Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
A rendõrök nem az alacsony fizetések miatt korruptak
Már megint ez a Krémernek nevezett zsidó. Ha TMRSZ-es és "Posta Imrés" ügyek vannak, azonnal ez a schwindler-listásat nyilatkoztatják, de tény, hogy nem tagaják, a rendõrsék korrupt és nincs is mirõl beszélni már. Sajnálatosan az utóbbi tizenhárom évben senki sem volt kíváncsi arra, hogyan alakult a rendõrségi korrupció – az ilyen kutatásokhoz ugyanis Magyarországon az ORFK engedélyére volt és van szükség. Olvashattunk viszont gyõzelmi jelentéseket, melyek azt bizonyítják, hogy igen hatékonyan mûködik még ma is az a mechanizmus, amely leplezni akarja a valóságos helyzetet – írja Krémer Ferenc szociológus a hvg.hu korrupcióellenes sorozatában.
A számtalan különféle korrupció közül talán a rendõri korrupció van a leginkább szem elõtt. Ez az, amirõl a legtöbben hiszik, hogy tudják, miféle. Mindenki tud történeteket közlekedési rendõrökrõl, akik kisebb-nagyobb összeg fejében eltekintenek bírságtól vagy feljelentéstõl. Esetleg hallottak eljárások megszüntetésérõl, bizonyítékok eltûnésérõl vagy váratlan felbukkanásáról. De mindez csak a felszín. A rendõri korrupció ennél sokkal változatosabb, rétegzettebb és változékonyabb.
Rendõrök mint adóbérlõk
A közhatalom (önkormányzatok, pártok, kormányzati szervezetek, igazságszolgáltatás, egészségügy, oktatás) területén megfigyelhetõ korrupció a számos hasonlóság ellenére egy tekintetben bizonyosan különbözik a magánhatalmak (pl. a gazdaság) szféráján belül zajlótól. Mégpedig abban, hogy privilégiumokat teremt, amelyek ha gyakoriakká és megszokottakká válnak, akkor csak bizonyos (érdek)csoportokhoz tartozók számára teszik lehetõvé az érdekeik érvényesítését. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a korrupció a közhatalom privatizálása, azaz magánhatalommá alakítása.
Ehhez persze többre van szükség a közlekedési rendõrök megvesztegetésénél, bár kétségtelen, hogy a rendõr ebben az esetben is egyfajta „adóbérlõként” tevékenykedik, vagyis úgy viselkedik, mint aki bérbe vette az államtól a bírságokat, és maga dönt arról, hogy a kivetett büntetésekbõl mennyit fizessen be az államkasszába. Ha a korrupció valóban a közhatalom privatizálása, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy csak a rendõrök kisebb csoportjainak korrupciójáról van-e szó, vagy mindent átható, szervezett korrupcióval állunk szemben.
Az elsõ esetben még reménykedhetünk benne, hogy a rendszer alapvetõen nem károsodott, és lehetséges kisebb változtatásokkal, reformokkal kezelni a problémát. A második esetben azonban az alapokat is érintõ radikális átalakításra van szükség, amely az egész szervezetet meg kell, hogy változtassa.
