Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Szia Imre! Saul D. Alinsky: A civil szervezkedés ABCje
Találtam egy könyvet amit meglehetne szellõztetni az oldalon. Zsidó írta!
Link a pdf letöltéséhez: Link
Saul D. Alinsky: A civil szervezkedés ABCje
1. A cél
Könyvem azokhoz szól, akik a jelenlegi világot olyanra akarják változtatni, amilyennek hiszik, hogy lennie kell. A fejedelmet Machiavelli a birtoklók számára írta arról, hogyan õrizhetik meg a hatalmukat. A civil szervezkedés ábécéjét a kisemmizetteknek írtam, és arról, hogyan kell ezt a hatalmat elvenni.
Könyvemben azzal foglalkozom, hogyan kell létrehozni olyan tömegszervezeteket, amelyek képesek elvenni a hatalmat a birtoklóktól, hogy aztán átadják a népnek, amely megvalósítja a demokratikus álmot: azt a társadalmat, amelyben érvényesül az egyenlõség, az igazságosság, a béke, az együttmûködés, az esélyegyenlõség, és értelmes munkát kaphat minden ember. Ez olyan társadalmat jelent, ahol minden embernek lehetõsége van az értelmes életre.
A történelem legjelentõsebb változásai - forradalmak eredményei. Vannak, akik azt mondják, forradalmak nincsenek, csak evolúció, és a változás ennek eredménye. Az evolúció azonban csupán egy másik elnevezés, melyet az utókor ad a forradalom bizonyos szakaszának.
Könyvemben az olvasó figyelmébe ajánlok néhány általános érvényû szabályt, amely jellemzi a tömegmozgalmak létrehozását és mûködését, és a hatalmi összeütközéseket. Nem foglalkozom ideológiákkal, csupán annyiban, amennyiben ideológiának nevezhetõ, ha valaki inkább érvel a változás, mint a status quo mellett.
Különbözõ emberek, különbözõ helyeken, különbözõ helyzetekben és különbözõ idõkben kidolgozzák elképzeléseiket arra nézve, mi az üdvözülés titka az adott korban. Ez a könyv semmiféle csodaszert vagy dogmát nem ajánl. Megvetem a dogmákat és félek tõlük. Tudom, hogy minden forradalomnak szüksége van ideológiára, amely hajtja elõre. Tragikus szükségszerûség, hogy a heves összeütközések tüzében ezek az ideológiák hajlamosak olyan dogmákká olvadni, melyek kizárólagos igényt tartanak az igazságra, arra, hogy kulcsként fogadják el õket a paradicsom kapujához. A dogma - az emberi szabadság ellensége. A dogmát állandóan szemmel kell tartanunk. Az emberi gondolat annak a kételynek az apró parazsától izzik fel, hogy valóban igazunk van-e? Azok viszont, akik megingathatatlanul hiszik, hogy birtokában vannak az igazságnak, sötétek belülrõl, és kívülrõl a kegyetlenség, az igazságtalanság, a szenvedés sötétségébe borítják a világot. Akik sérthetetlen szentségként kezelik a szegényeket vagy a kisemmizetteket, ugyanolyan bûnt követnek el, mint más dogmatikusok, és legalább olyan veszélyesek. Ahhoz, hogy az ideológia ne silányuljon dogmává, és védelmet kapjon a szabad vizsgálódás és az alkotó gondolkodás, amibõl kicsírázhat az új, a jobb, egyetlen ideológiának sem szabad részletesebben megadni a végsõ célt, mint azt Amerika alapító atyái tették: "Mindenki jólétéért!"
Niels Bohr, a nagy atomfizikus, csodálatos egyszerûséggel fogalmazta meg a dogmatizmusra vonatkozó civilizált álláspontot. "Minden, amit mondok, inkább tekintendõ kérdésnek, mint állításnak." Könyvemben igyekszem bizonyítani, hogy az ember reménysége a változás nagy törvényeinek elfogadásában van, és a változás törvényeinek megértése kezünkbe adja az ésszerû cselekvés kulcsát. Segít megértenünk a cél és az eszköz közötti kapcsolatot, és azt, hogyan következik az egyik a másikból.
A radikálisoknak rugalmasaknak kell lenniük, alkalmazkodniuk kell a politikai helyzet változásaihoz, érzékelniük kell az akció-reakció dinamizmusát. Ellenkezõ esetben saját taktikájuk
1
csapdájába esnek, és olyan utat kell járniuk, melyet nem maguk választottak. Röviden: a radikálisoknak, hacsak részlegesen is, de irányítaniuk kell az események menetét.
