Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Voltak szovjetek, lettek pravoszlávok
Kisebbségi komplexustól szenved az orosz társadalom
Az oroszországiak fele (52%) szégyenkezik amiatt, ami az országban történik, összességükben (76 %) mégis büszkébbek Oroszországra, mint tíz éve. A többség szemében igazi oroszországinak az számít, aki Oroszországban született és mindig is ott élt, pravoszláv vallású és tiszteletben tartja a fennálló politikai rendszert. Sõt Oroszország polgárának sokkal jobb lenni, mint a világ bármelyik más országáénak.
A fentieket a Levada közvéleménykutató központ októberi vizsgálatának adatai tárják fel. Büszkeséget vált ki a történelmi múlt (80%), a sportsikerek (74%), az orosz irodalom (73%), a tudományos és a technikai eredmények (66%), az ország hadereje (59%) és Oroszország nemzetközi befolyására (48%). Tíz év óta megduplázódott a gazdasági helyzetre (33%) és a szociális igazságosságra (24%) büszkék aránya. A demokrácia helyzetére a megkérdezetteknek mindösszesen egyharmada volt büszke, ami mégis több mint a kétszerese a 2003-ban mért aránynak. Több mint a fele igennel válaszolt arra, hogy szégyenkezik-e amiatt, ahogyan bizonyos dolgok az országban mennek.
Az erõsödõ büszkeség okait elemzõ szociológusok szerint az emberek jó része a jelen által megszépített múltban keres kapaszkodót. Másrészt az ilyen típusú felméréseknél a megkérdezettek nem gondolják át a válaszaikat, inkább egy általános érzést közvetítenek, amelyet több tényezõ is befolyásol. Ilyen az általános életszínvonal bizonyos javulása, hiszen valóban sikerült kikecmeregni a tömeges nyomorból, valamint az erõteljes propaganda, amely azt sulykolja, hogy „térden állásból felegyenesedünk” és „visszavágunk a Nyugatnak”. – Megvették a színes tévét és most jobban élnek? Nem, csak jobban látják a képernyõt – fogalmazta a Levada elemzõje.
Ugyancsak az állami propaganda hatékonyságáról tanúskodik, hogy a többség szerint az számít igazi oroszországinak, aki Oroszországban született és mindig is itt élt (85%), az állami nyelvet – az oroszt – használja (87%), ortodox vallású (69%) és tiszteletben tartja a fennálló politikai berendezkedést (81%). A Levada Központ igazgatójának értelmezésében ez azt jelzi, hogy az emberek elfogadják az államilag felkínált struktúrát, amely azt sugallja, hogy csak az válhat oroszországivá, aki a pravoszláv hitet vallja. Oroszországban az elmúlt huszonöt évben tizenhatról nyolcvanhét százalékra nõtt a magukat pravoszlávnak vallók száma, miközben legfeljebb a felük mondja magát istenhívõnek, és elenyészõ kisebbség vesz részt a templomi életben. A „pravoszláv” az „oroszországiság” valamiféle etnofelekezeti szinonimájává vált, csupán egy önmeghatározás, amely a „szovjet” helyébe lépett – állapítja meg a szociológus.
A felmérés szerint továbbra is erõteljesen hazafias hangulatban van az oroszországi lakosság: a megkérdezettek hetven százaléka tíz év óta rendületlenül hiszi, hogy sokkal jobb Oroszország állampolgárának lenni, mint bármelyik más országénak. Jóval kevesebben (48%) gondolják azt, hogy Oroszország a világ legjobb országa, és 62 százalék ismerte be, hogy szívesen lenne gyakrabban is büszke hazájára. Ennél valamennyivel többen hiszik, hogy az ország nemzetközi helyzetének jót tesz a hazafias érzelmek további erõsödése. Arra a kérdésre, jobb lenne-e a világ, ha a külföldiek hasonlítanának az oroszokra, csak harmincnégy százalék válaszolt határozott igennel.
A hazafias érzelmek erõssége, az államot és a törvényeket tisztelõ pravoszláv ember képének általános népszerûsége, aki ráadásul nagyon nem akarja, hogy a külföldiek hasonlítsanak az oroszokra, arra vall, hogy a társadalom kisebbrendûségi komplexussal küzd – véli Lev Gudkov szociológus, a Levada igazgatója. A Nyugathoz való viszony mérõszámai is ezt támasztják alá: a megkérdezettek csupán tizenegy százaléka érez nagyon erõs vagy elég erõs kötõdést Európához, és semmit sem érez a megkérdezetteknek több mint a fele. – Az orosz identitás számára nagyon fontos az Európához vagy a Nyugathoz való viszony. A Nyugat afféle utópiaként megjeleníti mindazt, amit az oroszok is a magukénak szeretnének tudni. Ettõl van ez a felettébb fájdalmas, mindent átjáró, leküzdhetetlennek tûnõ kisebbrendûségi komplexus – fejtette ki Gudkov.
