Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Cigányság nem létezik- mondja a független romaügyi szakértõ
Ha valaki, akkor õ, legalábbis merész kijelentései osztják meg leghangosabban a cigányság amúgy sem csendes frakcióit manapság Magyarországon. Pár éve határozta el, hogy a „polkorrekt” helyett végre kimondja a tutit, de ezért gyakorlatilag persona non grata lett mind a baloldalon, mind az övéi között. Vannak, akik szerint ezzel a trükkel keres magának szakértõi munkát, és vannak, akik meg szeretnék ismerni az általa felállított diagnózis kezelési protokollját.
Ha három rövid kifejezéssel kellene leírnia magát ismeretlen közönség elõtt, mely szavak után nyúlna?
Az elsõ a Candide, ami Voltaire egyik darabjának címe, és azért említem, mert már egész fiatalon megértettem, hogy mindenkinek elsõsorban helyi szinten van feladata a saját közösségében, és onnan kaphatja vissza mindazt, ami õt segíti, felépíti. A második, ami leír engem az, hogy apa vagyok, van két gyönyörû gyerekem. Míg én egy nagy, hagyományos lovári közösségbõl jövök, és cigányul beszélek attól fogva, hogy belépek az apám házának ajtaján, odáig, amíg el nem köszönök, a feleségem nem cigány. Vagyis a gyerekeink már klasszikus közép-európai „küviék”. Ez is a harmadik szó, amivel definiálni tudom magam: közép-európai vagyok.
Reméltem, hogy mondja, de akkor rákérdezek: mi az, hogy független romaügyi szakember?
Nem vagyok szociológus, sem közgazdász, vagy újságíró. Az Államigazgatási Fõiskolán diplomáztam, majd vezetõképzést tanultam egy nyári egyetemi kurzuson az Egyesült Államokban, ahol gyakorlatilag mindennel foglalkoztam, ami egy helyi cigányközösségben mûködõképes lehet. Itthon láttam már vagy százötvenhatezer fejlesztési koncepciót, része voltam társadalmi és gazdasági folyamatok kidolgozásának, megvalósításának. Kellõ rálátással rendelkezem, mik lehetnek a cigány ügy kitörési pontjai. Erre nem könnyû egyszerûen körülírható titulust találni. Nekem ezt sikerült.
Ön megtestesíti azt a roma fiatalembert, aki ki tudott törni azokból a determinizmusokból, béklyókból, fátumokból, melyekkel a hazai cigányság a mai napig küzd?
Ez azért jó kérdés, mert elõítéletességrõl árulkodik. Én magam nem hiszek ezekben a típusú fátumokban. Zalaegerszegen nõttem fel, egy olyan közösségben, ahol már apámék korában sem nagyon volt cigánytelep. Minket soha nem lakoltattak ki, soha nem cigányoztak az iskolában, és soha nem utasították el az apámat a munkából azért, mert cigány. Tehát híján vagyok az összes klasszikusan értelmezett külsõségnek, amik miatt az ilyen kérdések megszületnek, mint az öné. Attól, hogy nem úgy szocializálódtam, ahogy a többségi társadalom egy cigányembernél azt gondolja, még merhetem magamat cigánynak gondolni? Vagy nekem is végig kell járnom bizonyos stációkat ahhoz, hogy teljes értékû cigány lehessek?
Abban azért megegyezhetünk, hogy az ön pályája a szabályt erõsítõ kivétel, ugye?
Ezt ön gondolja így, valójában azonban rajtam kívül még több ezren vannak olyan tehetséges cigány fiatalok, akiknek csak az enyémhez hasonló stabil háttérre, családra és közösségre van szükségük a kitöréshez. Ahhoz pedig, hogy az õ számuk több tízezer legyen, úgy vélem, nem kell olyan sokat tenni, mint ahogyan azt egyébként jelen pillanatban a legtöbben gondolják. Abban hiszek, hogy az én csodám megismételhetõ, multiplikálható, és ha ez beindul, akkor egy idõ után ezek a történetek már nem is számítanak majd csodának. Mindehhez a problémák valós okait kellene feltárni, melyek rengeteg, ma még tabunak számító körülményt rejtenek.
Azt állítja, hogy majdnem negyed évszázaddal a rendszerváltás után, nincsenek feltárva ennek a megkerülhetetlen problémának a gyökerei?
