Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Orosz emigránsok nyomában
Érdekes, nemde? A sorrend, az idõzítés...
Folytatjuk a Magyarországon élõ bevándorlókról szóló cikksorozatunkat a Kitekintõn az Európai Integrációs Alap támogatásával. A sorozat indulásának elsõ kiemelt hónapjában – októberben – a Magyarországon élõ orosz közösséggel ismerkedhetnek meg az olvasók. A mai nyitó-cikkünkben az orosz emigráció történetének jártunk utána. Megtudhatják, hogy az elmúlt kétszáz évben miért hagyta el annyi orosz állampolgár a hazáját, milyen országokat választották új lakóhelyüknek és mennyien is lehetnek ma, Oroszország határain kívül rekedve.
Az egyik legjelentõsebb diaszpórát a világon éppen az orosz emigránsok és azok leszármazottai jelentik ma. Számukat legalább 20-25 millióra becsülik szerte a világon, azonban ha beleszámítjuk az orosz gyökerekkel rendelkezõket is, körülbelül 35-40 millió orosz eredetû emberrõl beszélhetünk. Kitelepedésük több jelentõs hullámban történt, gyakorlatilag szükségszerûen, alkalmazkodva az anyaország történelmi és gazdasági eseményeihez.
Orosz emigránsok érkeznek Amerikába
Az orosz történetírás öt kitelepedési hullámot azonosít. Az elsõ nagy hullám 1861-tõl indult, miután II. Sándor orosz cár felszabadította az orosz jobbágyokat. Ennek volt egy elõhulláma is, az 1825-ös dekabrista felkelés után. Gyakorlatilag ez volt az elsõ, írásban fent maradt orosz politikai emigráció, amikor a sikertelen felkelési kísérlet után megtorlástól való félelmükben számos nemes hagyta el a cári Oroszországot. Legfõbb célpontjuk Párizs volt, majd az 1848-as párizsi forradalom után Londonba tették át székhelyüket. Éppen Londonban alakult valamivel késõbb az elsõ szabad orosz nyomda.
Legnagyobb diaszpórák a világon (becsült adatok):
- kínaiak: ~35 millió fõ
- oroszok: ~25 millió fõ
- ukránok: ~12 millió fõ
- örmények: ~10 millió fõ
- adigék (cserkeszek): ~9 millió fõ
- indiaiak: ~9 millió fõ
- zsidók: ~8 millió fõ
- romák: ~8 millió fõ
- görögök: ~8 millió fõ
- vietnámiak: ~3,5 millió fõ
- németek: ~3,5 millió fõ
Amíg az 1825-ös „elõhullám” kivándorlói gyakorlatilag mind gazdag nemesek voltak, és a kivándorlás nem is öltött jelentõs mértéket, addig egészen más típusú volt az 1861 utáni orosz emigráció. Ez már szinte kizárólag gazdasági jellegû volt: a szabaddá vált orosz lakosság jobb élet reményében hagyta el családostul hazáját. Az õ célországuk leginkább az Egyesült Államok volt. Kemény munkával ezek az emberek valóban eredményeket értek el, és jobb egzisztenciát biztosítottak a családjaik számára. Becslések szerint ebben a gazdasági hullámban 4,3 millió ember hagyta el Oroszországot, és – a késõbbi hullámokkal ellentétben - nem is tértek többé vissza.
A nagy gazdasági kivándorláson belül volt egy kisebb mértékû politikai emigráció is, amely 1881-tõl indult, II. Sándor orosz cár ellen elkövetett halálos merénylet után. Ekkor hagyták el az országot a radikálisan a monarchia ellen beállított vezetõk, és építették ki a szervezeteiket Európában. Éppen ekkor kezdett formálódni a külföldrõl mûködõ politikai ellenzék, ekkor hozták létre a szervezeteiket, pártjaikat, tartották a politikai kongresszusaikat és kiadták az oroszországi terjesztésnek szánt kiadványaikat. A legkedveltebb célpontjai ennek a politikai emigrációnak Németország, Svájc és Franciaország voltak.
Résen volt eközben a cári titkosrendõrség is, amely saját embereiket – megfigyelõket és provokátorokat igyekezett becsempészni a külföldön tartózkodó forradalmárok sorai közé. Ennek talán az egyik legismertebb példája Jevno Azef személye, akit ma is nagy rejtély övezi. Azef egy kettõsügynök szerepét játszotta – gyakorlatilag ugyanannyit segített a forradalmároknak, mint amennyit az õt alkalmazó titkosrendõrségnek, így teljes bizonysággal ma sem lehet megmondani, hogy hová sorolta magát a legendás ügynök, és nem volt-e skizofrén…
Kattintson és nézegessen képeket a cári Oroszországról!
