Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
107. A Végsõ Árulás
Nos, Blogom régi olvasói emlékeznek arra, hogy Tuholep viselt dolgairól írva még a kezdetekkor egy sorozatba kezdtem, ami ezt a címet viselte: Tuholep Árulásai. Öt rész született, mindegyik megmutat egy szeletet a Fáraó romló lelkivilágából. Kiviláglik a történetekbõl, hogy hogyan vált tetteinek mozgatórugójává az emberek adásvétele, a szószegés, az erkölcsi értékek anyagi érdekekre történõ átváltása.
Ám egy történetet nem írtam meg. Azt az Árulást, ami a lemondásomhoz vezetett, s ami mindenek fölött a legsúlyosabb, mert ami azóta a Városban történik, annak õsbûne akkor történt. S hát jöjjön akkor ez a történet, részeként Tuholep politikai nekrológjának.
A Végsõ Árulás súlya örökre megmarad azokban az emberekben, akik ellen azt Tuholep elkövette. Tán nem érti, hogy közvetlen és közvetett fenyegetéseinek dacára miért van az, hogy oly sokan a JVSZ dolgozói közül hûségesek maradtak hozzám, s ha kellett, inkább vállalták munkahelyük elvesztését, minthogy engem eláruljanak. Ám tény, ami tény, féléve tartó nyomásgyakorlásának következtében csapataim nem megrendültek, hanem erkölcsileg és számosságukban a Város Erejévé nõttek.
Hogy is mondta valamelyik vezetõ Fidesznyik: elvált a szar a májtól.
kocsis2009_plakat_1.jpg
Akik árulók lettek e fél év alatt, azoknak szembe kell nézniük ennek morális és egzisztenciális következményeivel. Akik kitartottak, azok egy életre a Harcostársaim lettek. S utóbbiak igazi emberi minõséget jelentenek: olyan szintû bátorságot és eltökéltséget, amire a mai világ viszonyai között ritkán adatik példa.
S ily tekintetben hálás vagyok Tuholepnek, Ree Maan-nak és Lucky Peernek: erõszakosságuk a végletekig vitte a Gondnokság embereinek döntéskényszerét. S akik gyengének bizonyultak, azok késõbb is azzá váltak volna, s akik pedig erõsek maradtak, s erõsebbé váltak, mint valaha voltak, azokban egy életre megbízhatok. S ilyen csapat, ily erõvel és számossággal ritka adomány, mit meg is becsülök.
A Végsõ Árulást Tuholep a Jófiúk ellen követte el. Egy folyamat volt, ami végül konkrét akciókban öltött testet. S ha nem mondok le, ezen akciók odáig vezettek volna, hogy az alakulatot szétverik, egyedül hagyva annak Harcosait, s ezzel Õket és családjukat azok bosszújának teszik ki, akik ellen sikerrel harcoltak: a drogterjesztõk, és a futtatók egymással összekapcsolt, és megrendített csapatának.
Mikor lemondtam, nem pozícióról, hatalomról, vagy bármi ilyesmirõl döntöttem. Valós emberek valós élete volt a tét, s ilyen helyzetben becsületes embernek csak egy választása marad: menteni azt, ami a legfontosabb. S az pedig az Élet maga, s sokak élete.
A Jófiúkat igazából 2011. december elejétõl lehet már mûködõ alakulatnak nevezni. Addigra kidolgoztuk "harci" eljárásaink módszertanát, a szolgálati szabályzatot, egy maroknyi embert már megtaláltunk és megkezdtük az aktív védelmet.
Módszertanunk lényege a pszichológiai nyomásgyakorlás volt. Állandóan, növekvõ erõvel jelen lenni, figyelni, elrettenteni. Célzottan tudtunk cselekedni, ugyanis az alakulatban olyan emberek voltak, akik ismerték a Város mélyének valóságát: a Rosszfiúk egyike sem bízhatott abban, hogy békén hagyjuk.
Tán nem értették sokan, mire való is volt az ablaküvegek elsötétítése. Most elmondom. Az elején nem volt elég erõnk ahhoz, hogy domináljuk az utcákat. 3 fõs legénységek, lehetõleg õrkutyával megerõsítve egy fényszórós JEEP-pel: ez már elég erõ, pláne ha profi bevetésirányítási és kommunikációs rendszerrel vagyunk felszerelve.
Ám volt összesen öt emberünk magam meg a hatodik. Õriznünk kellett a Mátyás teret is, és hát 6 ember még rengeteg szolgálati idõvel is csak annyit jelent: egyidõben 3 Jófiú volt szolgálatban. S hát ezt úgy tudtam megoldani, hogy gyakran csak egy Jófiú volt a Diószegiben a JEEP-en: ha a Rosszfiúk beláthattak volna az üvegen, könnyen rájöttek volna: a nagy erõ még nem létezik, s akkor aligha tudtuk volna õket az utcákról kiszorítani.
Ha két Jófiú volt egy idõben a kocsin, abból az egyik én voltam. A bevetések elsõ hónapjának veszélyes romantikája a csapatot összekovácsolta. Akik együtt vállalják a veszélyt a túlerõvel szemben, azok Harcostársakká válnak. Ez az, amit Tuholep, meg a többi, Irodájába belenõtt vezetõ soha nem fog megérteni: Embereim azért kötelezték el magukat mellettem, mert én is ugyanazt a veszélyt vállaltam, mint Õk, és ugyanúgy a terepen éltem, mint Õk.