Hiába erõsödik a haza iránt érzett büszkeség, a tudat, hogy nem vagyunk teljes értékûek marad, ezért gondolják sokan azt, hogy a világ nem lenne jobb attól, ha a más országokban élõk hasonlítanának az oroszokra. Az elmúlt húsz év felmérései azt mutatják, hogy egyre nõ a távolodás Európától. A kilencvenes évek elején az emberek harminc százaléka mondta magát európainak, most legfeljebb tizenöt százalék tartja magát egyszerre európainak és orosznak, s arányuk érezhetõen zsugorodik – mutat rá Gudkov.
A nemzeti kisebbrendûség érzése ellen lehet küzdeni azzal, hogy megpróbáljuk az ideált megközelíteni, és lehet úgy is, hogy magát az ideált tagadjuk, hátrányainkat érdemként és erényként állítjuk be. Oroszország a második utat választotta – mondja a neves szociológus. Éppen ezért annyira népszerûek a „különlegesek vagyunk, saját úton járunk, nem hasonlítunk másokra, nem vagyunk sem Nyugat, sem Ázsia, pravoszlávok vagyunk, nem vagyunk olyanok, mint a nyugati emberek a hideg számításaikkal, a formalizmusukkal, mi melegszívûek és nyitott lelkûek vagyunk” típusú gondolatmenetek – rajzolta meg a tömeggondolkodás modelljét Gudkov.
– Bizonyos értelemben ez is az elszigetelõdési politika mechanizmusa, amikor a külvilágtól, és fõképp a fejlett országoktól való különbözõségünket hangsúlyozzuk – véli a Levada közvéleménykutató központ igazgatója. – Megváltoztatjuk az elõjelet, fogyatékosságainkat érdemnek, erénynek állítjuk be. Nem élhetünk úgy, mint Nyugat, ami erõs szégyenérzéssel tölt el, de ebbõl akár erényt is csinálhatunk mondván, hogy bezzeg nekünk nagy lelkünk van.
A fotókat idén áprilisában a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyháznál készítette Vaszilij Makszimov, a Ridus.ru munkatársa. A mintegy hatvanezres tömeg a hit, a meggyalázott szentségek, az egyház és jó hírnevének védelméért imádkozott. A teljes riportot itt nézheti meg.
Link
Az oroszországiak fele (52%) szégyenkezik amiatt, ami az országban történik, összességükben (76 %) mégis büszkébbek Oroszországra, mint tíz éve. A többség szemében igazi oroszországinak az számít, aki Oroszországban született és mindig is ott élt, pravoszláv vallású és tiszteletben tartja a fennálló politikai rendszert. Sõt Oroszország polgárának sokkal jobb lenni, mint a világ bármelyik más országáénak.
A fentieket a Levada közvéleménykutató központ októberi vizsgálatának adatai tárják fel. Büszkeséget vált ki a történelmi múlt (80%), a sportsikerek (74%), az orosz irodalom (73%), a tudományos és a technikai eredmények (66%), az ország hadereje (59%) és Oroszország nemzetközi befolyására (48%). Tíz év óta megduplázódott a gazdasági helyzetre (33%) és a szociális igazságosságra (24%) büszkék aránya. A demokrácia helyzetére a megkérdezetteknek mindösszesen egyharmada volt büszke, ami mégis több mint a kétszerese a 2003-ban mért aránynak. Több mint a fele igennel válaszolt arra, hogy szégyenkezik-e amiatt, ahogyan bizonyos dolgok az országban mennek.
Az erõsödõ büszkeség okait elemzõ szociológusok szerint az emberek jó része a jelen által megszépített múltban keres kapaszkodót. Másrészt az ilyen típusú felméréseknél a megkérdezettek nem gondolják át a válaszaikat, inkább egy általános érzést közvetítenek, amelyet több tényezõ is befolyásol. Ilyen az általános életszínvonal bizonyos javulása, hiszen valóban sikerült kikecmeregni a tömeges nyomorból, valamint az erõteljes propaganda, amely azt sulykolja, hogy „térden állásból felegyenesedünk” és „visszavágunk a Nyugatnak”. – Megvették a színes tévét és most jobban élnek? Nem, csak jobban látják a képernyõt – fogalmazta a Levada elemzõje.
