Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Miért ugrott ki a zsidó professzor az ablakon?
Már nincs is szõr a hátamon, de nagyon örülök, hogy végre az osztrák "sogorok" is kollektíva rohadt nácik, mert a zsidó curva anyjuk ezt sugallja. Gyerekek, ezeket nem kell likvidálni, ezek már rég halottak, csak úgy tesznek, mintha... - bár tudjátok mit: csak megér egy próbát, de most már nem hibázni ám! Josef Schuster professzor 1988-ban kivetette magát az ablakon. Ablaka alatt a Hõsök tere aszfaltja... nem is Hõsök tere, hanem Heldenplatz. És osztrákok élnek Ausztriában, nem nácik. Túl sok a félreértés, Bagossy László színházrendezõvel próbáljuk tisztázni õket.
Adolf Hitler a Heldenplatzon üdvözölte az osztrákokat az Anschluss után – és õk viszont üdvözölték. Ettõl már bûnös a teljes osztrák nemzet? Ha nem bûnös, akkor az antifasiszták szerint is felmenthetõ Mozart nemzete? Vagy csak a mai szélsõjobbosok nosztalgiáznak? A Heldenplatz õrzi a hely szellemét és a történelem ismétli magát?
Heldenplatz, Katona József Színház, Bagossy László, Hitler, náci, zsidó
Anschluss, 1938 - Hitler üdvözli a bécsieket, a bécsiek viszont üdvözlik Hitlert
Fotó: Wikipedia
Thomas Bernhard: Heldenplatz címû darabjában egy zsidó professzor, aki Oxfordban élte túl a holokausztot majd hazatért bécsi otthonába,1988-ban kiveti magát az ablakon. Öngyilkossága után a gyászoló rokonok összegyûlnek a címadó köztér melletti lakásban, s míg 1938-ból behallatszik a „Sieg heil!” tömegkórus, még mindig azt vélik, hogy az országot 6,5 millió náci lakja.
De nem félelembõl lett öngyilkos a túlélõ, hanem képtelen volt együttélni azzal, hogy nem találja sem a helyét, sem az igazságát a világban. Se Bécsben, se Oxfordban nem tudott élni.
Bernhard darabja botrányt kavart 1988-ban. Ugyan a Burgtheater 100. évfordulójára született a mû és bemutatója, inkább az Anschluss 50. évfordulójának címezte drámáját. Vagy inkább tragikomédiát, ahogy Bagossy László rendezõ látja, aki a magyar õsbemutatót rendezi a Katona József Színházban. Jelenleg az olvasópróbák folynak, a premierre októberben kerül sor. A lefordíthatatlan cím tükörfordítása: Hõsök tere.
hvg.hu: Lefordítják a címét? Hõsök tere lesz?
Bagossy László: Marad az eredeti cím. Bár állítólag ez nem túl közönségbarát. De hát a címe: Heldenplatz. Ráadásul õsbemutató. Nagyon rosszul érezném magamat, ha más címmel futna. Azt remélem, hogy a közönség ezen a címen is megtalálja majd az elõadást. Ebben segíteni szokott a szájhagyomány. A Katonának megvan a maga törzsközönsége, és ha a nézõk elégedettek, akkor elviszik a darab hírét. A Top Dogs sem számított közönségcsalogató címnek annak idején.
hvg.hu: Csakhogy a Top Dogs még angolos szlengként is közérthetõbb. A Heldenplatz kevésbé, míg a tükörfordítása annál inkább: Hõsök tere.
B.L.: Persze, nekünk is eszünkbe jutott, hogy Hõsök tere cím alatt fusson. Ám ez a változat ügyetlenül direkt. És õszintén szólva semmi kedvem ahhoz, hogy Thomas Bernhardot ürügyként használva a Dózsa György útra képzeljem magamat. Bécsben vagyunk, így a Josefstadt Theater-t sem fordítjuk Józsefvárosi Színházra, mert nem ez a neve.
Sejtem, hogy merre tart a beszélgetésünk: a magyarországi aktualitások merülnek fel, az antiszemitizmus, a szélsõjobb, az Újszínház körüli hisztéria. Annak idején, amikor Bécsben bemutatták a darabot, hatalmas botrányt okozott, ugyanilyen okokból. A szélsõjobb kikérte magának, tüntettek és ellentüntettek, bombafenyegetések érkeztek, mert a darabban elhangzó szövegeket ki-ki magára vette. Csakhogy Bernhard ennél sokkal kifinomultabb.
