Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
ATILLA A NAGYFEJEDELEM
Dr. Robert Gyula CEY-BERT
ATILLÁRÓL írt könyvét Budapesten 2012. november 8-án mutatták be a nagy nyilvánosságnak.
Ezt megelõzõ írásomat küldöm.
Elõzékeny tisztelettel,
Pásztori Tibor Endre
Beküldte nekünk : Koré
Lehetetlen és értelmetlen a határozott nemzeti öntudat gyakorlása közben – a magunk hasznát, igazságát, álláspontját, személyét mellõzve a „mindenkinek mindenkor" kedvébe járással, engedékenységgel társadalmi, közéleti feladat áldozataiként bûnös megalkuvásba süllyednünk.
Lehetetlen a „mindenben kedvében járás" mûvészetét úgy gyakorolni, hogy meg ne botránkoztassuk a ránkbízottakat és ne merüljön fel sokszor az engedelmesség, alázatosság helyébe a megvetés, megalázás. Nehéz feladat a folyamatos öncsonkításra igent mondani annak a nemzetnek, akinek múltja a függvénytan alapfogalmából kizárja a hajbókolást és hízelgést. Az adiafora és nõi bölcsesség általános erkölcstanában és „jó modorban" helyet találhatnak, de a magyar szellemiség értékrendjében az a szemlélet, amely minõsíti azokat a cselekedeteket, dolgokat, amelyek se nem jók, se nem rosszak; nem szépek s nem rútak – semmiképpen nem.
Minthogy negyvenhat napos kórházi kezezés ideje alatt Marosvásárhelyen a Szívérsebészet betegjeként hallanom kellett, de nem elhallgatnom, hogy ott (némelyek még ma sem tudják „elnõni"a hajdani magyar tannyelvû Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem fogalmát!) milyen szakszerû és központi vezérlésû nemzetsorvasztó poilitika folyik. Azt sem, hogy Erdélyben a „magyar-trojka" ( nem az orosz sztyeppén! ) milyen szép eredményes nemzet-politikát kíván igazolni? Az öreg szívem (mert velem egyidõs!), és a Felvidékrõl anyaországban tanuló öt unokám már sejtjük, hogy valami nincsen rendjén. Már a kecskeméti Bács Zöld-ért vitéz Gulyás János is, a „román partner" által súlyosan megkárosított barátom is tudja, hogy a román igazságszolgáltatás Brüsszelben végzõdik... Egy akarattal már minden magyar tudja a világon, hogy most már oda, egymásra is és önmagunkra is kell figyelnünk!
Ugyancsak tudja Bíró András Zsolt a Kurultaj fõszervezõje, a „Magyar út" program szervezet, hogy föl kell emelnünk tekintetünket is a szívünk után. Atilla hun királynak állítunk méltó emlékmûvet a fõvárosban, Budapesten az egyik leggyakrabban látogatott helyen. Szobrot! – kiáltom én is Erdélybõl - a világtörténelmet alakító hun hadvezérnek. „A világtörténelem egyik – mert ez a fontos! - legjelentõsebb uralkodójáról és hadvezérérõl van szó, aki akkor átrajzolta a korabeli Európa térképét és hatalmi viszonyait, aki itt nyugszik magyar földben, ugyanakkor számtalan ( fõleg kelet, távoli ) nép saját õsének tekinti vagy próbálja beállítani. A hun-magyar rokonság olyan kérdés, amelynek van tudományos és közéleti vonatkozása is. A hunok és magyarok õstörténetének összefüggéseit mindenképpen indokolt kutatni, hiszen számos olyan tudományos eleme van a kérdésnek, amelyek alapján összefüggések mutathatók ki. A szoborállítás gesztusértékû üzenet is egyben, mely közös eredetünket, összetartozásunkat erõsíti, valamint megmutatnánk a világnak, hogy õsi legendáinkat, hagyományainkat és kulturális gyökereinket nem feledtük el. „Az eddigi információ gyûjtés alapján elmondható, – folytatja Bíró – hogy igen nagy a támogatottsága az emlékmû felállításának, majd azzal zárja: legyünk méltók a nagy õsök emlékéhez és legyünk bátrak, hogy megvalósuljon több generáció álma; legyen méltó emlékhelye történelmünk egyik legnagyobb alakjának, Atilla Nagyfejedelmünknek!" (civilkorzo)
Csak örvendeni tudok annak a kitüntetõ feladatnak, hogy itt talál helyet vitéz Cey-Bert Róbert Gyula történelmi regényének Atilla, a hun birodalom tengrikútja - synopsis bemutatására, a nagyszerû mû megjelenése elõtt.