S hát persze sokkal könnyebb dolgunk lett volna, ha rendõrök és közterület-felügyelõk is ülnek a JEEP-ekben. Józan ésszel nehezen magyarázható, hogy minden erõfeszítésem dacára miért is nem sikerült az azóta már lelécelt Salgó Fõrendõrrel megállapodnom a közös járõrözésekrõl.
Tuholep persze utóbb azt mondta a sajtónak: kommunikációs zavar volt köztem és Salgó között. De Tuholep szokás szerint hazudott. Semmiféle ilyen zavar nem volt. Az együttmûködési megállapodást, amit megírtam, Tuholep és Salgó akaratának megfelelõen kompromisszumig juttattuk, és úgy álltunk föl az asztaltól, hogy megállapodtunk a közös járõrözésben.
Ám Salgó azt nem volt hajlandó aláírni, hivatkozott fûre-fára, és Tuholepnek nem volt egy szava sem a húzás-halasztásra. Közben pedig ment a szervezett hazudozás s kerületi kapitányságon, hogy a beosztott rendõrökben hangulatot keltsenek ellenünk.
Az elsõ szöveg az volt, hogy a Szabó bûnözõket ültet az autókra. Egy frászt. Pont Salgónak adta le a Jófiúk neveit, és kértem, hogy ha necceset talál közük, jelezze. Nem jelzett. Egyik Jófiúval kapcsolatban sem.
A következõ hangulatkeltõ effektus a fizetés volt. Hogy a Jófiúk 220 ezret keresnek. Csak ezt felejtették elmondani, hogy ez bruttó és nem nettó összeg, és ezért az összegért havi 240 óra szolgálatot kell teljesíteni, és nem 168-at, mint a rendõröknek.
A legocsmányabb pedig az a híresztelés volt, ami szerint a Szabó nem engedi a rendõröket az autókra. Ez ugyebár könnyen tettenérhetõ hazugság, hiszen még írásos nyoma is van több helyen, hogy a Szabó kifejezetten kérte a rendõröket az autókra, és ehhez a JVSZ költségvetésében 4 millió forint rendelkezésre is állt. Kifejezetten erre a célra: a velünk járõrözõ rendõrök túlóradíjainak kifizetésére.
Kértem Tuholepet, hogy gyakoroljon nyomást Salgóra: fejezze be az ellenünk folytatott gerillahadviselést, és írja szépen alá a megállapodást, amiben egyszer már megegyeztünk, és kezdjük már el végre a közös munkát, mert a Város látja kárát, ha nem tesszük.
S hát Tuholep sunnyogott. Hogy hát Õ mit is tehetne. Nos, mondtam Neki ötleteket. A legkönnyebb az lett volna: telepítsük ki a térfigyelõ rendszer központját a kapitányság épületébõl: hozzuk át a Közterület-felügyelethez a Német utcába. Ugyanis pontosan tudtuk - Tuholep is - hogy a térfigyelõt a gyakorlatban nem figyelik. Éjszaka megy az alvás, és amúgyis a "szarok bele" az átlagos magatartás a központban. A másik pedig még súlyosabb: aki egyáltalán figyelte a monitorokat, az minket, Jófiúkat figyelt.
Emlékezetes eset volt, mikor Radics Pisti biztonsági igazgató-helyettesem ledobott egy csikket a Mátyás téren a kanálisba, és egy percen belül két rendõrjárõr a helyszínre lett irányítva. Aznap rendõrt nem láttunk, a nagyjából napi 100 kutyakakáltatást, és 300 csikkeldobást mind a Jófiúk Mátyás téri emberei kezelték, és furcsa mód a rendõröknek ez soha nem szúrt szemet.
Kínunkban viccet csináltunk az egészbõl: mivel meglehetõsen jól ismerem a kamerák mûszaki jellemzõit, ezért tudom, mikor vannak pásztázó módban, és mikor irányítják azokat célra a központból. Ezt meg is tanítottam a srácoknak, így aztán rendszeresen integettünk a ránk állított kameráknak, hogy legalább a minket megfigyelõ rendõr érezze kicsit magát szarul, hogy épp mit tesz.
Nos, Tuholep erre sem volt hajlandó. Pedig hát a térfigyelõ rendszer nettó önkormányzati tulajdon. Oda és akkor tesszük, ahová jólesik. És közterület-felügyelõk éppúgy nézhetik, mint rendõrök. Tuholep egyetlen érve kínos feszengése közben ennyi volt: megsértõdne a Salgó.
Aha.
Nem baj az, hogy a kerületi kapitányság nem a bûnt kergeti, hanem minket, nem baj az, hogy egy megállapodott együttmûködést nem ír alá és elszabotál a Fõrendõr, nem baj az, hogy közben érezhetõen jönnek befelé a drogterjesztõk és a kurvák, nem baj, hogy közben az állandóan valódi veszélyt vállaló embereimet lebûnözõzik, nem baj az, hogy este 8 után egyszerûen magunkra vagyunk hagyva, mert még mutatóban sincs kint rendõrautó az utcán, csak mi.
