Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Menthetetlen több százezer devizahiteles sorsa?
Már egy bedõlt devizahiteles, tönkrement család élete is tragédia. Akkor minek nevezhetõ ezermilliárd forintnyi, napról napra növekvõ tartozás? Százezernyi, adósságcsapdában vergõdõ, utcára kerüléstõl veszélyeztetett család élete? Statisztikai adat? Emberi sorsok táblázatokba rendezve?
Nincs már könny, elfogyott. Csak apró konyha, asztalka, tûzhely, kihúzott hûtõgép. Minek zúgna? Két doboz májkrém van benne ínséges idõkre. Szûken vagyunk, ahogy beszélgetünk, összekoccan a térdünk, de történt nagyobb baj is. Van még fürdõszoba is, avult zuhanytálca. A mosógép már nem fért, pénzt már nem ért, de aki elvitte, dicséri, még szolgál.
Ülhetnénk a szobában is, de akkor Cseh Margitnak az ágyon jutna hely. Tanú nincs rá, nem látnák, de hogy adná magát elõ. Zsúfolt ez is, az ágy elfoglalja a felét, van még fotel, ahol alvás helyett Margit olvashat. Az ablak alá lámpát tett az önkormányzat, a fény így éjjelente ingyen jön. Van még szekrény és feszület a falon. A dédié volt, Margit nem válna meg tõle. Volt, hogy „büntette”, a szekrénybe tette, mert az Úr ezt rótta rá. Rájött, hétmilliárdnyi emberi gonddal nem foglalkozhat, így kerülhetett újra a feszület a falra, az ágya fölé. Ezzel kész a leltár, 38 év munka eredménye.
A pontosság kedvéért: van még ötmillió tartozás is. Két éve még szép házuk volt Margitéknak. Takaros, iparoshoz illõ, és a férjének – a Ferkónak, ahogy említi – mûködõ vállalkozása, tíz munkása. Nem gazdagodtak meg, de vitték valamire. Munka volt, sok is, de al-al-alvállalkozóként a férfi cége a sor végére szorult, pénz helyett ígéret jött, a számlán lesz a pénzed. Ferkó, fizess ki, kikapcsolják a gázt, ruhára kell a gyereknek, szóltak az emberei, s hogy fizethessen, így adott el évek alatt telket, autót, vett fel jelzálogra hitelt.
Elõttem ment tönkre, a volt emberei, ha találkoztak, a köszönését se fogadták. Bíztunk benned, rászedtél, Ferkó, mondták. Ebbe betegedett bele. Elfogyott, a doktorok felnyitották (hitelt még erre is kaptunk) és széttárták a kezüket, itt mi kevesek vagyunk. Két hónap múlva elment. Sírtam, majd belepusztultam, azért imádkoztam, halnék inkább én is. De az ember sokat kibír. Vállaltam mindent feketén, van bûnöm elég, beteget ápoltam, tettem tisztába, takarítottam, kertet ástam, havat hánytam, megéltem, de törlesztésre nem futotta. Vártam, csoda történik. De a csodák mással esnek.
A banki felszólítások után egy ember jött pecsétes papírral, hogy övé, a cégéé a ház. Hogyan? A ház ér harmincmilliót, mi tízet vettünk fel, az szépen felment tizennyolcra, a házat megkapta 14 millióért, nekem maradt négymillió tartozás. Költöttem ügyvédre én is. Na, hiszen! Kiderítették, minden jogszerû. Jó ember az új tulaj, adott egy hónapot, hogy elmenjek, majd még egyet emberségbõl. Becsomagoltam, amim volt, eladtam, elosztogattam, jöttem pár utcányira, albérletbe.
Sírtam, a kutyám már öreg volt, nem kellett senkinek, ide nem hozhattam, elaltattam. Sírtam, ha a házam láttam, már nem megyek arra. Sírtam, hogy lesajnálnak a szomszédok, sírtam itt is megtûrten: ez most már így lesz mindig?! Elájultam a boltban, kivizsgáltak, jó erõs a szíve, húsz évet is élhet, vigasztaltak. Ennél „jobb” hírt nem kaphattam volna…
Azóta nem sírok. Míg erõmbõl futja, keresek tán annyit, hogy az albérletet fizessem. Utána? Nincs utána! A tartozásom nem fogy, ha a lottón nem nyerek, van hely még a sírban, majd mellém temethetik…
Margit sorsát melyik rubrikába vésték? És melyikbe Ravasz Katáét?
