Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Árnyék-Románia visszatér
A rázós 2012-es év egy elnyújtott, kaotikus és összetett átmenetet jelentett Románia történelmében. A felszínen egy normális, demokratikus hatalmi átmenetrõl van csupán szó, a december 9-i parlamenti választásokkal az országot 2004 óta hellyel-közzel irányító államfõ, Traian Bãsescu kora ért véget. A felszín alatt ennél azonban sokkal nagyobb változások történnek: egy másik Románia éled újra, és veszi át, veszi vissza a fõszerepet.
A posztkommunista Romániában nincsen sem jobb-, sem baloldal. Nincsenek elkötelezett támogatói a haladásnak, sem pedig hithû ellenfelei. A politikai elit szinte ugyanaz, mint két évtizeddel ezelõtt volt: a Román Kommunista Párt második vonalának káderei, akik lenyûgözõen nagy sikerrel voltak képesek kooptálni, saját képükre és hasonlatosságukra formálni a kartellen kívülrõl érkezõket és fiatal generációkat. Megszámlálhatatlan az olyan szépreményû politikus, hullócsillag, akit néhány év vagy akár néhány hónap leforgása alatt beszippantott az establishment, és változtatott politikai zombivá. Emberek jöttek-mentek, a paradigma azonban mindvégig ugyanaz maradt.
A román politikus és egyéb állatfajták
A romániai politikus (és ide az erdélyi magyarok választott és önjelölt politikusai is beletartoznak) egy végtelenül primitív lény. Teljes mértékben hiányzik belõle a közjóért való munka vágya, teljes mértékben hiányzik belõle a köz mint fogalom megértése. Romániai politikus nem gondolkodik társadalomban, politikai közösségben, hanem népességben, lakosságban. Számára csak egyéni érdek létezik, azt pedig önnön primitívségében meglepõen ravaszul szolgálja. A politikai elit így egyéni érdekek hálózataiból áll össze, a különbözõ pártok, mint maffiaszervezetek épülnek fel és küzdenek egymással.
A rendszerváltás utáni román pártrendszer ilyen helyi, regionális és országos érdekeltségû klientúrák idõszakos szövetségeibõl tevõdik össze. E rendszer paradox módon egyszerre erõsen képlékeny – hiszen a bandák szövetségei napi rendszerességgel rendezõdnek át – és meglepõen stabil – lévén, hogy így-vagy úgy mindig ugyanazok a bandák és emberek kerülnek hatalomba. A román politika elmúlt húsz évére egy abszurd instabil stabilitás vagy stabil instabilitás volt jellemzõ, amelyben mindenki folyamatos mozgásban volt, mégis ugyanott maradt.
A romániai politikus számára a társadalom csak a saját elit-érdekhálózatának plebejus meghosszabbítása. Az állampolgár egy árucikk, amely megvásárolható, eladható, egyéni javakra cserélhetõ, esetenként pedig kidobható. A román állampolgár mindig kiszolgáltatott, szegénységében és jólétben egyaránt a politikai kartell valamelyik szegmensének rendelõdik alá. A román politikus emiatt nem kérhetõ számon, nem elszámoltatható, nem váltható le. A román politikus nem megbuktatható, nincs az a botrány, amely õt lemondásra kényszerítené. Mindig hatalmon van, épp csak elrejtõzik, mikor forró lesz alatta a talaj. De óramûpontossággal bukkan újra a felszínre, és ezek a hullámzások, színeváltozások sosem érintik a hatalmát.
Mindezek ellenére Románia az elmúlt húsz évben rengeteget változott. Fejlõdött. Jobb és élhetõbb hely lett. A ceau?escui és iliescui protokronizmus, bezárkózás, nacionalista giccs és álpatrióta õrjöngés, nyomor és vadkapitalista korrupció helyét valami más vette át. Az ország kinyílt, plurális lett, mérsékelt anyagi jóléttel és lélegezhetõ kulturális légkörrel. Bármennyire meglepõ, de a romániai politikus sokat dolgozott ezért. Dolgozott ezért a kilencvenes évek második felének idealista, jóindulatú, ám végzetesen amatõr csoportja, akit saját rendszeridegensége ítélt bukásra, és akinek tagjai meghasonulva tagolódtak be a kartellbe. Dolgoztak ezért a kétezres évek elejének színeváltozott poszkommunistái is, akik tíz évvel korábbi kormányzásukhoz képest szinte száznyolcvan fokos fordulatot vettek, egyedül csak a csontvelõig maró korrupciót mentették át a rendszerváltást közvetlenül követõ autoriter balkanizmusból. És dolgozott ezért a 2004-ben elkezdõdött Bãsescu-éra minden politikusa is.