Az õ alapproblémája mindig az igazságért áhítozó ember vergõdése. Bármirõl van szó, mindig az sül ki ezekbõl a vergõdésekbõl, hogy sem így, sem úgy nem ragadható meg az igazság. Nem tudunk azonosulni egyetlen tézissel sem, mert a következõ sarkon vagy következõ oldalon máris jön szembe az ellentézis.
Ezért aztán minden színházi botrány félreértésen alapul. Bernhard egyáltalán nem üzenget, nem foglal politikai állást. Szövegei nem a magánvéleményei, azokat, prózai munkáiban is, minden esetben a szereplõi fogalmazzák meg. Az õ zsidói ugyanolyan tragikomikusak mint a színházcsinálói vagy cirkuszigazgatói. Abból az anyagból alakítja a darabjait, amit maga körül, Ausztriában és Bécsben talál. A szemléletnek, az ábrázolásnak ugyanaz a napsugara süt a királyi koronára vagy a disznótrágyára.
Tételesen bizonyítani lehet, hogy ha kimondanak valamit ezek a szereplõk, akkor belefutnak az ellenkezõjébe is. Ettõl válnak tragikomikussá. Egyfelõl mélyen átélhetõek problémáik, indulataik, szenvedésük, másfelõl azzal, hogy önellentmondásba keverednek, nevetségessé válnak. Egyébként ugyanez a libikókázás játszik szerepet Csehovnál, Shakespearenél és a legnagyobbaknál.
Vicces a gondolat, hogy Shakespeare üzenne nekünk. Egy jó drámaíró sohasem üzenget. A szereplõk mondják el saját igazságukat. A probléma ott kezdõdik, amikor egy nézõnek arra támad igénye, hogy egyenes csatornán keresztül bekösse a darabot a napi politikába. Például elkönyveli, hogy Bernhard szerint Ausztria 6,5 millió náciból áll. De ilyet Bernhard nem mond. Az egyik szereplõje mondja. A „Színház az egész világ” mondatot, amit olyannyira szeretnek idézni, szintén nem Shakespeare mondja, hanem egy Jaques nevû tragikomikus idióta egy bizonyos darab, az Ahogy tetszik egy bizonyos szituációjában.
Bagossy, Máté Gábor, Katona József Színhûáz, színház, Heldenplatz, Hõsök tere, náci, zsidó, Bécs
Heldenplatz, olvasópróba: Bagossy László rendezõ és Máté Gábor színházigazgató-színész
Fotó: Katona József Színház
hvg.hu: Nézõként akkor sem tudunk szabadulni az áthallásoktól: szimbolikus a köztér, de még a neve is, a szélsõjobb, a hisztéria... ha nem aktuálpolitikai, akkor mi az ok, hogy most kerül bemutatásra? Mi volt az eredeti inspiráció, a választás oka?
B.L.: Ezek az áthallások extrán izgalmassá teszik a bernhardi látásmódot: emberként létezni megoldhatatlan feladvány, az emberi gondolkodás képtelen arra, hogy rendet vágjon a világban. A játék is mindig ugyanaz: az egyik pillanatban átélhetõ igazságokat mondat el a halálról, az üldözöttségrõl, a zsidóságról és a szélsõjobbról, a másik pillanatban elhangzik az önellentmondás. Megoldhatatlan élethelyzetek, amelyek a szenvedõ emberbõl újra meg újra hülyét csinálnak.
hvg.hu: Mivel az aktuálpolitika másodlagos, az elsõdleges célja rendezõként az, hogy a közönségét szembesíti azzal a vergõdéssel? Azzal a vergõdéssel, amit akkor érezhet, amikor híradót néz, amikor próbál liberálisként, civilként vagy zsidóként élni?