Kispesti panel, kilencedik emelet. Alszom, ne kopogj, írta az ajtajára. Pedig az álom ritka vendég. A félelem olyan, mint a dob: addig feszül, míg bereped, s jön a megnyugvás. Õ még csak feszül. Szép a kilátás innen, dicsérjük. A házak fölött hegyek látszanak. Szép kilátás a kilátástalanságba, így hirdetem meg, feleli. Önmagát optimistának tartja, s igaz is, más fele bajba belerokkanna. Sorsa azé, akinek jobb híján hitellel kellene hitelt befoltoznia.
Az elsõ milliók? A férje beteg lett. Tipikus férfinyavalya, orvosokra ment kétmillió. De jó hír: helyrejött, azóta már új, fiatal asszonyhoz költözött, s hogy elmenjen végre, kért még kétmilliót. Kettõt elvitt a lakásfelújítás. Ez a fiával közös gondolat volt, 30 éves épület, most olyan, ahol az ember békében megöregedhet. De õ nem fog itt megöregedni, október 23-ig kapott végsõ haladékot, hogy a lakást eladja, tartozását törlessze és elköltözzön. Hogy jutott ide?!
Amikor a hitelt kérte, munkája volt, titkárságvezetõként, jó fizetéssel. A fia épületgépészként keresett, évekig gond nélkül törlesztettek. Honnan gondolta volna, hogy a cégét eladják és õt magát – igaz, tisztes végkielégítéssel – az utcára teszik? Katát 58 évesen már nem hívták sehova. Persze próbálkozott. Távmunka, ügynökösködés. Lakásokat kínálgatott jutalékért. Ki vesz ma? Egyet se adott el. A fia? A harmadik OKJ-s vizsgát teszi, sokszoros próbamunkaidõs: három napra, ötre, egy hétre, amiért fizetés nem jár. Végre bejelentett munkája van, biztonsági õr, éhen nem halnak, de a törlesztésre esélyük nincs.
Rosszabb ne legyen! Belebolondulok, hogy a hitellel a fiamat is magammal rántottam, mondja. Ha álmodik, újra 145 forintot ér a svájci frank. Sors ez? Harminc elmúlt a gyerek, az árverés majd filléreket hoz, lakása nem lesz, csak albérlet és sokmilliós tartozása, így indulunk az új életbe, sorolja Kata, és keserûen legyint. Nevüket vajon melyik rubrikában találjuk?
Hirtelenjében mennyi okos tanácsadó lett, hogy óvatosan a hitellel. Már óvnak, de hol voltak, amikor több százezer ember devizával eladósodott? Miért nem akkor szóltak? – kérdezte Kata, s ezt ismétlem Lénárd Mariannál, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) fõtitkáránál. Voltunk és szóltunk, feleli. Sok lett a szabad pénz, a „könnyû hitel”, mi ezért megelõzõ céllal alakultunk 2004-ben, hogy felhívjuk a figyelmet – bár híre se volt válságnak –, ebbõl baj lesz. Ha õk nincsenek, állítja, ennél is rosszabbul állnánk. A gépkocsihitelekkel kezdõdött, folytatja, nem úrhatnámságból, ahogyan most ezt sugallják, hanem a legtöbb munkához autót kértek a munkáltatók. Az elsõ hiteles „fecskék” az autójukat ingyen, a tartozás átvállalásáért odaadnák. De talál valakit, aki milliókat kockáztatna leharcolt Suzukiért? Úgy emlékezik a fõtitkár, már a nyitás napján sokan keresték az irodát. Rengetegen jönnek, sajnos sokszor késve.