Elnapolt Kánaán
Az idõnkénti kivételektõl eltekintve persze a mindenkori román politikus ezt nem elkötelezettségbõl, nem szívbõl tette. A román politikus csak megjátszotta, mímelte a fejlõdés, a reform és haladás iránti elkötelezettségét. Tette ezt azért, mert ezt kívánta a „nép”, jobban mondva ez vált a legértékesebb politikai erõforrássá, ebbõl sikerült a legtöbb politikai profitot kitermelni. Az 1998 és 2012 közötti idõszak a reform, a fejlõdés bûvkörében telt el, ennek a korszaknak vált legfontosabb fizetõeszközévé a nyugati szabadság és jólét ígérete. S Románia ekképp kezdett el normális országra hasonlítani. A választási kampányok elkezdtek arról szólni, hogy ki ígéri a fejlõdés leghitelesebb modelljét, a politikusok pedig életükben talán elõször rákényszerültek arra, hogy társadalmi projektekben kezdjenek gondolkodni.
Mindezek a folyamatok mélyén azonban nem változott a politikai elit kultúrája, attitûdvilága, illetve nem változott az alapvetõen hûbéri rendszer, amely a politikusokat egymáshoz kötötte, a polgárokat pedig politikusaikhoz. Nem csoda, hogy a reformok mindig gyengén kigondoltakra, rosszul végrehajtottakra, és elsumákoltakra sikerültek. A egész paradigma már korán elkezdett repedezni, a jólét és boldogság nem akaródzott kiszállni a tévékészülékekbõl, s a késésre érzékenyebb, mobilisebb polgárok egy része, vagyis több millió ember, fokozatosan elhagyta az országot. 2009-re beütött a válság, s 2010-ben a legnagyobb reformer, a remények legnagyobb üzére, Traian Bãsescu államfõ a legnagyobb megszorítóvá, a nyomor hírnökévé vált.
Bãsescu saját csapdájába esett, bedõlt saját reformer-imidzsének, s így a gazdasági világválság körülményei között egy olyan megoldást választott, amelyet ország hosszú távú fejlõdése szempontjából elõnyösnek ítélt. Bedõlt saját aurájának, és nem vette észre, hogy a folyamatosan elnapolt Kánaán már értéktelen fizetõeszköz. Bãsescu megbukott, s vele egy idõre hitelét vesztette a nyugatos fejlõdés mítosza is. Morálisan talán felülemelkedett az átlagos román politikuson, de ezt nem saját politikusi nagysága okozta, hanem az, hogy a hatalmon eltöltött nyolc év elzsibbasztotta opportunizmusát, alkalmazkodó készségét, és nem vette észre a megváltozott körülményeket.
2013 már nem a reform és a haladás jegyében zajlik majd. A román politikusnak végre nem kell megjátszania magát, nem kell úgy tennie, mintha érdekelné a közösség sorsa. A román politikus végre újra önmaga lehet. A kétharmados többséggel és teljhatalommal rendelkezõ Szociálliberális Unió révén visszajön az árnyékország, az árnyék-Románia, amelyben újra lehet korruptnak, arrogánsnak lenni, újra lehet olcsó nacionalizmussal és Európa-ellenességgel szavazatokat szerezni, ismét meg lehet nyíltan szabadulni azoktól az értelmiségiektõl, újságíróktól, akik magasabb mércékkel mérik a bukaresti valóságot. Megint lehet rejtõzködés nélkül klientúrát építeni, nem kell cifra politikai elképzeléséket kidolgozni, s akinek mindez nem tetszik azzal még vitázni sem kell, le lehet õt árulózni, Brüsszel- vagy Amerika-bérencezni. Romániába is beköszöntött a szép új világ.