B.L.: Éppen attól tartok, amitõl Bernhard, hogy a darabokat teljes egészében aktuálpolitikának tekintsék. Õ ugyanis sokat szenvedett attól, hogy úgynevezett „mondanivalóvá”, üzenetekké degradálják azt, ami ábrázolás. Az ábrázolás egy sokkal bonyolultabb, komplikáltabb, gazdagabb képlet. Az olyan botrányoknak, mint ami a Heldenplatz bécsi bemutatóját kísérte, nem sok közük van a mûélvezethez.
hvg.hu: De hogyan kontrollálható a közönség természetes reakciója? Már a darab rövid bemutatószövege is rögtön egyértelmû válaszokra kényszerítenek, aktuálpolitikát keresnek majd. A rendkívüli finomságok, miszerint nem üzenetet vagy kézikönyvet kap a közönség, hanem ábrázolást, keresztül jöhetnek? Érthetõ lesz?
B.L.: Szerintem a mi közönségünk egy része ugyanúgy fogja örömét lelni ezekben a félreértésekben, mint az osztrák nézõk. Nem hiszem persze, hogy ugyanakkora hisztériát kelthetnénk itt mint Bécsben.
Bernhardot egész életében bíróságra citálták, annak ürügyén, hogy a felperesei magukra ismertek a darabjaiban. Például írt egy könyvet Glenn Gouldról, a híres zongoristáról, amelyben gátlástalanul összekeveredik a valóság meg a fikció. Az õ szemszögébõl ez nem jelent problémát, hiszen egy mûalkotásban minden fikció.
Ez a megoldás azonban filozófiai probléma is egyben, része a szemléletnek: ha nincs igazság, akkor a valóság is csak viszonyítás kérdése. Ez a bernhardi hõsök vergõdésének fõ oka. És persze a legfõbb abszurditás, amely végsõ soron pontot tesz szenvedéseink végére: a halál.
Bernhard ezt a vergõdést bármilyen történeten keresztül bemutathatná, de mégis hazai anyagból dolgozott. Ez a negyedik Bernhard rendezésem, de ebben a darabban az fog meg a leginkább, hogy olyannyira aktuálpolitikai és társadalmi kérdésekben is világossá teszi, hogy nem politizál, hanem mûvészetet csinál.
Szereplõinek szélsõséges megfogalmazásait nem hiszem, hogy bármely szociológus vagy társadalomtudós bevállalná. Bernhard végül is mindig ugyanarról beszél. Bach rögeszméje nem volt más, minthogy van Isten, és errõl szól zenéje minden alkalommal, de a gazdagsága kimeríthetetlen.
Bernhard hasonló, rideg racionalitással dolgozik egyfelõl, másfelõl hatalmas szenvedéllyel: pontokkal és ellenpontokkal. Bach egyébként erõsen hatott
Link
Adolf Hitler a Heldenplatzon üdvözölte az osztrákokat az Anschluss után – és õk viszont üdvözölték. Ettõl már bûnös a teljes osztrák nemzet? Ha nem bûnös, akkor az antifasiszták szerint is felmenthetõ Mozart nemzete? Vagy csak a mai szélsõjobbosok nosztalgiáznak? A Heldenplatz õrzi a hely szellemét és a történelem ismétli magát?
Heldenplatz, Katona József Színház, Bagossy László, Hitler, náci, zsidó
Anschluss, 1938 - Hitler üdvözli a bécsieket, a bécsiek viszont üdvözlik Hitlert
Fotó: Wikipedia
Thomas Bernhard: Heldenplatz címû darabjában egy zsidó professzor, aki Oxfordban élte túl a holokausztot majd hazatért bécsi otthonába,1988-ban kiveti magát az ablakon. Öngyilkossága után a gyászoló rokonok összegyûlnek a címadó köztér melletti lakásban, s míg 1938-ból behallatszik a „Sieg heil!” tömegkórus, még mindig azt vélik, hogy az országot 6,5 millió náci lakja.
De nem félelembõl lett öngyilkos a túlélõ, hanem képtelen volt együttélni azzal, hogy nem találja sem a helyét, sem az igazságát a világban. Se Bécsben, se Oxfordban nem tudott élni.
Bernhard darabja botrányt kavart 1988-ban. Ugyan a Burgtheater 100. évfordulójára született a mû és bemutatója, inkább az Anschluss 50. évfordulójának címezte drámáját. Vagy inkább tragikomédiát, ahogy Bagossy László rendezõ látja, aki a magyar õsbemutatót rendezi a Katona József Színházban. Jelenleg az olvasópróbák folynak, a premierre októberben kerül sor. A lefordíthatatlan cím tükörfordítása: Hõsök tere.
hvg.hu: Lefordítják a címét? Hõsök tere lesz?