Ekkor kezdték mûködésüket külföldön az orosz marxisták is, miután megalapították az Orosz Szociáldemokraták Szövetsége. Ebbõl nõtte ki magát az évek során a bolsevik mozgalom, amelynek a vezére, Vlagyimir Iljics Lenin legszívesebben Svájcban tartózkodott.
Az orosz kivándorlás újabb jelentõs hulláma az októberi fordulat, és az azt követõ polgárháború után indult, így gyakorlatilag az 1917-1938 közötti idõszakot soroljuk ide. Amíg az elõzõ hullám legnagyobbrészt gazdasági jellegû volt, ez kizárólag politikai emigrációt jelentett. Az orosz kivándorlás teljes történetében egyértelmûen ez az 1917-38-as hullám okozott a legnagyobb kulturális és gazdasági kárt. Oroszországot tömegesen hagyták el a bolsevik uralmat elutasító népcsoportok: ez fõleg a nemességet, a katonatiszteket, cári hivatalnokokat, egyháziakat és a meggazdagodott rétegeket érintette. Tehát pont mindazokat, akik tanultak és képzettek voltak. Ekkor hagyta el az országot az orosz „arany” értelmiség, akik leginkább az Egyesült Államokba emigráltak, amely nagyon sokat profitált ebbõl.
II. Milós a családjával sétál. Kaatintson, és nézegessen képeket a cári Oroszországról!
Ez volt az az orosz kivándorlási hullám, amely külföldrõl is jelentõs hatást gyakorolt az orosz kultúrára és tudományra, róluk egy teljes irodalmi korszakot neveztek el, három orosz Nobel-díjast is adtak a világnak (Bunyin – irodalom; Leontyev – közgazdaságtan; Prigozsin – kémia), befolyásolták a nemzetközi zenetörténetet olyan zseniális zeneszerzõkkel és zenészekkel, mint Rahmanyinov, Sztravinszkij, Kandinszkij vagy Saljapin, illetve önálló filozófiai iskolákat is alapítottak. Mindezt jelezte már például az is, hogy 1930-as évekre világszerte 1005 különbözõ újság és folyóirat jelent meg.
Mindezt tetézték maguk a bolsevikok is, akik valószínûleg maguk sem hittek abban, hogy sokáig hatalmon maradhatnak. Éppen ezért igyekeztek minden olyan elemtõl megszabadulni, akik bármiféle veszélyt jelenthettek rájuk nézve. A legnagyobb veszélyt az értelmiség jelentette, így hosszú listák készültek az értelmiség legtehetségesebb tagjainak a nevével, akiket deportáltak az országból. Aki nem hagyta el az országot ekkor, az sokkal rosszabbul járt a késõbbiekben…
Az 1918 után Oroszországban zajló polgárháborúban közel tíz millió ember vesztette életét (ehhez képest ironikus, hogy közvetlenül a polgárháború elõtt 1917-ben Leninnek majdnem odaítélték a béke Nobel-díjat), és az események 1920-21-ben végül a fehér mozgalom (a cárt, a monarchiát és a régi rendet támogatók) teljes vereségéhez vezetett. Ekkor hagyták el az országot a cári tisztek, a katonaság és a fehér mozgalommal szimpatizálók. 1920-ban emigrált Gyenyikin tábornok és teljes hadserege Novorosszijszkból, és a Vrangel báró hadserege a Krími-félszigetrõl, majd 1921-ben a Keleten vereséget szenvedett Kolcsak hadserege is elhagyta az országot.
Amíg ezen hullám elején emigrálók fõleg az Amerikát választották célpontjuknak, addig a fehér katonatisztek és a hadsereg a Balkánon illetve késõbb Nyugat-Európában telepedett le. Vrangel vezetése alatt egy speciális Emigrációs Tanácsot is létrehoztak, amely a hadsereg letelepítésével foglalkozott – leginkább Bulgáriában, Törökországban és a Jugoszláv Királyság területén. 1924-ben hozták létre a megmaradt katonai egységekbõl az Orosz Katonai Szövetséget, amely fenntartotta és engedélyezte Vrangel seregének a katonai szervezetet, sõt, a Jugoszláv Királyság államkasszájából még fizetést is kaptak. 1929-1988 között még egy emigrációs fehér katonatiszti lap is megjelent, a „Csaszovoj” („Õrjáratban lévõ”). Ezek az egységes késõbb a németek oldalán harcoltak a II. világháborúban Tito kommunista egységei, majd a szovjetek ellen.