Ez mind mellékes, csak a Salgó meg ne sértõdjön. Ez lett volna a "kommunikációs zavar" Puhapöcs Tuholep szerint. Hát kedves Mátéka, ezt nem így nevezik. Ezt gyávaságnak, és vezetõi alkalmatlanságnak nevezik.
Na mindegy, folytattuk a munkánkat, egyre erõsebbek és profibbak lettünk, megjöttek az autóinkra a közterület-felügyelõk és februárra már ott tartottunk, hogy egyszerre tudtuk sikerre vinni a fagyos idõszakban a hajléktalan-mentést, és a közrendvédelmi tevékenységet. Nagyjából februárra elértük azt, hogy Józsefvárosban megszûntek a közterületi bûncselekmények, amiket még a normális rendõrtisztek is elismertek. Kifelé szorult a drogmaffia, ritkultak a lányok, kezdett az egész összeállni.
A lakossági panaszok mind közbiztonsági, mind köztisztasági kérdésekben a töredékükre estek, a lakók már direktben minket hívtak, nem is a rendõrséget, mert tudták, hogy mi öt percen belül ott vagyunk bárhol, a rendõrök meg majd egyszer, talán.
És bizony Tuholep, Ree Maan, meg a Fidesznyik Képviselõk hálálkodtak is rendesen. Az okosabbja átlátta, hogy ha a Szabó rendbe rakja a Várost, az a választásokon az Õ sikerükként jelentkezik majd.
Azért még februárban észleltünk pár furcsaságot. Minket követõ autókat, a telefonok visszhangosodását, akadozásokat, de mivel kódolt saját rádiórendszerünk volt, ezért aztán letojtuk a dolgot.
Ám ha az ember a drogmaffiával harcol, akkor nem árt némi óvatosság. Ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy a minket követõ autókból egyszercsak nem dördül el egy lövés. Vagy több. Így aztán ezeket az autókat némi filmekbõl is ismert trükkökkel lefüleltük az éjszakai Józsefvárosban - erõszakmentesen, nyugi - és láss csodát: mindben civil ruhás nyomozók ültek, és nem a kerületi kapitányságról.
Konkrét neveink, konkrét beosztásokkal is voltak. Ezt a szép kis információcsomagot pedig az én Fáraómnak rendelkezésére bocsátottam. Ugyan, kérdezzen már rá Polgármesterként, vagy Rendészeti Bizottsági Elnökként, hogy van-e bírói engedély a folyamatos megfigyelésünkre.
S hát február végétõl, március végéig erre nem került sor. Mint lemondásom környékén Tuholep kinyögte: "elfelejtette". Na persze. A Drogellenes Kommandó megfigyelésének dokumentumait a Polgármester elfelejti. Könnyen hihetõ, nemdebár.
Aztán innentõl az események már felgyorsultak és közismertek: Kalmár Ezredes, a BRFK Mosonyi Utcai parancsnoka vezetésével 40 bevetési rohanta le az autóinkat a Népszínház utcában. Drogot, fegyvert kerestek, nem találtak. Jelzést kaptam, bementem azonnal a Víg utcai kapitányságra és hívtam Salgót, hogy ez most micsoda.
Salgó ötölt-hatolt, hogy Õ nincs is bent saját kapitányságán, azt sem tudja mi történik. Szegény Wieszt õrnagyot rángatták be ügyeletes Fõnöknek úgy, hogy közben egész nap zajlottak az akció elõkészületei a Kapitányságon, és azt a térfigyelõbõl vezényelték. És errõl persze a Salgó nem tud. Ugye ez is hihetõ.
A kapitányságon 40 rendõre elõtt megkérdeztem Kalmár Ezredest, hogy mi az akció célja. Erre mondta, hogy ezt nem kötelessége megmondania, ugyanis az csak az elõállított magánemberekre tartozik. Tájékoztattam, hogy az elõállítottak nem magánemberek, hanem az Önkormányzat szolgálatban lévõ alkalmazottai és én vagyok az illetékes vezetõ, valamit a Srácaimnak se mondtak semmit, úgyhogy ne hazudozzon, azonnal adja meg a tájékoztatást.
Ötölés-hatolás: közlekedési szabálysértés. Merthogy fólia van az elsõ üvegen is, és ez jogszabálysértõ. Na, itt tragikomédiába fordult a Víg utcai éjszaka. Megkérdeztem, hogy része-e egy ilyen intézkedésnek 40 bevetési rendõr, motozás, az autók átkutatása, elõállítás és a többi. Ez volt az a pillanat, amikor Kalmár elmenekült elõlem, és fölszaladt az emeletre, hogy besunnyogjon a kapitányi irodába. A 40 rendõre az aulában meg nem mert a szemembe nézni, és hát elég kínban voltak mert érezték, hogy épp törvénytelenségben vesznek részt, amibõl épp a parancsnokuk elmenekül. A Kalmár helyettese az aulában ki is adta a parancsot, hogy engedjék el a fiaimat, merthogy semmi sincs ellenük.
Én meg kimentem a kapitányság elé, megvárni a Srácokat, és rágyújtottam egy cigire. Elszívtam, láttam az ajtón keresztül, hogy valóban elengedik az embereimet, és vissza akartam menni hozzájuk. A kapitányság ajtaját bezárták, nem engedtek be. Hopp.