Igen fontos, hogy a legújabb történelmi kutatások eredményeinek ismeretében, egyre gyakrabban hangzik el a kérdés a történelmet kedvelõ emberek körében, hogy ki is volt valójában Atilla, az V. században élt hun uralkodó?
Az Apokalipszis rémisztõ lovasa volt-e, aki kegyetlen hadjárataival meg akarta semmisíteni a keresztény Európát, vagy inkább egy rendkívül tehetséges és toleráns uralkodó volt, aki emberségesen és igazságosan uralkodott a Közép-ázsiai Tien Sántól az Atlanti Óceánig elterülõ hatalmas birodalomban?
A válasz tizenöt évszázadon keresztül egyértelmû volt. Az elõítéletekkel teli ókori szerzõk hun ellenes tudósításait valós tényeknek tekintõ, a történészek a lehetõ legfeketébbre festették és a végletekig démonizálták a hunokat és uralkodójukat, Atillát. A legtöbbet idézett római történész Marcellinus Ammianus, már akkor meghalt, amikor Atilla öt éves gyermek volt ( Kr.u. 400. ) és soha nem látott egyetlen hunt sem, a hunokat mégis az ördög szövetségeseiként, a legvadabb és legbarbárabb népként írta le, „akik rablásból és gyilkolásból élnek, még a sütés-fõzési eljárásokat sem ismerik, mindent nyersen fogyasztanak és nyereg alatt puhítják a húst".
Az utóbbi évtizedekben azonban a fentebbi kérdésre adott válasz kezd árnyaltabbá válni és lassan megváltozni. Az ókori híradások és az új történelmi ismeretek kritikai elemzéseinek a tükrében egy történelmi valósághoz közelebb álló Atilla képet kezdünk megismerni.
Az amerikai Wess Roberts nagy világsikert elért könyveiben mint pl. ( „Leadership secrets af Atilla, the Hun" és „Victory secrets of Atilla the Hun" ) Atilla kivételes vezetõi képességének az elveit elemezte, páldaként beállítva a jelenkori gazdasági és katonai vezetõk számára. A fancia Eric Deschodt, Maurice Bouvier-Ajam és a magyar Szász Béla pedig Atilla élettörténetét írták meg teljesen új és tényszerû megvilágításban.
A történelmi igazságnak megfelelõbb Attila kép rávilágít a hun uralkodó kivételes emberi és uralkodói nagyságára. Kitünõen megszervezte és elõrelátóan irányította a hatalmas Hun Birodalmat, jóságos és nagyvonalú volt a legyõzött népekkel, meghagyta javaikat, földjeiket, urakodóikat és szövetséget kötött velük. Az ókort jól ismerõ hadtörténészek szerint Atilla - Julius Caesar és Nagy Sándor mellett - az ókor legnagyobb hadvezére volt, minden csatáját és háborúját megnyerte, de Julius Caesarral és Nagy Sándorral ellentétben képes volt visszafogni magát, amikor nagylelkûen megkegyelmezett a védtelenûl hagyott Konstantinápolynak és Rómának és nem semmisítette meg a catalaunumi csata másnapján a germán szövetségesek által magukra hagyott római légiókat.
A szerzõ az ókori ellentmondásos történelmi forrásokat tekintetbe véve, hun oldalról, Atilla szemszögébõl mutatja be az V. század elsõ felének legjelentõsebb eseményeit és legfontosabb személyiségeit: Theodosius bizánci császárt, Honorius és Valentinius római császárt, Galla Placidia császárnõt, Leo pápát és Teodorik vizigót királyt.
Atilla szellemileg mindannyiukat felülmúlta, intelligenciájával, erkölcsi értékrendjével, mûveltségével. A hun mellett tökéletesen beszélt latinul, gótul, görögül, ugyanakkor jól ismerte a görög-római mûveltséget ( fiatal korában két évet tanult Rómában és Ravennában ), úgy, mint a keleti kínai taoista és buddhista mûveltséget, amellyel 431-432-es távol-keleti útján ismerkedett meg. A római-görög gõg beképzelt magasabbrendûség érzése és rasszista elõítéletekkel teli gondolkodásmódja képtelen volt elfogadni, hogy egy keletrõl jött, más mûveltségû és más fajú nép sorozatosan megleckéztette és legyõzte õket, nemcsak a csatatéren, de õszintébb, természet közelibb, erkölcsösebb, emberségesebb életszemléletével is.