Ha kimondjuk azt, hogy a nyolcadikos Lakatos Rudika bármennyire tehetséges is, ebben a mai nagyon gonosz és kirekesztõ világban semmire sem jut, akkor lehet, hogy számára, akár még a szakmunkás vizsga is egy olyan cél, amit nehéz lesz teljesíteni. De arról vajon miért nem beszél senki, hogy ezeket az akadályokat esetleg a saját közössége pakolja elé, és elõfordulhat, hogy a saját szüleit és persze õt magát kellene egy kicsit másfajta gondolkodásmódra ösztönözni.
És itt kezdõdik valahol az én kálváriám, mert amint én szóba merem hozni azt, hogy Lakatos Rudika jövõjének megváltoztatásához, nem pusztán a többségi társadalom, a döntéshozók, a jogszabályalkotók vagy mondjuk a helyi településvezetés felelõsségét kell csupán firtatni, akkor egy bebetonozott politikai gondolkodásmódba ütközöm, amely minduntalan elátkoz.
Mi köze ennek a politikához?
Általában az úgynevezett balliberálisnak mondott politikai gondolkodók nem tudnak túllépni azon a tapasztalaton, hogy ma Magyarországon a cigányság egy nagy tömb, akiket úgy egészében kellene két csettintéssel megmentenie a konzervatív típusú kormányoknak.
Ez nem tapasztalat kérdése, hanem sima szociográfia.
Tévedés! Nincs olyan, hogy cigányság, cigánynép, cigánynemzet. Ön szerint szlávság van? Beszélhetünk-e arról, hogy te bosnyák és te szlovák barátom testvérek vagytok, sõt hozok még ide horvátot, és vegyük be azt a szerbet is – gyere csak ide Gojkó –, és akkor ti így együtt mind a szlávság vagytok, szeressétek egymást.
Nem fog mûködni.
Persze, hogy nem! Az Egyesült Államokban sem létezik indiánság, hiszen az apacsok kikérik maguknak, hogy összehasonlítsák õket a sziúkkal. Az én megközelítésem szerint ugyanígy cigányság sem létezik. Cigányközösségek vannak, melyek nagyon sok mindenben különböznek egymástól, és nem vonhatók felelõsségre egymás tetteiért.
Ezt már akkor is így gondolta, amikor baloldali kormányok mellett szolgálta a cigányok ügyét?
Eleinte én is vad liberálisként láttam a világot, de az elmúlt tizenvalahány év arról gyõzött meg, hogy ezzel a világnézettel érdemi elõrelépés – legalábbis a cigánykérdésben – nem várható. Magyarán, ma már nem ragaszkodom ahhoz, hogy rasszistának nyilvánítsak egy iskolaigazgatót, ha engedi, hogy két cigány gyerek egymás mellé üljön az iskolapadba, és nem gondolom, hogy õk indirekt szegregáció áldozatai. Rá kellett jönnöm, hogy az elmúlt 20 év semmittevése az a jéghegy, amibe valahol Tatárszentgyörgy magasságában belefutott az ország Titanicja. A rendszerváltás óta regnáló kormányok rengeteg lehetõséget elszalasztottak, és jelenleg túl vagyunk már azon a bizonyos ponton, amikor még meg lehetett volna menteni valamennyi hazai cigányközösséget. Annyit azonban még tehetünk, hogy az állami források azokra a településekre koncentrálnak, ahol a helyi cigányság megértette, hogyan segíthet önmagán.
Mennyire esett át a ló túlsó oldalára azzal, hogy ma már rendõrhallgatóknak mesél a cigányokkal teli börtönökrõl és a születésszabályozás szükségességérõl a szegény cigánycsaládokban? Nem érzi úgy, hogy állításaival olajat önt a tûzre, és a többségi társadalom felszínes tényanyagon alapuló elõítéleteit igazolja vissza?
Sokak szerint az elõítéletes magatartásmód eleve üldözendõ, és úriember, illetve tisztességes polgár ilyen nem tesz. Az ilyen megközelítés szerintem pontosan az ellenkezõjét szüli annak, amit el kívánnak érni vele, és az illetõt elküldik Borsodba, hogy lakjon együtt egy hetet valamelyik cigánytelepen élõ családdal. Amikor én valós és létezõ problémákat ismerek el a cigányokkal kapcsolatban, akkor érdekes módon senki sem úgy reagál: végre valaki cigányként kellõ indokot szolgáltat arra, hogy a Tiszába lõjük a fajtáját, hanem döbbenetes módon pozitív elõjelû reakciók születnek.
Kivéve a cigányok között.
