Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Megbízás a gójoknak.
A következõ cikket egy amerikai zsidó írta 1928.ban: Marcus Eli Ravage Újranyomás a The Century Magazineból 1928 január.
Természetesen ön haragszik ránk. Ne mondja, hogy nem. Így ne vesztegessünk idõt cáfolatokkal és alibikkel. ön tudja, hogy ezt teszi, én is tudom, és értjük egymást. önnek van néhány zsidó barátja és hasonló dolgok. Ezt már azt hiszem, párszor hallottam. És tudom, hogy ön engem személyesen nem foglal bele - az engem itt egy bizonyos zsidó egyéniséget jelent, amikor szúrós megjegyzéseket tesz ránk általános formában, mivel én annyira más vagyok, majdnem olyan, mint egy önök közül. Ettõl a kis különbségtevéstõl nem leszek hálás - de most ne törõdjön vele. ön nem szereti az agresszív, mászó, nyomó, materialista fajtát - azokat, akik önt bizonyos felebarátaira emlékeztetik. Tökéletesen értjük egymást. Nem vagyok ön ellen.
Isten a tanúm arra, hogy nem utasítok el senkit azért, mert nem szeret valaki mást. Ami engem ebben a zsidóellenes dologban zavar az az, hogy ahogyan ön játssza, olyan fantasztikus és átlátszó kifogásokat hoz, annyira szenvedni látszik a lelkifurdalástól, hogy ha a helyzet nem lenne olyan furcsa, akkor ez zavaró lenne.
Nem mintha ön amatõr lenne; már 15 évszázada csinálja ezt. Mégis, ha megnézem önt és hallom gyerekes kifogásait, az lehetne a benyomásom, hogy ön nem tudja igazán, mirõl is van szó. ön neheztel ránk, de nem tudja világosan megmondani az okát ennek. Új kifogást gondol ki - azt 'ok'- nak nevezve - minden nap. önmaga igazolására ezeket évszázadokon át halmozta föl és minden új felfedezés nevetségesebb mint az elõzõ és minden új kifogás ellenkezik az elõzõvel és semmissé teszi azt.
Nem is olyan sok évvel ezelõtt azt hallottam, hogy vannak aranyásók és kereskedelmi materialisták; most az a panasz, hogy semelyik foglalkozás sem biztos a zsidó invázió ellen.
Mi, ha hihetünk önnek, egyszerre vagyunk törzsi érdekeket nézõ különállók, akiket nem lehet asszimilálni, mert nem házasodunk önökkel, de emellett mászók és nyomók is vagyunk, akik az önök faji integritását veszélyeztetjük.
Életszínvonalunk olyan alacsony, hogy nyomornegyedeket és éhbéres iparágakat hozunk létre, és olyan magas, hogy kiszorítjuk önöket a legjobb lakóhelyeikrõl. Háború idején kibújunk hazafias kötelezettségeink alól mert természetünk pacifista, amellett mi vagyunk az általános háborúk ravasz összeesküvõi és mi nyerészkedünk elsõsorban azokból a háborúkból. (Lásd cion bölcseinek protokollját).
Mi vagyunk a a kapitalizmus megalapítói és fõ hívei, és a kapitalizmus elleni forradalmak fõ szervezõi. A történelemnek nincs még ilyen sokoldalú eleme!
És ó! Majdnem elfelejtettem az okok okát. Mi vagyunk a keménnyakú emberek, akik a kereszténységet sohasem fogadtuk el, és mi vagyunk azok a bûnözõk, akik alapítóját keresztre feszítettük.
De higgye el, önök öncsalók. Vagy nincs elég önismeretük vagy a vérmérsékletük nem megfelelõ ahhoz, hogy a tényekkel szembenézzenek egészen az igazságig. önök nem azért haragszanak a zsidókra, mert keresztre feszítették Krisztust, hanem azért, mert mi adtunk neki életet. önök nem azért veszekszenek velünk, mert nem fogadtuk el a kereszténységet, hanem azért, mert az önök nyakába ültettük azt!
Az önök laza, ellentmondásos vádjai nem foltozzák be igazolt történelmi sérelmeinket. Azzal vádolnak, hogy forradalmat viszünk Moszkvába. Tegyük föl, elfogadjuk a vádat. Na és? Összehasonlítva azzal, hogy mit végzett a tarzuszi Pál Rómában, az orosz forradalmak csak utcai harcok.
Sokat beszélnek és bosszankodnak a zsidó befolyáson a színházakban és mozikban. Nagyon jó, az önök panasza teljesen indokolt. De mi az összehasonlítva megdöbbentõ befolyásunkkal az önök egyházaiban, iskoláikban, törvényhozásában és kormányaikban, és az önök mindennapi gondolataiban?
Egy ügyetlen orosz összeeszkábál egy iratcsomót és kiadja 'Cion bölcseinek protokollja' cím alatt, amely megmutatja, hogy a mi összeesküvésünk eredményezte az I. világháborút. ön elhiszi ezt. Rendben van. Mi minden szavát aláírjuk. Eredeti és hiteles.De mi az amellett a nem kétséges történelmi összeesküvés mellett, amelyet mi sohasem tagadtunk, mivel önöknek sohasem volt bátorságuk arra, hogy minket vádoljanak vele, és amelynek teljes jegyzõkönyveit bárki elolvashatja?
Ha ön valóban komolyan beszél, amikor zsidó összeesküvésrõl beszél, fölhívhatom figyelmét egyre, amelyrõl érdemes beszélni? Mi haszna van a közvélemény állítólagos ellenõrzésérõl beszélni, amelyet a zsidó fináncmágnások, újságtulajdonosok, mozimágnások végeznek, amikor ön vádolhat bennünket az önök egész civilizációjának igazolt ellenõrzésével a zsidó evangéliumokon keresztül?
Ön még el sem kezdte bûnünk teljes mélységének az értékelését. Mi betolakodók vagyunk. Zavarunk. Bomlasztunk. Elvettük az önök természetes világát, az önök ideáljait, az önök sorsát és pusztítottuk azokat. Nem csak az utolsó nagy háború alapja voltunk, de szinte minden háborújuk alapja, nemcsak az orosz, de történelmük szinte minden forradalmát mi robbantottuk ki. Viszályt, zûrzavart és csalódottságot hoztunk az önök személyes és társadalmi életébe. Ma is ezt tesszük. Senki sem tudja megmondani meddig, mi folytatjuk ezt.
Nézzen vissza egy kissé és lássa meg, hogy mi történt. Tizenkilenc évszázaddal ezelõtt önök egy ártatlan, gond nélküli, pogány faj voltak. Számtalan Istent és Istennõt imádtak, a levegõ, a folyók és az erdõk szellemét. Pirulás nélkül voltak a meztelen testükre büszkék. Isteneiket és a szenvedõ emberi testet szobrokkal ábrázolták.Élvezte a harcot a csatamezõn, az harctéren és a csatatéren. Háború és rabszolgaság az önök rendszerének szilárd alkotórészei voltak. A hegyoldalakon és a völgyekben szórakozott a szabadban, elgondolkozott az élet csodáin és rejtélyein és létrehozta a természettudományok és a filozófia alapját. Kultúrája nemes, és érzéki volt, amelyet a szociális lelkiismeret vagy az emberek egyenlõségének szúrásai nem terheltek. Ki tudja, milyan nagy és dicsõ jövõje lett volna, ha egyedül maradt volna.
De mi nem hagytuk önt egyedül. Mi kezünkbe vettük önt és lehúztuk azt a szép és nagylelkû szerkezetet, amelyet ön fölépített és az egész történelem irányát megváltoztattuk. Meghódítottuk önöket, ahogy egy birodalom sem igázta le Afrikát vagy Ázsiát. És ezt golyók, vér, felfordulás, sõt bármiféle erõszak mellõzésével tettük. Csak az ellenállhatatlan lelkierõnkkel, ötletek és propaganda segítségével.
Mi önöket küldetésünk készséges és tudatalatti viselõjévé tettük az egész világ számára, a világ barbár fajai számára, a számtalan még meg nem született nemzedék számára. Anélkül, hogy teljesen megértették volna azt, hogy mit tettünk önökkel, önök lettek faji hagyományaink ügynökei, evangéliumunkat a világ föl nem fedezett részeire is továbbvive.
Törzsi szokásaink lettek az önök erkölcsének az alapja. Törzsi törvényeink adták az önök alkotmányának és jogrendszerének alapját. Legendáink és népmeséink azok a szent tanok, amelyeket önök gyermekeiknek dúdolnak. Költõink töltötték fel az önök énekeskönyveit és imakönyveit. Nemzeti történelmünk papjaik és tudósaik tanításának elszakíthatatlan része lett. Királyaink, államférfiaink, prófétáink, harcosaink az önök hõsei. Kis õsi országunk az önök Szentföldje. Nemzeti irodalmunk az önök bibliája. Népünk gondolatai és tanítása elválaszthatatlanul beleszövõdött az önök nyelvébe és tanításaiba, senki önök közül nem nevezhetõ mûveltnek, aki faji származásunkat nem ismeri.
Zsidó kézmûvesek és zsidó halászok az önök tanárai és szentjei, képüket számtalan szobor õrzi, emlékükre számtalan templomot építettek. Egy zsidó nõ az önök példaképe az anyaságra és asszonyságra. Egy zsidó lázadó próféta az önök vallási imádatának központi alakja. Mi elvettük az önök bálványait, faji származásukat és ezeket a mi Istenünkkel és hagyományainkkal pótoltuk. A történelem egy hódítása sem hasonlítható össze távolról sem ezzel a hódítással és agymosással.