A regény fellebbenti a fátylat Atilla életének megfejthetetlennek tekintett misztériumairól, Aetiussal való barátságáról, a titokzatos távol-keleti út okáról a catalaunumi csata utáni döntésérõl és Leo pápával való négyszemközti titkos tárgyalásokról, lelki párbajáról.
Az olvasó megismerheti Atilla gondolkodásmódját, szellemi és lelki értékrendszerét, az uralkodó és hadvezéri döntések lélektani hátterét, mély, õszinte istenhitét, amely messze túlmutat a máig fennmaradt önzõ, elõítéletekkel teli kétszínû felekezeti vallásosságon és csak egyetlen egy utat fogad el helyesnek, az Isten felé közelítõ emberi jó szándékot és együttérzést szorgalmazó jótett útját.
Egyetlen kreativan és életszerûen megírt történelmi regényben kialakul szükségszerûen egy megfelelõ és elfogadható egyensúly a valós történelmi események, a fikció és a szerzõ szépirodalmi fantáziája között, amely végül is meghatározza az olvasó közönség megítélését és a regény sikerét.
Atilla korából valóban kevés, hitelesnek tekinthatõ leírás maradt. Azért is indokolt, hogy a meglévõ adatok, régészeti leletek, kiásott fegyverek, a nép ajkán megõrzött mondák ismeretében és azok alapján megalkotni egy olyan Atilla-képet, amely megközelíti a valóságban a lehetséges alakját. Ezt csak olyan személy képes megtenni, aki nem csupán európai, hanem az ázsiai hiteles leletanyag birtokában van és rendelkezik azzal a szakrális istenadta többletérzékenységgel, szépirodalmi tehetséggel, mûvészeti és szimbolikai gondolkodásmóddal, amelynek alapján képes kitölteni a hézagot.
Ilyen ember Cey-Bert Róbert Gyula, a könyv szerzõje, aki számos ázsiai kutatóútjának eredményeként, nem csupán tényszerû ismereteket, hanem olyan gondolkodásmódot, beleérzõ képességet sajátított el, amelynek birtokában maximális otthonossággal mozog a régmúlt évszázadaiban. Hiánytalanul ismeri a hunok mindennapi életét, étkezési szokásait, vallását, szokásrendjüket, családi és nemzeti hagyományvilágukat, jelképrendszerüket, egyszóval mindazt, amelynek alapján egy ilyen nagyívû történelmi regényt meg lehet alkotni.
Magam is többször átvizsgáltam Belsõ-Mongólia fõvárosának, Hahhotnak, aztán Dongshengnek (régi hun nevén Ordosnak) a hun múzeumi anyagát, aztán az ujgur tartományi fõvárosnak, Ürümcsinek gazdag múzeumi gyûjteményét, de sehol nem találtam olyasmit, amely ellentmondott volna a történelmi regény leírásának.