Igen, de ön a társadalomban meglévõ elõítéletek felerõsítésére kérdezett rá, és ezek nélkülem is vastagon bele vannak írva a fejekbe. A százszámra hozzám özönlõ e-mailek alapján úgy gondolom, hogy a tények kimondása, vagy a tényekrõl való beszéd megteremtésének a lehetõsége, egy kicsit mintha szelepet nyitna az emberekben meglévõ, eddig elfojtott vagy elnyomott feszültségek kiengedésére. Azok a cigányok, akik egyetértenek velem ebben, azért teszik, mert ezzel õk maguk is lehetõséget kínálnak rengeteg nem roma ember számára, hogy végre különbséget tehessenek cigány és cigány között. Tapasztalataim szerint, ha egy település cigány lakosságának tagjai, az etnikai származásból adódó sorsközösséget félretéve fellépnek saját közösségük bûnözõ tagjai ellen, akkor a helyi nem roma többség elkezdi tisztelni azt a néhány cigányembert. Ezáltal teremtõdik meg a helyi cigányközösségben az a feszültség, amelynek sorsformáló ereje is lehet, ha a megfelelõ álláspont diadalmaskodik a sokszor késhegyre menõ vitákban.
Ez a fajta önszabályozás mennyire gyõzi meg a súlyosan elõítéletes gázsókat, hogy hosszútávon is van remény a békés egymás mellett élésre?
Ha egy településen rá tudok venni tíz cigány férfit arra, hogy menjünk ki szemetet szedni és mutassuk meg a polgármesternek, hogy ez a közösség képes változni, hajlandó arra, hogy maga is tegyen nehéz helyzetében önmagáért, akkor azt minden esetben – a helyi döntéshozó hatalomtól kezdve a nem cigány többségig – elismeréssel díjazzák, mert a magyar társadalom pozitívan akar csalódni a cigányokban. Mindenki a feje búbjáig tele van negatív hírekkel a cigányokkal kapcsolatban, úgyhogy most már olyan dolgokról szeretnének inkább értesülni az emberek, amelyek alapján nem alanyi jogon, hanem tettek alapján tudják elfogadni a cigányokat. Meg kell tehát teremteni a lehetõségét annak, hogy a többségi társadalom felsorakozzon azon cigány közösségek mellett, akik ha kell, szembemennek a saját cigány közösségük más tagjaival azért, hogy kialakuljon végre egy eredményes és bizalomra épülõ együttélés az adott településen. Az ország jövõje múlik ezen, hiszen nemsokára minden negyedik óvodás korú gyermek roma családból fog származni.
Önnek milyen referenciái vannak roma témában, amik alapján azt kellene gondoljuk, hogy felvetéseit érdemes volna döntéshozók elé tárni, illetve helyi sikereit országos rendszerbe foglalni?
Elsõsorban Borsodban és Szabolcsban tartok folyamatosan elõadásokat, képzéseket helyi cigányközösségben. Programfelelõse vagyok egy amerikai projektnek, melynek keretében négy Borsodi településen hozunk létre cigány és nem cigány ifjúsági vegyes csoportokat, akik az adott faluban fogalmaznak meg közös érdekeket és próbálnak vállalni közösségi feladatokat. Mindemellett tanácsadó vagyok a Debreceni Református Cigány Szakkollégiumban, és különbözõ helyi, települési önkormányzatok számára dolgozok ki projekteket.
Tehát önt felhívja egy polgármester, hogy: Forgács úr, legyen kedves kidolgozni nekünk egy megvalósíthatósági tervet?
Pontosan!
És hívogatják?
Vannak, akikkel évek óta együtt dolgozunk. Nem akarok üzleti titkot elárulni, de a cigány-ügy amellett, hogy szociális és társadalmi értelemben véve komoly probléma, hihetetlen mértékû gazdasági potenciállal rendelkezõ terület. Minden érdemi gazdasági szereplõnek fel kell készülnie arra, hogy tíz év múlva milyen társadalmi struktúrában tudja a termékét vagy a szolgáltatását eladni. Az egyik legnagyobb nemzetközi élelmiszerforgalmazó cég számára pár évvel ezelõtt sikerült egy kutatást készítenünk, amely alapján átgondolta, hogyan ne veszítsen piacot, mondjuk a konkurens élelmiszerláncok sajátmárkás termékeivel szemben. A bankokkal pedig azt kell megértetni, hogy egy nagyon komoly ügyfélkörrõl mondanak le, ha nem számítanak a romákra, és nem kínálnak számukra olyan termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket õk is örömmel fogadnak.