Hogyan csináltuk ezt? Szinte véletlenül. Kétezer éve a messzi Palesztínában vallásunk romlásnak indult és materializmusba süllyedt. Pénzváltók vették birtokukba a templomot. Degenerált, önzõ papok híztak kövérre. Akkor egy fiatal idealista hazafi emelkedett föl és körüljárta az országot, és a hit túlélése mellett tört lándzsát. Nem akart egy új hitet alapítani.. Mint minden próféta elõtte, egyetlen célja a régi hit megtisztítása és újrafelélesztése volt. Megtámadta a papokat és kiûzte a pénzváltókat a templomból.Ez ellentétbe hozta õt az uralkodó renddel és annak támasztópilléreivel. A római hatóságok, akik elfoglalták az országot, féltek forradalmi agitációjától, mint ellenük folyó politikától, bebörtönözték és keresztrefeszítés általi halálra ítélték, amely abban az idõben elterjedt kivégzési forma volt. A Názáreti Jézus követõi, fõleg szegény munkások és rabszolgák, gyászukban és csalódásukban elfordultak a világtól és ellenállásmentes pacifisták testvéri szervezetét alapították meg, emlékezve keresztre feszített vezetõjükre és kommunákban élve együtt. Csak egy új szekta voltak Júdeában, hatalom és következmények nélkül, sem az elsõk, sem az utolsók.
Csak miután a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, lett az új hit ismert. Akkor egy hazafias zsidó, Pál vagy Saul nevû, azt gondolta ki, hogy úgy bomlasztja a római birodalom erejét, hogy hadseregének erkölcsét a szeretet és az ellenállásmentesség gondolatával teszi tönkre, amelyet a zsidó keresztények kis szektája prédikált. Õ lett a gójok apostola, õ, aki addig a társaság legaktívabb üldözõje volt. És Pál olyan jól csinálta a munkáját, hogy négy évszázadon belül a nagy birodalom, amely Palesztínát leigázta a világ felével egyetemben, romhalmazzá vált. És Cion törvénye lett Róma hivatalos vallása.
Ez volt világuralmunk kezdete. De ez csak a kezdet volt. Ettõl az idõtõl fogva az önök története kevéssel több az önök régi pogány szelleme és a zsidó szellem közötti harcnál. Háborúik fele, kis és nagy, vallási háborúk, amelyeket tanításaink egyik vagy másik értelmezése miatt vívtak. önök addig nem szabadultak meg primitív vallási egyszerûségüktõl és szakadtak el a pogány római tanításoktól, amit Luther a mi evangéliumunkkal a kezében föl nem emelkedett és újra trónra emelte a mi örökségünket. Vegyük korunk három nagy forradalmát - a franciát, az amerikait és az oroszt. Mik ezek, ha nem a zsidó eszme gyõzelme szociális, politikai és gazdasági vonatkozásban?
És még nincs vége. Mi még mindig uralkodunk önök fölött. Ebben a pillanatban egyházaikat polgárháború választja ketté fundamentalisták és haladók között, azaz azok között, akik szószerint betartják tanításainkat és hûek hagyományainkhoz, és azok között, akik kis lépésekkel akarják tulajdonunkat elvenni. Júdea puritán öröksége újra meg újra megmutatkozik a színházak cenzúrája, a vasárnapi törvények és az alkoholtilalmi törvények formájában. És amíg mindez történik, ön a filmben tapasztalható zsidó befolyásról fecseg.
Csoda-e, hogy ön neheztel ránk? Akadályoztuk az ön haladását. Egy idegen könyvet és egy idegen hitet kényszerítettünk önre, amelyet nem tud megemészteni, amely szembenáll az ön eredeti eszmevilágával, amely önt örökké terheli, és mivel idegen az eszméje, vagy teljesen elutasítja, vagy elfogadja azt.
Teljesen természetesen sohasem fogadta el a mi keresztény tanításainkat. Szívében még pogány. Még mindig élvezi a meztelen emberi test látványát. Szociális tudata, a demokrácia és a szociális forradalmak ellenére még mindig nem teljes. Mi csupán megosztottuk az ön lelkét, összezavartuk ösztöneit és megbénítottuk vágyait. A csata közepén köteles letérdelni az elõtt, aki az ön parancsnoka és a mások arcát is odatartani annak, aki azt mondta: 'Állj ellen a gonosznak' és 'Áldottak a béke csinálói'. Nyerni akarása közben megzavarja önt a vasárnapi iskola emlékei, hogy ne gondoljon a holnapra. Ipari csatái közepette, amikor lelkifurdalás nélkül egy sztrájkot akar széttörni, hirtelen eszébe jut, hogy áldottak a szegények és hogy az emberek testvérek az Úr kebelén. És amikor éppen engedni akar egy kísértésnek, zsidó tanítása elrettentõ kézzel löki el a kupát ajkairól. önök keresztények sohasem lettek igazi keresztények. Ebbõl a szempontból nem voltunk sikeresek. De örökre elrontottuk a pogányság örömét az önök számára.
Úgyhogy miért ne neheztelne ön ránk? Az ön helyében mi talán még szívélyesebben utálnánk önt mint ön minket. De mi nem mondanánk meg az okot. Ne használjunk kifogásokat és átlátszó ürügyeket. Mivel körülöttünk tiszteletreméltó zsidó üzlettulajdonosok milliói vannak, nem kell az ön intelligenciáját és becsületét azzal támadni, hogy a kommunizmusról mint zsidó filozófiáról beszélünk. És szegény, keményen dolgozó zsidó házalók és munkások millióinak láttán nevetségessé tennénk magunkat, ha a nemzetközi kapitalizmusról mint zsidó monopóliumról beszélnénk. Nem, menjünk egyenesen a lényeghez. Vegyük szemügyre ezt a zavaros, hatástalan ködöt, amit civilizációnak nevezünk, azt a félig keresztény, félig pogány keveréket, és mondjuk ezt: 'Ezt a zavart köszönd magadnak, prófétáidnak és Bibliádnak.'.
Önök keresztények aggódnak és panaszkodnak a zsidók befolyása miatt az önök civilizációjában. Ahogy önök mondják, mi egy nemzetközi nép vagyunk, egy összetartó kisebbség önök között, hagyományokkal, érdekekkel, vágyakkal és célokkal, amelyek nem egyeznek az önökéivel. És azt mondják, hogy ez az állapot fenyegeti az önök normális fejlõdését, összezavarja ösztöneiket, meghiúsítja céljaikat és zavarossá teszi sorsukat. Én egyáltalán nem látom a veszélyt. Az önök világában mindig kisebbségek uralkodtak. Az uralkodó csoport eredete és vallása nekem közömbösnek tûnik. Másfelõl a befolyás kétségtelenül ott van és alattomosabb, mint ahogy önök észreveszik.
Ez nekem rejtélyes és szórakoztató, és néha elkeserít bennünket az önök zsidózaklatási játékában. Olyan vészjóslóan hangzik. Ön arról suttog, hogy milyen rémes a zsidó ebben vagy abban a dologban. Ettõl megborzadunk. Tudatában vagyunk annak, hogy mit tettünk önnel amikor idegen hitünket és hagyományainkat az önök nyakába tettük. Képzeljük el, mondjuk remegve, hogy ön fölébred és észreveszi, hogy vallása, oktatása, erkölcse, társadalma, kormánya és jogrendszere teljesen a mi mûvünk! És aztán ön közelebbrõl is meghatározza, és tétován zsidó pénzemberekrõl, zsidó filmmágnásokról beszél, és félelmünk nevetéssé alakul. A gójok, ezt megkönyebbülve látjuk, sohasem fogják bûntetteink igazi sötétéségét fölismerni.
Nem értjük. Vagy nem tudják, vagy nincs bátorságuk ahhoz, hogy azokkal a tényekkel vádoljanak, amelyeket bizonyítani tudnak, és amelyeket egy intelligens bíróság és esküdtszék türelmesen meg tudna vizsgálni. Miért dobálódznak nem meggyõzõ kicsinységekkel, amikor olyan könnyen megvádolhatnának komoly és bizonyítható támadásokkal? Miért dobnak ránk egy ügyetlen koholmányt mint a cion bölcseinek protokollját, ha Szent János kinyilatkoztatását is kapcsolatba hozhatják velünk? Miért beszélnek Marxról és Trotzkijról, ha szembeállíthatnak minket Názáreti Jézussal és a tarzuszi Pállal?
Önök bomlasztóknak, agitátoroknak, forradalom-szítóinak neveznek bennünket. Ez igaz és én rettegek az önök fölfedezésétõl. A legkisebb erõfeszítéssel és a tények minimális manipulálásával megmutatható, hogy mi voltunk az önök történelemében a fõ forradalmak élén. Kétségkívül benne volt kezünk a Lutheri forradalomban és az egyszerûen tény, hogy mi voltunk a század polgári demokratikus forradalmainak hajtóereje a múlt században mind Franciaországban, mind Amerikában. Ha nem lettünk volna, nem ismernénk saját érdekeinket. De ön ránk mutat vádló ujjával és megvádol minket ezekkel a szörnyû és regisztrált bûntettekkel? Nem? Ön nekünk tulajdonítja az elsõ világháborút és az orosz forradalmat, amely nemcsak hogy sokat ártott maguknak a zsidóknak de amelyrõl egy iskolás fiú is látta, hogy mihez fog vezetni?
