Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Elfelejtett exodus: 800 ezer zsidó menekült Izraelben
A modern Izrael függetlenségi háborúja óta a palesztin menekültek kérdése uralta a médiát, miközben az arab országokból érkezõ zsidó menekültek kevés figyelmet kaptak. Az izraeli külügyminisztérium ezért „Menekült vagyok” címmel új kampányt indított.
1947-ben az arab vezetõk azt tervezték, túszként használják fel az arab országokban tartózkodó zsidókat, hogy ne tudják megalapítani Izrael államát. „Lázongások és pogromok során tömeges letartóztatásokra került sor, a zsidók tulajdonát elkobozták, korlátozták a munkavállalásukat, az oktatásban való részvételüket, mozgásszabadságukat. Ezt több arab országban parancsba adták, minek köszönhetõen több mint 800 ezer zsidó menekült Izraelbe 1948 és 1967 között” – írja Chaim Herzog, Izrael korábbi ENSZ nagykövete a „Ki is a vádlott? Izrael válaszol a kritikákra” címû könyvében. „Izrael kezelhette volna ugyanúgy a zsidó menekültek kérdését, ahogyan azt az arabok tették a sajátjaikkal: a zsidó menekülteket politikai bohócokként az ENSZ által finanszírozott táborokba zárhatták volna. Ehelyett a zsidók világszerte törõdtek a menekültekkel: segítettek Izraelbe juttatni õket, rehabilitálták, és polgárokként letelepítették õket” – teszi hozzá Herzog.
1941-ben történt az egyik legnagyobb mészárlás Bagdadban. A „Farhud” során 179 zsidót gyilkolnak le hidegvérrel az irakiak. Több jelentõs pogromra kerül sor Líbiában, Szíriában és Marokkóban. Bizonyos okok miatt ezeket a tényeket nem tárgyalták sem Izraelben, sem a nemzetközi közösségben, amikor a palesztinokkal kapcsolatos helyzetrõl esett szó. Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes szerint 856 ezer zsidó menekültrõl tudnak, ebbõl 600 ezer menekült Izraelbe, mintegy 200 ezer pedig az Egyesült Államokba és Európába. „A legtöbbjüket számûzték. Sokan – akik saját maguktól akartak elmenni, mivel állandó zaklatásoknak voltak kitéve zsidó származásuk miatt – nem vihettek magukkal semmit és az állampolgárságuktól is megfosztották õket.”
Zsidó menekült - kevesebb szó esik róluk
Ajalon szeretne egy múzeumot nyitni, amely dokumentálná a zsidó menekültek történetét, és egy emléknapot is bevezetnének, amelyen az izraeli iskolások megemlékeznének a modernkori üldöztetésekre. A miniszterhelyettes hangsúlyozni kívánja, hogy az, ahogyan Izrael bánt a menekültekkel, példaértékkel bír az arab országok számára, és ennek kellene modellül szolgálnia. Ehelyett azonban „még most is – 45 évvel a 67-es, hatnapos háború után is – palesztin menekülttáborok vannak Júdea és Szamária területén.
Sok zsidót számûztek olyan helyekrõl, ahol jóval korábban jelen voltak, mint ahogy Mohamed megalapította volna az iszlámot. A tunéziai Karthágó városában például i.e. 813-ból találtak zsidó sírokat, és tradíciók szerint már i.e. 629-ben érkezett egy zsidó csoport Jemenbe. Szaúd Arábiában az iszlám felemelkedése elõtt 1000 évvel voltak már zsidó telepesek, i.e. 312-ben már tartózkodtak zsidók a mai Líbia területén.
Roza Molko 1934-ben született Kairóban. Már fiatalon átélt zsidó-ellenes pogromokat és „holokauszt-típusú eseményeket.” 1948-ban egy bomba robbant a házuk elõtt, és ahogy kiszaladt, édesanyjába botlott, aki a földön feküdt saját vérében. Anyja a 14 éves lány karjaiban halt meg. Néhány hónappal késõbb mindent maguk mögött hagyva, családjával együtt Izraelbe menekült Olaszországon és Franciaországon keresztül. A külügyminisztérium programjával kapcsolatban Roza Molko elmondta, hogy nagyon örül a kezdeményezésnek, mert nem kártérítésre van szüksége, hanem arra, hogy ismerjék el a történteket.
