-as gülisztáni, majd az 1828-ban turkmancsaji békeszerzõdés vágta ketté, Észak-Azerbajdzsán az Orosz Birodalomhoz, majd a Szovjetunióhoz került - de micsoda különbség! Az iráni azerbajdzsánok kultúrája jóval ”archaikusabb”, alapja a vallás, a modern azerbajdzsán nemzettudat Iránban nem fejlõdhetett úgy, mint az Azerbajdzsán SZSZK-ban. A mai, világi, Azerbajdzsán nemcsak földrajzilag egyik utódállama a Szovjetuniónak...
Miközben Ilham Alijev azerbajdzsán elnök következetes függetlenségi politikát folytat, a ruszifikálódott azerbajdzsán elit ma is „tisztelettel” tekint Moszkvára. A szavaknál néha többet mondanak a gesztusok. Néhány hónapja az azerbajdzsán elnöki honlapot böngésztem. Alijev-Medvegyev találkozó Szocsiban. Alijev elnök az azerbajdzsán-orosz stratégiai partnerség fontosságát hangsúlyozza, bla, bla, bla, de közben a testtartása behódoló, szavai alázatosak, hangja nyájas...Talán apja, Gejdar Alijev az azerbajdzsán KGB elnöke és az Azerbajdzsáni Kommunista Párt elsõ titkára járhatott így raportolni Moszkvába a ’70-es években. Egészen látványos volt az is, hogy 2008-ban, a grúziai háború után az addig Nyugat felé húzó Baku Oroszország felé kezdett közeledni (igaz, ez nem tartott sokáig).
Örményország Oroszország szövetségese, talán nem túlzás a kijelentés, az, hogy egyáltalán létezik Örményország, az orosz támogatásnak köszönhetõ. Örményországban, az Sz-300-as légvédelmi rakétákkal és MiG-29-es vadászgépekkel felszerelt 102. orosz katonai bázison (Gjumri) 5 ezer orosz katona teljesít szolgálatot. Talán éppen az orosz katonai jelenlét tartja vissza a most már sokkal erõsebb Azerbajdzsánt attól, hogy katonai úton rendezze a karabahi kérdést. Miközben Oroszország amúgy jó viszont ápol Azerbajdzsánnal is (véleményem szerint az orosz diplomáciának nem áll érdekében állást foglalni a Szafarov-ügyben Örményország vagy Azerbajdzsán mellett vagy ellene. Magyarország ellen persze még állást foglalhatnak, de ez sem feltétlen érdeke Moszkvának).
Ez a helyzet, a karabahi „befagyott” konfliktus fagyasztott állapotban tartása tökéletesen megfelel Moszkvának, amely a dél-kaukázusi, õt megkerülni szándékozó energetikai-logisztikai korridor lezárásában érdekelt (minél több a konfliktus a Dél-Kaukázusban, Oroszországnak annál jobb. A négy posztszovjet „befagyott” konfliktusból három a Dél-Kaukázusban található).
Szóval, talán nem ártott volna jobban tájékozódni a kaukázusi ügyeket illetõen, és nemcsak a gazdasági mutatókat, hanem ami az igazán fontos, az embereket is nézni. Ha Magyarország akar valamit kezdeni a posztszovjet/eurázsiai térségben, akkor ahhoz megfelelõ kulturális tõkével rendelkezõ szakembergárdára lenne szüksége. Igaz ami igaz, a Kaukázusról vajmi kevés olvasmányt találhat a magyarul tudó érdeklõdõ (a kevés, Kaukázusról szóló könyv egyike éppen a Ruszisztikai Központ Posztszovjet füzetek sorozatában jelent meg Grúzok, örmények, azerbajdzsánok címmel). Magyar nyelven talán még mindig a legszínvonalasabb munka a Kaukázusról Boros János újságíró 1980-ban megjelent, Kaukázus, a népek hegye c. mûve, melyben magyar és szovjet kutatók kommentárjai mellett kerül áttekintésre a Kaukázus történelme és néprajza.
Link
Érdekes volt végigolvasni a magyar internetes oldalakon azt a több száz, vagy talán több ezer kommentet, melyek azt követõen születtek, hogy a budapesti kormány az azerbajdzsán-örmény konfliktus résztvevõjévé tette Magyarországot.