Fehér mozgalom emigrációban: alul balra a második a Vrangel tábornok, mellette az
Antonyij metropolita. Balról az ötödik a sorban Vrangel felesége.
A fehér katonák mellett a polgárháború elvesztése után az orosz kozákság egy jelentõs része is emigrált, akik leginkább Belgrádban és Szófiában telepedtek le.
A Nemzetek Szövetsége hivatalos adatai alapján a fehér mozgalom bukása után többek között kb. 300 ezer ember emigrált Törökországba, 200 ezer ember Franciaországba, kb. 150 ezer ember telepedett le a Balkánon és 76 ezren Kínában. Konstantinápoly volt az ugródeszka, ahová a legtöbben érkeztek, majd innen ment tovább az orosz emigráns folyam Párizsba, Berlinbe, Belgrádba és Szófiába, illetve sokan érkeztek Oroszország keleti részeirõl a Kína észak-keleti csücskében lévõ Harbinbe is. A következõ évek során Párizs vált a XX. századi orosz emigráció kulturális központjába, ahová majd a nemzet-szocialista mozgalom térnyerése után Németországból is települtek át oroszok.
A polgárháború befejezése után a bolsevik kormány 1921-es és 1924-es dekrétumokkal igyekezett amnesztiát garantálni a fehér mozgalom résztvevõinek. Körülbelül 200 ezren hittek nekik, és az Oroszország iránt érzett honvágy miatt visszajöttek az immár Szovjetuniónak nevezett országba – nagy többségükre tragikus sors várt. A bolsevikok nem tartották be a szavukat: a fehér tiszteket gyakorlatilag azonnal fõbe lõtték, aki jobban járt, munkatáborba került. Ha volt is, aki megúszta, a ’30-as évekbeli újabb tisztogatási hullámaiban õk is életüket vesztették.
A polgárháború befejezõdése után – és leginkább a ’30-as években – az ország kapui bezárultak, és elhagyni a Szovjetuniót gyakorlatilag nem lehetett, csak nagyon keveseknek sikerült ez.
A kivándorlók teljes száma ebben az 1917 utáni idõszakban becslések szerint elérhette a 4-5 millió fõt. Az õ leszármazottaik ma világszerte körülbelül 10 millió embert teszik ki. Ellentétben az elsõ hullám emigránsaival õk aktív kapcsolatokat ápolnak ma az anyaországgal, orosz közösségek életében vesznek részt és oroszoknak tartják magukat.
Annak ellenére, hogy a második kivándorlási hullám volt a legnagyobb hatással Oroszország számára, nem az volt a legnagyobb. A legnagyobb kivándorlás miatti népesség veszteséget az ország a II. világháború idején szenvedte el. Becslések szerint a kivándorlás harmadik nagy hullámában 1941-1945 között 8-10 millió fõ hagyta el a Szovjetuniót. Ennek a számnak egy része a Szovjetunióból elhurcolt hadifoglyok, akik valamilyen okok miatt nem tértek haza (ez például történhetett amiatt is, hogy Sztálin a fogságból hazatérteket is a nép ellenségeinek tekintette, és ezek a hírek eljuthattak az ország határain kívülre is). Másik része az a lakosság volt, akik náci megszállás idején a németekkel kollaborált, és a Vörös Hadsereg térnyerésével a németekkel együtt vonultak vissza õk is a területeikrõl. Ezek az emigránsok azonban javarészt nem etnikai oroszok voltak.
Legnagyobb orosz diaszpórák a világon:
Ukrajna: 8 millió fõ
Kazahsztán: 4,4 millió fõ
USA: 3,1 millió fõ
Belarusz: 1,2 millió fõ
Izrael: 1,1 millió fõ
Kanada: 0,5 millió fõ
Észtország: 300 ezer fõ
Nagy-Britannia: 300 ezer fõ
Németország: 200 ezer fõ
Brazília: 200 ezer fõ
A kivándorlás negyedik hullámának az 1950-1990 közötti tágabb idõszakot nevezhetjük. Ez a hullám részben ismét politikai volt – amelyben a fõleg rendszerellenes értelmiség hagyta el az országot, azonban számuk nem nevezhetõ olyan magasnak; részben pedig etnikai. Ekkor engedélyezték például a kivándorlást a volgai németeknek és az oroszországi zsidóknak is, akik tömegével vándoroltak ki Izraelbe. A zsidó származás bizonyítása lett a Szovjetunió elhagyásának a legbiztosabb módja, ezért nagyon sok orosz értelmiségi élt vele. Legkedveltebb kivándorlási célpontjuk az Egyesült Államok lett. Az orosz emigránsok száma ebben a korszakban meghaladta a 1,5 millió fõt.