Minden társadalom elnyomja és bünteti azokat a gondolatokat, melyek veszélyeztetik a fennálló status quót. Ezért érthetõ, hogy a birtoklók irodalma nagyon is szegényes, ha olyan írások után kutatunk, amelyek a társadalom megváltoztatásával foglalkoznak. Igaz, a Függetlenségi Nyilatkozat deklarálja a nép forradalomhoz való jogát. Ami még van, az hetven évvel késõbb Thoreau rövid esszéje: A polgári engedetlenségrõl, majd ezt követõen Lincoln beiktatási beszéde 1861-ben, amelyben megerõsíti a forradalomhoz való jogot. Ezeket mondja:
"Az ország intézményeivel együtt azé a népé, amelyik lakja. Ha bármikor megunják a létezõ kormányzatot, gyakorolhatják alkotmányos jogukat a megváltoztatására, vagy forradalom útján való megdöntésére."
Rengeteg frázis van a forradalom szent voltáról - már ami a múlt forradalmait illeti. Lelkesedésünk a forradalom szent joga iránt egyre növekszik az idõ távlatával. Minél régebbi egy forradalom, annál szentebb lesz. Thoreau rövid észrevételein kívül társadalmunk igen kevés tanácsot, ötletet ad arra nézve, hogyan segítsük elõ a társadalmi változásokat.
A birtoklók részérõl viszont szünet nélkül áramlanak azok az írások, amelyek igazolják a status quót. Vallási, gazdasági, szociális, politikai, jogi traktátumok tömegeiben támadják a forradalmi eszméket, a változtatásra irányuló cselekvést. Erkölcstelennek, csalónak, az Isten, a Haza és anyánk elleni bûnnek minõsítik azokat. A status quo igazolását célzó nyugtató irodalmi zsongásba fenyegetõ hangok is keverednek, mondván, minden ilyen mozgalom hazafiatlan, felforgató, a pokol szülötte, alattomosan csúszómászó, és a hívei bûnhõdni fognak. Minden nagy forradalom szenvedett ettõl a jelzõosztogatástól. Ez volt megfigyelhetõ a kereszténység, a vallási reformációk, a demokrácia, a kapitalizmus, a szocializmus születésénél. A status quo hívei számára - akik nagyon sokat adnak a public image-ra - a forradalom az egyetlen erõ, amely arcnélküli és békés ölelkezés helyett az eljövendõ dolgok baljós árnyékát veti a társadalomra.
A világ kisemmizettjei, akiket magával ragadott a jelenlegi felfordulás, és kétségbeesetten kutatnak forradalmi írások után, csak a kommunistáknál találnak ilyeneket. Náluk olvashatnak a taktikáról, a manõverezésrõl, a stratégiáról. Ezekben a mûvekben azonban a "kommunizmus" és a "forradalom" szinonimákként szerepelnek. Amikor forradalmi buzgalmuk szülési fájdalmai közepette a kisemmizettek hozzánk fordulnak az éhezéstõl a jóllakásig vezetõ út elsõ lépéseként, egy halom zavaros, elvont fejtegetés konglomerátumával válaszolunk nekik a szabadságról, az erkölcsökrõl, az egyenlõségrõl, arról az intellektuális rabszolgaságról, amellyel a kommunista eszmék elfogadása fenyegeti õket! E mellé átnyújtjuk a jótékony alamizsnát, felpántlikázva az erkölcsi elvek és a szabadság elfogadásának igényével, amit az irántunk megnyilvánuló, pontosan meg nem határozott politikai hûségként várunk el. Az orosz és a kínai forradalom jövetelével nagy hirtelen erkölcsi átalakuláson estünk át, és váratlanul aggódni kezdtünk embertársaink jólétéért az egész földgolyón. A kisemmizettek forradalma fennkölt erkölcsi kinyilatkoztatásokra sarkallja a birtoklókat.
A kisemmizettek forradalmai ezentúl egyfajta beteges félelmet váltanak ki. Ezért van, hogy minden korrupt és elnyomó kormány a világon azt mondja nekünk: "Adjatok pénzt és katonákat, különben forradalom lesz nálunk, és az új vezetõk az ellenségeitek lesznek!" A forradalomtól való félelem és a status quóval való azonosulásunk lehetõvé tette a kommunisták számára, hogy a kisemmizettek védelmezõjének és az igazságosság bajnokának tekintsék magukat. Ezt a hibát megtetéztük azzal a feltételezéssel, hogy a status quót mindenütt védeni és erõsíteni kell a forradalommal szemben. Ma a forradalom a kommunizmus szinonimája lett, miközben a kapitalizmus a status quót jelenti. Idõnként elfogadunk egy-egy forradalmat, ha az a mi oldalunkra áll, és azt is csak akkor, ha rádöbbentünk, hogy elkerülhetetlen. Rettegünk a forradalomtól.
