Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Hogyan nem költöztek a zsidók Angolába?
Száz évvel ezelõtt a cionizmus atyja, Herzl Tivadar (Theodor Herzl) nem tulajdonított jelentõséget annak, hogy Palesztina adjon helyet a zsidók nemzeti otthonának. Írásaiban egyaránt jó lehetõségnek tartotta például Argentínát, de a nemzetközi politikai viszonyok átalakulása miatt elõbb az akkor Egyiptom fennhatósága alá tartozó, a Sínai-félszigeten fekvõ el-Áris, majd a kelet-afrikai Uganda mellett kardoskodott. A zsidó nemzeti mozgalmon belül késõbb felvetõdött Angola, a líbiai Kirenaika, Mezopotámia, sõt a távoli Ausztrália és Dél-Amerika egyes részei, valamint Oroszország, Ciprus és az Egyesült Államok is. 1912-ben minden készen állt arra, hogy megkezdõdjön a zsidóknak a portugál gyarmatra, Angolába történõ letelepítése, amikor a cionisták nem várt nehézséggel kerültek szembe: a források hiányával.
Korábban
Ugandától Angoláig
1902 õszén a magyar származású Herzl Tivadar az álmok kapujában érezhette magát, amikor barátja, a jó politikai kapcsolatokkal rendelkezõ, elsõsorban humoristaként ismert drámaíró, Israel Zangwill közbenjárásának köszönhetõen a londoni Whitehall falai között találkozhatott Joseph Chamberlain gyarmatügyi államtitkárral. Herzl a találkozás során végig azt érezte, hogy Chamberlain szimpatizál a cionistáknak a zsidó nemzeti otthon megteremtésére vonatkozó, régóta dédelgetett terveivel.
A két politikus 1903-ban újra összefutott, röviddel azt követõen, hogy Chamberlain visszatért a kelet-afrikai brit gyarmatokat érintõ körútjáról. „Utazásom során kinéztem magának egy területet” – idézte Herzl feljegyzéseiben beszélgetõpartnere szavait. „És akkor azt mondtam magamnak: ez a föld dr. Herzlé lesz!” Herzl eleinte nem volt elragadtatva a hallottaktól, mégse utasította vissza csípõbõl a miniszter nagylelkû ajánlatát. Bizonyára az is ott motoszkálhatott a fejében, hogy a világ legnagyobb birodalma elismerte az általa vezetett, alig hat éve mûködõ Cionista Világszervezetet, mint a zsidó nacionalizmus legfõbb letéteményesét, amelynek egy, a korona védelmét élvezõ földet ajánlott fel.
Herzl Tivadar
Herzl helyettesét bízta meg a tévesen Uganda-tervnek nevezett letelepítési program véglegesítésével. Nyár közepére készen is állt a nagy terv, amely kimondta, hogy a Brit-Kelet-Afrika területén egy, a zsidók számára juttatott autonóm telepet kell létrehozni. A szöveget David Lloyd George brit parlamenti képviselõ, a késõbbi liberális miniszterelnök öntötte végleges formába. Herzl a hatodik cionista kongresszuson, 1903. augusztus 23-án állt az egybegyûltek elé a régóta várt bejelentéssel, amit a feljegyzések szerint kitörõ lelkesedéssel fogadtak a svájci Bázelbe sereglett cionista képviselõk. Herzl azonban sietett leszögezni, hogy az afrikai „Új Palesztina” nem veheti át Cion helyét (a Cion szó elõször Sámuel próféta könyvében jelenik meg, mint Jeruzsálem egyik erõdítményének a neve; Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára), a területet pedig bõvíteni kell.