Bagossy László: Marad az eredeti cím. Bár állítólag ez nem túl közönségbarát. De hát a címe: Heldenplatz. Ráadásul õsbemutató. Nagyon rosszul érezném magamat, ha más címmel futna. Azt remélem, hogy a közönség ezen a címen is megtalálja majd az elõadást. Ebben segíteni szokott a szájhagyomány. A Katonának megvan a maga törzsközönsége, és ha a nézõk elégedettek, akkor elviszik a darab hírét. A Top Dogs sem számított közönségcsalogató címnek annak idején.
hvg.hu: Csakhogy a Top Dogs még angolos szlengként is közérthetõbb. A Heldenplatz kevésbé, míg a tükörfordítása annál inkább: Hõsök tere.
B.L.: Persze, nekünk is eszünkbe jutott, hogy Hõsök tere cím alatt fusson. Ám ez a változat ügyetlenül direkt. És õszintén szólva semmi kedvem ahhoz, hogy Thomas Bernhardot ürügyként használva a Dózsa György útra képzeljem magamat. Bécsben vagyunk, így a Josefstadt Theater-t sem fordítjuk Józsefvárosi Színházra, mert nem ez a neve.
Sejtem, hogy merre tart a beszélgetésünk: a magyarországi aktualitások merülnek fel, az antiszemitizmus, a szélsõjobb, az Újszínház körüli hisztéria. Annak idején, amikor Bécsben bemutatták a darabot, hatalmas botrányt okozott, ugyanilyen okokból. A szélsõjobb kikérte magának, tüntettek és ellentüntettek, bombafenyegetések érkeztek, mert a darabban elhangzó szövegeket ki-ki magára vette. Csakhogy Bernhard ennél sokkal kifinomultabb.
Az õ alapproblémája mindig az igazságért áhítozó ember vergõdése. Bármirõl van szó, mindig az sül ki ezekbõl a vergõdésekbõl, hogy sem így, sem úgy nem ragadható meg az igazság. Nem tudunk azonosulni egyetlen tézissel sem, mert a következõ sarkon vagy következõ oldalon máris jön szembe az ellentézis.
Ezért aztán minden színházi botrány félreértésen alapul. Bernhard egyáltalán nem üzenget, nem foglal politikai állást. Szövegei nem a magánvéleményei, azokat, prózai munkáiban is, minden esetben a szereplõi fogalmazzák meg. Az õ zsidói ugyanolyan tragikomikusak mint a színházcsinálói vagy cirkuszigazgatói. Abból az anyagból alakítja a darabjait, amit maga körül, Ausztriában és Bécsben talál. A szemléletnek, az ábrázolásnak ugyanaz a napsugara süt a királyi koronára vagy a disznótrágyára.
Tételesen bizonyítani lehet, hogy ha kimondanak valamit ezek a szereplõk, akkor belefutnak az ellenkezõjébe is. Ettõl válnak tragikomikussá. Egyfelõl mélyen átélhetõek problémáik, indulataik, szenvedésük, másfelõl azzal, hogy önellentmondásba keverednek, nevetségessé válnak. Egyébként ugyanez a libikókázás játszik szerepet Csehovnál, Shakespearenél és a legnagyobbaknál.
Vicces a gondolat, hogy Shakespeare üzenne nekünk. Egy jó drámaíró sohasem üzenget. A szereplõk mondják el saját igazságukat. A probléma ott kezdõdik, amikor egy nézõnek arra támad igénye, hogy egyenes csatornán keresztül bekösse a darabot a napi politikába. Például elkönyveli, hogy Bernhard szerint Ausztria 6,5 millió náciból áll. De ilyet Bernhard nem mond. Az egyik szereplõje mondja. A „Színház az egész világ” mondatot, amit olyannyira szeretnek idézni, szintén nem Shakespeare mondja, hanem egy Jaques nevû tragikomikus idióta egy bizonyos darab, az Ahogy tetszik egy bizonyos szituációjában.
Bagossy, Máté Gábor, Katona József Színhûáz, színház, Heldenplatz, Hõsök tere, náci, zsidó, Bécs
Heldenplatz, olvasópróba: Bagossy László rendezõ és Máté Gábor színházigazgató-színész
Fotó: Katona József Színház
hvg.hu: Nézõként akkor sem tudunk szabadulni az áthallásoktól: szimbolikus a köztér, de még a neve is, a szélsõjobb, a hisztéria... ha nem aktuálpolitikai, akkor mi az ok, hogy most kerül bemutatásra? Mi volt az eredeti inspiráció, a választás oka?