Kis hatalom: kis pénz
Korrupciós témák a hvg.hu-n
Korrupcióban külön kategória a magyar törvényhozás - interjú Tóth István Jánossal, a Corvinus Egyetem Korrupció-Kutató Intézetének vezetõjével
"Jobban jársz, ha inkább tejelsz" - Jancsics Dávid szociológus írása a korrupciós kényszerekrõl
"A piac tudja, mi történt" - Tátrai Tünde közbeszerzési szakértõ a hazai közbeszerzésekrõl
"A postabontóban még megvolt" - Jávor István szociológus a bírósági korrupcióról
"Ha a polgármester feleségének a cége festi ki" - Tausz Péter, a TI Magyarország munkatársa a közbeszerzések állampolgári felügyeletérõl
Két tévedést feltétlenül el kell oszlatnunk a rendõri korrupcióval kapcsolatban. Az egyik az, hogy a rendõrök az alacsony fizetések miatt korruptak. A másik pedig az, hogy ellenõrzéssel és a büntetés szigorával vissza lehet szorítani a rendõri korrupciót. Valójában a jövedelemnek önmagában nincsen hatása a korrupcióra, viszont összefüggésben van azzal a régi hittel, hogy a társadalmi bajok mindig a rosszabbul fizetett, szegényebb társadalmi csoportoktól erednek. Ennek a hamis meggyõzõdésnek aztán az a következménye, hogy a hatalommal és vagyonnal rendelkezõk bizonyos mértékig kivonhatják magukat a felelõsség alól.
Csakhogy a rendõrségen is éppen úgy van, mint mindenütt máshol, a valóban jelentõs nyereséggel járó korrupcióra azoknak van lehetõségük, akik a szervezeti hatalom csúcsain állnak. Az, hogy milyen mértékben nyitott számukra ez a lehetõség, alapvetõen két tényezõtõl függ: a szervezeti és a politikai viszonyok minõségétõl.
Egy olyan szigorúan hierarchikus, alá-fölérendeltségre alapozott, parancsokkal irányított szervezetben, amelyet a funkciójából eredõen nem lehetséges elszigetelni a civilektõl, elkerülhetetlenül létrejönnek a korrupció feltételei. Semmit sem segít, hogy a rendõrkapitányoknak idõnként be kell számolniuk az önkormányzat elõtt a tevékenységükrõl.
Politika és rendõrség: hatalmi kapcsolódások
A másik tényezõ, hogy az így felépülõ szervezetek a lehetõ legnagyobb hévvel állnak ellent a változásoknak. A nehézkes szervezetet azonban mégis valahogy mûködtetni kell. A szerkezetébe épített automatizmusok viszont csakis véletlenszerû eredményeket tesznek lehetõvé. Az így keletkezõ problémák áthidalására csupán egyetlen mód van: a gazdasági és politikai hatalmasokkal fenntartott személyes kapcsolat. Több mint valószínû, hogy ezeket a kapcsolatokat nem a tiszthelyettesek és a beosztott tisztek építik ki, vagyis mindaz, ami korrupcióként ezekben a viszonyokban megjelenik, egyáltalán nem hozzájuk kapcsolódik, és semmilyen összefüggésben sincs a jövedelmek nagyságával.
A rendõri (és ügyészi) korrupció legveszedelmesebb formája, a politikai korrupció sem a beosztott rendõrökhöz kötõdik. Ennek klasszikus esete az, amikor a helyi politikai hatalmasságok és a rendõrség helyi vezetõi között alakul ki korrupt kapcsolat, és a politikusok a saját hatalmuk érdekében felhasználhatják a rendõrség hatalmát és eszközeit. A politikai korrupció a demokráciára legveszedelmesebb formája pedig az, amikor a kormányzati és a kormányzópárti politikusok koncepciózusan használják privilégiumaik kiépítésére és megõrzésére a rendõrséget. Mindkét esetben a hatalom és nem közvetlenül a pénz a korrupció mozgatórugója. Általában is mondhatjuk, hogy a rendõrségi korrupcióban sokkal fontosabb szerepet játszanak a hatalmi és karrierszolgáltatások, mint a pénz.
Korrupció mint jóvátétel
Az olyan rendõrségeken, mint a magyar, ahol a beosztottak szinte teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a parancsnokoknak, több olyan hatás is éri a rendõröket, amelyek racionálissá teszik a korrupciónak minõsített magatartásokat. Az egyik az, hogy a korrupció, mint a fõnököktõl független döntés, az önállóság látszatát nyújtja. A rendõr diszkrecionális döntési joga a legitim erõszakszervezetként mûködõ rendõrség esetében nemegyszer vezet ahhoz, hogy az egyes rendõrök a saját személyes hatalmukként használják a polgárok által a rendõrségnek adott hatalmat és jogosultságokat.