Az érdekes és izgalmas párbeszédekre és színes hangulati és környezeti leírásokra felépített tartalom több egymást kiegészítõ cselekménysorozaton keresztül mutatja be Atilla hun környezetét, fõfeleségét Arikánt, legjobb hun barátját Önögész fõvezért, az elit sasíjász testõrség elkötelezett hûséges vezéreit, a legközelebbi szövetségeseit Valamir osztrogót királyt és Aldarik gepida királyt és ádáz ellenfeleit Galla Placidia császárnõt, Theodosius bizánci császárt, Valentinius nyugat-római császárt, Leo pápát és Teodorik vizigót királyt, nevelõje Torda atakám tanítását, amely felkészítette a fiatal trónörököst a hun uralkodói feladatok méltó betöltésére, Atilla és Aetius kivételes barátságát, amelynek drámai alakulásában tükrözõdik a regény egyik legfontosabb mondanivalója, a római (ravennai) bizánci császári udvart, a pápaság és Teodorik vizigót király cselszövõ ellenséges politikáját, amely végül is a hunok bizánci, galliai és itáliai hadjáratának az elindítója lett, a hun uralkodó legjelentõsebb döntéseinek lélektani hátterét és okait (miért nem vonult be a védtelenül hagyott Konstantinápolyba és Rómába és miért nem semmisítette meg Aetius, germánok által magukra hagyott légióit a catalaunumi csata másnapján), Atilla szellemi és lelki céljait, a lovas kultúrájú huntudatú népek egyesítését kelet-Ázsiától Európáig, a Hun Birodalom hídszerepének a kiépítését kelet és nyugat között, összekötve a Kínai Birodalmat az európai birodalmakkal és megingathatatlan törekvését, hogy tetteivel és életszemléletével egy olyan lelki nyomot hagyjon maga után, amelynek megerõsítõ üzenete eljut a távoli évezredekig. Végeredményben, a szerzõnek sikerült egy rendkívül jól felépített szintézist létrehozni a valószínûsíthetõ történelmi háttér és a szépirodalmi minõségi tartalom között, amely érdekfeszítõen mutatja be az V. század ellentmondásosan kódolt eseményeit, a fõszereplõk lélektani különbözõségeit, a hun legendák szimbólumokkal és õsképekkel teli misztikus világát, és a hun uralkodó birodalomépítõ törekvéseit és harmóniára törõ világszemléletét, a hivatalossá tett korai keresztény egyház erõszakos hittérítõ tevékenységét, intoleráns valláspolitikáját és a simoniára épülõ vagyonharácsoló gazdasági törekvéseit, és a Nyugat-Római Birodalom borzalmas erkölcsi züllését, amely elkerülhetetlenné tette bukásait." – írta a regény elõszavában professor L. Bardi, a Pécsi Tudományegyetem Ázsiai központjának az igazgatója.
Soha jobbkor!
Mind a történelmi regény üzenete, mind a felhívás az õsök iránti tiszteletre.
A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre
ATILLÁRÓL írt könyvét Budapesten 2012. november 8-án mutatták be a nagy nyilvánosságnak.
Ezt megelõzõ írásomat küldöm.
Elõzékeny tisztelettel,
Pásztori Tibor Endre
Beküldte nekünk : Koré
Lehetetlen és értelmetlen a határozott nemzeti öntudat gyakorlása közben – a magunk hasznát, igazságát, álláspontját, személyét mellõzve a „mindenkinek mindenkor" kedvébe járással, engedékenységgel társadalmi, közéleti feladat áldozataiként bûnös megalkuvásba süllyednünk.
Lehetetlen a „mindenben kedvében járás" mûvészetét úgy gyakorolni, hogy meg ne botránkoztassuk a ránkbízottakat és ne merüljön fel sokszor az engedelmesség, alázatosság helyébe a megvetés, megalázás. Nehéz feladat a folyamatos öncsonkításra igent mondani annak a nemzetnek, akinek múltja a függvénytan alapfogalmából kizárja a hajbókolást és hízelgést. Az adiafora és nõi bölcsesség általános erkölcstanában és „jó modorban" helyet találhatnak, de a magyar szellemiség értékrendjében az a szemlélet, amely minõsíti azokat a cselekedeteket, dolgokat, amelyek se nem jók, se nem rosszak; nem szépek s nem rútak – semmiképpen nem.
Minthogy negyvenhat napos kórházi kezezés ideje alatt Marosvásárhelyen a Szívérsebészet betegjeként hallanom kellett, de nem elhallgatnom, hogy ott (némelyek még ma sem tudják „elnõni"a hajdani magyar tannyelvû Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem fogalmát!) milyen szakszerû és központi vezérlésû nemzetsorvasztó poilitika folyik. Azt sem, hogy Erdélyben a „magyar-trojka" ( nem az orosz sztyeppén! ) milyen szép eredményes nemzet-politikát kíván igazolni? Az öreg szívem (mert velem egyidõs!), és a Felvidékrõl anyaországban tanuló öt unokám már sejtjük, hogy valami nincsen rendjén. Már a kecskeméti Bács Zöld-ért vitéz Gulyás János is, a „román partner" által súlyosan megkárosított barátom is tudja, hogy a román igazságszolgáltatás Brüsszelben végzõdik... Egy akarattal már minden magyar tudja a világon, hogy most már oda, egymásra is és önmagunkra is kell figyelnünk!