2
Lehetõvé tettük egy olyan öngyilkos helyzet kialakulását, hogy a forradalom és a kommunizmus eggyé váltak. Írásomat egyebek között annak szentelem, hogy felhasítsam ezt az atomot, és megszüntessem a kommunizmusnak ezt a kizárólagos azonosítását a forradalommal. Ha lehetséges lenne elfogadtatni és elismertetni a világ kisemmizettjeivel, hogy az Egyesült Államok részérõl a forradalom nem vált ki elkerülhetetlenül gyûlöletet és háborút - sem hideget, sem pedig forrót -, ez már önmagában forradalmat jelentene a világpolitikában és az emberiség jövõjét illetõen. Ez az egyik oka, hogy a forradalom olyan koncepcióját akartam kifejteni, amely nincs se kommunista, se kapitalista mintára szabva, de amely segédkönyv lehet a kisemmizettek számára, függetlenül a bõr színétõl és a politikai nézetektõl. Célom az, hogy megvilágítsam, hogyan lehet szervezkedni a hatalomért: hogyan szerezzük meg, hogyan éljünk vele és hogyan használjuk fel. Abból indulok ki, hogy amikor egy kormányzat már nem képes biztosítani az életfeltételek egyenlõbb elosztását az emberek között, ez azt jelenti, a forradalom befejezõdött, és elkezdõdött az ellenforradalom.
A forradalmat mindig ideológiák hajtották elõre, mint ahogyan a status quo is pajzsára írva hordozza saját ideológiáját. Az életben mindenki híve valaminek. Nincs szenvedélymentes objektivitás. A forradalmi ideológiának nincs egyetlen igaz képlete. Sokkal inkább olyan elvek gyûjteménye, amelyek Lincoln 1856. május 19-én elhangzott mondatában gyökereznek: "Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! A forradalmak nem haladnak visszafelé."
Link a pdf letöltéséhez: Link
Saul D. Alinsky: A civil szervezkedés ABCje
1. A cél
Könyvem azokhoz szól, akik a jelenlegi világot olyanra akarják változtatni, amilyennek hiszik, hogy lennie kell. A fejedelmet Machiavelli a birtoklók számára írta arról, hogyan õrizhetik meg a hatalmukat. A civil szervezkedés ábécéjét a kisemmizetteknek írtam, és arról, hogyan kell ezt a hatalmat elvenni.
Könyvemben azzal foglalkozom, hogyan kell létrehozni olyan tömegszervezeteket, amelyek képesek elvenni a hatalmat a birtoklóktól, hogy aztán átadják a népnek, amely megvalósítja a demokratikus álmot: azt a társadalmat, amelyben érvényesül az egyenlõség, az igazságosság, a béke, az együttmûködés, az esélyegyenlõség, és értelmes munkát kaphat minden ember. Ez olyan társadalmat jelent, ahol minden embernek lehetõsége van az értelmes életre.
A történelem legjelentõsebb változásai - forradalmak eredményei. Vannak, akik azt mondják, forradalmak nincsenek, csak evolúció, és a változás ennek eredménye. Az evolúció azonban csupán egy másik elnevezés, melyet az utókor ad a forradalom bizonyos szakaszának.
Könyvemben az olvasó figyelmébe ajánlok néhány általános érvényû szabályt, amely jellemzi a tömegmozgalmak létrehozását és mûködését, és a hatalmi összeütközéseket. Nem foglalkozom ideológiákkal, csupán annyiban, amennyiben ideológiának nevezhetõ, ha valaki inkább érvel a változás, mint a status quo mellett.