A másik, a függelmi viszonyból származó hatás akkor lép mûködésbe, ha a rendõr szakmai tudása alapján úgy érzi, kompenzálnia kell a szervezet által okozott károkat. Ezt megérthetjük, ha tudjuk, hogy az ilyen rendõrségeken értelmetlen és káros munkák sokaságát végeztetik el a rendõrökkel. Tisztában vannak azzal, hogy a statisztikai adatok mesterséges elõállítása nem a fõnökeiken, hanem õrajtuk csattan, és ennek következtében elveszítik a civilek bizalmát. A centralizált, irracionálisan szervezett rendõrségeken a kaptányságok vezetõi is kényszerhelyzetben vannak, mert a helyi problémák iránt érzéketlen és közömbös megyei és országos vezetés csak az igazoltatások és büntetések számával képes mérni a „teljesítményt”.
Az efféle teljesítménykényszerbe kergetett rendõrség akkor is szankcionál, amikor csak tájékoztatnia kellene, az elmulasztott büntetés viszont akár korrupciónak is minõsülhet. Eközben az, ami valóban korrupció, természetes gyakorlatnak számít.
Hamis gyõzelmi jelentések
Krémer Ferenc
Fotó: szerzõ
Krémer Ferenc szociológus, történész, politológus. Kutatási területe a rendõri szubkultúra, elõítéletek és korrupció. Doktori dolgozatát (PhD) a rendõri szubkultúra és korrupció összefüggései témakörében írta, és könyvalakban 2003-ban jelent meg A rendõri hatalom természete címmel. A Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi Tagozatának megalakulása óta az elnöke.
Korábbi vizsgálataink szerint a rendõrök közötti korrupció legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a civilek és a rendõrök közötti. Az utóbbi esetben is fõleg a rokonok, barátok és ismerõsök a kedvezményezettek. Természetesen nincs kizárva, hogy a legutóbbi vizsgálat óta megváltozott a helyzet, de sajnálatosan az utóbbi tizenhárom évben senki sem volt kíváncsi arra, hogyan alakult valójában a magyar rendõrségi korrupció – az ilyen kutatásokhoz ugyanis Magyarországon az ORFK engedélyére volt és van szükség. Olvashattunk viszont gyõzelmi jelentéseket arról, hogy néhány hónap alatt hatalmas mértékben esett vissza a korrupció, például a fõvárosban. Az ilyen jelentések azt bizonyítják, hogy igen hatékonyan mûködött és valószínûleg mûködik még ma is az a mechanizmus, amely leplezni akarja a valóságos helyzetet, feltehetõleg annak érdekében, hogy annak kedvezményezettjei minél több hasznot húzhassanak belõle.
A másik közkeletû tévhit az, hogy a szigorú ellenõrzés és a még szigorúbb büntetés gátat szabhat a korrupciónak – de ha ez így lenne, akkor Kínában már biztosan régóta nem volna korrupció, ámde van, ami legalábbis kételkedésre adhatna okot. Természetesen mind az ellenõrzés, mind pedig a büntetés szükséges, csakhogy mindkettõnek igen korlátozott a hatóköre. A vezetõk általában hisznek az ellenõrzésben és nehezen értik meg, hogy vannak foglalkozások, amelyek alig-alig ellenõrizhetõek formálisan. Akármilyen pontos szabályozást is készítenek, akármilyen ravasz ötleteket is találnak ki, két dolog biztosan gátat szab a hatalmuknak. Az egyik a szituatív döntés lehetõsége és kényszere, és ennek a beosztott rendõrök által viselt következményei.