De mindezek az összeesküvések semmik ahhoz a nagy összeesküvéshez viszonyítva, amelyet a korszak elején állítottunk össze és amelynek célja az volt, hogy egy zsidó szekta hitét tegyük a nyugati világ hitévé. A reformációt nem teljesen rosszindulatnak szántuk. Õsi ellenségünkkel számoltunk így le és Bibliánk tiszteletét visszaállította a kereszténység körében. A tizennyolcadik század köztársaságpárti forradalmai fölszabadítottak minket régi szociális és politikai korlátozásaink alól. Nekünk elõnyt hoztak és önöknek nem ártottak. Ellenkezõleg, önöket gazdagították és bõvítették. A világ önöknek hálás értük. De az a lázadás, amely a kereszténységet hozta Európába, azt ezt könnyen be lehet bizonyítani - zsidók tervezték és hajtották végre egy nagy gój államon való bosszúállásuk keretében. És ha zsidó összeesküvésekrõl beszél, akkor nem értem, hogy miért nem említik Róma tönkretevését és az antik világ civilizációjának, amely az õ zászlaja alatt volt, lerombolását a zsidó kereszténység kezei által. Hihetetlen, de önök, keresztények nem tudják, hogy honnan jön vallásuk, sem azt hogy hogyan, sem azt, hogy miért. Az önök történészei egy nagy kivétellel nem mondják meg önöknek. Ebben az esetben a dokumentumok az önök Bibliájának részei, amelybõl önök zsolozsmáznak, de nem olvassák azt. Munkánkat túl alaposan csináltuk, propagandánkat önök teljesen elhiszik. A kereszténység eljövetele az önök számára nem egy átlagos történelmi esemény amelyet a kor más eseményei váltottak ki, hanem az isteni zsidó jövendölés valóraválása - az önök megfelelõ hozzáadásaival. Nem tört össze, mint önök is látják egy nagy gój civilizációt és egy nagy gój birodalmat, amellyel a zsidóság háborúban állott, nem taszította az emberiséget barbárságba és sötétségbe ezer évig. Azért jött, hogy megváltást hozzon a gój világnak!
De éppen itt volt a nagy bomlasztás, amelyet Palesztínában eszeltek ki, zsidó agitátorok robbantották ki, zsidó pénz financírozta, zsidó röpiratok és brosúrák tanították, akkor, amikor a zsidóság és Róma halálos harcát vívta és amely a nagy gój birodalom végével ért véget. ön nem látja, pedig egy intelligens gyerek, akit a teológiai mágia nem vakított el, el tudná mondani egy átolvasás után egy mondatban. És ha ön tovább locsog zsidó összeesküvésrõl, és ennek példájaként az elsõ világháborút és az orosz forradalmat hozza föl! Csodálja-e, hogy a zsidók önöket antiszemitákat mindig félvállról vették ameddig nem lettek erõszakosak?
És gondoljon arra, nem kisebb tekintély, mint Gibbon próbálta meg régen önt fölvilágosítani. Másfél évszázada már, hogy 'A római birodalom hanyatlása és bukása' kiengedte a macskát a zsákból. Gibbon, aki nem pancsolt a történelemben, nem próbálta a nagy korszak végét buta értelmetlenséggel a kicsapongásokra, az erkölcs hanyatlására és a birodalom végzetére kenni, amely akkor volt a legdicsõségesebb és alkotó periódusában. Hogy tudta ezt megtenni? Õ Londonban élt Augusztusz korában, amely a keresztény üdvözülés óta eltelt közel kétezer év ellenére - jó másolata volt Augusztusz Rómájának ami a ködös szigetlakók kifinomodott bujaságát illeti. Nem, Gibbons egy fajtudatú gój volt és a pogány nyugat kutúrájának csodálója, valamint egy eszes és jószemû történész. Ezért nem volt nehézsége annak a bajnak az azonosításában, amely az antik civilizáció épületét lerontotta és tönkretette. Õ a kereszténységet azonosította, mint azt az erõt, amely Cionból indult és Isten szavát vitte Jeruzsálembõl, mint annak a fõ okát, hogy legyöngítette és elveszítette Rómát mindazzal együtt, amit az jelképezett.
Eddig rendben is van. De Gibbon nem ment elég messzire. Születése és halála egy századdal a tudományos antiszemitizmus felfedezése elõtt volt. Nem vette figyelembe a megfontolás elemét. Egy idegen hitet látott keletrõl nyugatra haladni és a nyugat országait meghódítani. Nem jutott eszébe, hogy az egész üdvözülésnek célja volt. De a tények olyan nyilvánvalóak, ahogy ön parancsolja.
Hadd mondjam el újra nagyon röviden a történetet, megszabadítva azt a csodáktól, jövendölésektõl és varázslattól.
A jó áttekintés miatt visszamegyek idõben. A cselekmény négy részbõl áll, tetõpontja a harmadik részben van. A függöny elõször 65-ben megy fel Krisztus elõtt. A dráma szereplõi Júdea és Róma. Júdea egy kis királyság a Földközi tenger keleti oldalán. Ötszáz évig szinte csak földrajzi fogalom volt. Újra és újra lerohanták és lakosságát elhurcolták vagy rabszolgának adták el erõs szomszédai. Névleg független, de ugyanolyan gyenge mint mindig a polgárháború küszöbén. A nyugat birodalma, melynek magja a Római Birodalom, ha nem a világ ura, gyorsan halad irányába. Közismerten õ az akkori világ egyik nagy hadi ereje, Görögország örököse és a civilizáció központja.
Eddig a két országnak nem volt egymással kapcsolata. Anélkül hogy kérte volna, Róma hirtelen megbízást kap Júdea ügyeinek intézésére. Két fivér vitatkozik azon, hogy ki a következõ a trónon és Pompejt, a római tábornokot, aki éppen más ügyek intézésére tartózkodott Damaszkuszban, felkérik, hogy tegyen igazságot a vitában. Egy köztársasági katona közvetlenségével Pompej számûzte az egyik fivért, a fõpapságot a másiknak adta és a királyi hatalmat megszüntette. Végsõ soron Pompej közvetítése tette Júdeát Rómától függõvé. A zsidók természetesen ellenezték ezt. És Róma, hogy kibékítse õket és hogy alkalmazkodjon a helyi szokásokhoz, visszaállítja a királyi hatalmat. Saját maga jelölt ki egy királyt. Egy adófizetõ, idumeai fajú ember, Herodes lett a király. De a zsidók nem engesztelõdtek meg és továbbra is bajt kevertek. Róma ezt nagy hálátlanságnak látta. A zsidók különös serénységgel álltak ellent a hatásos római adószedõknek. És mindenek felett saját királyt akartak.
A tömegek között a lázadás a régi messiási hitben felélénkülésének formáját vette föl, egy istenek küldötte, akinek feladata a zsidók megszabadítása az idegen uralomtól és Júdeának a világ urává tevése. Nem kevesen akarták ezt a küldetést vállani. Galileában egy Júdás nevû ember rettenetes lázadást robbantott ki, amelyet a nép támogatott. János a keresztelõ a Jordán vidékén mûködött. Názáreti Jézus követte õt szintén az ország északi részébõl. Mindhárman mesterei voltak annak, hogy politikai lázítást ártalmatlan teológiai frázisoknak tüntessenek föl. Mindhárman ugyanazt a forradalmi jelet használták, 'az idõ kéznél van'. Mindhármat gyorsan letartóztatták és kivégezték, a két Galileait keresztre feszítették.
A személyes tulajdonságokat nem véve figyelembe, Názáreti Jézus, éppúgy mint elõdei egy politikai agitátor volt aki országát akarta az idegen megszállás alól fölszabadítani. Még arra is van bizonyíték, hogy célja az is volt, hogy a független Júdea királya legyen. Azt állította magáról, vagy életrajzírói állították róla késõbb, hogy Dávid õsi királyi ágából származott. De származása kissé zavaros. Ugyanazok az írók, akik anyja férjét Dávidtól származtatták, Jézust mint Jehova fiát ábrázolták és elismerték, hogy József nem volt az apja.
Úgy tûnik, hogy Jézus belátta politikai küldetése reménytelenségét és szónoki képességeit és nagy népszerûségét más irányban kamatoztatta. Egy primitív populizmusról, szocializmusról és pacifizmusról kezdett prédikálni. Programjának ilyen változtatása a tulajdonos osztályok ellenségességét eredményezte, a papokét és a hazafiakét, és követõi így csak a szegények, dolgozó tömegek és a rabszolgák maradtak.
Halála után ezek a szerény tanítványok alakultak át kommunista testvériséggé. Késõbbi vezetõjüknek egy szentbeszéde amelyet egy hegyen mondott el összefoglalta nekik tanításai lényegét, és ezt tették életük vezérfonalává. Ez olyan elmélet volt, amelyet úgy alakítottak ki, hogy alacsony állású emberek tetszését nyerje el. Azoknak ígért elõnyöket a síron túl, akik a Földön szenvedtek. A szegények nélkülözésébõl értéket csinált. A reménytelen embereknek azt tanácsolta, hogy ne gondoljanak a holnapra. Azoknak, akik túl gyámoltalanok ahhoz, hogy támadásoknak vagy sértéseknek ellenálljanak, azt tanította, hogy ne álljanak ellent a rossznak. Akik sorsa életfogytiglani robot és szegénység volt, azokat biztosította a munka és a szegénység méltóságáról. Az alázatos, megvetett, kitagadott és elnyomott lesznek a jövõben Isten kiválasztottjai és kedvencei. Az anyagiast, becsvágyót, a gazdagot és hatalmast nem fogják beengedni a mennybe.
Jézus küldetésének eredménye egy új szekta volt Júdeában. Sem az elsõ, sem az utolsó. Júdea, mint korunk Amerikája a furcsa szekták hazája volt. Az Ebionim - akik magukat koldusoknak nevezték - nem tekintették hitüket új vallásnak. Zsidóként születtek és zsidóként haltak meg. Vezérük tanítása inkább szociális filozófia volt, életviteli etika, egy életfelfogás. A modern keresztényeknek, akik fáradhatatlanul kérdezik, hogy miért nem ismerték el a zsidók Jézust és tanításait, csak azt tudom válaszolni, hogy hosszú ideig csak a zsidók ismerték azt el. Azon meglepõdni, hogy az egész zsidó nép miért nem lett Ebionim, az éppen olyan intelligens, mint azt föltételezni, hogy minden amerikai unitárius, baptista vagy egy másik szekta tagja lesz.