Kitartó vagyok, úgyhogy szépen kopogtattam tovább. Egy beosztott rendõrt küldtek az ajtóhoz, hogy elmondja: ki vagyok tiltva a kapitányságról. Aha. Józsefváros Közrendvédelmi csúcsintézményének vezetõjét, aki mellesleg a kameraközpont ki-, és átalakítási munkáit annak idején levezényelte, kitiltották az épületbõl, miközben szolgálatban levõ embereit jogtalanul fogva tartják.
Szép sztori, nem?
Nem akartam a szegény beosztott rendõrt a kapuban szívatni, mert nemkicsit feszengett, de azért megkérdeztem: ki adta erre a parancsot? Nem válaszolt, rendben. magamtól is kitaláltam.
Tuholepnek hajnali négykor írtam egy rendészeti jelentést, majd megvártam, amíg fölébred és reggel 8-kor fölhívtam, hogy mi a pálya. Játszotta a hülyét, de érezhetõ volt, hogy tud mindenrõl. Mondtam Neki, hogy vezetõhöz méltóan jöjjön a Bevetési Központba és mondjon egy lelkesítõ beszédet az embereinknek, mert megérdemlik. Erre azt válaszolta, hogy sajnos névnapra kell mennie.
Tessék? Ez már milyen. Törvénytelen rendõrattak éri az Önkormányzat Drogellenes Kommandóját, és a Polgármesternek névnapra kell mennie, nem ér rá. Najó. Mondtam Neki, hogy azt akkor tudja le, és aztán várjuk. És hihetetlen, de a válasz ez volt: sajnos utána is van egy névnap.
No comment.
Este 7 órára talált magának idõt, hogy eljöjjön a Bevetési Központba. 13 órával azután, hogy Tõlem részletesen értesült az eseményekrõl. És ott mondott egy olyan "lelkesítõ" beszédet, amitõl a belünk kifordult. Hogy Neki a rendõrség is a szíve csücske, és hát ne várjunk tõle semmit, de ha bûnözõ van köztünk, azt ki kell rúgni. Aztán elhúzott, mi meg néztünk egymásra. Aztán persze még aznap talált módot arra, hogy nyilatkozzon a hvg.hu-nak, hogy a legközelebbi testületi ülésen "átszervezi" a Jófiúkat.
Jó, nem?
Minket támadnak meg, törvénytelen eljárásban õrizetbe vesznek, majd a Polgármester a sorok között bûnözõknek nyilvánítja saját embereit, és belebegteti a feloszlatásukat.
Na, itt jeleztem Neki, hogy lemondok. Ezután küldte hozzám Koblencz Attilát a Nemzeti Nyomozó Iroda õrnagyát, hogy gyõzzön meg arról: a Jófiúk között vannak bûnözõk. Le is jött a Vaskapuba, hozta az aktákat. Csakhogy azok alapján egyik Jófiú sem volt sáros, a legkisebb mértékben sem. Ezt jeleztem Tuholepnek, aki mûbalhét rendezett, hogy Õt árverték, és most majd Õ aztán ennek utánajár. Hát persze Tuhi, Hazug, Sunyi Kis Exbarátom.
Tudod, mostanra már tudjuk, miért is támadtál ránk. Mert bizony Te magad álltál az események hátterében. Azért tetted, mert beszartál: túl sikeres a terepen a Szabó, még a végén polgármester lesz belõle.
Hülyegyerek, soha nem akartam az lenni. Ha annyira akartam volna, lehettem volna 2002-ben az: megkaptam a háttérben ehhez a szükséges támogatást, de nem éltem vele. Mert nem akartam polgármester lenni.
Én voltam a célpont, Tuhi. És mivel szemtõl szemben soha nem mertél konfliktust vállalni, ezért az intézményemet akartad kicsinálni. Mindegy milyen áron. Ha kell, a Harcosaink és családjaik élete árán, Te Szarházi. Pedig tudtad, sokszor mondtam Neked: csak szólnod kell, és már megyek is, bármelyik pozíciómról hajlandó vagyok lemondani, csak jelezd. De Te még ehhez is gyáva voltál. Odadobtad volna az Embereinket a bosszúnak, az egyenruhás bûnözõknek, és beáldoztad a Város Rendjét azért, hogy engem kicsinálj.
Aztán persze beszartál, mert tudtad, hogy elõbb-utóbb minden kiderül. Kérleltél, ajánlottál bármit, csak ne mondjak le, mert láttad rajtam, hogy kihúztad a gyufát.
Nem Öcsi. Nem táncolok.
Nyomoztatsz rám kiszuperált exzsarukkal 5 hónapja. Tedd, leszarom. A Haverjaid közül Perlaki már befuccsolt, Salgó elhúzott, Kalmár a Vizovicky-ügy elsõrendû vádlottja, Koblenc meg a másodrendû. Õk az Ügyészek szerint rendõrmaffiózók. És Õket uszítottad ránk.
Te kiszolgáltattad a Harcosaidat és a Népedet a drogmaffiának. A spanjaid már vagy elmenekültek, vagy rács mögött. Már csak Te maradtál, ennek az egész mocskos történetnek a központi figurája.