Ugyancsak az állami propaganda hatékonyságáról tanúskodik, hogy a többség szerint az számít igazi oroszországinak, aki Oroszországban született és mindig is itt élt (85%), az állami nyelvet – az oroszt – használja (87%), ortodox vallású (69%) és tiszteletben tartja a fennálló politikai berendezkedést (81%). A Levada Központ igazgatójának értelmezésében ez azt jelzi, hogy az emberek elfogadják az államilag felkínált struktúrát, amely azt sugallja, hogy csak az válhat oroszországivá, aki a pravoszláv hitet vallja. Oroszországban az elmúlt huszonöt évben tizenhatról nyolcvanhét százalékra nõtt a magukat pravoszlávnak vallók száma, miközben legfeljebb a felük mondja magát istenhívõnek, és elenyészõ kisebbség vesz részt a templomi életben. A „pravoszláv” az „oroszországiság” valamiféle etnofelekezeti szinonimájává vált, csupán egy önmeghatározás, amely a „szovjet” helyébe lépett – állapítja meg a szociológus.
A felmérés szerint továbbra is erõteljesen hazafias hangulatban van az oroszországi lakosság: a megkérdezettek hetven százaléka tíz év óta rendületlenül hiszi, hogy sokkal jobb Oroszország állampolgárának lenni, mint bármelyik más országénak. Jóval kevesebben (48%) gondolják azt, hogy Oroszország a világ legjobb országa, és 62 százalék ismerte be, hogy szívesen lenne gyakrabban is büszke hazájára. Ennél valamennyivel többen hiszik, hogy az ország nemzetközi helyzetének jót tesz a hazafias érzelmek további erõsödése. Arra a kérdésre, jobb lenne-e a világ, ha a külföldiek hasonlítanának az oroszokra, csak harmincnégy százalék válaszolt határozott igennel.
A hazafias érzelmek erõssége, az államot és a törvényeket tisztelõ pravoszláv ember képének általános népszerûsége, aki ráadásul nagyon nem akarja, hogy a külföldiek hasonlítsanak az oroszokra, arra vall, hogy a társadalom kisebbrendûségi komplexussal küzd – véli Lev Gudkov szociológus, a Levada igazgatója. A Nyugathoz való viszony mérõszámai is ezt támasztják alá: a megkérdezettek csupán tizenegy százaléka érez nagyon erõs vagy elég erõs kötõdést Európához, és semmit sem érez a megkérdezetteknek több mint a fele. – Az orosz identitás számára nagyon fontos az Európához vagy a Nyugathoz való viszony. A Nyugat afféle utópiaként megjeleníti mindazt, amit az oroszok is a magukénak szeretnének tudni. Ettõl van ez a felettébb fájdalmas, mindent átjáró, leküzdhetetlennek tûnõ kisebbrendûségi komplexus – fejtette ki Gudkov.
Hiába erõsödik a haza iránt érzett büszkeség, a tudat, hogy nem vagyunk teljes értékûek marad, ezért gondolják sokan azt, hogy a világ nem lenne jobb attól, ha a más országokban élõk hasonlítanának az oroszokra. Az elmúlt húsz év felmérései azt mutatják, hogy egyre nõ a távolodás Európától. A kilencvenes évek elején az emberek harminc százaléka mondta magát európainak, most legfeljebb tizenöt százalék tartja magát egyszerre európainak és orosznak, s arányuk érezhetõen zsugorodik – mutat rá Gudkov.
A nemzeti kisebbrendûség érzése ellen lehet küzdeni azzal, hogy megpróbáljuk az ideált megközelíteni, és lehet úgy is, hogy magát az ideált tagadjuk, hátrányainkat érdemként és erényként állítjuk be. Oroszország a második utat választotta – mondja a neves szociológus. Éppen ezért annyira népszerûek a „különlegesek vagyunk, saját úton járunk, nem hasonlítunk másokra, nem vagyunk sem Nyugat, sem Ázsia, pravoszlávok vagyunk, nem vagyunk olyanok, mint a nyugati emberek a hideg számításaikkal, a formalizmusukkal, mi melegszívûek és nyitott lelkûek vagyunk” típusú gondolatmenetek – rajzolta meg a tömeggondolkodás modelljét Gudkov.
– Bizonyos értelemben ez is az elszigetelõdési politika mechanizmusa, amikor a külvilágtól, és fõképp a fejlett országoktól való különbözõségünket hangsúlyozzuk – véli a Levada közvéleménykutató központ igazgatója. – Megváltoztatjuk az elõjelet, fogyatékosságainkat érdemnek, erénynek állítjuk be. Nem élhetünk úgy, mint Nyugat, ami erõs szégyenérzéssel tölt el, de ebbõl akár erényt is csinálhatunk mondván, hogy bezzeg nekünk nagy lelkünk van.
A fotókat idén áprilisában a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyháznál készítette Vaszilij Makszimov, a Ridus.ru munkatársa. A mintegy hatvanezres tömeg a hit, a meggyalázott szentségek, az egyház és jó hírnevének védelméért imádkozott. A teljes riportot itt nézheti meg.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
monguzking
- 2012. November 25. 10:43:25
#2 |
Perje
- 2012. November 25. 14:06:17
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.