Ugyancsak tudja Bíró András Zsolt a Kurultaj fõszervezõje, a „Magyar út" program szervezet, hogy föl kell emelnünk tekintetünket is a szívünk után. Atilla hun királynak állítunk méltó emlékmûvet a fõvárosban, Budapesten az egyik leggyakrabban látogatott helyen. Szobrot! – kiáltom én is Erdélybõl - a világtörténelmet alakító hun hadvezérnek. „A világtörténelem egyik – mert ez a fontos! - legjelentõsebb uralkodójáról és hadvezérérõl van szó, aki akkor átrajzolta a korabeli Európa térképét és hatalmi viszonyait, aki itt nyugszik magyar földben, ugyanakkor számtalan ( fõleg kelet, távoli ) nép saját õsének tekinti vagy próbálja beállítani. A hun-magyar rokonság olyan kérdés, amelynek van tudományos és közéleti vonatkozása is. A hunok és magyarok õstörténetének összefüggéseit mindenképpen indokolt kutatni, hiszen számos olyan tudományos eleme van a kérdésnek, amelyek alapján összefüggések mutathatók ki. A szoborállítás gesztusértékû üzenet is egyben, mely közös eredetünket, összetartozásunkat erõsíti, valamint megmutatnánk a világnak, hogy õsi legendáinkat, hagyományainkat és kulturális gyökereinket nem feledtük el. „Az eddigi információ gyûjtés alapján elmondható, – folytatja Bíró – hogy igen nagy a támogatottsága az emlékmû felállításának, majd azzal zárja: legyünk méltók a nagy õsök emlékéhez és legyünk bátrak, hogy megvalósuljon több generáció álma; legyen méltó emlékhelye történelmünk egyik legnagyobb alakjának, Atilla Nagyfejedelmünknek!" (civilkorzo)
Csak örvendeni tudok annak a kitüntetõ feladatnak, hogy itt talál helyet vitéz Cey-Bert Róbert Gyula történelmi regényének Atilla, a hun birodalom tengrikútja - synopsis bemutatására, a nagyszerû mû megjelenése elõtt.
Igen fontos, hogy a legújabb történelmi kutatások eredményeinek ismeretében, egyre gyakrabban hangzik el a kérdés a történelmet kedvelõ emberek körében, hogy ki is volt valójában Atilla, az V. században élt hun uralkodó?
Az Apokalipszis rémisztõ lovasa volt-e, aki kegyetlen hadjárataival meg akarta semmisíteni a keresztény Európát, vagy inkább egy rendkívül tehetséges és toleráns uralkodó volt, aki emberségesen és igazságosan uralkodott a Közép-ázsiai Tien Sántól az Atlanti Óceánig elterülõ hatalmas birodalomban?
A válasz tizenöt évszázadon keresztül egyértelmû volt. Az elõítéletekkel teli ókori szerzõk hun ellenes tudósításait valós tényeknek tekintõ, a történészek a lehetõ legfeketébbre festették és a végletekig démonizálták a hunokat és uralkodójukat, Atillát. A legtöbbet idézett római történész Marcellinus Ammianus, már akkor meghalt, amikor Atilla öt éves gyermek volt ( Kr.u. 400. ) és soha nem látott egyetlen hunt sem, a hunokat mégis az ördög szövetségeseiként, a legvadabb és legbarbárabb népként írta le, „akik rablásból és gyilkolásból élnek, még a sütés-fõzési eljárásokat sem ismerik, mindent nyersen fogyasztanak és nyereg alatt puhítják a húst".
Az utóbbi évtizedekben azonban a fentebbi kérdésre adott válasz kezd árnyaltabbá válni és lassan megváltozni. Az ókori híradások és az új történelmi ismeretek kritikai elemzéseinek a tükrében egy történelmi valósághoz közelebb álló Atilla képet kezdünk megismerni.
Az amerikai Wess Roberts nagy világsikert elért könyveiben mint pl. ( „Leadership secrets af Atilla, the Hun" és „Victory secrets of Atilla the Hun" ) Atilla kivételes vezetõi képességének az elveit elemezte, páldaként beállítva a jelenkori gazdasági és katonai vezetõk számára. A fancia Eric Deschodt, Maurice Bouvier-Ajam és a magyar Szász Béla pedig Atilla élettörténetét írták meg teljesen új és tényszerû megvilágításban.