Hirtelen nagyon sokan azerbajdzsán-, örmény- és Karabah-szakértõk (alkalmasint pártiak) lettek, megfellebezhetetlen igazságokat osztogatva (többnyire az angol wikipédiára hivatkozva) – dehát ez már csak így szokott lenni, amikor valamely téma reflektorfénybe kerül, a kocsmai bölcselkedõk színvonalát idézõ „szakértõk” száma hirtelen exponenciális növekedésnek indul („házunktáján” így volt ez pár hete a Pussy Riot-ügy kapcsán, vagy 2008-ban a grúziai háború napjaiban).
De - és éppen ez a mostani eset egyik legnagyobb tanulsága - hol vannak az igazi szakértõk? A Kaukázus történelmének, nyelveinek, népeinek valódi ismerõi, akik tudnak oroszul, grúzul, azerbajdzsánul, örményül (törökül, perzsául)? Akik helyismerettel rendelkeznek, értve ezalatt nemcsak a „kapcsolatokat”, hanem tisztában vannak a Kaukázus sajátos mentalitásával, kultúrájával. Az unifikálásra törekvõ, hét évtizedig fennálló szovjethatalom sem volt képes megtörni a különbözõ eurázsiai régiók kulturális/mentális sajátosságait, bár a szovjet örökség ma is megkerülhetetlen a Dél-Kaukázusban is. És ez nemcsak az épületeken látszik, hanem az embereken is.
Magyarországon az elmúlt húsz évben elterjedtté vált a nézet a „haszontalan” bölcsészekrõl és bölcsészettudományokról, annak a hamis gondolatnak a jegyében, miszerint "a gazdaság minden” - ezt a kifejezést magam többször is hallottam közgazdászoktól (de ezt a gondolatot testesítette meg a „legfelsõbb szinteken” a neoliberális Gyurcsány-kormány rosszemlékû minisztere, Kóka János is, aki néhány éve az akadémikusok által gyártott haszontalan, sárguló irathegyekrõl beszélt). A „gazdaság minden” – ez a nézet persze nemcsak Magyarországon honosodott meg, ezt fejezte ki, más kontextusban, Bill Clinton 1992-es kampányának sokat idézett kijelentése, "It’s the economy, stupid", csak a gazdaság számít, semmi más. A gazdaság ebben az értelemben egy olyan univerzális alrendszer, „jelrendszer”, „paradigma”, vagy ahogy tetszik, amely globálisan, helytõl függetlenül ugyanazon normák szerint mûködik (talán ez a filozófia rejlik az IMF elmúlt évtizedekben látott mûködési mechanizmusa mögött, amely országtól és körülményektõl függetlenül ugyanazokat a recepteket írja elõ „áldozatai” számára). Holott elég csak Max Webert olvasni, hogy tudjuk, a gazdaság „nem minden”, a gazdaság nem egy univerzális, minden más felett álló „alrendszer”, hanem maga is kulturálisan meghatározott.
Hogy Szekfû Gyula egyik elmés, a gazdasági-ökológiai determinizmust cáfoló mondatát idézzem: „Nem minden tenger mellett élõ népbõl lesz hajósnép.” S hogy melyikbõl lesz hajósnép, azt nem az öblök fekvése határozza meg, hanem az adott nép kultúrája...
De visszatérve a Kaukázusra, és a magyar diplomácia elképesztõ baklövésére, Szafarov (akit a magyar oldalak Safarovnak neveznek) kiadására. Nyilvánvaló, hogy aki, vagy akik meghozták ezt a döntést, óriásit hibáztak. A bennfenteseken kívül senki nem tudja, hogyan született meg ez a döntés, bár azerbajdzsán részrõl kiszivárgott, hogy Ilham Alijev elnök személyesen felügyelte az ügyet, melyet egy évig húzódó titkos tárgyalások elõztek meg. Baku szerint Orbán Viktor azerbajdzsáni látogatásán született meg a döntés a kiadatásról, azaz vélhetõen a miniszterelnöknek döntõ szava volt a kérdésben. De azt nem lehet tudni, hogy figyelmeztette-e valaki õt ezen döntés súlyára és következményeire, és milyen konzultáció elõzte meg ezt az aktust?