Milyen életvezetési tanácsot is adhatna Holli Mónikának? Õ felújításra hitelt vett fel, de az édesanyja agyvérzése és otthoni ápolása miatt a munkáját elveszítette, élettársa elhagyta, két gyermekét egyedül nevelte. A hitele nõtt, így kerültek az utcára. Mindenüket raktárba vitték, és az elégett. Semmijük sincs, albérletben élnek, néha jönnek és nyilatkoznak, hátha valaki segít.
A fõtitkár évekkel ezelõtt megfogadta, senki gondját nem cipeli haza. De hiába, annyi a segítségre szoruló ember, és mind több lesz, õrlõdik otthon is. Eleinte a „mohó” bankokra haragudott, pedig õk se nyertek, egyre több nála az elbocsátott, bedõlt hitelû banki alkalmazott. És ez még csak a felszín, most érkeznek a „vegyes hitelesek, vegyél fel hitelt, köss biztosítást, a pénz kötvényben fial, annyi a hozam, törlesztened se kell”. Hát nem, néhány nyertesen kívül napról napra több a vesztes, se hozam, se pénz, a lakás is veszhet.
Magát is biztatva Lénárd Mariann vallja, vegyük észre a jót is: az önhibájukon kívül bedõlt adósoknál az árfolyamgátat vagy azt, az adósok lakásukat felajánlhatják a Nemzeti Eszközkezelõnek, és azt bérelhetik. Vagy Ócsát, ahol – ha a harmadik közbeszerzési eljárás sikerrel zárul, és akad építõ, aki a munkát ennyiért elvállalná – elkezdõdik végre a szociális lakópark építése, ahova 40–80 négyzetméteres, olcsó fenntartású családi házakba elsõ ütemben 80 bajba jutott család beköltözhet.
Jó megoldás ez? Elválik.
És mi lesz a többiekkel? Ez itt a kérdés!
Mi lesz például Zsótér Zoltánnal? Õ kétmillió kilométert vezetett balesetmentesen. Nyugdíjasként megvásárolta élete elsõ buszát, még 1991-ben. Zsótér Transz néven irodát nyitott, buszokat és kamionokat vett, sofõröket, könyvelõt is alkalmazott. Neves cégeknek szállított, amikor 700 ezer forint súlyadótartozás miatt egy végrehajtó a jármûveit lefoglalta. Hónapokig tartott, míg a „félreértést” tisztázták: 77 évesen hitelre szorult, de hiába, a megrendelõi nem vártak rá, elhagyták, adóssága csak nõtt.
Ma már alkalmazottja nincs. Se irodája, se lakása, egy 30 éves busza maradt, amivel, rákos betegségével küzdve, ha hívják, fuvart vállal. Tartozása okán nyugdíja felét vonják tõle, hitelezõ bankja megengedte, hogy 40 ezer forintért bérelje tõle a volt lakását. Havi 13 ezer forintból él, ebbõl tízet költ gyógyszerre. A fia, ha telik rá, támogatja. A villanyt, gázt még fizeti, a közös költséggel adós. A minap egy ügyvéd kereste, papa, okosság van, mondta. Szerzünk hitelt, a stróman felveszi a pénzt, azt megfelezzük, maga törleszt. Az ügyvédet kidobta.
Úgy érzi, kamatostól megfizetett már mindenért, retteg, hogy bár elmúlt 83, lesz végrehajtó, aki õt az utcára teszi. Ha így marad, minden devizaadós az utcán végzi, mondja, és bár megfogadta, erõs lesz, nem sír, azért a könnyeit törölgeti.
– Rossz a szereposztás, hogy mindenki ránk mutogat, haragszik és velünk riogat. Pedig politikai kérdés ez, politikai döntést kell hozni az ügyben – fogad dr. Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke. Együtt nézzük az adatokat: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint a több mint 90 napja nem fizetõ, 107 302 jelzáloggal terhelt ingatlantulajdonos, vagyis „bedõlt hiteles” úgy ezermilliárd forinttal tartozik. Négyezer családnál már minden, de minden jogorvoslati lehetõséget kimerítettek, minden határidõ rég letelt, õk bármikor kényszerrel kiköltöztethetõk lennének. Tavaly ugyanennyien voltak.