Végül az ötödik orosz kivándorlási hullámnak nevezhetjük az 1991 utáni idõszakot: ekkor bomlott fel a Szovjetunió, és a határok megnyíltak. Hirtelen szabaddá vált az út, az emberek elnyerték azt a jogukat, hogy gyakorlatilag bármikor, bárhová utazhassanak.
Ennek azonban lett egy ez idáig nem ismert korlátja: vízumok és bevándorlási engedélyek. 1992 elõtt a legnagyobb gondot a Szovjetunió elhagyása jelentette, a „kommunista üldözés áldozatait” gyakorlatilag bármelyik ország szívesen befogadta. Szovjetunió bukásával azonban a kommunista üldözés veszélye is megszûnt, és az országok kvótákat kezdtek alkalmazni a bevándorlókkal szemben.
Kattintson és nézegessen képeket a Gorbacsovi korszakról!
Ez a hullám – hasonlóan a száz évvel azelõttihez – újra gazdasági jellegû. Az emigránsok nem a politikai nézeteik illetve a politikai szabadságuk miatt hagyják el Oroszországot, hanem jobb gazdasági körülmények reményében. Külföldön pedig leginkább az orosz értelmiségre és tudósokra pályáznak, tehát jelenleg is folyik az úgy nevezett „agy-elszívás” Oroszországból. Az orosz Oktatásügyi Minisztérium adatai szerint 1989 és 2004 között az országot közel 25 ezer tudós hagyta el, további 30 ezer pedig az ország határain kívül szerzõdéses viszonyban dolgozik. Nem hivatalos források szerint azonban ez a szám sokkal magasabb: ’90-es évek elején legalább 80 ezer tudós hagyta el a hazáját.
Becslések alapján, amennyiben ezek a tudásukat külföldön kamatoztató tudósok például az Egyesült Államokban végezték volna a tanulmányaikat a ’70-es években, akkor USA legalább ezer milliárd dollárt költött volna a képzésükre (így pedig „ingyen” megkapták õket a hidegháború befejezésével). Az orosz tudományos diaszpóra publikációinak az 50 százaléka ma is az Egyesült Államokból történik. Ugyanez a helyzet a világ leginkább idézett orosz tudósaival: 44 százalékuk USA-ban dolgozik (miközben az Oroszországban élõ és publikáló orosz tudósok mindössze 10 százalékát teszik ki ennek a listának).
A tudósok kivándorlásának legfontosabb okai az alacsony fizetések, alacsony presztízs értékkel járó státusz, és az országban lévõ bürokrácia, amely akadályokat gördít a produktív tudományos munka útjába.
Így becslések szerint 1991 után közel 1,1 millió ember emigrált Oroszországból, javarészt Nyugat-Európában. Körülbelül 570 ezer orosz bevándorló érkezett Németországba, 256 ezren mentek Izraelbe, 112 ezren USA-ba, és körülbelül 20 ezren költöztek Csehországba.
Kattintson és nézegessen képeket Moszkváról!
Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy 1991 után bizonyos fordított tendencia is érvényesült, és a Szovjetunió (illetve a kommunista párt) bukása után sokan hazatértek az orosz emigrációból. Hivatalos adatok szerint a számuk 8 millió fõt érheti el, ez azonban annak is köszönhetõ, hogy Szovjetunió megszûnésével sok – a volt szocialista blokk országaiban rekedt orosz – döntött a hazaköltözés mellett.
Magyarországon a 2010-es hivatalos adatok szerint 5498 orosz nemzetiségû polgár lakik, azonban a számuk valójában sokkal magasabb lehet. Ezt a számot inkább 20 ezer körülire becsülhetjük. Többségük a Szovjetunió idején, a XX. század második felében érkezett Magyarországra.
Ismerje meg a korábbi cikkeinket is a Magyarországon élõ oroszokról!
Milyen problémákkal küzd a világ legnagyobb országa?