Normális körülmények között kevés figyelmet fordítottak volna a rongyos testvériségre. Többségükben rabszolgák és munkások, szelídségüket még a katonák osztálya is bátorította. De mivel az ország egy idegen ellenséggel folytatott harc kellõs közepén volt, a szellemi filozófiának egy veszélyes szempontja is volt. Ez a rezignáció, az hitvesztés és a vereség hite volt. Azzal fenyegetett, hogy aláaknázza a nemzet harcoló férfiait háború idején. A békecsinálók megáldása, az ellenállás elutasítása, az ellenség szeretete úgy tûnt, hogy akarattal bénítja meg a nemzeti akaratot egy krízis idején és az ellenség gyõzelmét biztosítja.
Így nem meglepõ, hogy a zsidó hatóságok elkezdték üldözni az Ebionimokat. Találkozásaikat szétszórták, vezetõiket börtönbe zárták, tanaikat megtiltották. Egy darabig úgy tûnt, hogy ez a szekta gyorsan meg fog szûnni. Aztán váratlanul, lehullott a függöny a harmadik fölvonás után és az események hirtelen fordulatot vettek.
A szekta talán legelszántabb ellensége Saul volt, egy sátorcsináló. Tarsusból való volt, így görögös mûveltsége volt, megvetette az új tanokat a világtól elrugaszkodottságuk és élettõl való idegenségük miatt. Hazafias zsidó létére rettegett hatásuktól a nemzet ügyére. Sokat utazott ember létére ideálisan alkalmas volt arra, hogy a szétszórt zsidó közösségeket meglátogassa és a köztük elterjedt szocialisztikus és pacifista tételek ellen szóljon. A jeruzsálemi vezetõk õt nevezték ki a szekta fõ üldözõjének.
Egy nap éppen Damaszkusz felé volt úton, hogy egy csoport szektást letartóztasson, amikor új ötlete támadt. A cselekedetek könyvének egy érdekes részében látomást látott. Valójában két látomást. Elkezdte fölfogni, hogy a kis Júdeának milyen rendkívül reménytelen voltak az esélyei egy fegyveres konfliktus esetén a világ legerõsebb hatalmával szemben. Másodszor, és ez a fontosabb fölismerés, rájött, hogy a vándorló hit, amelyet üldözött, ellenállhatatlan fegyverré válhat a rettenetes ellenséggel szemben. Pacifizmus, ellenállásmentesség és szeretet veszélyes tanok voltak otthon. Ha ezek az ellenség légiói között elterjedtek, akkor lerontják fegyelmüket és mégis gyõzhet Jeruzsálem. Saul egyszóval valószínûleg az elsõ ember volt, aki a propaganda segítségével vívott háború lehetõségeit meglátta.
Elutazott Damaszkuszba, és ott barátai és azok örömére, akiket el akart nyomni azt mondta, hogy áttér erre a vallásra és felvételért folyamodott a testvériségbe. Jeruzsálem való visszatérése után felfedte új stratégiáját Cion riadt bölcsei elõtt. Nagy vita után elfogadták. Az Ebionim vezetõi több ellenállást tanúsítottak. Nem hittek el indítékait és attól féltek, hogy javaslata, hogy válasszák le a vallásból az õsi zsidó megfigyeléseket és gyakorlatot hogy elfogadhatóvá tegyék a gójok számára meg fogja tölteni a testvériséget idegen félig hívõkkel és felvizezi erõsségeit. De végül meggyõzte õket is. És így lett Saul a legtüzesebb keresztényüldözõbõl a gójok apostola. És így kezdett el egy teljesen új keleti vallás elterjedni a nyugat pogány országaiban.
Pál terveinek pechjére az új stratégia túl jól mûködött. Átdolgozott és vonzó elmélete gyorsabban szerzett híveket, mint valaha is kívánta. Ötlete, jegyezzük meg, ebben az állapotában teljesen védekezõ jellegû volt. Addig nem gondolt a világ megtérítésére, csak az ellenség elbátortalanítását remélte tõle. Ha azt véghezvitte, és a római helyõrségek elhagyták Palesztínát, fegyverszünetet akart kihirdetni. De a rabszolgák és a birodalom elnyomottai, a boldogtalan besorozottak, a fõváros éhezõ proletárjai annyi vígasztalást találtak Pál vallási változatában, mint azelõtt a szegény zsidók találtak keresztre feszített mesterük tanításaiban. Ez az elõre nem látható siker rányitotta az ellenség szemét arra, hogy mi is történik. Nyugtalanító jelentések fegyelemsértésekrõl a csapatok között kezdtek Rómába ömleni a Palesztínai és másutt állomásozó csapatoktól. Ahelyett hogy idõt adtak volna a birodalom hatóságainak, csak megerõsítették elhatározásukat. Róma tûzzel-vassal csapott le Jeruzsálemre és egy tüzes harc után, amely négy évig tartott, kiirtotta az agitáció fészkét. (Krisztus után 70-ben). Legalábbis azt hitte, hogy kiirtotta.
Annak az idõnek a történészei nem hagynak kétséget Róma szándékai felõl. Azt mondják, hogy Néró elküldte Vespasiant és fiát, Títuszt, azzal a határozott paranccsal, hogy semmisítsék meg Palesztínát és a kereszténységet együtt. A rómaiaknak a kereszténység nem jelentett mást, mint harcos júdaizmust, és ez az értékelés nincs messze a valóságtól. Néró kívánságának legalábbis a fele teljesült. Palesztínát olyan alaposan megsemmisítették, hogy a mai napig politikai rommá lett. De a kereszténységet nem tudták olyan egyszerûen megsemmisíteni.
Valójában csak Jeruzsálem teljes eleste után valósult meg Pál terve teljesen. Ezideig, ahogy mondtam, taktikája az volt, hogy ijessze meg a hódítót, ahogy Mózes bosszantotta a Fáraót. Óvatosan és lassan haladt elõre, hogy ne ébresszen fel egy hatalmas ellenséget. Hajlandó volt fegyverét az ellenség orra elõtt lengetni, hogy éreztesse vele annak élét, de visszariadt attól, hogy teljes erejébõl támadjon. Most, hogy a legrosszabb következett be és Júdeának már nem volt veszteni valója, aggodalmát elvetette és az ellenség földjén folytatta a harcot. A cél Róma megszégyenítése volt, éppúgy, ahogy az szégyenítette meg Jeruzsálemet, hogy letörölje a térképrõl, úgy ahogy az törölte le Jeruzsálemet.
Ha Pál írásai nem gyõzik önt meg, hogy cselekedeteit így értelmezze, akkor fölhívom figyelmét õszintébb társára, Jánosra. Míg Pál a császári palota árnyékában dolgozott és idejének felét római börtönökben töltötte, kényszerítve volt arra, hogy példabeszédekkel és rejtett utalásokkal írjon, János független ázsiaiként megengedhette magának az nyílt beszéd luxusát. Mindenesetre 'Felfedés' címû írása igazában felfedi az egész meglepõ tevékenységet.
Róma, amelyet furcsa módon Babilonnak nevez, a fröcsögõ gyûlölet nyelvén van leírva, mint a kurvák és a föld förtelmeinek anyja, mint egy nõ, aki szentek (zsidók és keresztények) vérétõl ittas, mint a 'népek és sokaságok és nemzetek és nyelvek' elnyomója, és hogy azonosságát kétségkívül megadja, mint 'nagy várost, amely a világ királyai fölött uralkodik'. Egy angyal kiáltja diadalmasan, hogy a nagy Babilon elesett. Ezt a romok orgiás képe követi. Az ipar, kereskedelem és tengerészet megszûntek. A mûvészet és zene, a 'võlegény és menyasszony hangja' elhallgattak. A gój keresztény hódítók lovaik kantárjáig vérben fetrengenek. 'Örvendezzetek, ég és szent apostolok és próféták, mert Isten megbosszulta magát rajta.'
És mi ennek a káosznak és pusztításnak a vége és célja? János nem szûkszavú hogy ezt elmondja nekünk. Mert jámbor jövendölését az új, azaz az újjáépült Jeruzsálem dicsõségével zárja -Jeruzsálemmel, nem valami jelképes fantáziával, esküszöm önnek, szószerint Jeruzsálemmel, 'Izrael gyermekeinek tizenkét törzse' királyságának a fõvárosával.
Lehetne ennél is világosabb magyarázatot kérni?
Természetesen egy civilizáció sem tud örökre ellenállni az ilyenféle támadásnak. A 200-as év végére Pál, János és követõik mûködése olyan haladást hozott létre a római társadalom minden osztályában, hogy a kereszténység lett az uralkodó vallás az egész birodalomban. Eközben, ahogy ezt Pál éleselméjûen elõre látta, a római erkölcs és fegyelem lecsökkent, úgyhogy mind több birodalmi légió, valaha a világ urai és a nyugati kultúra gerince, nem volt képes ellenállni a barbár hadak erejének. a 326-os évben Konstantin császár remélve, hogy megállítja a belsõ betegséget, áttért és a kereszténységet nyilvánította a hivatalos vallásnak. Túl késõ volt. Utána Juliánusz császár próbált meg még egyszer visszatérni az elnyomáshoz. De sem az ellenállás, sem az engedély nem hozott eredményt. A római politikát felfalta a palesztínai propaganda férge. Pál gyõzött.
Ez végül is az a mód, ahogyan én, ha antiszemita lennék és egy hihetõ zsidó összeesküvést keresnék, értelmezném a módosított zsidó hit elterjedését a nyugati világban.
Megbízás a gójoknak.