B.L.: Ezek az áthallások extrán izgalmassá teszik a bernhardi látásmódot: emberként létezni megoldhatatlan feladvány, az emberi gondolkodás képtelen arra, hogy rendet vágjon a világban. A játék is mindig ugyanaz: az egyik pillanatban átélhetõ igazságokat mondat el a halálról, az üldözöttségrõl, a zsidóságról és a szélsõjobbról, a másik pillanatban elhangzik az önellentmondás. Megoldhatatlan élethelyzetek, amelyek a szenvedõ emberbõl újra meg újra hülyét csinálnak.
hvg.hu: Mivel az aktuálpolitika másodlagos, az elsõdleges célja rendezõként az, hogy a közönségét szembesíti azzal a vergõdéssel? Azzal a vergõdéssel, amit akkor érezhet, amikor híradót néz, amikor próbál liberálisként, civilként vagy zsidóként élni?
B.L.: Éppen attól tartok, amitõl Bernhard, hogy a darabokat teljes egészében aktuálpolitikának tekintsék. Õ ugyanis sokat szenvedett attól, hogy úgynevezett „mondanivalóvá”, üzenetekké degradálják azt, ami ábrázolás. Az ábrázolás egy sokkal bonyolultabb, komplikáltabb, gazdagabb képlet. Az olyan botrányoknak, mint ami a Heldenplatz bécsi bemutatóját kísérte, nem sok közük van a mûélvezethez.
hvg.hu: De hogyan kontrollálható a közönség természetes reakciója? Már a darab rövid bemutatószövege is rögtön egyértelmû válaszokra kényszerítenek, aktuálpolitikát keresnek majd. A rendkívüli finomságok, miszerint nem üzenetet vagy kézikönyvet kap a közönség, hanem ábrázolást, keresztül jöhetnek? Érthetõ lesz?
B.L.: Szerintem a mi közönségünk egy része ugyanúgy fogja örömét lelni ezekben a félreértésekben, mint az osztrák nézõk. Nem hiszem persze, hogy ugyanakkora hisztériát kelthetnénk itt mint Bécsben.
Bernhardot egész életében bíróságra citálták, annak ürügyén, hogy a felperesei magukra ismertek a darabjaiban. Például írt egy könyvet Glenn Gouldról, a híres zongoristáról, amelyben gátlástalanul összekeveredik a valóság meg a fikció. Az õ szemszögébõl ez nem jelent problémát, hiszen egy mûalkotásban minden fikció.
Ez a megoldás azonban filozófiai probléma is egyben, része a szemléletnek: ha nincs igazság, akkor a valóság is csak viszonyítás kérdése. Ez a bernhardi hõsök vergõdésének fõ oka. És persze a legfõbb abszurditás, amely végsõ soron pontot tesz szenvedéseink végére: a halál.
Bernhard ezt a vergõdést bármilyen történeten keresztül bemutathatná, de mégis hazai anyagból dolgozott. Ez a negyedik Bernhard rendezésem, de ebben a darabban az fog meg a leginkább, hogy olyannyira aktuálpolitikai és társadalmi kérdésekben is világossá teszi, hogy nem politizál, hanem mûvészetet csinál.
Szereplõinek szélsõséges megfogalmazásait nem hiszem, hogy bármely szociológus vagy társadalomtudós bevállalná. Bernhard végül is mindig ugyanarról beszél. Bach rögeszméje nem volt más, minthogy van Isten, és errõl szól zenéje minden alkalommal, de a gazdagsága kimeríthetetlen.
Bernhard hasonló, rideg racionalitással dolgozik egyfelõl, másfelõl hatalmas szenvedéllyel: pontokkal és ellenpontokkal. Bach egyébként erõsen hatott
Link
Hozzaszolasok
#1 |
kincses
- 2012. September 13. 06:31:15
#2 |
postaimre
- 2012. September 13. 06:39:55
#3 |
valahun
- 2012. September 13. 08:19:17
#4 |
lalapapa
- 2012. September 13. 10:38:31
#5 |
vesterhagen
- 2012. September 13. 18:19:53
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.