Arab országok becsült zsidó lakossága 1948 elõtt:
Irak:125-135 ezer
Egyiptom: 75 ezer
Szíria: 30 ezer
Jemen: 55 ezer
Áden: 8 ezer
Marokkó: 265 ezer
Algéria: 140 ezer
Tunézia: 105ezer
Libanon: 5 ezer
Líbia: 38 ezer
1948. január 19-én a Zsidó Világkongresszus egy dokumentumban arra figyelmeztette az ENSZ-t, hogy a „Közel-Keleten és közelében élõ zsidók komoly veszélyben vannak.” 1948 februárjában az Arab Liga (Liga) jóváhagyott egy irányelvet, amely szerint csökkentették zsidó polgáraik jogait: „politikai, katonai és gazdasági eszközökre van szükség válaszul a ’palesztin válságra’".
Elijahu Navi, egy izraeli arab nyelvû rádió mûsorvezetõje szerint az ENSZ 1947-es, Palesztina nyugati felét felosztó tervezetét követõen az arab rádiókban gyakorta felhangoztak antiszemita tartalmú dalok. Az egyik ilyen a „Beszéljen a kard, gyomláljuk ki a zsidókat” címû sláger volt. A kormányzati zaklatások és a pogromok arra kényszerítették az arab országokban élõ zsidókat, hogy tömegesen hagyják el otthonaikat (többségük Izraelbe vándorolt, ahol új állampolgárságot kaptak, és sikeresen integrálódtak a társadalomba). Egyiptomból szinte kidobták a zsidókat – arra kényszerítették õket, hogy hagyják hátra mindenüket: személyes és közösségi tárgyaikat, iskoláikat, õsi zsinagógáikat, temetõiket és kórházaikat. Az arab hatóságok elkobozták a vagyonaikat, és saját belátásuk szerint hasznosították azokat.
1948 tavaszán a Liga parancsba adta, hogy minden zsidót támadjanak meg az arab országokban. „Izrael államának megalakulása elfogadhatatlan provokáció volt az arabok szemében, ezért a helyi zsidó lakosságon álltak bosszút” – írja Mordechai Nisan az „Elfelejtett milliók: A zsidók modern exodusa az arab földekrõl” címû könyvében.
A JJAC (Igazságot az Arab országokban Élõ Zsidóknak) nevû szervezet 2002-es jelentése szerint az arab államok szándékosan és módszeresen üldözték saját zsidó polgáraikat, hogy a teljes zsidó közösséget elûzzék. Az 1945-ös Nürnbergi Charta alapján a tömeges deportálások háború idején emberiség ellen elkövetett bûncselekménynek számítanak, továbbá az 1949-es Genfi Egyezmény is tiltja a deportálásokat.
1957-ben és 1967-ben az ENSZ Menekültügyi Fõbiztosa megállapította, hogy az arab országokat elhagyó zsidók is menekülteknek számítanak. 1977-ben a Camp Davidi tárgyalások során Jimmy Carter, amerikai elnök azt mondta, „természetesen vannak zsidó menekültek is, és nekik ugyanannyi joguk van, mint másoknak.” Az arab országokból érkezõ zsidó menekültekrõl Bill Clinton is beszélt 2000 júliusában. 2008-ban az amerikai Képviselõház elfogadott egy határozatot, amely szerint „bármilyen Közel-Keleti béke-megállapodásnak biztosítani kell a menekültek jogait.” Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es rendelete, a Madridi egyezmény és az Izrael és Egyiptom, Jordánia és a Palesztin Területekkel fennálló kétoldalú megállapodások is „menekültügyi problémára” utalnak anélkül, hogy különbséget tennének a palesztin és zsidó menekültek között.
