"NÊznek bennßnket kultúrnÊpek. Låtjåk kÊptelensÊgßnket a haladåsra, låtjåk, hogy szamojÊd erkÜlcsÜkkel terpeszkedßnk, okvetetlenkedßnk Európa kÜzepÊn, mint egy kis itt felejtett kÜzÊpkor, låtjåk, hogy ßresek Ês kÜnnyÝk vagyunk; ha nagyot akarunk csinålni, zsidót ßtßnk, ha egy kicsit mår józanodni kezdßnk, rÜgtÜn sietßnk felkortyantani bizonyos ezerÊves múlt kiszínezett dicsþsÊgÊnek Êdes italåból, låtjåk, hogy semmittevþk Ês mihasznåk vagyunk, nagy nÊpek sziklavåra, a parlament, nekßnk csak arra jó, hogy lejårassuk. Mi lesz ennek a vÊge szeretett úri vÊreim? Mert magam is þsmagyar volnÊk s nem handlÊzsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki kßlÜnb, mint ti. A vÊge az lesz, hogy úgy kitessÊkelnek bennßnket innen, mintha itt sem lettßnk volna. Legyßnk ez egyszer szåmítók. Kerekedjßnk fÜl s menjßnk vissza Ázsiåba. Ott nem hallunk kellemetlenßl igazmondó demokratåkat. Vadåszunk, halåszunk, verjßk a csÜndes hazai kårtyajåtÊkot, s elmÊlkedhetßnk ama bizonyos szÊp ezredÊves ålomról. Menjßnk vissza, szeretett úri vÊreim. MegÜl itt bennßnket a betÝ, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ÜsztÜkÊl, hogy menjßnk elþre. Fel a sallanggal, fringiåval, szentelt olvasókkal, kårtyåkkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, Ês þsÜkkel! Menjßnk vissza Ázsiåba!"

Ady Endre. NagyvĂĄradi NaplĂł 1902. januĂĄr 31.