A cionista bizottság elõször 1904 decemberében hajózott Kelet-Afrikába, amit Herzl már nem ért meg: a befolyásos politikus júniusban szívelégtelenség következtében elhunyt. A kiutazott bizottságnak lesújtó véleménye volt az ott látottakról, különösen a letelepítésre kiszemelt nyugat-kenyai Guas Ngishu-fennsík keltett rossz benyomást. A fennsík enyhe, mérsékelt klímája bár ideális lett volna az európai telepeseknek, azonban a küldöttek úgy találták, hogy a vidék tele van oroszlánokkal és más veszélyes vadállatokkal, nem is beszélve az itt élõ maszájokról, akik egyáltalán nem örültek a nagyszámú európai telepes érkezésérõl szóló híreknek. Zangwill ugyan a hetedik cionista kongresszuson még egyszer védelmébe vette az Uganda-tervet, a képviselõk nagy része hevesen tiltakozott.
Karikatúra egy korabeli jiddis hetilapból
A sértett ember benyomását keltõ Zangwill kenyértörésre vitte a dolgot, és egy rivális zsidó szervezetet gründolt magának (Jewish Territorial Organization, ITO). Zangwill úgy látta, hogy a nemzetközi zsidó mozgalom egyszerûen semmibe vette Õfelsége kormányának nagylelkû ajánlatát, õ maga pedig elutasította Herzl univerzalista zsidó nacionalizmusát. A politikus arról is meg volt gyõzõdve, hogy az oszmánok irányítása alatt álló Palesztina arab népei leküzdhetetlen akadályokat gördítenek a cionisták útjába, s újra kiállt a kelet-afrikai tervek mellett, de felvetette Ausztráliát, Irakot és Mezopotámiát is mint lehetséges helyszíneket a zsidó haza megteremtésére.
Zangwill fáradhatatlan agitációja termékeny talajra hullt a territorialisták körében. John Norton-Griffiths például egyenesen rajongott az ötletért. A búr háborús veterán, mérnök végzettségû Norton-Griffiths imperialista tervéhez gyûjtött muníciót, amelynek elsõ lépése egy, a kontinens nagy részét lefedõ vasútépítési projekt megvalósítása lett volna. Norton-Griffiths arról próbálta meggyõzni az ITO képviselõit, hogy a zsidók letelepítésének legalkalmasabb helyszíne a nyugat-afrikai portugál gyarmat, Angola. Zangwill igyekezett hûteni a kedélyeket, mondván, a gyarmaton élõ négymillió fekete nem fogadná szívesen a terület újbóli kolonizálását.
http://www.mult-kor.hu/20121218_hogyan_nem_koltoztek_a_zsidok_angolaba?pIdx=2
Hogyan nem költöztek a zsidók Angolába?
2012. december 18. 12:28
Vezéráldozat - Változó Horthy-képek: megjelent a Múlt-kor téli száma
Korábban
Hitler zsidó fényképésze
Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
Maszadáig vezetnek a kumráni tekercsek szálai
Bécs zsidó múltja
hirdetés
Portugál igen, zsidó nem
Mikor már úgy látszott, a tárgyalásokat nem sikerül kimozdítani a holtpontról, a portugál mezõgazdasági minisztérium nevében egy oroszországi zsidó, bizonyos Wolf Terló levelet írt az ITO-nak. Terló ebben azzal kecsegtette a nemzetközi zsidó szervezetet, hogy az Angolában letelepedõk 500 hektár adómentes földet kapnak, amihez állítólag a baloldali portugál képviselõk és miniszterek a szavukat adták. Néhány levélváltás után az ITO delegációt küldött Lisszabonba egy orosz jogász, a Leninnel és Gorkijjal is jó kapcsolatokat ápoló Jacob Teitel vezetésével. Terló és Alfredo Bensaúde, az Instituto Superior Técnico alapító-igazgatója végül sikerrel vette rá a portugál törvényhozókat a zsidók nemzeti otthonának támogatására. A terv részletei mosolyt csaltak Teitel arcára: „Boldog lennék, ha életem utolsó éveit ennek az ügynek szentelhetném” – válaszolta újságírói kérdésekre, hozzátéve, hogy az elképzelés szerint akár öt-hatezer zsidó is letelepedhet Angola Benguela tartományának magasan fekvõ részein.