– Egyetlen eset is sok, belátom, tragikus is, de megkérdem: tavaly hány árverést tartottak, és utána hányszor volt dolgunk, hogy a kényszerkiköltöztetésnél segítsünk? Háromezer árverés és 250 kilakoltatás volt. Nem vagyok jós, de több idén se lesz – mondja. A kamara elnöke félreértéseket is tisztáz: tûzbe egyetlen végrehajtóért se tenné a kezét, van panasz ellenük, de száz közül egy, ha jogos. Az is csak városi legenda, állítja, hogy a lakásmaffia nyomja le az árveréseken az ingatlanárakat. Nincs kereslet, és árverésre már csak a szinte eladhatatlan lakások kerülnek. A többi bedõlt devizahitelessel mi lesz? A bankok házon belül megoldják, de a „lapjaik” közé – üzleti, személyiségi titkok okán – senki nem láthat be.
Nõ az elkeseredettség, felfokozott a hangulat. Mi lesz ebbõl?
- Nem látok a jövõbe, én is szorítok, hogy ne ismétlõdjön meg a Reitter Ferenc utcai eset: az adós a végrehajtókat PB-palackokkal fogadta. A lakás kell? Nesztek! És meggyújtotta a gázt.
Tüntetésrõl tüntetésre járnak és hallatják hangjukat a kétségbeesett devizahitelesek – képünk a Bankcsapda Érdekvédelmi Szövetség hétvégi tiltakozásán készült. Sõt, újabban jogi ostromra készül a többség, mert a kormány eddigi intézkedései nemigen segítettek. A hitelkárosultak érdekeit felkaroló tizenegy szervezet vasárnap perindítási szándéknyilatkozat letétbe helyezésére szólította fel a cserbenhagyottakat. Azt javasolta nekik, hogy amint összegyûlt tízezer ilyen nyilatkozat, az õket ért méltánytalanságok miatt egyszerre forduljanak keresettel az illetékes bírósághoz – adta hírül a Magyar Szociális Fórum.
Link
Nincs már könny, elfogyott. Csak apró konyha, asztalka, tûzhely, kihúzott hûtõgép. Minek zúgna? Két doboz májkrém van benne ínséges idõkre. Szûken vagyunk, ahogy beszélgetünk, összekoccan a térdünk, de történt nagyobb baj is. Van még fürdõszoba is, avult zuhanytálca. A mosógép már nem fért, pénzt már nem ért, de aki elvitte, dicséri, még szolgál.
Ülhetnénk a szobában is, de akkor Cseh Margitnak az ágyon jutna hely. Tanú nincs rá, nem látnák, de hogy adná magát elõ. Zsúfolt ez is, az ágy elfoglalja a felét, van még fotel, ahol alvás helyett Margit olvashat. Az ablak alá lámpát tett az önkormányzat, a fény így éjjelente ingyen jön. Van még szekrény és feszület a falon. A dédié volt, Margit nem válna meg tõle. Volt, hogy „büntette”, a szekrénybe tette, mert az Úr ezt rótta rá. Rájött, hétmilliárdnyi emberi gonddal nem foglalkozhat, így kerülhetett újra a feszület a falra, az ágya fölé. Ezzel kész a leltár, 38 év munka eredménye.
A pontosság kedvéért: van még ötmillió tartozás is. Két éve még szép házuk volt Margitéknak. Takaros, iparoshoz illõ, és a férjének – a Ferkónak, ahogy említi – mûködõ vállalkozása, tíz munkása. Nem gazdagodtak meg, de vitték valamire. Munka volt, sok is, de al-al-alvállalkozóként a férfi cége a sor végére szorult, pénz helyett ígéret jött, a számlán lesz a pénzed. Ferkó, fizess ki, kikapcsolják a gázt, ruhára kell a gyereknek, szóltak az emberei, s hogy fizethessen, így adott el évek alatt telket, autót, vett fel jelzálogra hitelt.