The Century Magazine 1928 február
Író: Marcus Eli Ravage
Természetesen ön haragszik ránk. Ne mondja, hogy nem. Így ne vesztegessünk idõt cáfolatokkal és alibikkel. ön tudja, hogy ezt teszi, én is tudom, és értjük egymást. önnek van néhány zsidó barátja és hasonló dolgok. Ezt már azt hiszem, párszor hallottam. És tudom, hogy ön engem személyesen nem foglal bele - az engem itt egy bizonyos zsidó egyéniséget jelent, amikor szúrós megjegyzéseket tesz ránk általános formában, mivel én annyira más vagyok, majdnem olyan, mint egy önök közül. Ettõl a kis különbségtevéstõl nem leszek hálás - de most ne törõdjön vele. ön nem szereti az agresszív, mászó, nyomó, materialista fajtát - azokat, akik önt bizonyos felebarátaira emlékeztetik. Tökéletesen értjük egymást. Nem vagyok ön ellen.
Isten a tanúm arra, hogy nem utasítok el senkit azért, mert nem szeret valaki mást. Ami engem ebben a zsidóellenes dologban zavar az az, hogy ahogyan ön játssza, olyan fantasztikus és átlátszó kifogásokat hoz, annyira szenvedni látszik a lelkifurdalástól, hogy ha a helyzet nem lenne olyan furcsa, akkor ez zavaró lenne.
Nem mintha ön amatõr lenne; már 15 évszázada csinálja ezt. Mégis, ha megnézem önt és hallom gyerekes kifogásait, az lehetne a benyomásom, hogy ön nem tudja igazán, mirõl is van szó. ön neheztel ránk, de nem tudja világosan megmondani az okát ennek. Új kifogást gondol ki - azt 'ok'- nak nevezve - minden nap. önmaga igazolására ezeket évszázadokon át halmozta föl és minden új felfedezés nevetségesebb mint az elõzõ és minden új kifogás ellenkezik az elõzõvel és semmissé teszi azt.
Nem is olyan sok évvel ezelõtt azt hallottam, hogy vannak aranyásók és kereskedelmi materialisták; most az a panasz, hogy semelyik foglalkozás sem biztos a zsidó invázió ellen.
Mi, ha hihetünk önnek, egyszerre vagyunk törzsi érdekeket nézõ különállók, akiket nem lehet asszimilálni, mert nem házasodunk önökkel, de emellett mászók és nyomók is vagyunk, akik az önök faji integritását veszélyeztetjük.
Életszínvonalunk olyan alacsony, hogy nyomornegyedeket és éhbéres iparágakat hozunk létre, és olyan magas, hogy kiszorítjuk önöket a legjobb lakóhelyeikrõl. Háború idején kibújunk hazafias kötelezettségeink alól mert természetünk pacifista, amellett mi vagyunk az általános háborúk ravasz összeesküvõi és mi nyerészkedünk elsõsorban azokból a háborúkból. (Lásd cion bölcseinek protokollját).
Mi vagyunk a a kapitalizmus megalapítói és fõ hívei, és a kapitalizmus elleni forradalmak fõ szervezõi. A történelemnek nincs még ilyen sokoldalú eleme!
És ó! Majdnem elfelejtettem az okok okát. Mi vagyunk a keménnyakú emberek, akik a kereszténységet sohasem fogadtuk el, és mi vagyunk azok a bûnözõk, akik alapítóját keresztre feszítettük.
De higgye el, önök öncsalók. Vagy nincs elég önismeretük vagy a vérmérsékletük nem megfelelõ ahhoz, hogy a tényekkel szembenézzenek egészen az igazságig. önök nem azért haragszanak a zsidókra, mert keresztre feszítették Krisztust, hanem azért, mert mi adtunk neki életet. önök nem azért veszekszenek velünk, mert nem fogadtuk el a kereszténységet, hanem azért, mert az önök nyakába ültettük azt!
Az önök laza, ellentmondásos vádjai nem foltozzák be igazolt történelmi sérelmeinket. Azzal vádolnak, hogy forradalmat viszünk Moszkvába. Tegyük föl, elfogadjuk a vádat. Na és? Összehasonlítva azzal, hogy mit végzett a tarzuszi Pál Rómában, az orosz forradalmak csak utcai harcok.
Sokat beszélnek és bosszankodnak a zsidó befolyáson a színházakban és mozikban. Nagyon jó, az önök panasza teljesen indokolt. De mi az összehasonlítva megdöbbentõ befolyásunkkal az önök egyházaiban, iskoláikban, törvényhozásában és kormányaikban, és az önök mindennapi gondolataiban?
Egy ügyetlen orosz összeeszkábál egy iratcsomót és kiadja 'Cion bölcseinek protokollja' cím alatt, amely megmutatja, hogy a mi összeesküvésünk eredményezte az I. világháborút. ön elhiszi ezt. Rendben van. Mi minden szavát aláírjuk. Eredeti és hiteles.De mi az amellett a nem kétséges történelmi összeesküvés mellett, amelyet mi sohasem tagadtunk, mivel önöknek sohasem volt bátorságuk arra, hogy minket vádoljanak vele, és amelynek teljes jegyzõkönyveit bárki elolvashatja?
Ha ön valóban komolyan beszél, amikor zsidó összeesküvésrõl beszél, fölhívhatom figyelmét egyre, amelyrõl érdemes beszélni? Mi haszna van a közvélemény állítólagos ellenõrzésérõl beszélni, amelyet a zsidó fináncmágnások, újságtulajdonosok, mozimágnások végeznek, amikor ön vádolhat bennünket az önök egész civilizációjának igazolt ellenõrzésével a zsidó evangéliumokon keresztül?
Ön még el sem kezdte bûnünk teljes mélységének az értékelését. Mi betolakodók vagyunk. Zavarunk. Bomlasztunk. Elvettük az önök természetes világát, az önök ideáljait, az önök sorsát és pusztítottuk azokat. Nem csak az utolsó nagy háború alapja voltunk, de szinte minden háborújuk alapja, nemcsak az orosz, de történelmük szinte minden forradalmát mi robbantottuk ki. Viszályt, zûrzavart és csalódottságot hoztunk az önök személyes és társadalmi életébe. Ma is ezt tesszük. Senki sem tudja megmondani meddig, mi folytatjuk ezt.
Nézzen vissza egy kissé és lássa meg, hogy mi történt. Tizenkilenc évszázaddal ezelõtt önök egy ártatlan, gond nélküli, pogány faj voltak. Számtalan Istent és Istennõt imádtak, a levegõ, a folyók és az erdõk szellemét. Pirulás nélkül voltak a meztelen testükre büszkék. Isteneiket és a szenvedõ emberi testet szobrokkal ábrázolták.Élvezte a harcot a csatamezõn, az harctéren és a csatatéren. Háború és rabszolgaság az önök rendszerének szilárd alkotórészei voltak. A hegyoldalakon és a völgyekben szórakozott a szabadban, elgondolkozott az élet csodáin és rejtélyein és létrehozta a természettudományok és a filozófia alapját. Kultúrája nemes, és érzéki volt, amelyet a szociális lelkiismeret vagy az emberek egyenlõségének szúrásai nem terheltek. Ki tudja, milyan nagy és dicsõ jövõje lett volna, ha egyedül maradt volna.
De mi nem hagytuk önt egyedül. Mi kezünkbe vettük önt és lehúztuk azt a szép és nagylelkû szerkezetet, amelyet ön fölépített és az egész történelem irányát megváltoztattuk. Meghódítottuk önöket, ahogy egy birodalom sem igázta le Afrikát vagy Ázsiát. És ezt golyók, vér, felfordulás, sõt bármiféle erõszak mellõzésével tettük. Csak az ellenállhatatlan lelkierõnkkel, ötletek és propaganda segítségével.
Mi önöket küldetésünk készséges és tudatalatti viselõjévé tettük az egész világ számára, a világ barbár fajai számára, a számtalan még meg nem született nemzedék számára. Anélkül, hogy teljesen megértették volna azt, hogy mit tettünk önökkel, önök lettek faji hagyományaink ügynökei, evangéliumunkat a világ föl nem fedezett részeire is továbbvive.
Törzsi szokásaink lettek az önök erkölcsének az alapja. Törzsi törvényeink adták az önök alkotmányának és jogrendszerének alapját. Legendáink és népmeséink azok a szent tanok, amelyeket önök gyermekeiknek dúdolnak. Költõink töltötték fel az önök énekeskönyveit és imakönyveit. Nemzeti történelmünk papjaik és tudósaik tanításának elszakíthatatlan része lett. Királyaink, államférfiaink, prófétáink, harcosaink az önök hõsei. Kis õsi országunk az önök Szentföldje. Nemzeti irodalmunk az önök bibliája. Népünk gondolatai és tanítása elválaszthatatlanul beleszövõdött az önök nyelvébe és tanításaiba, senki önök közül nem nevezhetõ mûveltnek, aki faji származásunkat nem ismeri.
Zsidó kézmûvesek és zsidó halászok az önök tanárai és szentjei, képüket számtalan szobor õrzi, emlékükre számtalan templomot építettek. Egy zsidó nõ az önök példaképe az anyaságra és asszonyságra. Egy zsidó lázadó próféta az önök vallási imádatának központi alakja. Mi elvettük az önök bálványait, faji származásukat és ezeket a mi Istenünkkel és hagyományainkkal pótoltuk. A történelem egy hódítása sem hasonlítható össze távolról sem ezzel a hódítással és agymosással.