Az ügy erkölcsi oldalát most nem is érintve (a nemzetközi politikában az erkölcs számít a legkevésbé), jó néhány „szakmai” jellegû kérdés vetõdik fel. Vajon tisztában voltak-e azzal, milyen erõt képvisel az örmény lobbi az Egyesült Államokban és szerte a világon? Tisztában voltak-e azzal, hogy ez a döntés belerángatja Magyarországot Eurázsia egyik legvéresebb, legmélyebb konfliktusába?
Miért hittek fenntartás nélkül az azerbajdzsán ígéreteknek? Igaz, ahhoz némi kulturális antropológiai ismeretek is szükségesek lennének, hogy tudják, a közép-ázsiai, muszlim kultúrákban egy dolog az adott szó (fõként a hitetleneknek adott szó), és más dolog a tett. De aki figyelemmel követte az elmúlt évek tárgyalásait a Nabucco gázvezetékrõl, láthatta: nemcsak a rosszemlékû Kóka miniszternek, hanem nála sokkal fontosabb embereknek, az EU legmagasabb rangú vezetõinek is mindent, de mindent megígértek a türkmének és az azerbajdzsánok, a valóságban mégsem történt semmi. Magam Oroszországban töltött éveim alatt elég sok muszlim ismerõst szereztem ahhoz, hogy egy idõ után megtanuljam: egy muszlim másképp beszél egy nem muszlimmal, mint egy muszlimmal. Ehhez nem kell fanatikusan vallásosnak lenni, ez egyszerûen úgy a muszlim mentalitás része, mint az, hogy a protestánsoknak általában kevesebb gyereke születik, mint a katolikusoknak (hogy miért, abban most nincs idõm elmélyedni)...És nehogy félreértsen bárki, ezt nem szemrehányásként jegyzem meg, semmi bajom a muszlimokkal. Csak egész egyszerûen ez egy olyan körülmény, amit figyelembe kell venni.
Bizony, nem lennék meglepve, ha a beígért (?) magyar államkötvényvásárlás sem történne meg. Elvégre, Azerbajdzsán miért is adjon ki 2-3 milliárd dollárt? Õk már elérték, amit akartak. Magyarország meg geopolitikai értelemben jelentéktelen ország. Nekünk amúgy is nagyobb szükségünk van rájuk (?), mint nekik ránk. Az persze kérdés, hogy a magyar kormány a reménybeli azerbajdzsáni piachódítás jegyében vajon lenyeli-e azt, ha Ilham Alijev – már megint - bolondot csinál belõle?
Az erõt azt persze tisztelik. Az azerbajdzsán elit a szovjet korszakban erõsen ruszifikálódott, „szovjetizálódott” (a jelenlegi elnök, Ilham Alijev is Moszkvában végezte tanulmányait, kifogástalanul beszél oroszul), sokkal inkább, mint az évezredes hagyományokkal bíró örmény szellemi elit. Ez persze érthetõ is, hiszen az azerbajdzsán érelmiség – nem minden elõzmény nélkül – jórészt 1917 után alakult ki, a szovjethatalom iskolateremtõ programja révén. A korábban jórészt tradicionális gazdálkodást folytató siíta azerbajdzsánok tömegei a szovjethatalom politikája révén tanultak meg írni-olvasni, „szekularizálódtak”, urbanizálódtak (1897-ben Baku még keresztény, örmény-orosz többségû város volt), a tradicionális vallási identitást felváltotta a modern, azerbajdzsán nemzettudat (a ’30-as évekig még egységes neve sem volt a Dél-Kaukázusban élõ, ma azerbajdzsánnak nevezett oguz-török népességnek. Hol azerbajdzsánnak, hol tatárnak, hol türknek nevezték õket), kialakult az azerbajdzsán mûszaki-humán értelmiség. Azerbajdzsán és az azerbajdzsánok többé (az elit, az értelmiség) - kevésbé (a „nép”) ruszifikálódtak. Az etnikai azerbajdzsánok többsége nem is Azerbajdzsánban él, hanem Iránban - az azerbajdzsán területeket az 1813-as gülisztáni, majd az 1828-ban turkmancsaji békeszerzõdés vágta ketté, Észak-Azerbajdzsán az Orosz Birodalomhoz, majd a Szovjetunióhoz került - de micsoda különbség! Az iráni azerbajdzsánok kultúrája jóval ”archaikusabb”, alapja a vallás, a modern azerbajdzsán nemzettudat Iránban nem fejlõdhetett úgy, mint az Azerbajdzsán SZSZK-ban. A mai, világi, Azerbajdzsán nemcsak földrajzilag egyik utódállama a Szovjetuniónak...