atv.hu/ The Jerusalem Post / ML / SzK
Link
1947-ben az arab vezetõk azt tervezték, túszként használják fel az arab országokban tartózkodó zsidókat, hogy ne tudják megalapítani Izrael államát. „Lázongások és pogromok során tömeges letartóztatásokra került sor, a zsidók tulajdonát elkobozták, korlátozták a munkavállalásukat, az oktatásban való részvételüket, mozgásszabadságukat. Ezt több arab országban parancsba adták, minek köszönhetõen több mint 800 ezer zsidó menekült Izraelbe 1948 és 1967 között” – írja Chaim Herzog, Izrael korábbi ENSZ nagykövete a „Ki is a vádlott? Izrael válaszol a kritikákra” címû könyvében. „Izrael kezelhette volna ugyanúgy a zsidó menekültek kérdését, ahogyan azt az arabok tették a sajátjaikkal: a zsidó menekülteket politikai bohócokként az ENSZ által finanszírozott táborokba zárhatták volna. Ehelyett a zsidók világszerte törõdtek a menekültekkel: segítettek Izraelbe juttatni õket, rehabilitálták, és polgárokként letelepítették õket” – teszi hozzá Herzog.
1941-ben történt az egyik legnagyobb mészárlás Bagdadban. A „Farhud” során 179 zsidót gyilkolnak le hidegvérrel az irakiak. Több jelentõs pogromra kerül sor Líbiában, Szíriában és Marokkóban. Bizonyos okok miatt ezeket a tényeket nem tárgyalták sem Izraelben, sem a nemzetközi közösségben, amikor a palesztinokkal kapcsolatos helyzetrõl esett szó. Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes szerint 856 ezer zsidó menekültrõl tudnak, ebbõl 600 ezer menekült Izraelbe, mintegy 200 ezer pedig az Egyesült Államokba és Európába. „A legtöbbjüket számûzték. Sokan – akik saját maguktól akartak elmenni, mivel állandó zaklatásoknak voltak kitéve zsidó származásuk miatt – nem vihettek magukkal semmit és az állampolgárságuktól is megfosztották õket.”
Zsidó menekült - kevesebb szó esik róluk
Ajalon szeretne egy múzeumot nyitni, amely dokumentálná a zsidó menekültek történetét, és egy emléknapot is bevezetnének, amelyen az izraeli iskolások megemlékeznének a modernkori üldöztetésekre. A miniszterhelyettes hangsúlyozni kívánja, hogy az, ahogyan Izrael bánt a menekültekkel, példaértékkel bír az arab országok számára, és ennek kellene modellül szolgálnia. Ehelyett azonban „még most is – 45 évvel a 67-es, hatnapos háború után is – palesztin menekülttáborok vannak Júdea és Szamária területén.
Sok zsidót számûztek olyan helyekrõl, ahol jóval korábban jelen voltak, mint ahogy Mohamed megalapította volna az iszlámot. A tunéziai Karthágó városában például i.e. 813-ból találtak zsidó sírokat, és tradíciók szerint már i.e. 629-ben érkezett egy zsidó csoport Jemenbe. Szaúd Arábiában az iszlám felemelkedése elõtt 1000 évvel voltak már zsidó telepesek, i.e. 312-ben már tartózkodtak zsidók a mai Líbia területén.
Roza Molko 1934-ben született Kairóban. Már fiatalon átélt zsidó-ellenes pogromokat és „holokauszt-típusú eseményeket.” 1948-ban egy bomba robbant a házuk elõtt, és ahogy kiszaladt, édesanyjába botlott, aki a földön feküdt saját vérében. Anyja a 14 éves lány karjaiban halt meg. Néhány hónappal késõbb mindent maguk mögött hagyva, családjával együtt Izraelbe menekült Olaszországon és Franciaországon keresztül. A külügyminisztérium programjával kapcsolatban Roza Molko elmondta, hogy nagyon örül a kezdeményezésnek, mert nem kártérítésre van szüksége, hanem arra, hogy ismerjék el a történteket.