A hallgatás fala
Közhely a rendõrszociológiai irodalomban, hogy a tényleges rendõri hatalom nem a vezetõknél, hanem a hierarchia legalján lévõknél van, hiszen õk döntenek arról, mit vesznek észre, mikor és hogyan avatkoznak be stb. Ezt pedig csak esetlegesen lehetséges a formális kontroll eszközeivel ellenõrizni. A másik, ami falat emel a vezetõi ellenõrzés útjába, az a rendõri szubkultúra, hogy példát is mondjak, a hallgatás törvénye, amely annál inkább elszigeteli a vezetõket a beosztottaktól, minél erõszakosabban akarják érvényesíteni a hatalmukat. 1999-ben például a kutatásban válaszoló magyar beosztott rendõröknek mindössze 16 százaléka támogatta a formális kontrollt, azaz jelentette volna, ha kollégája korrupciót követett el. Nincs okunk feltételezni, hogy a helyzet azóta javult.
A tragédia az, hogy egy parancsuralmi szisztémában a vezetõk többsége alkalmatlan arra, hogy ezt felfogja, ezért rendszerint tovább erõltetik az ellenõrzést, fokozzák a fenyegetést. Kiváló példája ennek a 2010-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat és az általa kidolgozott, mindent tudni akaró formanyomtatványok. Valójában ez a korrupcióellenes háború csak növeli a korrupciót, mert átláthatatlanná teszi a szervezetet. Be kellene látni végre, hogy sem a politikai, sem szervezeti viszonyokban élõ korrupciónak nem gyógyszere, sõt inkább táptalaja a centralizált, katonás irányítási, parancsuralmi rendszer.
A rendõrség – a demokratikus világban – immár több mint negyven éve nem katonai jellegû szervezet, a szervezeti viszonyok demokratizálása az egyik legfontosabb korrupcióellenes eszköz. A másik a szakmai és foglalkozási kultúra átalakítása. Minél inkább a humán értékek köré szervezõdik a szervezeti és a foglalkozási kultúra, annál inkább elutasítják a rendõrök a korrupciót, annál intoleránsabbak a korrupt rendõrökkel szemben. Ez a kultúra azonban csakis akkor bontakozhat ki, ha a rendõrségen belül is tiszteletben tartják az alkalmazottak emberi méltóságát, és ha a parancsnál fontosabb az erkölcs és a jogtisztelet.
Link
A számtalan különféle korrupció közül talán a rendõri korrupció van a leginkább szem elõtt. Ez az, amirõl a legtöbben hiszik, hogy tudják, miféle. Mindenki tud történeteket közlekedési rendõrökrõl, akik kisebb-nagyobb összeg fejében eltekintenek bírságtól vagy feljelentéstõl. Esetleg hallottak eljárások megszüntetésérõl, bizonyítékok eltûnésérõl vagy váratlan felbukkanásáról. De mindez csak a felszín. A rendõri korrupció ennél sokkal változatosabb, rétegzettebb és változékonyabb.
Rendõrök mint adóbérlõk
A közhatalom (önkormányzatok, pártok, kormányzati szervezetek, igazságszolgáltatás, egészségügy, oktatás) területén megfigyelhetõ korrupció a számos hasonlóság ellenére egy tekintetben bizonyosan különbözik a magánhatalmak (pl. a gazdaság) szféráján belül zajlótól. Mégpedig abban, hogy privilégiumokat teremt, amelyek ha gyakoriakká és megszokottakká válnak, akkor csak bizonyos (érdek)csoportokhoz tartozók számára teszik lehetõvé az érdekeik érvényesítését. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a korrupció a közhatalom privatizálása, azaz magánhatalommá alakítása.
Ehhez persze többre van szükség a közlekedési rendõrök megvesztegetésénél, bár kétségtelen, hogy a rendõr ebben az esetben is egyfajta „adóbérlõként” tevékenykedik, vagyis úgy viselkedik, mint aki bérbe vette az államtól a bírságokat, és maga dönt arról, hogy a kivetett büntetésekbõl mennyit fizessen be az államkasszába. Ha a korrupció valóban a közhatalom privatizálása, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy csak a rendõrök kisebb csoportjainak korrupciójáról van-e szó, vagy mindent átható, szervezett korrupcióval állunk szemben.