Különbözõ emberek, különbözõ helyeken, különbözõ helyzetekben és különbözõ idõkben kidolgozzák elképzeléseiket arra nézve, mi az üdvözülés titka az adott korban. Ez a könyv semmiféle csodaszert vagy dogmát nem ajánl. Megvetem a dogmákat és félek tõlük. Tudom, hogy minden forradalomnak szüksége van ideológiára, amely hajtja elõre. Tragikus szükségszerûség, hogy a heves összeütközések tüzében ezek az ideológiák hajlamosak olyan dogmákká olvadni, melyek kizárólagos igényt tartanak az igazságra, arra, hogy kulcsként fogadják el õket a paradicsom kapujához. A dogma - az emberi szabadság ellensége. A dogmát állandóan szemmel kell tartanunk. Az emberi gondolat annak a kételynek az apró parazsától izzik fel, hogy valóban igazunk van-e? Azok viszont, akik megingathatatlanul hiszik, hogy birtokában vannak az igazságnak, sötétek belülrõl, és kívülrõl a kegyetlenség, az igazságtalanság, a szenvedés sötétségébe borítják a világot. Akik sérthetetlen szentségként kezelik a szegényeket vagy a kisemmizetteket, ugyanolyan bûnt követnek el, mint más dogmatikusok, és legalább olyan veszélyesek. Ahhoz, hogy az ideológia ne silányuljon dogmává, és védelmet kapjon a szabad vizsgálódás és az alkotó gondolkodás, amibõl kicsírázhat az új, a jobb, egyetlen ideológiának sem szabad részletesebben megadni a végsõ célt, mint azt Amerika alapító atyái tették: "Mindenki jólétéért!"
Niels Bohr, a nagy atomfizikus, csodálatos egyszerûséggel fogalmazta meg a dogmatizmusra vonatkozó civilizált álláspontot. "Minden, amit mondok, inkább tekintendõ kérdésnek, mint állításnak." Könyvemben igyekszem bizonyítani, hogy az ember reménysége a változás nagy törvényeinek elfogadásában van, és a változás törvényeinek megértése kezünkbe adja az ésszerû cselekvés kulcsát. Segít megértenünk a cél és az eszköz közötti kapcsolatot, és azt, hogyan következik az egyik a másikból.
A radikálisoknak rugalmasaknak kell lenniük, alkalmazkodniuk kell a politikai helyzet változásaihoz, érzékelniük kell az akció-reakció dinamizmusát. Ellenkezõ esetben saját taktikájuk
1
csapdájába esnek, és olyan utat kell járniuk, melyet nem maguk választottak. Röviden: a radikálisoknak, hacsak részlegesen is, de irányítaniuk kell az események menetét.
Minden társadalom elnyomja és bünteti azokat a gondolatokat, melyek veszélyeztetik a fennálló status quót. Ezért érthetõ, hogy a birtoklók irodalma nagyon is szegényes, ha olyan írások után kutatunk, amelyek a társadalom megváltoztatásával foglalkoznak. Igaz, a Függetlenségi Nyilatkozat deklarálja a nép forradalomhoz való jogát. Ami még van, az hetven évvel késõbb Thoreau rövid esszéje: A polgári engedetlenségrõl, majd ezt követõen Lincoln beiktatási beszéde 1861-ben, amelyben megerõsíti a forradalomhoz való jogot. Ezeket mondja:
"Az ország intézményeivel együtt azé a népé, amelyik lakja. Ha bármikor megunják a létezõ kormányzatot, gyakorolhatják alkotmányos jogukat a megváltoztatására, vagy forradalom útján való megdöntésére."
Rengeteg frázis van a forradalom szent voltáról - már ami a múlt forradalmait illeti. Lelkesedésünk a forradalom szent joga iránt egyre növekszik az idõ távlatával. Minél régebbi egy forradalom, annál szentebb lesz. Thoreau rövid észrevételein kívül társadalmunk igen kevés tanácsot, ötletet ad arra nézve, hogyan segítsük elõ a társadalmi változásokat.
A birtoklók részérõl viszont szünet nélkül áramlanak azok az írások, amelyek igazolják a status quót. Vallási, gazdasági, szociális, politikai, jogi traktátumok tömegeiben támadják a forradalmi eszméket, a változtatásra irányuló cselekvést. Erkölcstelennek, csalónak, az Isten, a Haza és anyánk elleni bûnnek minõsítik azokat. A status quo igazolását célzó nyugtató irodalmi zsongásba fenyegetõ hangok is keverednek, mondván, minden ilyen mozgalom hazafiatlan, felforgató, a pokol szülötte, alattomosan csúszómászó, és a hívei bûnhõdni fognak. Minden nagy forradalom szenvedett ettõl a jelzõosztogatástól. Ez volt megfigyelhetõ a kereszténység, a vallási reformációk, a demokrácia, a kapitalizmus, a szocializmus születésénél. A status quo hívei számára - akik nagyon sokat adnak a public image-ra - a forradalom az egyetlen erõ, amely arcnélküli és békés ölelkezés helyett az eljövendõ dolgok baljós árnyékát veti a társadalomra.