Elárultad a Városodat Tuholep. Menekülj, amíg van hova, és amíg megteheted.
szabogabor 2012-11-14
Ám egy történetet nem írtam meg. Azt az Árulást, ami a lemondásomhoz vezetett, s ami mindenek fölött a legsúlyosabb, mert ami azóta a Városban történik, annak õsbûne akkor történt. S hát jöjjön akkor ez a történet, részeként Tuholep politikai nekrológjának.
A Végsõ Árulás súlya örökre megmarad azokban az emberekben, akik ellen azt Tuholep elkövette. Tán nem érti, hogy közvetlen és közvetett fenyegetéseinek dacára miért van az, hogy oly sokan a JVSZ dolgozói közül hûségesek maradtak hozzám, s ha kellett, inkább vállalták munkahelyük elvesztését, minthogy engem eláruljanak. Ám tény, ami tény, féléve tartó nyomásgyakorlásának következtében csapataim nem megrendültek, hanem erkölcsileg és számosságukban a Város Erejévé nõttek.
Hogy is mondta valamelyik vezetõ Fidesznyik: elvált a szar a májtól.
kocsis2009_plakat_1.jpg
Akik árulók lettek e fél év alatt, azoknak szembe kell nézniük ennek morális és egzisztenciális következményeivel. Akik kitartottak, azok egy életre a Harcostársaim lettek. S utóbbiak igazi emberi minõséget jelentenek: olyan szintû bátorságot és eltökéltséget, amire a mai világ viszonyai között ritkán adatik példa.
S ily tekintetben hálás vagyok Tuholepnek, Ree Maan-nak és Lucky Peernek: erõszakosságuk a végletekig vitte a Gondnokság embereinek döntéskényszerét. S akik gyengének bizonyultak, azok késõbb is azzá váltak volna, s akik pedig erõsek maradtak, s erõsebbé váltak, mint valaha voltak, azokban egy életre megbízhatok. S ilyen csapat, ily erõvel és számossággal ritka adomány, mit meg is becsülök.
A Végsõ Árulást Tuholep a Jófiúk ellen követte el. Egy folyamat volt, ami végül konkrét akciókban öltött testet. S ha nem mondok le, ezen akciók odáig vezettek volna, hogy az alakulatot szétverik, egyedül hagyva annak Harcosait, s ezzel Õket és családjukat azok bosszújának teszik ki, akik ellen sikerrel harcoltak: a drogterjesztõk, és a futtatók egymással összekapcsolt, és megrendített csapatának.
Mikor lemondtam, nem pozícióról, hatalomról, vagy bármi ilyesmirõl döntöttem. Valós emberek valós élete volt a tét, s ilyen helyzetben becsületes embernek csak egy választása marad: menteni azt, ami a legfontosabb. S az pedig az Élet maga, s sokak élete.
A Jófiúkat igazából 2011. december elejétõl lehet már mûködõ alakulatnak nevezni. Addigra kidolgoztuk "harci" eljárásaink módszertanát, a szolgálati szabályzatot, egy maroknyi embert már megtaláltunk és megkezdtük az aktív védelmet.
Módszertanunk lényege a pszichológiai nyomásgyakorlás volt. Állandóan, növekvõ erõvel jelen lenni, figyelni, elrettenteni. Célzottan tudtunk cselekedni, ugyanis az alakulatban olyan emberek voltak, akik ismerték a Város mélyének valóságát: a Rosszfiúk egyike sem bízhatott abban, hogy békén hagyjuk.
Tán nem értették sokan, mire való is volt az ablaküvegek elsötétítése. Most elmondom. Az elején nem volt elég erõnk ahhoz, hogy domináljuk az utcákat. 3 fõs legénységek, lehetõleg õrkutyával megerõsítve egy fényszórós JEEP-pel: ez már elég erõ, pláne ha profi bevetésirányítási és kommunikációs rendszerrel vagyunk felszerelve.
Ám volt összesen öt emberünk magam meg a hatodik. Õriznünk kellett a Mátyás teret is, és hát 6 ember még rengeteg szolgálati idõvel is csak annyit jelent: egyidõben 3 Jófiú volt szolgálatban. S hát ezt úgy tudtam megoldani, hogy gyakran csak egy Jófiú volt a Diószegiben a JEEP-en: ha a Rosszfiúk beláthattak volna az üvegen, könnyen rájöttek volna: a nagy erõ még nem létezik, s akkor aligha tudtuk volna õket az utcákról kiszorítani.
Ha két Jófiú volt egy idõben a kocsin, abból az egyik én voltam. A bevetések elsõ hónapjának veszélyes romantikája a csapatot összekovácsolta. Akik együtt vállalják a veszélyt a túlerõvel szemben, azok Harcostársakká válnak. Ez az, amit Tuholep, meg a többi, Irodájába belenõtt vezetõ soha nem fog megérteni: Embereim azért kötelezték el magukat mellettem, mert én is ugyanazt a veszélyt vállaltam, mint Õk, és ugyanúgy a terepen éltem, mint Õk.