Az orosz konyha sajátosságai
Orosz Nobel-díjasok története – a politika és ideológia árnyékában (I. rész)
Orosz Nobel-díjasok története – az ideológia korában. II. rész
Palacsintákra fel: a hagyományos “Maszlenyica” ünnepe Oroszrszágban
Magyarországon élõ oroszok – nehéz a beilleszkedés
A magyarországi orosz egyházszervezet
"A helyzet Magyarországon most nagyon nehéz" - interjú a "Rosszijszkij Kurier" fõszerkesztõjével
Link
Folytatjuk a Magyarországon élõ bevándorlókról szóló cikksorozatunkat a Kitekintõn az Európai Integrációs Alap támogatásával. A sorozat indulásának elsõ kiemelt hónapjában – októberben – a Magyarországon élõ orosz közösséggel ismerkedhetnek meg az olvasók. A mai nyitó-cikkünkben az orosz emigráció történetének jártunk utána. Megtudhatják, hogy az elmúlt kétszáz évben miért hagyta el annyi orosz állampolgár a hazáját, milyen országokat választották új lakóhelyüknek és mennyien is lehetnek ma, Oroszország határain kívül rekedve.
Az egyik legjelentõsebb diaszpórát a világon éppen az orosz emigránsok és azok leszármazottai jelentik ma. Számukat legalább 20-25 millióra becsülik szerte a világon, azonban ha beleszámítjuk az orosz gyökerekkel rendelkezõket is, körülbelül 35-40 millió orosz eredetû emberrõl beszélhetünk. Kitelepedésük több jelentõs hullámban történt, gyakorlatilag szükségszerûen, alkalmazkodva az anyaország történelmi és gazdasági eseményeihez.
Orosz emigránsok érkeznek Amerikába
Az orosz történetírás öt kitelepedési hullámot azonosít. Az elsõ nagy hullám 1861-tõl indult, miután II. Sándor orosz cár felszabadította az orosz jobbágyokat. Ennek volt egy elõhulláma is, az 1825-ös dekabrista felkelés után. Gyakorlatilag ez volt az elsõ, írásban fent maradt orosz politikai emigráció, amikor a sikertelen felkelési kísérlet után megtorlástól való félelmükben számos nemes hagyta el a cári Oroszországot. Legfõbb célpontjuk Párizs volt, majd az 1848-as párizsi forradalom után Londonba tették át székhelyüket. Éppen Londonban alakult valamivel késõbb az elsõ szabad orosz nyomda.
Legnagyobb diaszpórák a világon (becsült adatok):
- kínaiak: ~35 millió fõ
- oroszok: ~25 millió fõ
- ukránok: ~12 millió fõ
- örmények: ~10 millió fõ
- adigék (cserkeszek): ~9 millió fõ
- indiaiak: ~9 millió fõ
- zsidók: ~8 millió fõ
- romák: ~8 millió fõ
- görögök: ~8 millió fõ
- vietnámiak: ~3,5 millió fõ
- németek: ~3,5 millió fõ
Amíg az 1825-ös „elõhullám” kivándorlói gyakorlatilag mind gazdag nemesek voltak, és a kivándorlás nem is öltött jelentõs mértéket, addig egészen más típusú volt az 1861 utáni orosz emigráció. Ez már szinte kizárólag gazdasági jellegû volt: a szabaddá vált orosz lakosság jobb élet reményében hagyta el családostul hazáját. Az õ célországuk leginkább az Egyesült Államok volt. Kemény munkával ezek az emberek valóban eredményeket értek el, és jobb egzisztenciát biztosítottak a családjaik számára. Becslések szerint ebben a gazdasági hullámban 4,3 millió ember hagyta el Oroszországot, és – a késõbbi hullámokkal ellentétben - nem is tértek többé vissza.
A nagy gazdasági kivándorláson belül volt egy kisebb mértékû politikai emigráció is, amely 1881-tõl indult, II. Sándor orosz cár ellen elkövetett halálos merénylet után. Ekkor hagyták el az országot a radikálisan a monarchia ellen beállított vezetõk, és építették ki a szervezeteiket Európában. Éppen ekkor kezdett formálódni a külföldrõl mûködõ politikai ellenzék, ekkor hozták létre a szervezeteiket, pártjaikat, tartották a politikai kongresszusaikat és kiadták az oroszországi terjesztésnek szánt kiadványaikat. A legkedveltebb célpontjai ennek a politikai emigrációnak Németország, Svájc és Franciaország voltak.
Résen volt eközben a cári titkosrendõrség is, amely saját embereiket – megfigyelõket és provokátorokat igyekezett becsempészni a külföldön tartózkodó forradalmárok sorai közé. Ennek talán az egyik legismertebb példája Jevno Azef személye, akit ma is nagy rejtély övezi. Azef egy kettõsügynök szerepét játszotta – gyakorlatilag ugyanannyit segített a forradalmároknak, mint amennyit az õt alkalmazó titkosrendõrségnek, így teljes bizonysággal ma sem lehet megmondani, hogy hová sorolta magát a legendás ügynök, és nem volt-e skizofrén…
Kattintson és nézegessen képeket a cári Oroszországról!