Az elsõ esetben még reménykedhetünk benne, hogy a rendszer alapvetõen nem károsodott, és lehetséges kisebb változtatásokkal, reformokkal kezelni a problémát. A második esetben azonban az alapokat is érintõ radikális átalakításra van szükség, amely az egész szervezetet meg kell, hogy változtassa.
Kis hatalom: kis pénz
Korrupciós témák a hvg.hu-n
Korrupcióban külön kategória a magyar törvényhozás - interjú Tóth István Jánossal, a Corvinus Egyetem Korrupció-Kutató Intézetének vezetõjével
"Jobban jársz, ha inkább tejelsz" - Jancsics Dávid szociológus írása a korrupciós kényszerekrõl
"A piac tudja, mi történt" - Tátrai Tünde közbeszerzési szakértõ a hazai közbeszerzésekrõl
"A postabontóban még megvolt" - Jávor István szociológus a bírósági korrupcióról
"Ha a polgármester feleségének a cége festi ki" - Tausz Péter, a TI Magyarország munkatársa a közbeszerzések állampolgári felügyeletérõl
Két tévedést feltétlenül el kell oszlatnunk a rendõri korrupcióval kapcsolatban. Az egyik az, hogy a rendõrök az alacsony fizetések miatt korruptak. A másik pedig az, hogy ellenõrzéssel és a büntetés szigorával vissza lehet szorítani a rendõri korrupciót. Valójában a jövedelemnek önmagában nincsen hatása a korrupcióra, viszont összefüggésben van azzal a régi hittel, hogy a társadalmi bajok mindig a rosszabbul fizetett, szegényebb társadalmi csoportoktól erednek. Ennek a hamis meggyõzõdésnek aztán az a következménye, hogy a hatalommal és vagyonnal rendelkezõk bizonyos mértékig kivonhatják magukat a felelõsség alól.
Csakhogy a rendõrségen is éppen úgy van, mint mindenütt máshol, a valóban jelentõs nyereséggel járó korrupcióra azoknak van lehetõségük, akik a szervezeti hatalom csúcsain állnak. Az, hogy milyen mértékben nyitott számukra ez a lehetõség, alapvetõen két tényezõtõl függ: a szervezeti és a politikai viszonyok minõségétõl.
Egy olyan szigorúan hierarchikus, alá-fölérendeltségre alapozott, parancsokkal irányított szervezetben, amelyet a funkciójából eredõen nem lehetséges elszigetelni a civilektõl, elkerülhetetlenül létrejönnek a korrupció feltételei. Semmit sem segít, hogy a rendõrkapitányoknak idõnként be kell számolniuk az önkormányzat elõtt a tevékenységükrõl.
Politika és rendõrség: hatalmi kapcsolódások
A másik tényezõ, hogy az így felépülõ szervezetek a lehetõ legnagyobb hévvel állnak ellent a változásoknak. A nehézkes szervezetet azonban mégis valahogy mûködtetni kell. A szerkezetébe épített automatizmusok viszont csakis véletlenszerû eredményeket tesznek lehetõvé. Az így keletkezõ problémák áthidalására csupán egyetlen mód van: a gazdasági és politikai hatalmasokkal fenntartott személyes kapcsolat. Több mint valószínû, hogy ezeket a kapcsolatokat nem a tiszthelyettesek és a beosztott tisztek építik ki, vagyis mindaz, ami korrupcióként ezekben a viszonyokban megjelenik, egyáltalán nem hozzájuk kapcsolódik, és semmilyen összefüggésben sincs a jövedelmek nagyságával.