A világ kisemmizettjei, akiket magával ragadott a jelenlegi felfordulás, és kétségbeesetten kutatnak forradalmi írások után, csak a kommunistáknál találnak ilyeneket. Náluk olvashatnak a taktikáról, a manõverezésrõl, a stratégiáról. Ezekben a mûvekben azonban a "kommunizmus" és a "forradalom" szinonimákként szerepelnek. Amikor forradalmi buzgalmuk szülési fájdalmai közepette a kisemmizettek hozzánk fordulnak az éhezéstõl a jóllakásig vezetõ út elsõ lépéseként, egy halom zavaros, elvont fejtegetés konglomerátumával válaszolunk nekik a szabadságról, az erkölcsökrõl, az egyenlõségrõl, arról az intellektuális rabszolgaságról, amellyel a kommunista eszmék elfogadása fenyegeti õket! E mellé átnyújtjuk a jótékony alamizsnát, felpántlikázva az erkölcsi elvek és a szabadság elfogadásának igényével, amit az irántunk megnyilvánuló, pontosan meg nem határozott politikai hûségként várunk el. Az orosz és a kínai forradalom jövetelével nagy hirtelen erkölcsi átalakuláson estünk át, és váratlanul aggódni kezdtünk embertársaink jólétéért az egész földgolyón. A kisemmizettek forradalma fennkölt erkölcsi kinyilatkoztatásokra sarkallja a birtoklókat.
A kisemmizettek forradalmai ezentúl egyfajta beteges félelmet váltanak ki. Ezért van, hogy minden korrupt és elnyomó kormány a világon azt mondja nekünk: "Adjatok pénzt és katonákat, különben forradalom lesz nálunk, és az új vezetõk az ellenségeitek lesznek!" A forradalomtól való félelem és a status quóval való azonosulásunk lehetõvé tette a kommunisták számára, hogy a kisemmizettek védelmezõjének és az igazságosság bajnokának tekintsék magukat. Ezt a hibát megtetéztük azzal a feltételezéssel, hogy a status quót mindenütt védeni és erõsíteni kell a forradalommal szemben. Ma a forradalom a kommunizmus szinonimája lett, miközben a kapitalizmus a status quót jelenti. Idõnként elfogadunk egy-egy forradalmat, ha az a mi oldalunkra áll, és azt is csak akkor, ha rádöbbentünk, hogy elkerülhetetlen. Rettegünk a forradalomtól.
2
Lehetõvé tettük egy olyan öngyilkos helyzet kialakulását, hogy a forradalom és a kommunizmus eggyé váltak. Írásomat egyebek között annak szentelem, hogy felhasítsam ezt az atomot, és megszüntessem a kommunizmusnak ezt a kizárólagos azonosítását a forradalommal. Ha lehetséges lenne elfogadtatni és elismertetni a világ kisemmizettjeivel, hogy az Egyesült Államok részérõl a forradalom nem vált ki elkerülhetetlenül gyûlöletet és háborút - sem hideget, sem pedig forrót -, ez már önmagában forradalmat jelentene a világpolitikában és az emberiség jövõjét illetõen. Ez az egyik oka, hogy a forradalom olyan koncepcióját akartam kifejteni, amely nincs se kommunista, se kapitalista mintára szabva, de amely segédkönyv lehet a kisemmizettek számára, függetlenül a bõr színétõl és a politikai nézetektõl. Célom az, hogy megvilágítsam, hogyan lehet szervezkedni a hatalomért: hogyan szerezzük meg, hogyan éljünk vele és hogyan használjuk fel. Abból indulok ki, hogy amikor egy kormányzat már nem képes biztosítani az életfeltételek egyenlõbb elosztását az emberek között, ez azt jelenti, a forradalom befejezõdött, és elkezdõdött az ellenforradalom.
A forradalmat mindig ideológiák hajtották elõre, mint ahogyan a status quo is pajzsára írva hordozza saját ideológiáját. Az életben mindenki híve valaminek. Nincs szenvedélymentes objektivitás. A forradalmi ideológiának nincs egyetlen igaz képlete. Sokkal inkább olyan elvek gyûjteménye, amelyek Lincoln 1856. május 19-én elhangzott mondatában gyökereznek: "Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! A forradalmak nem haladnak visszafelé."
Hozzaszolasok
#1 |
ssman
- 2012. October 10. 16:51:24
#2 |
janipapa
- 2012. October 10. 17:01:01
#3 |
ssman
- 2012. October 10. 18:11:21
#4 |
Zea
- 2012. October 12. 11:29:24
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.