A történelmi igazságnak megfelelõbb Attila kép rávilágít a hun uralkodó kivételes emberi és uralkodói nagyságára. Kitünõen megszervezte és elõrelátóan irányította a hatalmas Hun Birodalmat, jóságos és nagyvonalú volt a legyõzött népekkel, meghagyta javaikat, földjeiket, urakodóikat és szövetséget kötött velük. Az ókort jól ismerõ hadtörténészek szerint Atilla - Julius Caesar és Nagy Sándor mellett - az ókor legnagyobb hadvezére volt, minden csatáját és háborúját megnyerte, de Julius Caesarral és Nagy Sándorral ellentétben képes volt visszafogni magát, amikor nagylelkûen megkegyelmezett a védtelenûl hagyott Konstantinápolynak és Rómának és nem semmisítette meg a catalaunumi csata másnapján a germán szövetségesek által magukra hagyott római légiókat.
A szerzõ az ókori ellentmondásos történelmi forrásokat tekintetbe véve, hun oldalról, Atilla szemszögébõl mutatja be az V. század elsõ felének legjelentõsebb eseményeit és legfontosabb személyiségeit: Theodosius bizánci császárt, Honorius és Valentinius római császárt, Galla Placidia császárnõt, Leo pápát és Teodorik vizigót királyt.
Atilla szellemileg mindannyiukat felülmúlta, intelligenciájával, erkölcsi értékrendjével, mûveltségével. A hun mellett tökéletesen beszélt latinul, gótul, görögül, ugyanakkor jól ismerte a görög-római mûveltséget ( fiatal korában két évet tanult Rómában és Ravennában ), úgy, mint a keleti kínai taoista és buddhista mûveltséget, amellyel 431-432-es távol-keleti útján ismerkedett meg. A római-görög gõg beképzelt magasabbrendûség érzése és rasszista elõítéletekkel teli gondolkodásmódja képtelen volt elfogadni, hogy egy keletrõl jött, más mûveltségû és más fajú nép sorozatosan megleckéztette és legyõzte õket, nemcsak a csatatéren, de õszintébb, természet közelibb, erkölcsösebb, emberségesebb életszemléletével is.
A regény fellebbenti a fátylat Atilla életének megfejthetetlennek tekintett misztériumairól, Aetiussal való barátságáról, a titokzatos távol-keleti út okáról a catalaunumi csata utáni döntésérõl és Leo pápával való négyszemközti titkos tárgyalásokról, lelki párbajáról.
Az olvasó megismerheti Atilla gondolkodásmódját, szellemi és lelki értékrendszerét, az uralkodó és hadvezéri döntések lélektani hátterét, mély, õszinte istenhitét, amely messze túlmutat a máig fennmaradt önzõ, elõítéletekkel teli kétszínû felekezeti vallásosságon és csak egyetlen egy utat fogad el helyesnek, az Isten felé közelítõ emberi jó szándékot és együttérzést szorgalmazó jótett útját.
Egyetlen kreativan és életszerûen megírt történelmi regényben kialakul szükségszerûen egy megfelelõ és elfogadható egyensúly a valós történelmi események, a fikció és a szerzõ szépirodalmi fantáziája között, amely végül is meghatározza az olvasó közönség megítélését és a regény sikerét.
Atilla korából valóban kevés, hitelesnek tekinthatõ leírás maradt. Azért is indokolt, hogy a meglévõ adatok, régészeti leletek, kiásott fegyverek, a nép ajkán megõrzött mondák ismeretében és azok alapján megalkotni egy olyan Atilla-képet, amely megközelíti a valóságban a lehetséges alakját. Ezt csak olyan személy képes megtenni, aki nem csupán európai, hanem az ázsiai hiteles leletanyag birtokában van és rendelkezik azzal a szakrális istenadta többletérzékenységgel, szépirodalmi tehetséggel, mûvészeti és szimbolikai gondolkodásmóddal, amelynek alapján képes kitölteni a hézagot.
Ilyen ember Cey-Bert Róbert Gyula, a könyv szerzõje, aki számos ázsiai kutatóútjának eredményeként, nem csupán tényszerû ismereteket, hanem olyan gondolkodásmódot, beleérzõ képességet sajátított el, amelynek birtokában maximális otthonossággal mozog a régmúlt évszázadaiban. Hiánytalanul ismeri a hunok mindennapi életét, étkezési szokásait, vallását, szokásrendjüket, családi és nemzeti hagyományvilágukat, jelképrendszerüket, egyszóval mindazt, amelynek alapján egy ilyen nagyívû történelmi regényt meg lehet alkotni.