Az 1912. június 20-án megszövegezett, 159. számú törvény a zsidóknak juttatandó koncessziós jogokat sorolta fel. A törvénycikkely világosan jelezte, hogy a zsidó bevándorlástól Portugália az Angola feletti gyarmati hatalmának megerõsítését várja, ellensúlyozva ezzel az ibériai ország kolóniáit felosztó titkos német-angol egyezmény homályos pontjait. A törvény egyik kezével adott, a másikkal viszont elvett volna: kimondta, hogy egyetlen „jótékony szervezetnek” – mint például az ITO – sem lehet „vallási karaktere”, s a portugál marad a kizárólagos nyelv az oktatásban.
Gregory angolai útja
Zangwill és az ITO delegáltjai Bécsben tárgyalták meg a portugál javaslat számukra vállalhatatlan pontjait. Hosszas tanácskozás után a képviselõk arra következtetésre jutottak, hogy a Lisszabon által felajánlott terv megakadályozná az autonóm zsidó telep létrehozását, ezért elutasították azt, fenntartva azonban a lehetõséget, hogy újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Zangwill korának legismertebb tudós-felfedezõjét, a Royal Society köztiszteletben álló geológusát, John Walter Gregory-t kérte fel a Benguela-fennsíkra vezetett expedíció élére. Akinek neve, bár nem volt zsidó, szorosan összefonódott az ITO-val, ráadásul felesége és Zangwill házastársa, a híres szüfrazsett, Edith Ayrton unokatestvérek voltak.
A Foreign Office nem akarta belekeverni a londoni kormányt a portugál gyarmati ügyekbe, de a helyzetet tovább bonyolította, hogy a brit külügy vitába keveredett a Brit Rabszolgaellenes Társasággal, amely a portugál gyarmatokon uralkodó embertelen munkakörülményekre hívta fel a figyelmet. Zangwill tudta, hogy Lisszabon rabszolgákat dolgoztat gyarmatain, de reményét fejezte ki, hogy a zsidók érkezésével sikerül megváltoztatni a gyakorlatot.
Gregory és útitársa, Charles J. Martin 1912. augusztus 22-én kezdték meg utazásukat Angola belsejébe. Öt héten át utaztak 32 fõs karavánjukkal vonaton, szekéren és gyalog. Gregory feljegyzéseiben leírja, hogy a területen bõségesen terem banán, narancs és kávé, nem beszélve az Európában is ismert zöldségekrõl, továbbá elegendõ fa áll rendelkezésre az építkezésekhez és a tüzelõanyagokhoz, a fennsíkon pedig gyakorlatilag ismeretlenek a trópusi betegségek, így ott az „európaiak egészséges és megfelelõ életet élhetnek”.
Israel Zangwill
Gregory feljegyzése a gyarmatosításra kiszemelt terület pontos határvonalait nem tartalmazta. Nem úgy az a bizalmas, a Nagy-Britanniába való visszaút során Zangwillnek címzett levél, amelyben a tudós részletesen szól terveirõl: eszerint mintegy ötezer négyzetkilométernyi területet hasítanának ki, benne Bailundo városával illetve a Huambótól északnyugatra található Cutato-folyó völgyével. Zangwill 1912. október 22-én találkozott a Southamptonba érkezõ Gregory-vel és Martinnal. Látva azt, hogy a terv könnyedén kivitelezhetõ, azonnal táviratozott Leopold de Rothschildnak, akitõl azt kérte, hogy támogassa anyagilag az Angolai Fejlesztési Társaság megalapítását. Zangwill – érzékelve a kontinens felett gyûlõ viharfellegeket – azzal kampányolt, hogy a zsidó otthon megteremtése Európának is békét hozna, Rothschild azonban nem volt elájulva az ötlettõl.