S hát persze sokkal könnyebb dolgunk lett volna, ha rendõrök és közterület-felügyelõk is ülnek a JEEP-ekben. Józan ésszel nehezen magyarázható, hogy minden erõfeszítésem dacára miért is nem sikerült az azóta már lelécelt Salgó Fõrendõrrel megállapodnom a közös járõrözésekrõl.
Tuholep persze utóbb azt mondta a sajtónak: kommunikációs zavar volt köztem és Salgó között. De Tuholep szokás szerint hazudott. Semmiféle ilyen zavar nem volt. Az együttmûködési megállapodást, amit megírtam, Tuholep és Salgó akaratának megfelelõen kompromisszumig juttattuk, és úgy álltunk föl az asztaltól, hogy megállapodtunk a közös járõrözésben.
Ám Salgó azt nem volt hajlandó aláírni, hivatkozott fûre-fára, és Tuholepnek nem volt egy szava sem a húzás-halasztásra. Közben pedig ment a szervezett hazudozás s kerületi kapitányságon, hogy a beosztott rendõrökben hangulatot keltsenek ellenünk.
Az elsõ szöveg az volt, hogy a Szabó bûnözõket ültet az autókra. Egy frászt. Pont Salgónak adta le a Jófiúk neveit, és kértem, hogy ha necceset talál közük, jelezze. Nem jelzett. Egyik Jófiúval kapcsolatban sem.
A következõ hangulatkeltõ effektus a fizetés volt. Hogy a Jófiúk 220 ezret keresnek. Csak ezt felejtették elmondani, hogy ez bruttó és nem nettó összeg, és ezért az összegért havi 240 óra szolgálatot kell teljesíteni, és nem 168-at, mint a rendõröknek.
A legocsmányabb pedig az a híresztelés volt, ami szerint a Szabó nem engedi a rendõröket az autókra. Ez ugyebár könnyen tettenérhetõ hazugság, hiszen még írásos nyoma is van több helyen, hogy a Szabó kifejezetten kérte a rendõröket az autókra, és ehhez a JVSZ költségvetésében 4 millió forint rendelkezésre is állt. Kifejezetten erre a célra: a velünk járõrözõ rendõrök túlóradíjainak kifizetésére.
Kértem Tuholepet, hogy gyakoroljon nyomást Salgóra: fejezze be az ellenünk folytatott gerillahadviselést, és írja szépen alá a megállapodást, amiben egyszer már megegyeztünk, és kezdjük már el végre a közös munkát, mert a Város látja kárát, ha nem tesszük.
S hát Tuholep sunnyogott. Hogy hát Õ mit is tehetne. Nos, mondtam Neki ötleteket. A legkönnyebb az lett volna: telepítsük ki a térfigyelõ rendszer központját a kapitányság épületébõl: hozzuk át a Közterület-felügyelethez a Német utcába. Ugyanis pontosan tudtuk - Tuholep is - hogy a térfigyelõt a gyakorlatban nem figyelik. Éjszaka megy az alvás, és amúgyis a "szarok bele" az átlagos magatartás a központban. A másik pedig még súlyosabb: aki egyáltalán figyelte a monitorokat, az minket, Jófiúkat figyelt.
Emlékezetes eset volt, mikor Radics Pisti biztonsági igazgató-helyettesem ledobott egy csikket a Mátyás téren a kanálisba, és egy percen belül két rendõrjárõr a helyszínre lett irányítva. Aznap rendõrt nem láttunk, a nagyjából napi 100 kutyakakáltatást, és 300 csikkeldobást mind a Jófiúk Mátyás téri emberei kezelték, és furcsa mód a rendõröknek ez soha nem szúrt szemet.
Kínunkban viccet csináltunk az egészbõl: mivel meglehetõsen jól ismerem a kamerák mûszaki jellemzõit, ezért tudom, mikor vannak pásztázó módban, és mikor irányítják azokat célra a központból. Ezt meg is tanítottam a srácoknak, így aztán rendszeresen integettünk a ránk állított kameráknak, hogy legalább a minket megfigyelõ rendõr érezze kicsit magát szarul, hogy épp mit tesz.
Nos, Tuholep erre sem volt hajlandó. Pedig hát a térfigyelõ rendszer nettó önkormányzati tulajdon. Oda és akkor tesszük, ahová jólesik. És közterület-felügyelõk éppúgy nézhetik, mint rendõrök. Tuholep egyetlen érve kínos feszengése közben ennyi volt: megsértõdne a Salgó.
Aha.
Nem baj az, hogy a kerületi kapitányság nem a bûnt kergeti, hanem minket, nem baj az, hogy egy megállapodott együttmûködést nem ír alá és elszabotál a Fõrendõr, nem baj az, hogy közben érezhetõen jönnek befelé a drogterjesztõk és a kurvák, nem baj, hogy közben az állandóan valódi veszélyt vállaló embereimet lebûnözõzik, nem baj az, hogy este 8 után egyszerûen magunkra vagyunk hagyva, mert még mutatóban sincs kint rendõrautó az utcán, csak mi.
Ez mind mellékes, csak a Salgó meg ne sértõdjön. Ez lett volna a "kommunikációs zavar" Puhapöcs Tuholep szerint. Hát kedves Mátéka, ezt nem így nevezik. Ezt gyávaságnak, és vezetõi alkalmatlanságnak nevezik.