Hogyan csináltuk ezt? Szinte véletlenül. Kétezer éve a messzi Palesztínában vallásunk romlásnak indult és materializmusba süllyedt. Pénzváltók vették birtokukba a templomot. Degenerált, önzõ papok híztak kövérre. Akkor egy fiatal idealista hazafi emelkedett föl és körüljárta az országot, és a hit túlélése mellett tört lándzsát. Nem akart egy új hitet alapítani.. Mint minden próféta elõtte, egyetlen célja a régi hit megtisztítása és újrafelélesztése volt. Megtámadta a papokat és kiûzte a pénzváltókat a templomból.Ez ellentétbe hozta õt az uralkodó renddel és annak támasztópilléreivel. A római hatóságok, akik elfoglalták az országot, féltek forradalmi agitációjától, mint ellenük folyó politikától, bebörtönözték és keresztrefeszítés általi halálra ítélték, amely abban az idõben elterjedt kivégzési forma volt. A Názáreti Jézus követõi, fõleg szegény munkások és rabszolgák, gyászukban és csalódásukban elfordultak a világtól és ellenállásmentes pacifisták testvéri szervezetét alapították meg, emlékezve keresztre feszített vezetõjükre és kommunákban élve együtt. Csak egy új szekta voltak Júdeában, hatalom és következmények nélkül, sem az elsõk, sem az utolsók.
Csak miután a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, lett az új hit ismert. Akkor egy hazafias zsidó, Pál vagy Saul nevû, azt gondolta ki, hogy úgy bomlasztja a római birodalom erejét, hogy hadseregének erkölcsét a szeretet és az ellenállásmentesség gondolatával teszi tönkre, amelyet a zsidó keresztények kis szektája prédikált. Õ lett a gójok apostola, õ, aki addig a társaság legaktívabb üldözõje volt. És Pál olyan jól csinálta a munkáját, hogy négy évszázadon belül a nagy birodalom, amely Palesztínát leigázta a világ felével egyetemben, romhalmazzá vált. És Cion törvénye lett Róma hivatalos vallása.
Ez volt világuralmunk kezdete. De ez csak a kezdet volt. Ettõl az idõtõl fogva az önök története kevéssel több az önök régi pogány szelleme és a zsidó szellem közötti harcnál. Háborúik fele, kis és nagy, vallási háborúk, amelyeket tanításaink egyik vagy másik értelmezése miatt vívtak. önök addig nem szabadultak meg primitív vallási egyszerûségüktõl és szakadtak el a pogány római tanításoktól, amit Luther a mi evangéliumunkkal a kezében föl nem emelkedett és újra trónra emelte a mi örökségünket. Vegyük korunk három nagy forradalmát - a franciát, az amerikait és az oroszt. Mik ezek, ha nem a zsidó eszme gyõzelme szociális, politikai és gazdasági vonatkozásban?
És még nincs vége. Mi még mindig uralkodunk önök fölött. Ebben a pillanatban egyházaikat polgárháború választja ketté fundamentalisták és haladók között, azaz azok között, akik szószerint betartják tanításainkat és hûek hagyományainkhoz, és azok között, akik kis lépésekkel akarják tulajdonunkat elvenni. Júdea puritán öröksége újra meg újra megmutatkozik a színházak cenzúrája, a vasárnapi törvények és az alkoholtilalmi törvények formájában. És amíg mindez történik, ön a filmben tapasztalható zsidó befolyásról fecseg.
Csoda-e, hogy ön neheztel ránk? Akadályoztuk az ön haladását. Egy idegen könyvet és egy idegen hitet kényszerítettünk önre, amelyet nem tud megemészteni, amely szembenáll az ön eredeti eszmevilágával, amely önt örökké terheli, és mivel idegen az eszméje, vagy teljesen elutasítja, vagy elfogadja azt.
Teljesen természetesen sohasem fogadta el a mi keresztény tanításainkat. Szívében még pogány. Még mindig élvezi a meztelen emberi test látványát. Szociális tudata, a demokrácia és a szociális forradalmak ellenére még mindig nem teljes. Mi csupán megosztottuk az ön lelkét, összezavartuk ösztöneit és megbénítottuk vágyait. A csata közepén köteles letérdelni az elõtt, aki az ön parancsnoka és a mások arcát is odatartani annak, aki azt mondta: 'Állj ellen a gonosznak' és 'Áldottak a béke csinálói'. Nyerni akarása közben megzavarja önt a vasárnapi iskola emlékei, hogy ne gondoljon a holnapra. Ipari csatái közepette, amikor lelkifurdalás nélkül egy sztrájkot akar széttörni, hirtelen eszébe jut, hogy áldottak a szegények és hogy az emberek testvérek az Úr kebelén. És amikor éppen engedni akar egy kísértésnek, zsidó tanítása elrettentõ kézzel löki el a kupát ajkairól. önök keresztények sohasem lettek igazi keresztények. Ebbõl a szempontból nem voltunk sikeresek. De örökre elrontottuk a pogányság örömét az önök számára.
Úgyhogy miért ne neheztelne ön ránk? Az ön helyében mi talán még szívélyesebben utálnánk önt mint ön minket. De mi nem mondanánk meg az okot. Ne használjunk kifogásokat és átlátszó ürügyeket. Mivel körülöttünk tiszteletreméltó zsidó üzlettulajdonosok milliói vannak, nem kell az ön intelligenciáját és becsületét azzal támadni, hogy a kommunizmusról mint zsidó filozófiáról beszélünk. És szegény, keményen dolgozó zsidó házalók és munkások millióinak láttán nevetségessé tennénk magunkat, ha a nemzetközi kapitalizmusról mint zsidó monopóliumról beszélnénk. Nem, menjünk egyenesen a lényeghez. Vegyük szemügyre ezt a zavaros, hatástalan ködöt, amit civilizációnak nevezünk, azt a félig keresztény, félig pogány keveréket, és mondjuk ezt: 'Ezt a zavart köszönd magadnak, prófétáidnak és Bibliádnak.'.
Önök keresztények aggódnak és panaszkodnak a zsidók befolyása miatt az önök civilizációjában. Ahogy önök mondják, mi egy nemzetközi nép vagyunk, egy összetartó kisebbség önök között, hagyományokkal, érdekekkel, vágyakkal és célokkal, amelyek nem egyeznek az önökéivel. És azt mondják, hogy ez az állapot fenyegeti az önök normális fejlõdését, összezavarja ösztöneiket, meghiúsítja céljaikat és zavarossá teszi sorsukat. Én egyáltalán nem látom a veszélyt. Az önök világában mindig kisebbségek uralkodtak. Az uralkodó csoport eredete és vallása nekem közömbösnek tûnik. Másfelõl a befolyás kétségtelenül ott van és alattomosabb, mint ahogy önök észreveszik.
Ez nekem rejtélyes és szórakoztató, és néha elkeserít bennünket az önök zsidózaklatási játékában. Olyan vészjóslóan hangzik. Ön arról suttog, hogy milyen rémes a zsidó ebben vagy abban a dologban. Ettõl megborzadunk. Tudatában vagyunk annak, hogy mit tettünk önnel amikor idegen hitünket és hagyományainkat az önök nyakába tettük. Képzeljük el, mondjuk remegve, hogy ön fölébred és észreveszi, hogy vallása, oktatása, erkölcse, társadalma, kormánya és jogrendszere teljesen a mi mûvünk! És aztán ön közelebbrõl is meghatározza, és tétován zsidó pénzemberekrõl, zsidó filmmágnásokról beszél, és félelmünk nevetéssé alakul. A gójok, ezt megkönyebbülve látjuk, sohasem fogják bûntetteink igazi sötétéségét fölismerni.
Nem értjük. Vagy nem tudják, vagy nincs bátorságuk ahhoz, hogy azokkal a tényekkel vádoljanak, amelyeket bizonyítani tudnak, és amelyeket egy intelligens bíróság és esküdtszék türelmesen meg tudna vizsgálni. Miért dobálódznak nem meggyõzõ kicsinységekkel, amikor olyan könnyen megvádolhatnának komoly és bizonyítható támadásokkal? Miért dobnak ránk egy ügyetlen koholmányt mint a cion bölcseinek protokollját, ha Szent János kinyilatkoztatását is kapcsolatba hozhatják velünk? Miért beszélnek Marxról és Trotzkijról, ha szembeállíthatnak minket Názáreti Jézussal és a tarzuszi Pállal?
Önök bomlasztóknak, agitátoroknak, forradalom-szítóinak neveznek bennünket. Ez igaz és én rettegek az önök fölfedezésétõl. A legkisebb erõfeszítéssel és a tények minimális manipulálásával megmutatható, hogy mi voltunk az önök történelemében a fõ forradalmak élén. Kétségkívül benne volt kezünk a Lutheri forradalomban és az egyszerûen tény, hogy mi voltunk a század polgári demokratikus forradalmainak hajtóereje a múlt században mind Franciaországban, mind Amerikában. Ha nem lettünk volna, nem ismernénk saját érdekeinket. De ön ránk mutat vádló ujjával és megvádol minket ezekkel a szörnyû és regisztrált bûntettekkel? Nem? Ön nekünk tulajdonítja az elsõ világháborút és az orosz forradalmat, amely nemcsak hogy sokat ártott maguknak a zsidóknak de amelyrõl egy iskolás fiú is látta, hogy mihez fog vezetni?