Pap Szilárd István
Forrás: Link
A posztkommunista Romániában nincsen sem jobb-, sem baloldal. Nincsenek elkötelezett támogatói a haladásnak, sem pedig hithû ellenfelei. A politikai elit szinte ugyanaz, mint két évtizeddel ezelõtt volt: a Román Kommunista Párt második vonalának káderei, akik lenyûgözõen nagy sikerrel voltak képesek kooptálni, saját képükre és hasonlatosságukra formálni a kartellen kívülrõl érkezõket és fiatal generációkat. Megszámlálhatatlan az olyan szépreményû politikus, hullócsillag, akit néhány év vagy akár néhány hónap leforgása alatt beszippantott az establishment, és változtatott politikai zombivá. Emberek jöttek-mentek, a paradigma azonban mindvégig ugyanaz maradt.
A román politikus és egyéb állatfajták
A romániai politikus (és ide az erdélyi magyarok választott és önjelölt politikusai is beletartoznak) egy végtelenül primitív lény. Teljes mértékben hiányzik belõle a közjóért való munka vágya, teljes mértékben hiányzik belõle a köz mint fogalom megértése. Romániai politikus nem gondolkodik társadalomban, politikai közösségben, hanem népességben, lakosságban. Számára csak egyéni érdek létezik, azt pedig önnön primitívségében meglepõen ravaszul szolgálja. A politikai elit így egyéni érdekek hálózataiból áll össze, a különbözõ pártok, mint maffiaszervezetek épülnek fel és küzdenek egymással.
A rendszerváltás utáni román pártrendszer ilyen helyi, regionális és országos érdekeltségû klientúrák idõszakos szövetségeibõl tevõdik össze. E rendszer paradox módon egyszerre erõsen képlékeny – hiszen a bandák szövetségei napi rendszerességgel rendezõdnek át – és meglepõen stabil – lévén, hogy így-vagy úgy mindig ugyanazok a bandák és emberek kerülnek hatalomba. A román politika elmúlt húsz évére egy abszurd instabil stabilitás vagy stabil instabilitás volt jellemzõ, amelyben mindenki folyamatos mozgásban volt, mégis ugyanott maradt.
A romániai politikus számára a társadalom csak a saját elit-érdekhálózatának plebejus meghosszabbítása. Az állampolgár egy árucikk, amely megvásárolható, eladható, egyéni javakra cserélhetõ, esetenként pedig kidobható. A román állampolgár mindig kiszolgáltatott, szegénységében és jólétben egyaránt a politikai kartell valamelyik szegmensének rendelõdik alá. A román politikus emiatt nem kérhetõ számon, nem elszámoltatható, nem váltható le. A román politikus nem megbuktatható, nincs az a botrány, amely õt lemondásra kényszerítené. Mindig hatalmon van, épp csak elrejtõzik, mikor forró lesz alatta a talaj. De óramûpontossággal bukkan újra a felszínre, és ezek a hullámzások, színeváltozások sosem érintik a hatalmát.
Mindezek ellenére Románia az elmúlt húsz évben rengeteget változott. Fejlõdött. Jobb és élhetõbb hely lett. A ceau?escui és iliescui protokronizmus, bezárkózás, nacionalista giccs és álpatrióta õrjöngés, nyomor és vadkapitalista korrupció helyét valami más vette át. Az ország kinyílt, plurális lett, mérsékelt anyagi jóléttel és lélegezhetõ kulturális légkörrel. Bármennyire meglepõ, de a romániai politikus sokat dolgozott ezért. Dolgozott ezért a kilencvenes évek második felének idealista, jóindulatú, ám végzetesen amatõr csoportja, akit saját rendszeridegensége ítélt bukásra, és akinek tagjai meghasonulva tagolódtak be a kartellbe. Dolgoztak ezért a kétezres évek elejének színeváltozott poszkommunistái is, akik tíz évvel korábbi kormányzásukhoz képest szinte száznyolcvan fokos fordulatot vettek, egyedül csak a csontvelõig maró korrupciót mentették át a rendszerváltást közvetlenül követõ autoriter balkanizmusból. És dolgozott ezért a 2004-ben elkezdõdött Bãsescu-éra minden politikusa is.