Ekkor kezdték mûködésüket külföldön az orosz marxisták is, miután megalapították az Orosz Szociáldemokraták Szövetsége. Ebbõl nõtte ki magát az évek során a bolsevik mozgalom, amelynek a vezére, Vlagyimir Iljics Lenin legszívesebben Svájcban tartózkodott.
Az orosz kivándorlás újabb jelentõs hulláma az októberi fordulat, és az azt követõ polgárháború után indult, így gyakorlatilag az 1917-1938 közötti idõszakot soroljuk ide. Amíg az elõzõ hullám legnagyobbrészt gazdasági jellegû volt, ez kizárólag politikai emigrációt jelentett. Az orosz kivándorlás teljes történetében egyértelmûen ez az 1917-38-as hullám okozott a legnagyobb kulturális és gazdasági kárt. Oroszországot tömegesen hagyták el a bolsevik uralmat elutasító népcsoportok: ez fõleg a nemességet, a katonatiszteket, cári hivatalnokokat, egyháziakat és a meggazdagodott rétegeket érintette. Tehát pont mindazokat, akik tanultak és képzettek voltak. Ekkor hagyta el az országot az orosz „arany” értelmiség, akik leginkább az Egyesült Államokba emigráltak, amely nagyon sokat profitált ebbõl.
II. Milós a családjával sétál. Kaatintson, és nézegessen képeket a cári Oroszországról!
Ez volt az az orosz kivándorlási hullám, amely külföldrõl is jelentõs hatást gyakorolt az orosz kultúrára és tudományra, róluk egy teljes irodalmi korszakot neveztek el, három orosz Nobel-díjast is adtak a világnak (Bunyin – irodalom; Leontyev – közgazdaságtan; Prigozsin – kémia), befolyásolták a nemzetközi zenetörténetet olyan zseniális zeneszerzõkkel és zenészekkel, mint Rahmanyinov, Sztravinszkij, Kandinszkij vagy Saljapin, illetve önálló filozófiai iskolákat is alapítottak. Mindezt jelezte már például az is, hogy 1930-as évekre világszerte 1005 különbözõ újság és folyóirat jelent meg.
Mindezt tetézték maguk a bolsevikok is, akik valószínûleg maguk sem hittek abban, hogy sokáig hatalmon maradhatnak. Éppen ezért igyekeztek minden olyan elemtõl megszabadulni, akik bármiféle veszélyt jelenthettek rájuk nézve. A legnagyobb veszélyt az értelmiség jelentette, így hosszú listák készültek az értelmiség legtehetségesebb tagjainak a nevével, akiket deportáltak az országból. Aki nem hagyta el az országot ekkor, az sokkal rosszabbul járt a késõbbiekben…
Az 1918 után Oroszországban zajló polgárháborúban közel tíz millió ember vesztette életét (ehhez képest ironikus, hogy közvetlenül a polgárháború elõtt 1917-ben Leninnek majdnem odaítélték a béke Nobel-díjat), és az események 1920-21-ben végül a fehér mozgalom (a cárt, a monarchiát és a régi rendet támogatók) teljes vereségéhez vezetett. Ekkor hagyták el az országot a cári tisztek, a katonaság és a fehér mozgalommal szimpatizálók. 1920-ban emigrált Gyenyikin tábornok és teljes hadserege Novorosszijszkból, és a Vrangel báró hadserege a Krími-félszigetrõl, majd 1921-ben a Keleten vereséget szenvedett Kolcsak hadserege is elhagyta az országot.
Amíg ezen hullám elején emigrálók fõleg az Amerikát választották célpontjuknak, addig a fehér katonatisztek és a hadsereg a Balkánon illetve késõbb Nyugat-Európában telepedett le. Vrangel vezetése alatt egy speciális Emigrációs Tanácsot is létrehoztak, amely a hadsereg letelepítésével foglalkozott – leginkább Bulgáriában, Törökországban és a Jugoszláv Királyság területén. 1924-ben hozták létre a megmaradt katonai egységekbõl az Orosz Katonai Szövetséget, amely fenntartotta és engedélyezte Vrangel seregének a katonai szervezetet, sõt, a Jugoszláv Királyság államkasszájából még fizetést is kaptak. 1929-1988 között még egy emigrációs fehér katonatiszti lap is megjelent, a „Csaszovoj” („Õrjáratban lévõ”). Ezek az egységes késõbb a németek oldalán harcoltak a II. világháborúban Tito kommunista egységei, majd a szovjetek ellen.