Bensaúde, Zangwill és Gregory nem adták fel: 1913. június 29-én újra megcsillant a remény, amikor a portugál szenátus ismét napirendre vette a kérdést. A fejlesztési társaság felállításához szükséges várva várt források azonban nem érkeztek meg, ezzel Herzl évtizedes álma egyre messzebbre került. Az 159. számú törvény végszavazására végül nem került sor, Zangwill pedig kezdte elveszíteni a lába alól a talajt, minekután egyre több támogatója fordított neki hátat. „Úgy látszik, a zsidók továbbra is azt szeretnék, ha nem lenne földjük és hatalmuk” – írta csalódottan a politikus, aki még megélte a zsidó haza megteremtésére tett Balfour-nyilatkozat elfogadását.
Link
Korábban
Ugandától Angoláig
1902 õszén a magyar származású Herzl Tivadar az álmok kapujában érezhette magát, amikor barátja, a jó politikai kapcsolatokkal rendelkezõ, elsõsorban humoristaként ismert drámaíró, Israel Zangwill közbenjárásának köszönhetõen a londoni Whitehall falai között találkozhatott Joseph Chamberlain gyarmatügyi államtitkárral. Herzl a találkozás során végig azt érezte, hogy Chamberlain szimpatizál a cionistáknak a zsidó nemzeti otthon megteremtésére vonatkozó, régóta dédelgetett terveivel.
A két politikus 1903-ban újra összefutott, röviddel azt követõen, hogy Chamberlain visszatért a kelet-afrikai brit gyarmatokat érintõ körútjáról. „Utazásom során kinéztem magának egy területet” – idézte Herzl feljegyzéseiben beszélgetõpartnere szavait. „És akkor azt mondtam magamnak: ez a föld dr. Herzlé lesz!” Herzl eleinte nem volt elragadtatva a hallottaktól, mégse utasította vissza csípõbõl a miniszter nagylelkû ajánlatát. Bizonyára az is ott motoszkálhatott a fejében, hogy a világ legnagyobb birodalma elismerte az általa vezetett, alig hat éve mûködõ Cionista Világszervezetet, mint a zsidó nacionalizmus legfõbb letéteményesét, amelynek egy, a korona védelmét élvezõ földet ajánlott fel.
Herzl Tivadar
Herzl helyettesét bízta meg a tévesen Uganda-tervnek nevezett letelepítési program véglegesítésével. Nyár közepére készen is állt a nagy terv, amely kimondta, hogy a Brit-Kelet-Afrika területén egy, a zsidók számára juttatott autonóm telepet kell létrehozni. A szöveget David Lloyd George brit parlamenti képviselõ, a késõbbi liberális miniszterelnök öntötte végleges formába. Herzl a hatodik cionista kongresszuson, 1903. augusztus 23-án állt az egybegyûltek elé a régóta várt bejelentéssel, amit a feljegyzések szerint kitörõ lelkesedéssel fogadtak a svájci Bázelbe sereglett cionista képviselõk. Herzl azonban sietett leszögezni, hogy az afrikai „Új Palesztina” nem veheti át Cion helyét (a Cion szó elõször Sámuel próféta könyvében jelenik meg, mint Jeruzsálem egyik erõdítményének a neve; Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára), a területet pedig bõvíteni kell.
A cionista bizottság elõször 1904 decemberében hajózott Kelet-Afrikába, amit Herzl már nem ért meg: a befolyásos politikus júniusban szívelégtelenség következtében elhunyt. A kiutazott bizottságnak lesújtó véleménye volt az ott látottakról, különösen a letelepítésre kiszemelt nyugat-kenyai Guas Ngishu-fennsík keltett rossz benyomást. A fennsík enyhe, mérsékelt klímája bár ideális lett volna az európai telepeseknek, azonban a küldöttek úgy találták, hogy a vidék tele van oroszlánokkal és más veszélyes vadállatokkal, nem is beszélve az itt élõ maszájokról, akik egyáltalán nem örültek a nagyszámú európai telepes érkezésérõl szóló híreknek. Zangwill ugyan a hetedik cionista kongresszuson még egyszer védelmébe vette az Uganda-tervet, a képviselõk nagy része hevesen tiltakozott.