Elnapolt Kánaán
Az idõnkénti kivételektõl eltekintve persze a mindenkori román politikus ezt nem elkötelezettségbõl, nem szívbõl tette. A román politikus csak megjátszotta, mímelte a fejlõdés, a reform és haladás iránti elkötelezettségét. Tette ezt azért, mert ezt kívánta a „nép”, jobban mondva ez vált a legértékesebb politikai erõforrássá, ebbõl sikerült a legtöbb politikai profitot kitermelni. Az 1998 és 2012 közötti idõszak a reform, a fejlõdés bûvkörében telt el, ennek a korszaknak vált legfontosabb fizetõeszközévé a nyugati szabadság és jólét ígérete. S Románia ekképp kezdett el normális országra hasonlítani. A választási kampányok elkezdtek arról szólni, hogy ki ígéri a fejlõdés leghitelesebb modelljét, a politikusok pedig életükben talán elõször rákényszerültek arra, hogy társadalmi projektekben kezdjenek gondolkodni.
Mindezek a folyamatok mélyén azonban nem változott a politikai elit kultúrája, attitûdvilága, illetve nem változott az alapvetõen hûbéri rendszer, amely a politikusokat egymáshoz kötötte, a polgárokat pedig politikusaikhoz. Nem csoda, hogy a reformok mindig gyengén kigondoltakra, rosszul végrehajtottakra, és elsumákoltakra sikerültek. A egész paradigma már korán elkezdett repedezni, a jólét és boldogság nem akaródzott kiszállni a tévékészülékekbõl, s a késésre érzékenyebb, mobilisebb polgárok egy része, vagyis több millió ember, fokozatosan elhagyta az országot. 2009-re beütött a válság, s 2010-ben a legnagyobb reformer, a remények legnagyobb üzére, Traian Bãsescu államfõ a legnagyobb megszorítóvá, a nyomor hírnökévé vált.
Bãsescu saját csapdájába esett, bedõlt saját reformer-imidzsének, s így a gazdasági világválság körülményei között egy olyan megoldást választott, amelyet ország hosszú távú fejlõdése szempontjából elõnyösnek ítélt. Bedõlt saját aurájának, és nem vette észre, hogy a folyamatosan elnapolt Kánaán már értéktelen fizetõeszköz. Bãsescu megbukott, s vele egy idõre hitelét vesztette a nyugatos fejlõdés mítosza is. Morálisan talán felülemelkedett az átlagos román politikuson, de ezt nem saját politikusi nagysága okozta, hanem az, hogy a hatalmon eltöltött nyolc év elzsibbasztotta opportunizmusát, alkalmazkodó készségét, és nem vette észre a megváltozott körülményeket.
2013 már nem a reform és a haladás jegyében zajlik majd. A román politikusnak végre nem kell megjátszania magát, nem kell úgy tennie, mintha érdekelné a közösség sorsa. A román politikus végre újra önmaga lehet. A kétharmados többséggel és teljhatalommal rendelkezõ Szociálliberális Unió révén visszajön az árnyékország, az árnyék-Románia, amelyben újra lehet korruptnak, arrogánsnak lenni, újra lehet olcsó nacionalizmussal és Európa-ellenességgel szavazatokat szerezni, ismét meg lehet nyíltan szabadulni azoktól az értelmiségiektõl, újságíróktól, akik magasabb mércékkel mérik a bukaresti valóságot. Megint lehet rejtõzködés nélkül klientúrát építeni, nem kell cifra politikai elképzeléséket kidolgozni, s akinek mindez nem tetszik azzal még vitázni sem kell, le lehet õt árulózni, Brüsszel- vagy Amerika-bérencezni. Romániába is beköszöntött a szép új világ.
Pap Szilárd István
Forrás: Link
Hozzaszolasok
#1 |
szabir
- 2013. January 02. 08:31:54
#2 |
manga
- 2013. January 02. 09:47:15
#3 |
Entheo Mitiok
- 2013. January 02. 09:49:34
#4 |
atya
- 2013. January 02. 19:24:31
#5 |
cico
- 2013. January 03. 09:09:52
#6 |
cico
- 2013. January 03. 09:15:45
#7 |
atya
- 2013. January 05. 20:40:11
#8 |
kincses
- 2013. January 06. 23:12:11
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.