Fehér mozgalom emigrációban: alul balra a második a Vrangel tábornok, mellette az
Antonyij metropolita. Balról az ötödik a sorban Vrangel felesége.
A fehér katonák mellett a polgárháború elvesztése után az orosz kozákság egy jelentõs része is emigrált, akik leginkább Belgrádban és Szófiában telepedtek le.
A Nemzetek Szövetsége hivatalos adatai alapján a fehér mozgalom bukása után többek között kb. 300 ezer ember emigrált Törökországba, 200 ezer ember Franciaországba, kb. 150 ezer ember telepedett le a Balkánon és 76 ezren Kínában. Konstantinápoly volt az ugródeszka, ahová a legtöbben érkeztek, majd innen ment tovább az orosz emigráns folyam Párizsba, Berlinbe, Belgrádba és Szófiába, illetve sokan érkeztek Oroszország keleti részeirõl a Kína észak-keleti csücskében lévõ Harbinbe is. A következõ évek során Párizs vált a XX. századi orosz emigráció kulturális központjába, ahová majd a nemzet-szocialista mozgalom térnyerése után Németországból is települtek át oroszok.
A polgárháború befejezése után a bolsevik kormány 1921-es és 1924-es dekrétumokkal igyekezett amnesztiát garantálni a fehér mozgalom résztvevõinek. Körülbelül 200 ezren hittek nekik, és az Oroszország iránt érzett honvágy miatt visszajöttek az immár Szovjetuniónak nevezett országba – nagy többségükre tragikus sors várt. A bolsevikok nem tartották be a szavukat: a fehér tiszteket gyakorlatilag azonnal fõbe lõtték, aki jobban járt, munkatáborba került. Ha volt is, aki megúszta, a ’30-as évekbeli újabb tisztogatási hullámaiban õk is életüket vesztették.
A polgárháború befejezõdése után – és leginkább a ’30-as években – az ország kapui bezárultak, és elhagyni a Szovjetuniót gyakorlatilag nem lehetett, csak nagyon keveseknek sikerült ez.
A kivándorlók teljes száma ebben az 1917 utáni idõszakban becslések szerint elérhette a 4-5 millió fõt. Az õ leszármazottaik ma világszerte körülbelül 10 millió embert teszik ki. Ellentétben az elsõ hullám emigránsaival õk aktív kapcsolatokat ápolnak ma az anyaországgal, orosz közösségek életében vesznek részt és oroszoknak tartják magukat.
Annak ellenére, hogy a második kivándorlási hullám volt a legnagyobb hatással Oroszország számára, nem az volt a legnagyobb. A legnagyobb kivándorlás miatti népesség veszteséget az ország a II. világháború idején szenvedte el. Becslések szerint a kivándorlás harmadik nagy hullámában 1941-1945 között 8-10 millió fõ hagyta el a Szovjetuniót. Ennek a számnak egy része a Szovjetunióból elhurcolt hadifoglyok, akik valamilyen okok miatt nem tértek haza (ez például történhetett amiatt is, hogy Sztálin a fogságból hazatérteket is a nép ellenségeinek tekintette, és ezek a hírek eljuthattak az ország határain kívülre is). Másik része az a lakosság volt, akik náci megszállás idején a németekkel kollaborált, és a Vörös Hadsereg térnyerésével a németekkel együtt vonultak vissza õk is a területeikrõl. Ezek az emigránsok azonban javarészt nem etnikai oroszok voltak.
Legnagyobb orosz diaszpórák a világon:
Ukrajna: 8 millió fõ
Kazahsztán: 4,4 millió fõ
USA: 3,1 millió fõ
Belarusz: 1,2 millió fõ
Izrael: 1,1 millió fõ
Kanada: 0,5 millió fõ
Észtország: 300 ezer fõ
Nagy-Britannia: 300 ezer fõ
Németország: 200 ezer fõ
Brazília: 200 ezer fõ
A kivándorlás negyedik hullámának az 1950-1990 közötti tágabb idõszakot nevezhetjük. Ez a hullám részben ismét politikai volt – amelyben a fõleg rendszerellenes értelmiség hagyta el az országot, azonban számuk nem nevezhetõ olyan magasnak; részben pedig etnikai. Ekkor engedélyezték például a kivándorlást a volgai németeknek és az oroszországi zsidóknak is, akik tömegével vándoroltak ki Izraelbe. A zsidó származás bizonyítása lett a Szovjetunió elhagyásának a legbiztosabb módja, ezért nagyon sok orosz értelmiségi élt vele. Legkedveltebb kivándorlási célpontjuk az Egyesült Államok lett. Az orosz emigránsok száma ebben a korszakban meghaladta a 1,5 millió fõt.