Elõttem ment tönkre, a volt emberei, ha találkoztak, a köszönését se fogadták. Bíztunk benned, rászedtél, Ferkó, mondták. Ebbe betegedett bele. Elfogyott, a doktorok felnyitották (hitelt még erre is kaptunk) és széttárták a kezüket, itt mi kevesek vagyunk. Két hónap múlva elment. Sírtam, majd belepusztultam, azért imádkoztam, halnék inkább én is. De az ember sokat kibír. Vállaltam mindent feketén, van bûnöm elég, beteget ápoltam, tettem tisztába, takarítottam, kertet ástam, havat hánytam, megéltem, de törlesztésre nem futotta. Vártam, csoda történik. De a csodák mással esnek.
A banki felszólítások után egy ember jött pecsétes papírral, hogy övé, a cégéé a ház. Hogyan? A ház ér harmincmilliót, mi tízet vettünk fel, az szépen felment tizennyolcra, a házat megkapta 14 millióért, nekem maradt négymillió tartozás. Költöttem ügyvédre én is. Na, hiszen! Kiderítették, minden jogszerû. Jó ember az új tulaj, adott egy hónapot, hogy elmenjek, majd még egyet emberségbõl. Becsomagoltam, amim volt, eladtam, elosztogattam, jöttem pár utcányira, albérletbe.
Sírtam, a kutyám már öreg volt, nem kellett senkinek, ide nem hozhattam, elaltattam. Sírtam, ha a házam láttam, már nem megyek arra. Sírtam, hogy lesajnálnak a szomszédok, sírtam itt is megtûrten: ez most már így lesz mindig?! Elájultam a boltban, kivizsgáltak, jó erõs a szíve, húsz évet is élhet, vigasztaltak. Ennél „jobb” hírt nem kaphattam volna…
Azóta nem sírok. Míg erõmbõl futja, keresek tán annyit, hogy az albérletet fizessem. Utána? Nincs utána! A tartozásom nem fogy, ha a lottón nem nyerek, van hely még a sírban, majd mellém temethetik…
Margit sorsát melyik rubrikába vésték? És melyikbe Ravasz Katáét?
Kispesti panel, kilencedik emelet. Alszom, ne kopogj, írta az ajtajára. Pedig az álom ritka vendég. A félelem olyan, mint a dob: addig feszül, míg bereped, s jön a megnyugvás. Õ még csak feszül. Szép a kilátás innen, dicsérjük. A házak fölött hegyek látszanak. Szép kilátás a kilátástalanságba, így hirdetem meg, feleli. Önmagát optimistának tartja, s igaz is, más fele bajba belerokkanna. Sorsa azé, akinek jobb híján hitellel kellene hitelt befoltoznia.
Az elsõ milliók? A férje beteg lett. Tipikus férfinyavalya, orvosokra ment kétmillió. De jó hír: helyrejött, azóta már új, fiatal asszonyhoz költözött, s hogy elmenjen végre, kért még kétmilliót. Kettõt elvitt a lakásfelújítás. Ez a fiával közös gondolat volt, 30 éves épület, most olyan, ahol az ember békében megöregedhet. De õ nem fog itt megöregedni, október 23-ig kapott végsõ haladékot, hogy a lakást eladja, tartozását törlessze és elköltözzön. Hogy jutott ide?!
Amikor a hitelt kérte, munkája volt, titkárságvezetõként, jó fizetéssel. A fia épületgépészként keresett, évekig gond nélkül törlesztettek. Honnan gondolta volna, hogy a cégét eladják és õt magát – igaz, tisztes végkielégítéssel – az utcára teszik? Katát 58 évesen már nem hívták sehova. Persze próbálkozott. Távmunka, ügynökösködés. Lakásokat kínálgatott jutalékért. Ki vesz ma? Egyet se adott el. A fia? A harmadik OKJ-s vizsgát teszi, sokszoros próbamunkaidõs: három napra, ötre, egy hétre, amiért fizetés nem jár. Végre bejelentett munkája van, biztonsági õr, éhen nem halnak, de a törlesztésre esélyük nincs.
Rosszabb ne legyen! Belebolondulok, hogy a hitellel a fiamat is magammal rántottam, mondja. Ha álmodik, újra 145 forintot ér a svájci frank. Sors ez? Harminc elmúlt a gyerek, az árverés majd filléreket hoz, lakása nem lesz, csak albérlet és sokmilliós tartozása, így indulunk az új életbe, sorolja Kata, és keserûen legyint. Nevüket vajon melyik rubrikában találjuk?