Na mindegy, folytattuk a munkánkat, egyre erõsebbek és profibbak lettünk, megjöttek az autóinkra a közterület-felügyelõk és februárra már ott tartottunk, hogy egyszerre tudtuk sikerre vinni a fagyos idõszakban a hajléktalan-mentést, és a közrendvédelmi tevékenységet. Nagyjából februárra elértük azt, hogy Józsefvárosban megszûntek a közterületi bûncselekmények, amiket még a normális rendõrtisztek is elismertek. Kifelé szorult a drogmaffia, ritkultak a lányok, kezdett az egész összeállni.
A lakossági panaszok mind közbiztonsági, mind köztisztasági kérdésekben a töredékükre estek, a lakók már direktben minket hívtak, nem is a rendõrséget, mert tudták, hogy mi öt percen belül ott vagyunk bárhol, a rendõrök meg majd egyszer, talán.
És bizony Tuholep, Ree Maan, meg a Fidesznyik Képviselõk hálálkodtak is rendesen. Az okosabbja átlátta, hogy ha a Szabó rendbe rakja a Várost, az a választásokon az Õ sikerükként jelentkezik majd.
Azért még februárban észleltünk pár furcsaságot. Minket követõ autókat, a telefonok visszhangosodását, akadozásokat, de mivel kódolt saját rádiórendszerünk volt, ezért aztán letojtuk a dolgot.
Ám ha az ember a drogmaffiával harcol, akkor nem árt némi óvatosság. Ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy a minket követõ autókból egyszercsak nem dördül el egy lövés. Vagy több. Így aztán ezeket az autókat némi filmekbõl is ismert trükkökkel lefüleltük az éjszakai Józsefvárosban - erõszakmentesen, nyugi - és láss csodát: mindben civil ruhás nyomozók ültek, és nem a kerületi kapitányságról.
Konkrét neveink, konkrét beosztásokkal is voltak. Ezt a szép kis információcsomagot pedig az én Fáraómnak rendelkezésére bocsátottam. Ugyan, kérdezzen már rá Polgármesterként, vagy Rendészeti Bizottsági Elnökként, hogy van-e bírói engedély a folyamatos megfigyelésünkre.
S hát február végétõl, március végéig erre nem került sor. Mint lemondásom környékén Tuholep kinyögte: "elfelejtette". Na persze. A Drogellenes Kommandó megfigyelésének dokumentumait a Polgármester elfelejti. Könnyen hihetõ, nemdebár.
Aztán innentõl az események már felgyorsultak és közismertek: Kalmár Ezredes, a BRFK Mosonyi Utcai parancsnoka vezetésével 40 bevetési rohanta le az autóinkat a Népszínház utcában. Drogot, fegyvert kerestek, nem találtak. Jelzést kaptam, bementem azonnal a Víg utcai kapitányságra és hívtam Salgót, hogy ez most micsoda.
Salgó ötölt-hatolt, hogy Õ nincs is bent saját kapitányságán, azt sem tudja mi történik. Szegény Wieszt õrnagyot rángatták be ügyeletes Fõnöknek úgy, hogy közben egész nap zajlottak az akció elõkészületei a Kapitányságon, és azt a térfigyelõbõl vezényelték. És errõl persze a Salgó nem tud. Ugye ez is hihetõ.
A kapitányságon 40 rendõre elõtt megkérdeztem Kalmár Ezredest, hogy mi az akció célja. Erre mondta, hogy ezt nem kötelessége megmondania, ugyanis az csak az elõállított magánemberekre tartozik. Tájékoztattam, hogy az elõállítottak nem magánemberek, hanem az Önkormányzat szolgálatban lévõ alkalmazottai és én vagyok az illetékes vezetõ, valamit a Srácaimnak se mondtak semmit, úgyhogy ne hazudozzon, azonnal adja meg a tájékoztatást.
Ötölés-hatolás: közlekedési szabálysértés. Merthogy fólia van az elsõ üvegen is, és ez jogszabálysértõ. Na, itt tragikomédiába fordult a Víg utcai éjszaka. Megkérdeztem, hogy része-e egy ilyen intézkedésnek 40 bevetési rendõr, motozás, az autók átkutatása, elõállítás és a többi. Ez volt az a pillanat, amikor Kalmár elmenekült elõlem, és fölszaladt az emeletre, hogy besunnyogjon a kapitányi irodába. A 40 rendõre az aulában meg nem mert a szemembe nézni, és hát elég kínban voltak mert érezték, hogy épp törvénytelenségben vesznek részt, amibõl épp a parancsnokuk elmenekül. A Kalmár helyettese az aulában ki is adta a parancsot, hogy engedjék el a fiaimat, merthogy semmi sincs ellenük.
Én meg kimentem a kapitányság elé, megvárni a Srácokat, és rágyújtottam egy cigire. Elszívtam, láttam az ajtón keresztül, hogy valóban elengedik az embereimet, és vissza akartam menni hozzájuk. A kapitányság ajtaját bezárták, nem engedtek be. Hopp.