Végül az ötödik orosz kivándorlási hullámnak nevezhetjük az 1991 utáni idõszakot: ekkor bomlott fel a Szovjetunió, és a határok megnyíltak. Hirtelen szabaddá vált az út, az emberek elnyerték azt a jogukat, hogy gyakorlatilag bármikor, bárhová utazhassanak.
Ennek azonban lett egy ez idáig nem ismert korlátja: vízumok és bevándorlási engedélyek. 1992 elõtt a legnagyobb gondot a Szovjetunió elhagyása jelentette, a „kommunista üldözés áldozatait” gyakorlatilag bármelyik ország szívesen befogadta. Szovjetunió bukásával azonban a kommunista üldözés veszélye is megszûnt, és az országok kvótákat kezdtek alkalmazni a bevándorlókkal szemben.
Kattintson és nézegessen képeket a Gorbacsovi korszakról!
Ez a hullám – hasonlóan a száz évvel azelõttihez – újra gazdasági jellegû. Az emigránsok nem a politikai nézeteik illetve a politikai szabadságuk miatt hagyják el Oroszországot, hanem jobb gazdasági körülmények reményében. Külföldön pedig leginkább az orosz értelmiségre és tudósokra pályáznak, tehát jelenleg is folyik az úgy nevezett „agy-elszívás” Oroszországból. Az orosz Oktatásügyi Minisztérium adatai szerint 1989 és 2004 között az országot közel 25 ezer tudós hagyta el, további 30 ezer pedig az ország határain kívül szerzõdéses viszonyban dolgozik. Nem hivatalos források szerint azonban ez a szám sokkal magasabb: ’90-es évek elején legalább 80 ezer tudós hagyta el a hazáját.
Becslések alapján, amennyiben ezek a tudásukat külföldön kamatoztató tudósok például az Egyesült Államokban végezték volna a tanulmányaikat a ’70-es években, akkor USA legalább ezer milliárd dollárt költött volna a képzésükre (így pedig „ingyen” megkapták õket a hidegháború befejezésével). Az orosz tudományos diaszpóra publikációinak az 50 százaléka ma is az Egyesült Államokból történik. Ugyanez a helyzet a világ leginkább idézett orosz tudósaival: 44 százalékuk USA-ban dolgozik (miközben az Oroszországban élõ és publikáló orosz tudósok mindössze 10 százalékát teszik ki ennek a listának).
A tudósok kivándorlásának legfontosabb okai az alacsony fizetések, alacsony presztízs értékkel járó státusz, és az országban lévõ bürokrácia, amely akadályokat gördít a produktív tudományos munka útjába.
Így becslések szerint 1991 után közel 1,1 millió ember emigrált Oroszországból, javarészt Nyugat-Európában. Körülbelül 570 ezer orosz bevándorló érkezett Németországba, 256 ezren mentek Izraelbe, 112 ezren USA-ba, és körülbelül 20 ezren költöztek Csehországba.
Kattintson és nézegessen képeket Moszkváról!
Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy 1991 után bizonyos fordított tendencia is érvényesült, és a Szovjetunió (illetve a kommunista párt) bukása után sokan hazatértek az orosz emigrációból. Hivatalos adatok szerint a számuk 8 millió fõt érheti el, ez azonban annak is köszönhetõ, hogy Szovjetunió megszûnésével sok – a volt szocialista blokk országaiban rekedt orosz – döntött a hazaköltözés mellett.
Magyarországon a 2010-es hivatalos adatok szerint 5498 orosz nemzetiségû polgár lakik, azonban a számuk valójában sokkal magasabb lehet. Ezt a számot inkább 20 ezer körülire becsülhetjük. Többségük a Szovjetunió idején, a XX. század második felében érkezett Magyarországra.
Ismerje meg a korábbi cikkeinket is a Magyarországon élõ oroszokról!
Milyen problémákkal küzd a világ legnagyobb országa?
Az orosz konyha sajátosságai
Orosz Nobel-díjasok története – a politika és ideológia árnyékában (I. rész)
Orosz Nobel-díjasok története – az ideológia korában. II. rész
Palacsintákra fel: a hagyományos “Maszlenyica” ünnepe Oroszrszágban
Magyarországon élõ oroszok – nehéz a beilleszkedés
A magyarországi orosz egyházszervezet
"A helyzet Magyarországon most nagyon nehéz" - interjú a "Rosszijszkij Kurier" fõszerkesztõjével
Link
Hozzaszolasok
#1 |
postaimre
- 2012. September 23. 10:04:30
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.