Hirtelenjében mennyi okos tanácsadó lett, hogy óvatosan a hitellel. Már óvnak, de hol voltak, amikor több százezer ember devizával eladósodott? Miért nem akkor szóltak? – kérdezte Kata, s ezt ismétlem Lénárd Mariannál, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) fõtitkáránál. Voltunk és szóltunk, feleli. Sok lett a szabad pénz, a „könnyû hitel”, mi ezért megelõzõ céllal alakultunk 2004-ben, hogy felhívjuk a figyelmet – bár híre se volt válságnak –, ebbõl baj lesz. Ha õk nincsenek, állítja, ennél is rosszabbul állnánk. A gépkocsihitelekkel kezdõdött, folytatja, nem úrhatnámságból, ahogyan most ezt sugallják, hanem a legtöbb munkához autót kértek a munkáltatók. Az elsõ hiteles „fecskék” az autójukat ingyen, a tartozás átvállalásáért odaadnák. De talál valakit, aki milliókat kockáztatna leharcolt Suzukiért? Úgy emlékezik a fõtitkár, már a nyitás napján sokan keresték az irodát. Rengetegen jönnek, sajnos sokszor késve.
Milyen életvezetési tanácsot is adhatna Holli Mónikának? Õ felújításra hitelt vett fel, de az édesanyja agyvérzése és otthoni ápolása miatt a munkáját elveszítette, élettársa elhagyta, két gyermekét egyedül nevelte. A hitele nõtt, így kerültek az utcára. Mindenüket raktárba vitték, és az elégett. Semmijük sincs, albérletben élnek, néha jönnek és nyilatkoznak, hátha valaki segít.
A fõtitkár évekkel ezelõtt megfogadta, senki gondját nem cipeli haza. De hiába, annyi a segítségre szoruló ember, és mind több lesz, õrlõdik otthon is. Eleinte a „mohó” bankokra haragudott, pedig õk se nyertek, egyre több nála az elbocsátott, bedõlt hitelû banki alkalmazott. És ez még csak a felszín, most érkeznek a „vegyes hitelesek, vegyél fel hitelt, köss biztosítást, a pénz kötvényben fial, annyi a hozam, törlesztened se kell”. Hát nem, néhány nyertesen kívül napról napra több a vesztes, se hozam, se pénz, a lakás is veszhet.
Magát is biztatva Lénárd Mariann vallja, vegyük észre a jót is: az önhibájukon kívül bedõlt adósoknál az árfolyamgátat vagy azt, az adósok lakásukat felajánlhatják a Nemzeti Eszközkezelõnek, és azt bérelhetik. Vagy Ócsát, ahol – ha a harmadik közbeszerzési eljárás sikerrel zárul, és akad építõ, aki a munkát ennyiért elvállalná – elkezdõdik végre a szociális lakópark építése, ahova 40–80 négyzetméteres, olcsó fenntartású családi házakba elsõ ütemben 80 bajba jutott család beköltözhet.
Jó megoldás ez? Elválik.
És mi lesz a többiekkel? Ez itt a kérdés!
Mi lesz például Zsótér Zoltánnal? Õ kétmillió kilométert vezetett balesetmentesen. Nyugdíjasként megvásárolta élete elsõ buszát, még 1991-ben. Zsótér Transz néven irodát nyitott, buszokat és kamionokat vett, sofõröket, könyvelõt is alkalmazott. Neves cégeknek szállított, amikor 700 ezer forint súlyadótartozás miatt egy végrehajtó a jármûveit lefoglalta. Hónapokig tartott, míg a „félreértést” tisztázták: 77 évesen hitelre szorult, de hiába, a megrendelõi nem vártak rá, elhagyták, adóssága csak nõtt.