A rendõri (és ügyészi) korrupció legveszedelmesebb formája, a politikai korrupció sem a beosztott rendõrökhöz kötõdik. Ennek klasszikus esete az, amikor a helyi politikai hatalmasságok és a rendõrség helyi vezetõi között alakul ki korrupt kapcsolat, és a politikusok a saját hatalmuk érdekében felhasználhatják a rendõrség hatalmát és eszközeit. A politikai korrupció a demokráciára legveszedelmesebb formája pedig az, amikor a kormányzati és a kormányzópárti politikusok koncepciózusan használják privilégiumaik kiépítésére és megõrzésére a rendõrséget. Mindkét esetben a hatalom és nem közvetlenül a pénz a korrupció mozgatórugója. Általában is mondhatjuk, hogy a rendõrségi korrupcióban sokkal fontosabb szerepet játszanak a hatalmi és karrierszolgáltatások, mint a pénz.
Korrupció mint jóvátétel
Az olyan rendõrségeken, mint a magyar, ahol a beosztottak szinte teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a parancsnokoknak, több olyan hatás is éri a rendõröket, amelyek racionálissá teszik a korrupciónak minõsített magatartásokat. Az egyik az, hogy a korrupció, mint a fõnököktõl független döntés, az önállóság látszatát nyújtja. A rendõr diszkrecionális döntési joga a legitim erõszakszervezetként mûködõ rendõrség esetében nemegyszer vezet ahhoz, hogy az egyes rendõrök a saját személyes hatalmukként használják a polgárok által a rendõrségnek adott hatalmat és jogosultságokat.
A másik, a függelmi viszonyból származó hatás akkor lép mûködésbe, ha a rendõr szakmai tudása alapján úgy érzi, kompenzálnia kell a szervezet által okozott károkat. Ezt megérthetjük, ha tudjuk, hogy az ilyen rendõrségeken értelmetlen és káros munkák sokaságát végeztetik el a rendõrökkel. Tisztában vannak azzal, hogy a statisztikai adatok mesterséges elõállítása nem a fõnökeiken, hanem õrajtuk csattan, és ennek következtében elveszítik a civilek bizalmát. A centralizált, irracionálisan szervezett rendõrségeken a kaptányságok vezetõi is kényszerhelyzetben vannak, mert a helyi problémák iránt érzéketlen és közömbös megyei és országos vezetés csak az igazoltatások és büntetések számával képes mérni a „teljesítményt”.
Az efféle teljesítménykényszerbe kergetett rendõrség akkor is szankcionál, amikor csak tájékoztatnia kellene, az elmulasztott büntetés viszont akár korrupciónak is minõsülhet. Eközben az, ami valóban korrupció, természetes gyakorlatnak számít.
Hamis gyõzelmi jelentések
Krémer Ferenc
Fotó: szerzõ
Krémer Ferenc szociológus, történész, politológus. Kutatási területe a rendõri szubkultúra, elõítéletek és korrupció. Doktori dolgozatát (PhD) a rendõri szubkultúra és korrupció összefüggései témakörében írta, és könyvalakban 2003-ban jelent meg A rendõri hatalom természete címmel. A Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi Tagozatának megalakulása óta az elnöke.
Korábbi vizsgálataink szerint a rendõrök közötti korrupció legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a civilek és a rendõrök közötti. Az utóbbi esetben is fõleg a rokonok, barátok és ismerõsök a kedvezményezettek. Természetesen nincs kizárva, hogy a legutóbbi vizsgálat óta megváltozott a helyzet, de sajnálatosan az utóbbi tizenhárom évben senki sem volt kíváncsi arra, hogyan alakult valójában a magyar rendõrségi korrupció – az ilyen kutatásokhoz ugyanis Magyarországon az ORFK engedélyére volt és van szükség. Olvashattunk viszont gyõzelmi jelentéseket arról, hogy néhány hónap alatt hatalmas mértékben esett vissza a korrupció, például a fõvárosban. Az ilyen jelentések azt bizonyítják, hogy igen hatékonyan mûködött és valószínûleg mûködik még ma is az a mechanizmus, amely leplezni akarja a valóságos helyzetet, feltehetõleg annak érdekében, hogy annak kedvezményezettjei minél több hasznot húzhassanak belõle.