Karikatúra egy korabeli jiddis hetilapból
A sértett ember benyomását keltõ Zangwill kenyértörésre vitte a dolgot, és egy rivális zsidó szervezetet gründolt magának (Jewish Territorial Organization, ITO). Zangwill úgy látta, hogy a nemzetközi zsidó mozgalom egyszerûen semmibe vette Õfelsége kormányának nagylelkû ajánlatát, õ maga pedig elutasította Herzl univerzalista zsidó nacionalizmusát. A politikus arról is meg volt gyõzõdve, hogy az oszmánok irányítása alatt álló Palesztina arab népei leküzdhetetlen akadályokat gördítenek a cionisták útjába, s újra kiállt a kelet-afrikai tervek mellett, de felvetette Ausztráliát, Irakot és Mezopotámiát is mint lehetséges helyszíneket a zsidó haza megteremtésére.
Zangwill fáradhatatlan agitációja termékeny talajra hullt a territorialisták körében. John Norton-Griffiths például egyenesen rajongott az ötletért. A búr háborús veterán, mérnök végzettségû Norton-Griffiths imperialista tervéhez gyûjtött muníciót, amelynek elsõ lépése egy, a kontinens nagy részét lefedõ vasútépítési projekt megvalósítása lett volna. Norton-Griffiths arról próbálta meggyõzni az ITO képviselõit, hogy a zsidók letelepítésének legalkalmasabb helyszíne a nyugat-afrikai portugál gyarmat, Angola. Zangwill igyekezett hûteni a kedélyeket, mondván, a gyarmaton élõ négymillió fekete nem fogadná szívesen a terület újbóli kolonizálását.
http://www.mult-kor.hu/20121218_hogyan_nem_koltoztek_a_zsidok_angolaba?pIdx=2
Hogyan nem költöztek a zsidók Angolába?
2012. december 18. 12:28
Vezéráldozat - Változó Horthy-képek: megjelent a Múlt-kor téli száma
Korábban
Hitler zsidó fényképésze
Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
Maszadáig vezetnek a kumráni tekercsek szálai
Bécs zsidó múltja
hirdetés
Portugál igen, zsidó nem
Mikor már úgy látszott, a tárgyalásokat nem sikerül kimozdítani a holtpontról, a portugál mezõgazdasági minisztérium nevében egy oroszországi zsidó, bizonyos Wolf Terló levelet írt az ITO-nak. Terló ebben azzal kecsegtette a nemzetközi zsidó szervezetet, hogy az Angolában letelepedõk 500 hektár adómentes földet kapnak, amihez állítólag a baloldali portugál képviselõk és miniszterek a szavukat adták. Néhány levélváltás után az ITO delegációt küldött Lisszabonba egy orosz jogász, a Leninnel és Gorkijjal is jó kapcsolatokat ápoló Jacob Teitel vezetésével. Terló és Alfredo Bensaúde, az Instituto Superior Técnico alapító-igazgatója végül sikerrel vette rá a portugál törvényhozókat a zsidók nemzeti otthonának támogatására. A terv részletei mosolyt csaltak Teitel arcára: „Boldog lennék, ha életem utolsó éveit ennek az ügynek szentelhetném” – válaszolta újságírói kérdésekre, hozzátéve, hogy az elképzelés szerint akár öt-hatezer zsidó is letelepedhet Angola Benguela tartományának magasan fekvõ részein.
Az 1912. június 20-án megszövegezett, 159. számú törvény a zsidóknak juttatandó koncessziós jogokat sorolta fel. A törvénycikkely világosan jelezte, hogy a zsidó bevándorlástól Portugália az Angola feletti gyarmati hatalmának megerõsítését várja, ellensúlyozva ezzel az ibériai ország kolóniáit felosztó titkos német-angol egyezmény homályos pontjait. A törvény egyik kezével adott, a másikkal viszont elvett volna: kimondta, hogy egyetlen „jótékony szervezetnek” – mint például az ITO – sem lehet „vallási karaktere”, s a portugál marad a kizárólagos nyelv az oktatásban.