Miközben Ilham Alijev azerbajdzsán elnök következetes függetlenségi politikát folytat, a ruszifikálódott azerbajdzsán elit ma is „tisztelettel” tekint Moszkvára. A szavaknál néha többet mondanak a gesztusok. Néhány hónapja az azerbajdzsán elnöki honlapot böngésztem. Alijev-Medvegyev találkozó Szocsiban. Alijev elnök az azerbajdzsán-orosz stratégiai partnerség fontosságát hangsúlyozza, bla, bla, bla, de közben a testtartása behódoló, szavai alázatosak, hangja nyájas...Talán apja, Gejdar Alijev az azerbajdzsán KGB elnöke és az Azerbajdzsáni Kommunista Párt elsõ titkára járhatott így raportolni Moszkvába a ’70-es években. Egészen látványos volt az is, hogy 2008-ban, a grúziai háború után az addig Nyugat felé húzó Baku Oroszország felé kezdett közeledni (igaz, ez nem tartott sokáig).
Örményország Oroszország szövetségese, talán nem túlzás a kijelentés, az, hogy egyáltalán létezik Örményország, az orosz támogatásnak köszönhetõ. Örményországban, az Sz-300-as légvédelmi rakétákkal és MiG-29-es vadászgépekkel felszerelt 102. orosz katonai bázison (Gjumri) 5 ezer orosz katona teljesít szolgálatot. Talán éppen az orosz katonai jelenlét tartja vissza a most már sokkal erõsebb Azerbajdzsánt attól, hogy katonai úton rendezze a karabahi kérdést. Miközben Oroszország amúgy jó viszont ápol Azerbajdzsánnal is (véleményem szerint az orosz diplomáciának nem áll érdekében állást foglalni a Szafarov-ügyben Örményország vagy Azerbajdzsán mellett vagy ellene. Magyarország ellen persze még állást foglalhatnak, de ez sem feltétlen érdeke Moszkvának).
Ez a helyzet, a karabahi „befagyott” konfliktus fagyasztott állapotban tartása tökéletesen megfelel Moszkvának, amely a dél-kaukázusi, õt megkerülni szándékozó energetikai-logisztikai korridor lezárásában érdekelt (minél több a konfliktus a Dél-Kaukázusban, Oroszországnak annál jobb. A négy posztszovjet „befagyott” konfliktusból három a Dél-Kaukázusban található).
Szóval, talán nem ártott volna jobban tájékozódni a kaukázusi ügyeket illetõen, és nemcsak a gazdasági mutatókat, hanem ami az igazán fontos, az embereket is nézni. Ha Magyarország akar valamit kezdeni a posztszovjet/eurázsiai térségben, akkor ahhoz megfelelõ kulturális tõkével rendelkezõ szakembergárdára lenne szüksége. Igaz ami igaz, a Kaukázusról vajmi kevés olvasmányt találhat a magyarul tudó érdeklõdõ (a kevés, Kaukázusról szóló könyv egyike éppen a Ruszisztikai Központ Posztszovjet füzetek sorozatában jelent meg Grúzok, örmények, azerbajdzsánok címmel). Magyar nyelven talán még mindig a legszínvonalasabb munka a Kaukázusról Boros János újságíró 1980-ban megjelent, Kaukázus, a népek hegye c. mûve, melyben magyar és szovjet kutatók kommentárjai mellett kerül áttekintésre a Kaukázus történelme és néprajza.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
turan
- 2012. September 03. 21:52:27
#12 |
GERRY
- 2012. September 03. 22:09:07
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.