De mindezek az összeesküvések semmik ahhoz a nagy összeesküvéshez viszonyítva, amelyet a korszak elején állítottunk össze és amelynek célja az volt, hogy egy zsidó szekta hitét tegyük a nyugati világ hitévé. A reformációt nem teljesen rosszindulatnak szántuk. Õsi ellenségünkkel számoltunk így le és Bibliánk tiszteletét visszaállította a kereszténység körében. A tizennyolcadik század köztársaságpárti forradalmai fölszabadítottak minket régi szociális és politikai korlátozásaink alól. Nekünk elõnyt hoztak és önöknek nem ártottak. Ellenkezõleg, önöket gazdagították és bõvítették. A világ önöknek hálás értük. De az a lázadás, amely a kereszténységet hozta Európába, azt ezt könnyen be lehet bizonyítani - zsidók tervezték és hajtották végre egy nagy gój államon való bosszúállásuk keretében. És ha zsidó összeesküvésekrõl beszél, akkor nem értem, hogy miért nem említik Róma tönkretevését és az antik világ civilizációjának, amely az õ zászlaja alatt volt, lerombolását a zsidó kereszténység kezei által. Hihetetlen, de önök, keresztények nem tudják, hogy honnan jön vallásuk, sem azt hogy hogyan, sem azt, hogy miért. Az önök történészei egy nagy kivétellel nem mondják meg önöknek. Ebben az esetben a dokumentumok az önök Bibliájának részei, amelybõl önök zsolozsmáznak, de nem olvassák azt. Munkánkat túl alaposan csináltuk, propagandánkat önök teljesen elhiszik. A kereszténység eljövetele az önök számára nem egy átlagos történelmi esemény amelyet a kor más eseményei váltottak ki, hanem az isteni zsidó jövendölés valóraválása - az önök megfelelõ hozzáadásaival. Nem tört össze, mint önök is látják egy nagy gój civilizációt és egy nagy gój birodalmat, amellyel a zsidóság háborúban állott, nem taszította az emberiséget barbárságba és sötétségbe ezer évig. Azért jött, hogy megváltást hozzon a gój világnak!
De éppen itt volt a nagy bomlasztás, amelyet Palesztínában eszeltek ki, zsidó agitátorok robbantották ki, zsidó pénz financírozta, zsidó röpiratok és brosúrák tanították, akkor, amikor a zsidóság és Róma halálos harcát vívta és amely a nagy gój birodalom végével ért véget. ön nem látja, pedig egy intelligens gyerek, akit a teológiai mágia nem vakított el, el tudná mondani egy átolvasás után egy mondatban. És ha ön tovább locsog zsidó összeesküvésrõl, és ennek példájaként az elsõ világháborút és az orosz forradalmat hozza föl! Csodálja-e, hogy a zsidók önöket antiszemitákat mindig félvállról vették ameddig nem lettek erõszakosak?
És gondoljon arra, nem kisebb tekintély, mint Gibbon próbálta meg régen önt fölvilágosítani. Másfél évszázada már, hogy 'A római birodalom hanyatlása és bukása' kiengedte a macskát a zsákból. Gibbon, aki nem pancsolt a történelemben, nem próbálta a nagy korszak végét buta értelmetlenséggel a kicsapongásokra, az erkölcs hanyatlására és a birodalom végzetére kenni, amely akkor volt a legdicsõségesebb és alkotó periódusában. Hogy tudta ezt megtenni? Õ Londonban élt Augusztusz korában, amely a keresztény üdvözülés óta eltelt közel kétezer év ellenére - jó másolata volt Augusztusz Rómájának ami a ködös szigetlakók kifinomodott bujaságát illeti. Nem, Gibbons egy fajtudatú gój volt és a pogány nyugat kutúrájának csodálója, valamint egy eszes és jószemû történész. Ezért nem volt nehézsége annak a bajnak az azonosításában, amely az antik civilizáció épületét lerontotta és tönkretette. Õ a kereszténységet azonosította, mint azt az erõt, amely Cionból indult és Isten szavát vitte Jeruzsálembõl, mint annak a fõ okát, hogy legyöngítette és elveszítette Rómát mindazzal együtt, amit az jelképezett.
Eddig rendben is van. De Gibbon nem ment elég messzire. Születése és halála egy századdal a tudományos antiszemitizmus felfedezése elõtt volt. Nem vette figyelembe a megfontolás elemét. Egy idegen hitet látott keletrõl nyugatra haladni és a nyugat országait meghódítani. Nem jutott eszébe, hogy az egész üdvözülésnek célja volt. De a tények olyan nyilvánvalóak, ahogy ön parancsolja.
Hadd mondjam el újra nagyon röviden a történetet, megszabadítva azt a csodáktól, jövendölésektõl és varázslattól.
A jó áttekintés miatt visszamegyek idõben. A cselekmény négy részbõl áll, tetõpontja a harmadik részben van. A függöny elõször 65-ben megy fel Krisztus elõtt. A dráma szereplõi Júdea és Róma. Júdea egy kis királyság a Földközi tenger keleti oldalán. Ötszáz évig szinte csak földrajzi fogalom volt. Újra és újra lerohanták és lakosságát elhurcolták vagy rabszolgának adták el erõs szomszédai. Névleg független, de ugyanolyan gyenge mint mindig a polgárháború küszöbén. A nyugat birodalma, melynek magja a Római Birodalom, ha nem a világ ura, gyorsan halad irányába. Közismerten õ az akkori világ egyik nagy hadi ereje, Görögország örököse és a civilizáció központja.
Eddig a két országnak nem volt egymással kapcsolata. Anélkül hogy kérte volna, Róma hirtelen megbízást kap Júdea ügyeinek intézésére. Két fivér vitatkozik azon, hogy ki a következõ a trónon és Pompejt, a római tábornokot, aki éppen más ügyek intézésére tartózkodott Damaszkuszban, felkérik, hogy tegyen igazságot a vitában. Egy köztársasági katona közvetlenségével Pompej számûzte az egyik fivért, a fõpapságot a másiknak adta és a királyi hatalmat megszüntette. Végsõ soron Pompej közvetítése tette Júdeát Rómától függõvé. A zsidók természetesen ellenezték ezt. És Róma, hogy kibékítse õket és hogy alkalmazkodjon a helyi szokásokhoz, visszaállítja a királyi hatalmat. Saját maga jelölt ki egy királyt. Egy adófizetõ, idumeai fajú ember, Herodes lett a király. De a zsidók nem engesztelõdtek meg és továbbra is bajt kevertek. Róma ezt nagy hálátlanságnak látta. A zsidók különös serénységgel álltak ellent a hatásos római adószedõknek. És mindenek felett saját királyt akartak.
A tömegek között a lázadás a régi messiási hitben felélénkülésének formáját vette föl, egy istenek küldötte, akinek feladata a zsidók megszabadítása az idegen uralomtól és Júdeának a világ urává tevése. Nem kevesen akarták ezt a küldetést vállani. Galileában egy Júdás nevû ember rettenetes lázadást robbantott ki, amelyet a nép támogatott. János a keresztelõ a Jordán vidékén mûködött. Názáreti Jézus követte õt szintén az ország északi részébõl. Mindhárman mesterei voltak annak, hogy politikai lázítást ártalmatlan teológiai frázisoknak tüntessenek föl. Mindhárman ugyanazt a forradalmi jelet használták, 'az idõ kéznél van'. Mindhármat gyorsan letartóztatták és kivégezték, a két Galileait keresztre feszítették.
A személyes tulajdonságokat nem véve figyelembe, Názáreti Jézus, éppúgy mint elõdei egy politikai agitátor volt aki országát akarta az idegen megszállás alól fölszabadítani. Még arra is van bizonyíték, hogy célja az is volt, hogy a független Júdea királya legyen. Azt állította magáról, vagy életrajzírói állították róla késõbb, hogy Dávid õsi királyi ágából származott. De származása kissé zavaros. Ugyanazok az írók, akik anyja férjét Dávidtól származtatták, Jézust mint Jehova fiát ábrázolták és elismerték, hogy József nem volt az apja.
Úgy tûnik, hogy Jézus belátta politikai küldetése reménytelenségét és szónoki képességeit és nagy népszerûségét más irányban kamatoztatta. Egy primitív populizmusról, szocializmusról és pacifizmusról kezdett prédikálni. Programjának ilyen változtatása a tulajdonos osztályok ellenségességét eredményezte, a papokét és a hazafiakét, és követõi így csak a szegények, dolgozó tömegek és a rabszolgák maradtak.
Halála után ezek a szerény tanítványok alakultak át kommunista testvériséggé. Késõbbi vezetõjüknek egy szentbeszéde amelyet egy hegyen mondott el összefoglalta nekik tanításai lényegét, és ezt tették életük vezérfonalává. Ez olyan elmélet volt, amelyet úgy alakítottak ki, hogy alacsony állású emberek tetszését nyerje el. Azoknak ígért elõnyöket a síron túl, akik a Földön szenvedtek. A szegények nélkülözésébõl értéket csinált. A reménytelen embereknek azt tanácsolta, hogy ne gondoljanak a holnapra. Azoknak, akik túl gyámoltalanok ahhoz, hogy támadásoknak vagy sértéseknek ellenálljanak, azt tanította, hogy ne álljanak ellent a rossznak. Akik sorsa életfogytiglani robot és szegénység volt, azokat biztosította a munka és a szegénység méltóságáról. Az alázatos, megvetett, kitagadott és elnyomott lesznek a jövõben Isten kiválasztottjai és kedvencei. Az anyagiast, becsvágyót, a gazdagot és hatalmast nem fogják beengedni a mennybe.
Jézus küldetésének eredménye egy új szekta volt Júdeában. Sem az elsõ, sem az utolsó. Júdea, mint korunk Amerikája a furcsa szekták hazája volt. Az Ebionim - akik magukat koldusoknak nevezték - nem tekintették hitüket új vallásnak. Zsidóként születtek és zsidóként haltak meg. Vezérük tanítása inkább szociális filozófia volt, életviteli etika, egy életfelfogás. A modern keresztényeknek, akik fáradhatatlanul kérdezik, hogy miért nem ismerték el a zsidók Jézust és tanításait, csak azt tudom válaszolni, hogy hosszú ideig csak a zsidók ismerték azt el. Azon meglepõdni, hogy az egész zsidó nép miért nem lett Ebionim, az éppen olyan intelligens, mint azt föltételezni, hogy minden amerikai unitárius, baptista vagy egy másik szekta tagja lesz.