Ma már alkalmazottja nincs. Se irodája, se lakása, egy 30 éves busza maradt, amivel, rákos betegségével küzdve, ha hívják, fuvart vállal. Tartozása okán nyugdíja felét vonják tõle, hitelezõ bankja megengedte, hogy 40 ezer forintért bérelje tõle a volt lakását. Havi 13 ezer forintból él, ebbõl tízet költ gyógyszerre. A fia, ha telik rá, támogatja. A villanyt, gázt még fizeti, a közös költséggel adós. A minap egy ügyvéd kereste, papa, okosság van, mondta. Szerzünk hitelt, a stróman felveszi a pénzt, azt megfelezzük, maga törleszt. Az ügyvédet kidobta.
Úgy érzi, kamatostól megfizetett már mindenért, retteg, hogy bár elmúlt 83, lesz végrehajtó, aki õt az utcára teszi. Ha így marad, minden devizaadós az utcán végzi, mondja, és bár megfogadta, erõs lesz, nem sír, azért a könnyeit törölgeti.
– Rossz a szereposztás, hogy mindenki ránk mutogat, haragszik és velünk riogat. Pedig politikai kérdés ez, politikai döntést kell hozni az ügyben – fogad dr. Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke. Együtt nézzük az adatokat: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint a több mint 90 napja nem fizetõ, 107 302 jelzáloggal terhelt ingatlantulajdonos, vagyis „bedõlt hiteles” úgy ezermilliárd forinttal tartozik. Négyezer családnál már minden, de minden jogorvoslati lehetõséget kimerítettek, minden határidõ rég letelt, õk bármikor kényszerrel kiköltöztethetõk lennének. Tavaly ugyanennyien voltak.
– Egyetlen eset is sok, belátom, tragikus is, de megkérdem: tavaly hány árverést tartottak, és utána hányszor volt dolgunk, hogy a kényszerkiköltöztetésnél segítsünk? Háromezer árverés és 250 kilakoltatás volt. Nem vagyok jós, de több idén se lesz – mondja. A kamara elnöke félreértéseket is tisztáz: tûzbe egyetlen végrehajtóért se tenné a kezét, van panasz ellenük, de száz közül egy, ha jogos. Az is csak városi legenda, állítja, hogy a lakásmaffia nyomja le az árveréseken az ingatlanárakat. Nincs kereslet, és árverésre már csak a szinte eladhatatlan lakások kerülnek. A többi bedõlt devizahitelessel mi lesz? A bankok házon belül megoldják, de a „lapjaik” közé – üzleti, személyiségi titkok okán – senki nem láthat be.
Nõ az elkeseredettség, felfokozott a hangulat. Mi lesz ebbõl?
- Nem látok a jövõbe, én is szorítok, hogy ne ismétlõdjön meg a Reitter Ferenc utcai eset: az adós a végrehajtókat PB-palackokkal fogadta. A lakás kell? Nesztek! És meggyújtotta a gázt.
Tüntetésrõl tüntetésre járnak és hallatják hangjukat a kétségbeesett devizahitelesek – képünk a Bankcsapda Érdekvédelmi Szövetség hétvégi tiltakozásán készült. Sõt, újabban jogi ostromra készül a többség, mert a kormány eddigi intézkedései nemigen segítettek. A hitelkárosultak érdekeit felkaroló tizenegy szervezet vasárnap perindítási szándéknyilatkozat letétbe helyezésére szólította fel a cserbenhagyottakat. Azt javasolta nekik, hogy amint összegyûlt tízezer ilyen nyilatkozat, az õket ért méltánytalanságok miatt egyszerre forduljanak keresettel az illetékes bírósághoz – adta hírül a Magyar Szociális Fórum.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
monguzking
- 2012. October 03. 09:17:39
#2 |
kukackac
- 2012. October 03. 09:45:26
#3 |
miskolcilaci
- 2012. October 03. 10:04:34
#4 |
dengizin
- 2012. October 03. 11:23:19
#5 |
Kore
- 2012. October 03. 11:52:45
#6 |
kukackac
- 2012. October 03. 14:40:32
#7 |
janipapa
- 2012. October 04. 04:19:59
#8 |
janipapa
- 2012. October 04. 23:09:54
#9 |
fapipa
- 2012. October 05. 05:19:17
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.