Forrás: Link
Ha három rövid kifejezéssel kellene leírnia magát ismeretlen közönség elõtt, mely szavak után nyúlna?
Az elsõ a Candide, ami Voltaire egyik darabjának címe, és azért említem, mert már egész fiatalon megértettem, hogy mindenkinek elsõsorban helyi szinten van feladata a saját közösségében, és onnan kaphatja vissza mindazt, ami õt segíti, felépíti. A második, ami leír engem az, hogy apa vagyok, van két gyönyörû gyerekem. Míg én egy nagy, hagyományos lovári közösségbõl jövök, és cigányul beszélek attól fogva, hogy belépek az apám házának ajtaján, odáig, amíg el nem köszönök, a feleségem nem cigány. Vagyis a gyerekeink már klasszikus közép-európai „küviék”. Ez is a harmadik szó, amivel definiálni tudom magam: közép-európai vagyok.
Reméltem, hogy mondja, de akkor rákérdezek: mi az, hogy független romaügyi szakember?
Nem vagyok szociológus, sem közgazdász, vagy újságíró. Az Államigazgatási Fõiskolán diplomáztam, majd vezetõképzést tanultam egy nyári egyetemi kurzuson az Egyesült Államokban, ahol gyakorlatilag mindennel foglalkoztam, ami egy helyi cigányközösségben mûködõképes lehet. Itthon láttam már vagy százötvenhatezer fejlesztési koncepciót, része voltam társadalmi és gazdasági folyamatok kidolgozásának, megvalósításának. Kellõ rálátással rendelkezem, mik lehetnek a cigány ügy kitörési pontjai. Erre nem könnyû egyszerûen körülírható titulust találni. Nekem ezt sikerült.
Ön megtestesíti azt a roma fiatalembert, aki ki tudott törni azokból a determinizmusokból, béklyókból, fátumokból, melyekkel a hazai cigányság a mai napig küzd?
Ez azért jó kérdés, mert elõítéletességrõl árulkodik. Én magam nem hiszek ezekben a típusú fátumokban. Zalaegerszegen nõttem fel, egy olyan közösségben, ahol már apámék korában sem nagyon volt cigánytelep. Minket soha nem lakoltattak ki, soha nem cigányoztak az iskolában, és soha nem utasították el az apámat a munkából azért, mert cigány. Tehát híján vagyok az összes klasszikusan értelmezett külsõségnek, amik miatt az ilyen kérdések megszületnek, mint az öné. Attól, hogy nem úgy szocializálódtam, ahogy a többségi társadalom egy cigányembernél azt gondolja, még merhetem magamat cigánynak gondolni? Vagy nekem is végig kell járnom bizonyos stációkat ahhoz, hogy teljes értékû cigány lehessek?
Abban azért megegyezhetünk, hogy az ön pályája a szabályt erõsítõ kivétel, ugye?
Ezt ön gondolja így, valójában azonban rajtam kívül még több ezren vannak olyan tehetséges cigány fiatalok, akiknek csak az enyémhez hasonló stabil háttérre, családra és közösségre van szükségük a kitöréshez. Ahhoz pedig, hogy az õ számuk több tízezer legyen, úgy vélem, nem kell olyan sokat tenni, mint ahogyan azt egyébként jelen pillanatban a legtöbben gondolják. Abban hiszek, hogy az én csodám megismételhetõ, multiplikálható, és ha ez beindul, akkor egy idõ után ezek a történetek már nem is számítanak majd csodának. Mindehhez a problémák valós okait kellene feltárni, melyek rengeteg, ma még tabunak számító körülményt rejtenek.
Azt állítja, hogy majdnem negyed évszázaddal a rendszerváltás után, nincsenek feltárva ennek a megkerülhetetlen problémának a gyökerei?
Ha kimondjuk azt, hogy a nyolcadikos Lakatos Rudika bármennyire tehetséges is, ebben a mai nagyon gonosz és kirekesztõ világban semmire sem jut, akkor lehet, hogy számára, akár még a szakmunkás vizsga is egy olyan cél, amit nehéz lesz teljesíteni. De arról vajon miért nem beszél senki, hogy ezeket az akadályokat esetleg a saját közössége pakolja elé, és elõfordulhat, hogy a saját szüleit és persze õt magát kellene egy kicsit másfajta gondolkodásmódra ösztönözni.