Gregory angolai útja
Zangwill és az ITO delegáltjai Bécsben tárgyalták meg a portugál javaslat számukra vállalhatatlan pontjait. Hosszas tanácskozás után a képviselõk arra következtetésre jutottak, hogy a Lisszabon által felajánlott terv megakadályozná az autonóm zsidó telep létrehozását, ezért elutasították azt, fenntartva azonban a lehetõséget, hogy újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Zangwill korának legismertebb tudós-felfedezõjét, a Royal Society köztiszteletben álló geológusát, John Walter Gregory-t kérte fel a Benguela-fennsíkra vezetett expedíció élére. Akinek neve, bár nem volt zsidó, szorosan összefonódott az ITO-val, ráadásul felesége és Zangwill házastársa, a híres szüfrazsett, Edith Ayrton unokatestvérek voltak.
A Foreign Office nem akarta belekeverni a londoni kormányt a portugál gyarmati ügyekbe, de a helyzetet tovább bonyolította, hogy a brit külügy vitába keveredett a Brit Rabszolgaellenes Társasággal, amely a portugál gyarmatokon uralkodó embertelen munkakörülményekre hívta fel a figyelmet. Zangwill tudta, hogy Lisszabon rabszolgákat dolgoztat gyarmatain, de reményét fejezte ki, hogy a zsidók érkezésével sikerül megváltoztatni a gyakorlatot.
Gregory és útitársa, Charles J. Martin 1912. augusztus 22-én kezdték meg utazásukat Angola belsejébe. Öt héten át utaztak 32 fõs karavánjukkal vonaton, szekéren és gyalog. Gregory feljegyzéseiben leírja, hogy a területen bõségesen terem banán, narancs és kávé, nem beszélve az Európában is ismert zöldségekrõl, továbbá elegendõ fa áll rendelkezésre az építkezésekhez és a tüzelõanyagokhoz, a fennsíkon pedig gyakorlatilag ismeretlenek a trópusi betegségek, így ott az „európaiak egészséges és megfelelõ életet élhetnek”.
Israel Zangwill
Gregory feljegyzése a gyarmatosításra kiszemelt terület pontos határvonalait nem tartalmazta. Nem úgy az a bizalmas, a Nagy-Britanniába való visszaút során Zangwillnek címzett levél, amelyben a tudós részletesen szól terveirõl: eszerint mintegy ötezer négyzetkilométernyi területet hasítanának ki, benne Bailundo városával illetve a Huambótól északnyugatra található Cutato-folyó völgyével. Zangwill 1912. október 22-én találkozott a Southamptonba érkezõ Gregory-vel és Martinnal. Látva azt, hogy a terv könnyedén kivitelezhetõ, azonnal táviratozott Leopold de Rothschildnak, akitõl azt kérte, hogy támogassa anyagilag az Angolai Fejlesztési Társaság megalapítását. Zangwill – érzékelve a kontinens felett gyûlõ viharfellegeket – azzal kampányolt, hogy a zsidó otthon megteremtése Európának is békét hozna, Rothschild azonban nem volt elájulva az ötlettõl.
Bensaúde, Zangwill és Gregory nem adták fel: 1913. június 29-én újra megcsillant a remény, amikor a portugál szenátus ismét napirendre vette a kérdést. A fejlesztési társaság felállításához szükséges várva várt források azonban nem érkeztek meg, ezzel Herzl évtizedes álma egyre messzebbre került. Az 159. számú törvény végszavazására végül nem került sor, Zangwill pedig kezdte elveszíteni a lába alól a talajt, minekután egyre több támogatója fordított neki hátat. „Úgy látszik, a zsidók továbbra is azt szeretnék, ha nem lenne földjük és hatalmuk” – írta csalódottan a politikus, aki még megélte a zsidó haza megteremtésére tett Balfour-nyilatkozat elfogadását.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Gutai Zub
- 2012. December 19. 10:55:32
#2 |
Advaita
- 2012. December 19. 15:12:10
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.