Magam is többször átvizsgáltam Belsõ-Mongólia fõvárosának, Hahhotnak, aztán Dongshengnek (régi hun nevén Ordosnak) a hun múzeumi anyagát, aztán az ujgur tartományi fõvárosnak, Ürümcsinek gazdag múzeumi gyûjteményét, de sehol nem találtam olyasmit, amely ellentmondott volna a történelmi regény leírásának.
Az érdekes és izgalmas párbeszédekre és színes hangulati és környezeti leírásokra felépített tartalom több egymást kiegészítõ cselekménysorozaton keresztül mutatja be Atilla hun környezetét, fõfeleségét Arikánt, legjobb hun barátját Önögész fõvezért, az elit sasíjász testõrség elkötelezett hûséges vezéreit, a legközelebbi szövetségeseit Valamir osztrogót királyt és Aldarik gepida királyt és ádáz ellenfeleit Galla Placidia császárnõt, Theodosius bizánci császárt, Valentinius nyugat-római császárt, Leo pápát és Teodorik vizigót királyt, nevelõje Torda atakám tanítását, amely felkészítette a fiatal trónörököst a hun uralkodói feladatok méltó betöltésére, Atilla és Aetius kivételes barátságát, amelynek drámai alakulásában tükrözõdik a regény egyik legfontosabb mondanivalója, a római (ravennai) bizánci császári udvart, a pápaság és Teodorik vizigót király cselszövõ ellenséges politikáját, amely végül is a hunok bizánci, galliai és itáliai hadjáratának az elindítója lett, a hun uralkodó legjelentõsebb döntéseinek lélektani hátterét és okait (miért nem vonult be a védtelenül hagyott Konstantinápolyba és Rómába és miért nem semmisítette meg Aetius, germánok által magukra hagyott légióit a catalaunumi csata másnapján), Atilla szellemi és lelki céljait, a lovas kultúrájú huntudatú népek egyesítését kelet-Ázsiától Európáig, a Hun Birodalom hídszerepének a kiépítését kelet és nyugat között, összekötve a Kínai Birodalmat az európai birodalmakkal és megingathatatlan törekvését, hogy tetteivel és életszemléletével egy olyan lelki nyomot hagyjon maga után, amelynek megerõsítõ üzenete eljut a távoli évezredekig. Végeredményben, a szerzõnek sikerült egy rendkívül jól felépített szintézist létrehozni a valószínûsíthetõ történelmi háttér és a szépirodalmi minõségi tartalom között, amely érdekfeszítõen mutatja be az V. század ellentmondásosan kódolt eseményeit, a fõszereplõk lélektani különbözõségeit, a hun legendák szimbólumokkal és õsképekkel teli misztikus világát, és a hun uralkodó birodalomépítõ törekvéseit és harmóniára törõ világszemléletét, a hivatalossá tett korai keresztény egyház erõszakos hittérítõ tevékenységét, intoleráns valláspolitikáját és a simoniára épülõ vagyonharácsoló gazdasági törekvéseit, és a Nyugat-Római Birodalom borzalmas erkölcsi züllését, amely elkerülhetetlenné tette bukásait." – írta a regény elõszavában professor L. Bardi, a Pécsi Tudományegyetem Ázsiai központjának az igazgatója.
Soha jobbkor!
Mind a történelmi regény üzenete, mind a felhívás az õsök iránti tiszteletre.
A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre
Hozzaszolasok
Oldal: 3 / 3: 123
#21 |
postaimre
- 2012. November 26. 07:54:31
#22 |
apacuka11
- 2012. November 26. 09:01:09
#23 |
kincses
- 2012. November 26. 10:38:16
#24 |
Kore
- 2012. November 26. 12:55:02
#25 |
postaimre
- 2012. November 26. 13:04:14
#26 |
apacuka11
- 2012. November 26. 13:16:27
#27 |
Kore
- 2012. November 26. 15:40:56
#28 |
postaimre
- 2012. November 27. 11:19:04
Oldal: 3 / 3: 123
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.