És itt kezdõdik valahol az én kálváriám, mert amint én szóba merem hozni azt, hogy Lakatos Rudika jövõjének megváltoztatásához, nem pusztán a többségi társadalom, a döntéshozók, a jogszabályalkotók vagy mondjuk a helyi településvezetés felelõsségét kell csupán firtatni, akkor egy bebetonozott politikai gondolkodásmódba ütközöm, amely minduntalan elátkoz.
Mi köze ennek a politikához?
Általában az úgynevezett balliberálisnak mondott politikai gondolkodók nem tudnak túllépni azon a tapasztalaton, hogy ma Magyarországon a cigányság egy nagy tömb, akiket úgy egészében kellene két csettintéssel megmentenie a konzervatív típusú kormányoknak.
Ez nem tapasztalat kérdése, hanem sima szociográfia.
Tévedés! Nincs olyan, hogy cigányság, cigánynép, cigánynemzet. Ön szerint szlávság van? Beszélhetünk-e arról, hogy te bosnyák és te szlovák barátom testvérek vagytok, sõt hozok még ide horvátot, és vegyük be azt a szerbet is – gyere csak ide Gojkó –, és akkor ti így együtt mind a szlávság vagytok, szeressétek egymást.
Nem fog mûködni.
Persze, hogy nem! Az Egyesült Államokban sem létezik indiánság, hiszen az apacsok kikérik maguknak, hogy összehasonlítsák õket a sziúkkal. Az én megközelítésem szerint ugyanígy cigányság sem létezik. Cigányközösségek vannak, melyek nagyon sok mindenben különböznek egymástól, és nem vonhatók felelõsségre egymás tetteiért.
Ezt már akkor is így gondolta, amikor baloldali kormányok mellett szolgálta a cigányok ügyét?
Eleinte én is vad liberálisként láttam a világot, de az elmúlt tizenvalahány év arról gyõzött meg, hogy ezzel a világnézettel érdemi elõrelépés – legalábbis a cigánykérdésben – nem várható. Magyarán, ma már nem ragaszkodom ahhoz, hogy rasszistának nyilvánítsak egy iskolaigazgatót, ha engedi, hogy két cigány gyerek egymás mellé üljön az iskolapadba, és nem gondolom, hogy õk indirekt szegregáció áldozatai. Rá kellett jönnöm, hogy az elmúlt 20 év semmittevése az a jéghegy, amibe valahol Tatárszentgyörgy magasságában belefutott az ország Titanicja. A rendszerváltás óta regnáló kormányok rengeteg lehetõséget elszalasztottak, és jelenleg túl vagyunk már azon a bizonyos ponton, amikor még meg lehetett volna menteni valamennyi hazai cigányközösséget. Annyit azonban még tehetünk, hogy az állami források azokra a településekre koncentrálnak, ahol a helyi cigányság megértette, hogyan segíthet önmagán.
Mennyire esett át a ló túlsó oldalára azzal, hogy ma már rendõrhallgatóknak mesél a cigányokkal teli börtönökrõl és a születésszabályozás szükségességérõl a szegény cigánycsaládokban? Nem érzi úgy, hogy állításaival olajat önt a tûzre, és a többségi társadalom felszínes tényanyagon alapuló elõítéleteit igazolja vissza?
Sokak szerint az elõítéletes magatartásmód eleve üldözendõ, és úriember, illetve tisztességes polgár ilyen nem tesz. Az ilyen megközelítés szerintem pontosan az ellenkezõjét szüli annak, amit el kívánnak érni vele, és az illetõt elküldik Borsodba, hogy lakjon együtt egy hetet valamelyik cigánytelepen élõ családdal. Amikor én valós és létezõ problémákat ismerek el a cigányokkal kapcsolatban, akkor érdekes módon senki sem úgy reagál: végre valaki cigányként kellõ indokot szolgáltat arra, hogy a Tiszába lõjük a fajtáját, hanem döbbenetes módon pozitív elõjelû reakciók születnek.
Kivéve a cigányok között.