A másik közkeletû tévhit az, hogy a szigorú ellenõrzés és a még szigorúbb büntetés gátat szabhat a korrupciónak – de ha ez így lenne, akkor Kínában már biztosan régóta nem volna korrupció, ámde van, ami legalábbis kételkedésre adhatna okot. Természetesen mind az ellenõrzés, mind pedig a büntetés szükséges, csakhogy mindkettõnek igen korlátozott a hatóköre. A vezetõk általában hisznek az ellenõrzésben és nehezen értik meg, hogy vannak foglalkozások, amelyek alig-alig ellenõrizhetõek formálisan. Akármilyen pontos szabályozást is készítenek, akármilyen ravasz ötleteket is találnak ki, két dolog biztosan gátat szab a hatalmuknak. Az egyik a szituatív döntés lehetõsége és kényszere, és ennek a beosztott rendõrök által viselt következményei.
A hallgatás fala
Közhely a rendõrszociológiai irodalomban, hogy a tényleges rendõri hatalom nem a vezetõknél, hanem a hierarchia legalján lévõknél van, hiszen õk döntenek arról, mit vesznek észre, mikor és hogyan avatkoznak be stb. Ezt pedig csak esetlegesen lehetséges a formális kontroll eszközeivel ellenõrizni. A másik, ami falat emel a vezetõi ellenõrzés útjába, az a rendõri szubkultúra, hogy példát is mondjak, a hallgatás törvénye, amely annál inkább elszigeteli a vezetõket a beosztottaktól, minél erõszakosabban akarják érvényesíteni a hatalmukat. 1999-ben például a kutatásban válaszoló magyar beosztott rendõröknek mindössze 16 százaléka támogatta a formális kontrollt, azaz jelentette volna, ha kollégája korrupciót követett el. Nincs okunk feltételezni, hogy a helyzet azóta javult.
A tragédia az, hogy egy parancsuralmi szisztémában a vezetõk többsége alkalmatlan arra, hogy ezt felfogja, ezért rendszerint tovább erõltetik az ellenõrzést, fokozzák a fenyegetést. Kiváló példája ennek a 2010-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat és az általa kidolgozott, mindent tudni akaró formanyomtatványok. Valójában ez a korrupcióellenes háború csak növeli a korrupciót, mert átláthatatlanná teszi a szervezetet. Be kellene látni végre, hogy sem a politikai, sem szervezeti viszonyokban élõ korrupciónak nem gyógyszere, sõt inkább táptalaja a centralizált, katonás irányítási, parancsuralmi rendszer.
A rendõrség – a demokratikus világban – immár több mint negyven éve nem katonai jellegû szervezet, a szervezeti viszonyok demokratizálása az egyik legfontosabb korrupcióellenes eszköz. A másik a szakmai és foglalkozási kultúra átalakítása. Minél inkább a humán értékek köré szervezõdik a szervezeti és a foglalkozási kultúra, annál inkább elutasítják a rendõrök a korrupciót, annál intoleránsabbak a korrupt rendõrökkel szemben. Ez a kultúra azonban csakis akkor bontakozhat ki, ha a rendõrségen belül is tiszteletben tartják az alkalmazottak emberi méltóságát, és ha a parancsnál fontosabb az erkölcs és a jogtisztelet.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Perje
- 2012. May 10. 12:17:52
#2 |
Perje
- 2012. May 10. 13:06:33
#3 |
mormota1968
- 2012. May 11. 01:45:36
#4 |
Perje
- 2012. May 12. 08:39:40
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.