Arab országok becsült zsidó lakossága 1948 elõtt:
Irak:125-135 ezer
Egyiptom: 75 ezer
Szíria: 30 ezer
Jemen: 55 ezer
Áden: 8 ezer
Marokkó: 265 ezer
Algéria: 140 ezer
Tunézia: 105ezer
Libanon: 5 ezer
Líbia: 38 ezer
1948. január 19-én a Zsidó Világkongresszus egy dokumentumban arra figyelmeztette az ENSZ-t, hogy a „Közel-Keleten és közelében élõ zsidók komoly veszélyben vannak.” 1948 februárjában az Arab Liga (Liga) jóváhagyott egy irányelvet, amely szerint csökkentették zsidó polgáraik jogait: „politikai, katonai és gazdasági eszközökre van szükség válaszul a ’palesztin válságra’".
Elijahu Navi, egy izraeli arab nyelvû rádió mûsorvezetõje szerint az ENSZ 1947-es, Palesztina nyugati felét felosztó tervezetét követõen az arab rádiókban gyakorta felhangoztak antiszemita tartalmú dalok. Az egyik ilyen a „Beszéljen a kard, gyomláljuk ki a zsidókat” címû sláger volt. A kormányzati zaklatások és a pogromok arra kényszerítették az arab országokban élõ zsidókat, hogy tömegesen hagyják el otthonaikat (többségük Izraelbe vándorolt, ahol új állampolgárságot kaptak, és sikeresen integrálódtak a társadalomba). Egyiptomból szinte kidobták a zsidókat – arra kényszerítették õket, hogy hagyják hátra mindenüket: személyes és közösségi tárgyaikat, iskoláikat, õsi zsinagógáikat, temetõiket és kórházaikat. Az arab hatóságok elkobozták a vagyonaikat, és saját belátásuk szerint hasznosították azokat.
1948 tavaszán a Liga parancsba adta, hogy minden zsidót támadjanak meg az arab országokban. „Izrael államának megalakulása elfogadhatatlan provokáció volt az arabok szemében, ezért a helyi zsidó lakosságon álltak bosszút” – írja Mordechai Nisan az „Elfelejtett milliók: A zsidók modern exodusa az arab földekrõl” címû könyvében.
A JJAC (Igazságot az Arab országokban Élõ Zsidóknak) nevû szervezet 2002-es jelentése szerint az arab államok szándékosan és módszeresen üldözték saját zsidó polgáraikat, hogy a teljes zsidó közösséget elûzzék. Az 1945-ös Nürnbergi Charta alapján a tömeges deportálások háború idején emberiség ellen elkövetett bûncselekménynek számítanak, továbbá az 1949-es Genfi Egyezmény is tiltja a deportálásokat.
1957-ben és 1967-ben az ENSZ Menekültügyi Fõbiztosa megállapította, hogy az arab országokat elhagyó zsidók is menekülteknek számítanak. 1977-ben a Camp Davidi tárgyalások során Jimmy Carter, amerikai elnök azt mondta, „természetesen vannak zsidó menekültek is, és nekik ugyanannyi joguk van, mint másoknak.” Az arab országokból érkezõ zsidó menekültekrõl Bill Clinton is beszélt 2000 júliusában. 2008-ban az amerikai Képviselõház elfogadott egy határozatot, amely szerint „bármilyen Közel-Keleti béke-megállapodásnak biztosítani kell a menekültek jogait.” Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es rendelete, a Madridi egyezmény és az Izrael és Egyiptom, Jordánia és a Palesztin Területekkel fennálló kétoldalú megállapodások is „menekültügyi problémára” utalnak anélkül, hogy különbséget tennének a palesztin és zsidó menekültek között.
atv.hu/ The Jerusalem Post / ML / SzK
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Perje
- 2012. October 08. 11:19:20
#2 |
9323
- 2012. October 08. 14:47:48
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.