Igen, de ön a társadalomban meglévõ elõítéletek felerõsítésére kérdezett rá, és ezek nélkülem is vastagon bele vannak írva a fejekbe. A százszámra hozzám özönlõ e-mailek alapján úgy gondolom, hogy a tények kimondása, vagy a tényekrõl való beszéd megteremtésének a lehetõsége, egy kicsit mintha szelepet nyitna az emberekben meglévõ, eddig elfojtott vagy elnyomott feszültségek kiengedésére. Azok a cigányok, akik egyetértenek velem ebben, azért teszik, mert ezzel õk maguk is lehetõséget kínálnak rengeteg nem roma ember számára, hogy végre különbséget tehessenek cigány és cigány között. Tapasztalataim szerint, ha egy település cigány lakosságának tagjai, az etnikai származásból adódó sorsközösséget félretéve fellépnek saját közösségük bûnözõ tagjai ellen, akkor a helyi nem roma többség elkezdi tisztelni azt a néhány cigányembert. Ezáltal teremtõdik meg a helyi cigányközösségben az a feszültség, amelynek sorsformáló ereje is lehet, ha a megfelelõ álláspont diadalmaskodik a sokszor késhegyre menõ vitákban.
Ez a fajta önszabályozás mennyire gyõzi meg a súlyosan elõítéletes gázsókat, hogy hosszútávon is van remény a békés egymás mellett élésre?
Ha egy településen rá tudok venni tíz cigány férfit arra, hogy menjünk ki szemetet szedni és mutassuk meg a polgármesternek, hogy ez a közösség képes változni, hajlandó arra, hogy maga is tegyen nehéz helyzetében önmagáért, akkor azt minden esetben – a helyi döntéshozó hatalomtól kezdve a nem cigány többségig – elismeréssel díjazzák, mert a magyar társadalom pozitívan akar csalódni a cigányokban. Mindenki a feje búbjáig tele van negatív hírekkel a cigányokkal kapcsolatban, úgyhogy most már olyan dolgokról szeretnének inkább értesülni az emberek, amelyek alapján nem alanyi jogon, hanem tettek alapján tudják elfogadni a cigányokat. Meg kell tehát teremteni a lehetõségét annak, hogy a többségi társadalom felsorakozzon azon cigány közösségek mellett, akik ha kell, szembemennek a saját cigány közösségük más tagjaival azért, hogy kialakuljon végre egy eredményes és bizalomra épülõ együttélés az adott településen. Az ország jövõje múlik ezen, hiszen nemsokára minden negyedik óvodás korú gyermek roma családból fog származni.
Önnek milyen referenciái vannak roma témában, amik alapján azt kellene gondoljuk, hogy felvetéseit érdemes volna döntéshozók elé tárni, illetve helyi sikereit országos rendszerbe foglalni?
Elsõsorban Borsodban és Szabolcsban tartok folyamatosan elõadásokat, képzéseket helyi cigányközösségben. Programfelelõse vagyok egy amerikai projektnek, melynek keretében négy Borsodi településen hozunk létre cigány és nem cigány ifjúsági vegyes csoportokat, akik az adott faluban fogalmaznak meg közös érdekeket és próbálnak vállalni közösségi feladatokat. Mindemellett tanácsadó vagyok a Debreceni Református Cigány Szakkollégiumban, és különbözõ helyi, települési önkormányzatok számára dolgozok ki projekteket.
Tehát önt felhívja egy polgármester, hogy: Forgács úr, legyen kedves kidolgozni nekünk egy megvalósíthatósági tervet?
Pontosan!
És hívogatják?
Vannak, akikkel évek óta együtt dolgozunk. Nem akarok üzleti titkot elárulni, de a cigány-ügy amellett, hogy szociális és társadalmi értelemben véve komoly probléma, hihetetlen mértékû gazdasági potenciállal rendelkezõ terület. Minden érdemi gazdasági szereplõnek fel kell készülnie arra, hogy tíz év múlva milyen társadalmi struktúrában tudja a termékét vagy a szolgáltatását eladni. Az egyik legnagyobb nemzetközi élelmiszerforgalmazó cég számára pár évvel ezelõtt sikerült egy kutatást készítenünk, amely alapján átgondolta, hogyan ne veszítsen piacot, mondjuk a konkurens élelmiszerláncok sajátmárkás termékeivel szemben. A bankokkal pedig azt kell megértetni, hogy egy nagyon komoly ügyfélkörrõl mondanak le, ha nem számítanak a romákra, és nem kínálnak számukra olyan termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket õk is örömmel fogadnak.
Forrás: Link
Hozzaszolasok
#1 |
dengizin
- 2012. April 21. 18:05:15
#2 |
monguzking
- 2012. April 21. 21:08:38
#3 |
kismaja
- 2012. April 22. 06:59:59
#4 |
Zea
- 2012. April 22. 10:35:32
#5 |
kismaja
- 2012. April 22. 12:18:14
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.