Kitartó vagyok, úgyhogy szépen kopogtattam tovább. Egy beosztott rendõrt küldtek az ajtóhoz, hogy elmondja: ki vagyok tiltva a kapitányságról. Aha. Józsefváros Közrendvédelmi csúcsintézményének vezetõjét, aki mellesleg a kameraközpont ki-, és átalakítási munkáit annak idején levezényelte, kitiltották az épületbõl, miközben szolgálatban levõ embereit jogtalanul fogva tartják.
Szép sztori, nem?
Nem akartam a szegény beosztott rendõrt a kapuban szívatni, mert nemkicsit feszengett, de azért megkérdeztem: ki adta erre a parancsot? Nem válaszolt, rendben. magamtól is kitaláltam.
Tuholepnek hajnali négykor írtam egy rendészeti jelentést, majd megvártam, amíg fölébred és reggel 8-kor fölhívtam, hogy mi a pálya. Játszotta a hülyét, de érezhetõ volt, hogy tud mindenrõl. Mondtam Neki, hogy vezetõhöz méltóan jöjjön a Bevetési Központba és mondjon egy lelkesítõ beszédet az embereinknek, mert megérdemlik. Erre azt válaszolta, hogy sajnos névnapra kell mennie.
Tessék? Ez már milyen. Törvénytelen rendõrattak éri az Önkormányzat Drogellenes Kommandóját, és a Polgármesternek névnapra kell mennie, nem ér rá. Najó. Mondtam Neki, hogy azt akkor tudja le, és aztán várjuk. És hihetetlen, de a válasz ez volt: sajnos utána is van egy névnap.
No comment.
Este 7 órára talált magának idõt, hogy eljöjjön a Bevetési Központba. 13 órával azután, hogy Tõlem részletesen értesült az eseményekrõl. És ott mondott egy olyan "lelkesítõ" beszédet, amitõl a belünk kifordult. Hogy Neki a rendõrség is a szíve csücske, és hát ne várjunk tõle semmit, de ha bûnözõ van köztünk, azt ki kell rúgni. Aztán elhúzott, mi meg néztünk egymásra. Aztán persze még aznap talált módot arra, hogy nyilatkozzon a hvg.hu-nak, hogy a legközelebbi testületi ülésen "átszervezi" a Jófiúkat.
Jó, nem?
Minket támadnak meg, törvénytelen eljárásban õrizetbe vesznek, majd a Polgármester a sorok között bûnözõknek nyilvánítja saját embereit, és belebegteti a feloszlatásukat.
Na, itt jeleztem Neki, hogy lemondok. Ezután küldte hozzám Koblencz Attilát a Nemzeti Nyomozó Iroda õrnagyát, hogy gyõzzön meg arról: a Jófiúk között vannak bûnözõk. Le is jött a Vaskapuba, hozta az aktákat. Csakhogy azok alapján egyik Jófiú sem volt sáros, a legkisebb mértékben sem. Ezt jeleztem Tuholepnek, aki mûbalhét rendezett, hogy Õt árverték, és most majd Õ aztán ennek utánajár. Hát persze Tuhi, Hazug, Sunyi Kis Exbarátom.
Tudod, mostanra már tudjuk, miért is támadtál ránk. Mert bizony Te magad álltál az események hátterében. Azért tetted, mert beszartál: túl sikeres a terepen a Szabó, még a végén polgármester lesz belõle.
Hülyegyerek, soha nem akartam az lenni. Ha annyira akartam volna, lehettem volna 2002-ben az: megkaptam a háttérben ehhez a szükséges támogatást, de nem éltem vele. Mert nem akartam polgármester lenni.
Én voltam a célpont, Tuhi. És mivel szemtõl szemben soha nem mertél konfliktust vállalni, ezért az intézményemet akartad kicsinálni. Mindegy milyen áron. Ha kell, a Harcosaink és családjaik élete árán, Te Szarházi. Pedig tudtad, sokszor mondtam Neked: csak szólnod kell, és már megyek is, bármelyik pozíciómról hajlandó vagyok lemondani, csak jelezd. De Te még ehhez is gyáva voltál. Odadobtad volna az Embereinket a bosszúnak, az egyenruhás bûnözõknek, és beáldoztad a Város Rendjét azért, hogy engem kicsinálj.
Aztán persze beszartál, mert tudtad, hogy elõbb-utóbb minden kiderül. Kérleltél, ajánlottál bármit, csak ne mondjak le, mert láttad rajtam, hogy kihúztad a gyufát.
Nem Öcsi. Nem táncolok.
Nyomoztatsz rám kiszuperált exzsarukkal 5 hónapja. Tedd, leszarom. A Haverjaid közül Perlaki már befuccsolt, Salgó elhúzott, Kalmár a Vizovicky-ügy elsõrendû vádlottja, Koblenc meg a másodrendû. Õk az Ügyészek szerint rendõrmaffiózók. És Õket uszítottad ránk.
Te kiszolgáltattad a Harcosaidat és a Népedet a drogmaffiának. A spanjaid már vagy elmenekültek, vagy rács mögött. Már csak Te maradtál, ennek az egész mocskos történetnek a központi figurája.
Elárultad a Városodat Tuholep. Menekülj, amíg van hova, és amíg megteheted.
szabogabor 2012-11-14
Hozzaszolasok
#1 |
kukackac
- 2012. November 22. 18:28:47
#2 |
gabi
- 2012. November 23. 05:46:12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.