Normális körülmények között kevés figyelmet fordítottak volna a rongyos testvériségre. Többségükben rabszolgák és munkások, szelídségüket még a katonák osztálya is bátorította. De mivel az ország egy idegen ellenséggel folytatott harc kellõs közepén volt, a szellemi filozófiának egy veszélyes szempontja is volt. Ez a rezignáció, az hitvesztés és a vereség hite volt. Azzal fenyegetett, hogy aláaknázza a nemzet harcoló férfiait háború idején. A békecsinálók megáldása, az ellenállás elutasítása, az ellenség szeretete úgy tûnt, hogy akarattal bénítja meg a nemzeti akaratot egy krízis idején és az ellenség gyõzelmét biztosítja.
Így nem meglepõ, hogy a zsidó hatóságok elkezdték üldözni az Ebionimokat. Találkozásaikat szétszórták, vezetõiket börtönbe zárták, tanaikat megtiltották. Egy darabig úgy tûnt, hogy ez a szekta gyorsan meg fog szûnni. Aztán váratlanul, lehullott a függöny a harmadik fölvonás után és az események hirtelen fordulatot vettek.
A szekta talán legelszántabb ellensége Saul volt, egy sátorcsináló. Tarsusból való volt, így görögös mûveltsége volt, megvetette az új tanokat a világtól elrugaszkodottságuk és élettõl való idegenségük miatt. Hazafias zsidó létére rettegett hatásuktól a nemzet ügyére. Sokat utazott ember létére ideálisan alkalmas volt arra, hogy a szétszórt zsidó közösségeket meglátogassa és a köztük elterjedt szocialisztikus és pacifista tételek ellen szóljon. A jeruzsálemi vezetõk õt nevezték ki a szekta fõ üldözõjének.
Egy nap éppen Damaszkusz felé volt úton, hogy egy csoport szektást letartóztasson, amikor új ötlete támadt. A cselekedetek könyvének egy érdekes részében látomást látott. Valójában két látomást. Elkezdte fölfogni, hogy a kis Júdeának milyen rendkívül reménytelen voltak az esélyei egy fegyveres konfliktus esetén a világ legerõsebb hatalmával szemben. Másodszor, és ez a fontosabb fölismerés, rájött, hogy a vándorló hit, amelyet üldözött, ellenállhatatlan fegyverré válhat a rettenetes ellenséggel szemben. Pacifizmus, ellenállásmentesség és szeretet veszélyes tanok voltak otthon. Ha ezek az ellenség légiói között elterjedtek, akkor lerontják fegyelmüket és mégis gyõzhet Jeruzsálem. Saul egyszóval valószínûleg az elsõ ember volt, aki a propaganda segítségével vívott háború lehetõségeit meglátta.
Elutazott Damaszkuszba, és ott barátai és azok örömére, akiket el akart nyomni azt mondta, hogy áttér erre a vallásra és felvételért folyamodott a testvériségbe. Jeruzsálem való visszatérése után felfedte új stratégiáját Cion riadt bölcsei elõtt. Nagy vita után elfogadták. Az Ebionim vezetõi több ellenállást tanúsítottak. Nem hittek el indítékait és attól féltek, hogy javaslata, hogy válasszák le a vallásból az õsi zsidó megfigyeléseket és gyakorlatot hogy elfogadhatóvá tegyék a gójok számára meg fogja tölteni a testvériséget idegen félig hívõkkel és felvizezi erõsségeit. De végül meggyõzte õket is. És így lett Saul a legtüzesebb keresztényüldözõbõl a gójok apostola. És így kezdett el egy teljesen új keleti vallás elterjedni a nyugat pogány országaiban.
Pál terveinek pechjére az új stratégia túl jól mûködött. Átdolgozott és vonzó elmélete gyorsabban szerzett híveket, mint valaha is kívánta. Ötlete, jegyezzük meg, ebben az állapotában teljesen védekezõ jellegû volt. Addig nem gondolt a világ megtérítésére, csak az ellenség elbátortalanítását remélte tõle. Ha azt véghezvitte, és a római helyõrségek elhagyták Palesztínát, fegyverszünetet akart kihirdetni. De a rabszolgák és a birodalom elnyomottai, a boldogtalan besorozottak, a fõváros éhezõ proletárjai annyi vígasztalást találtak Pál vallási változatában, mint azelõtt a szegény zsidók találtak keresztre feszített mesterük tanításaiban. Ez az elõre nem látható siker rányitotta az ellenség szemét arra, hogy mi is történik. Nyugtalanító jelentések fegyelemsértésekrõl a csapatok között kezdtek Rómába ömleni a Palesztínai és másutt állomásozó csapatoktól. Ahelyett hogy idõt adtak volna a birodalom hatóságainak, csak megerõsítették elhatározásukat. Róma tûzzel-vassal csapott le Jeruzsálemre és egy tüzes harc után, amely négy évig tartott, kiirtotta az agitáció fészkét. (Krisztus után 70-ben). Legalábbis azt hitte, hogy kiirtotta.
Annak az idõnek a történészei nem hagynak kétséget Róma szándékai felõl. Azt mondják, hogy Néró elküldte Vespasiant és fiát, Títuszt, azzal a határozott paranccsal, hogy semmisítsék meg Palesztínát és a kereszténységet együtt. A rómaiaknak a kereszténység nem jelentett mást, mint harcos júdaizmust, és ez az értékelés nincs messze a valóságtól. Néró kívánságának legalábbis a fele teljesült. Palesztínát olyan alaposan megsemmisítették, hogy a mai napig politikai rommá lett. De a kereszténységet nem tudták olyan egyszerûen megsemmisíteni.
Valójában csak Jeruzsálem teljes eleste után valósult meg Pál terve teljesen. Ezideig, ahogy mondtam, taktikája az volt, hogy ijessze meg a hódítót, ahogy Mózes bosszantotta a Fáraót. Óvatosan és lassan haladt elõre, hogy ne ébresszen fel egy hatalmas ellenséget. Hajlandó volt fegyverét az ellenség orra elõtt lengetni, hogy éreztesse vele annak élét, de visszariadt attól, hogy teljes erejébõl támadjon. Most, hogy a legrosszabb következett be és Júdeának már nem volt veszteni valója, aggodalmát elvetette és az ellenség földjén folytatta a harcot. A cél Róma megszégyenítése volt, éppúgy, ahogy az szégyenítette meg Jeruzsálemet, hogy letörölje a térképrõl, úgy ahogy az törölte le Jeruzsálemet.
Ha Pál írásai nem gyõzik önt meg, hogy cselekedeteit így értelmezze, akkor fölhívom figyelmét õszintébb társára, Jánosra. Míg Pál a császári palota árnyékában dolgozott és idejének felét római börtönökben töltötte, kényszerítve volt arra, hogy példabeszédekkel és rejtett utalásokkal írjon, János független ázsiaiként megengedhette magának az nyílt beszéd luxusát. Mindenesetre 'Felfedés' címû írása igazában felfedi az egész meglepõ tevékenységet.
Róma, amelyet furcsa módon Babilonnak nevez, a fröcsögõ gyûlölet nyelvén van leírva, mint a kurvák és a föld förtelmeinek anyja, mint egy nõ, aki szentek (zsidók és keresztények) vérétõl ittas, mint a 'népek és sokaságok és nemzetek és nyelvek' elnyomója, és hogy azonosságát kétségkívül megadja, mint 'nagy várost, amely a világ királyai fölött uralkodik'. Egy angyal kiáltja diadalmasan, hogy a nagy Babilon elesett. Ezt a romok orgiás képe követi. Az ipar, kereskedelem és tengerészet megszûntek. A mûvészet és zene, a 'võlegény és menyasszony hangja' elhallgattak. A gój keresztény hódítók lovaik kantárjáig vérben fetrengenek. 'Örvendezzetek, ég és szent apostolok és próféták, mert Isten megbosszulta magát rajta.'
És mi ennek a káosznak és pusztításnak a vége és célja? János nem szûkszavú hogy ezt elmondja nekünk. Mert jámbor jövendölését az új, azaz az újjáépült Jeruzsálem dicsõségével zárja -Jeruzsálemmel, nem valami jelképes fantáziával, esküszöm önnek, szószerint Jeruzsálemmel, 'Izrael gyermekeinek tizenkét törzse' királyságának a fõvárosával.
Lehetne ennél is világosabb magyarázatot kérni?
Természetesen egy civilizáció sem tud örökre ellenállni az ilyenféle támadásnak. A 200-as év végére Pál, János és követõik mûködése olyan haladást hozott létre a római társadalom minden osztályában, hogy a kereszténység lett az uralkodó vallás az egész birodalomban. Eközben, ahogy ezt Pál éleselméjûen elõre látta, a római erkölcs és fegyelem lecsökkent, úgyhogy mind több birodalmi légió, valaha a világ urai és a nyugati kultúra gerince, nem volt képes ellenállni a barbár hadak erejének. a 326-os évben Konstantin császár remélve, hogy megállítja a belsõ betegséget, áttért és a kereszténységet nyilvánította a hivatalos vallásnak. Túl késõ volt. Utána Juliánusz császár próbált meg még egyszer visszatérni az elnyomáshoz. De sem az ellenállás, sem az engedély nem hozott eredményt. A római politikát felfalta a palesztínai propaganda férge. Pál gyõzött.
Ez végül is az a mód, ahogyan én, ha antiszemita lennék és egy hihetõ zsidó összeesküvést keresnék, értelmezném a módosított zsidó hit elterjedését a nyugati világban.
Megbízás a gójoknak.
The Century Magazine 1928 február
Író: Marcus Eli Ravage
Hozzaszolasok
#1 |
kukackac
- 2012. November 09. 15:07:34
#2 |
gabi
- 2012. November 09. 18:36:03
#3 |
szittya
- 2012. November 09. 23:01:59
#4 |
apacuka11
- 2012. November 10. 09:34:16
#5 |
szittya
- 2012. November 10. 11:21:02
#6 |
tudatlanka
- 2012. November 10. 21:15:43
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.